Eger - hetilap, 1870

1870-07-21 / 29. szám

236 itélöszéki segédjegyzö, Szerdahelyi Károly, Mucsó Mihály, Braidsver József, Öffner Ferencz és dr. Wenzel Tivadar kir. táblai fogalmazók, végre Nádasky Márk teruesvárosi főjegyző s helyettes bíró neveztet­tek ki. f A pest-lipótvárosi basilika a kupola beomlása óta nem igen épül, sőt falai romlanak az idő fogai alatt. Az építő bizottság ennélfogva folyamodott a culiusminiszteriumhoz, hogy utal­ványozza az e czélra évenkint szánt 40,000 ttot, mivel a város 10,000 frtnyi évi segélyével keveset lehet lenditeni. A minisztérium azt fe­leié, hogy nagyon óhajtja ugyan e templom fölépítését, de mig a vá­ros több segélyt nem ad, addig ő sem utalványozza a kért összeget. f Uj-Szt-A n n ár ól ezt Írják az Alf.-nek : Sz. A. helybeli la­kosnak két nagyobb gyermekét a hitves, illetőleg anya arra unszolá, hogy a férjet, illetőleg apát végezzék ki. Ezen czélból jul. hó 7-én a 22 éves figyermek lőport és töltényt szerzett, s azzal egy kétcsövű pisztolyt megtöltött; később azonban anyjának adá át a pisztolyt, kijelentvén, hogy atyját nem képes megölni; tegye ö, ha akarja. A férj esteli 9 óra felé haza jővén, a pamlagra feküdt, hol el is aludt •, a nö ez alkalmat fölhasználandó, a pisztolyt elsütni készült, keze azonban reszketett és habozni kezdett, — ekkor a 17 éves leány kikapja anyja kezéből a pisztolyt, s elsüli azon csövet, melyben ncgy kisebb golyó volt. — Sz. A. (a férj és apa) a közelről ért lövés által súlyosan van megsértve; mindhárom tettes e hó 9-én a megyei bün- fenyitö törvényszéknek lett átadva. f Az uralkodó nagy hőségnek már többen estek ál­dozatul, köztük Papp János , aradmegyei másodtanfeliigyelő is, ki nagyon kimelegedve térvén haza lakására, néhány pohár vízzel lo­csolta meg magát, minek az lett a következménye, hogy szélhüdés következtében rögtön meghalt. f A budai kir. váriakban már nagy előkészületek tör­ténnek arra nézve, hogy ö Felségeik, ha öszszel iejőnek, mindent rendben találjanak. •} Pest város tiszti főorvosának jelentése szerint, junius hó­ban 5434 kóreset volt a kórházakban s közköltségen ápolt szegé­nyek közt. Az egész városban a nevezett hó folytán meghaltak 858-an, kik közül 389 egy évnél nem idősb gyermek volt. Született 340 fiú és 333 leány, összesen: 673; s igy a múlt hóban 182-vel halt meg több, mint a mennyi született. Házasság köttetett 224. — Sorshúzás. Bécsben jul. 16. kihúzattak: 66, 8, 32, 38, 41. A legközelebbi húzás e hó 30-án leend. — Börze, jul. 18. Arany 6 ft 10 kr. Ezüst 128 ft 75 kr. Legújabbak. Páris, jul. 18. A „France“ szerint, hanuoverai légió alakul. P ári s, jul. 19. Tegnap 500 hannoverai nagy tüntetést csinált s az utczákon a franczia lobogóval vonult át. Frankfurt, jul. 18. Egy a hannoveraiakhoz intézett fran­czia manifestum váratik. Washington, jul. 18 Porter admirál azt ajánlja, hogy te­kintve az eshetőséget, miszerint Amerika az európai bonyodalmakba bevonathatik, tegyenek előmunkálatokat a hadikésziiletre. München, jul. 19. Biztosan állítják, hogy a kamara több­sége a fegyveres semlegesség mellett fog nyilakozni, mely esetben a kamara felosztása valószínű. Konst anti nápoly, jul. 19. A török hadsereg összes tar­taléka behivatott. München, jul. 19. A kepviselő-kamara bizottmánya, a ka­mara tegnapi ülésében beadott törvényjavaslat folytán, 6 szóval 3 ellen a fegyveres semlegesség mellett nyilatkozott. London, jul. 18. Granvillé kinyilatkoztatá a felsőházban, hogy Angolország — mihelyt a franczia hadüzenet elküldetik Ber­linbe — azonnal kimondacdja a maga semlegességét. Róma, jul. 28. Tegnap történt az ünnepélyes szavazás a csal­hatatlansági dogma felett. Mellette szavazott 553, ellene 2. Berlin, jul. 19. A bir. gyűlésben ma közié Bismarck, hogy a franczia ügyviselö átnyujtá a hadüzenetet. — (Ezen közlés zajos tet­széssel fogadtatott). A ház feliratot intézend a királyhoz. Bécs jul. 19. Megvalósul azon hir, hogy a francziák kivonu- landnak az egyházi államokból. Bécs, jul. 19. Az ő felsége elnöklete alatt tegnap tartott mi­nisztertanácsban a fegyvertelen semlegesség határoztatott el; azon­ban a hadseregeknek a megtakarítások által nagyon leszállított bé­kelétszáma ismét helyre fog állíttatni. A csapatoknak elhelyezése az őszre marad­Uj könyvek. Kaphatók Egerben Jentsch G. könyvkereskedésében. frt. kr. Liszényi Vajk: Költemények a fátyol alatti időkből 1 — Deczky Károly hátrahagyott költeményei .... 