Eger - hetilap, 1870

1870-04-07 / 14. szám

110 f Egy állandó müipar-kiállitás hazánkban égető szükség lévén, örömmel értesülünk, hogy