1 — Michel Berend költeményei, ford. Rádl Ödön ... 1 — Mezey József költeményei .......................................... 1 50 Va chott S. költeményei, 3-ik teljes kiadás .... 1 — Bérezik: A kétkedő, vígjáték 2 felvonásban ... — 60 Thackeray vig elbeszélései, ford. Balázs Sándor 2 köt. ...........................................................................................2 50 M oliére vigjátékai, kiadta a Kisfaludy-társaság . . 1 — A Nibeluugok, ford. Szász Károly...........................2 — Gyalokay M. Novellák és korrajzok........................... 1 — Torkos L. Az emberi nem művelődési történetének vázlata.............................................................................................1 — Degré Alajos: Kék vér, regény .......................................1 40 B áttaszéky L. Fővárosi genreképek............................1 — K erkápoly, az uj pénzügyminiszter, tollrajz, közli Carolus............................................................................................1 — A budapesti ügyvédi egylet évkönyve 1869. és 1870. évre..................................................................................................1 20 Pollák: A bőrbetegségekről...........................................— 30 Külföldi regénycsarnok: A huszonegyes tolvajtár­sulat, regény, irta Ponson du Terrail 1 — 5 f., egy-egy fűz. — 20 Bajusz: Tömörmértan..........................., . . . — 80 Kautz Gy. Nemzetgazdaságtan 2-ik kiadás ... 4 — Törvényjavaslat a községek rendezéséről .... — 20 Törvéoyjavaslat a köztörvényhatóságok rendezéséről — 20 Nyílt üzenetek. Gyöngyös. R. A. Helyszűke miatt maradt a jelen számra. Gyöngyös. Sz. A. A czikket, mint kizárólag szaklapba valót, nem közölhetjük. Egri piacz. július hó 15-töl 18-ig. Búza , pozs. mérő . Kétszeres „ „ . frt krtól 4 75 — frt krig. 5 30 Tej, itezéje Tehéntúró, csomója. frt krtól frt krig- 3-------12 3 50 ­3 65 — 2--------3 R ozs „ , . 3-------­3 2 0 Juhturó fontja . . — 28-------32 Á rpa „ * • 2 50 — 2 70 Hal, „ . . — 12--------40 2 35 ­2 40 Szalámi „ — 80 - 1 20 Kukoricza „ . 3 10 ­3 20 Sajt, „ . . — 43--------70 B urgonya uj, puttón 1-------­1 2 0 Olaj „ . . — 34 — — 36 Borsó, iteze- 8 — — 9 Kőola) „ . . — 21-------22 L encse „ . . . — 8 — — 9 Tojás, 5 darab . . — 10 - 12'/% Bab „ . . . — 5 — — 6 Csirke, fiatal, párja . — 38--------50 K öleskása „ . . . — 7 ­— 8 „ öregebb „ . — 60 - 90 Pohánka „ . . . — 8 ­— 9 Kappan, párja . . 1--------1 40 Á rpakása ,. ... — 10 — — 12 Pulyka „ . . . 3--------5 — Ser , pint- 24 ­— 24 Liba párja . . . 2--------2 40 P álinka, iteze . . .- 30 ­— 60 Kacsa „ ... — 90 — 1 20 Széna, mázsa . . . 2 20 ­2 40 Malacz darab 1--------1 60 Z suppszalm. mázsa .- 70 — — 80 Sertés, 2 mázs. fontja — 28---------34 T örekszalma, mázsa.- o5 ­— 50 llorju darabja Sertés, sovány, párja Bárány, negyed . 9----------12 ­F a, öle........................ 10---------­12 5 0 40---------50 ­F aeeyueyertya ftja .- 38 ­— 40 — 40 - - 50 Szappan, fontja . . — 28 — — 41 Bor, 1868. akónként 10 — — 26 — Marhahús „ . . — 26 — — ''6 „ 1869. 7----------16 — J uhhús ,,- 16 — — 18 „ 18H8. egy pint . — 40-1 20 Borjúhús „ . . — 24 — — 26 „ 1869. „ „ — 23 - 40 Sertéshús ,,- 24 ­— 28 Liszt, finom, fontja . — 12 - 13‘A Szalonna „ . .- 38 ­— 40 „ zsemlye „ — 10V, ll'/i Füstölt hús „ . •- 40 — — 48 „ fehér kenyér „ — 8'/í 10'/s „ szalonna „ . .- 40 — — 48 „ fekete , „ — 5% 7'/» Disznózsír ,,- 50 ­— 52 ,, rozsliszt ,,­3'A S'A Marhazsir fontja , — 52 ­— 56 Darakása „ . — 13 14 — Irósvaj „ . •- 46 ­— 4s „ liszt „ —--- -- -­E gy puttón alma Gyümölcs : 40--------80 körte . . 80 — 1 ?0 kajszin baraezk 2 40 — 3 40 A piaczra behozatott: búza, kétszeres, rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen Jul.) 15-án 15, 18, 12, 6, 2, 4,) 57) . . , Jul.) 18-án 82, 75, 46, 24, 12, 36.) 275) Kiadó és felelős szerkesztő: V i d a J ó z s e 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom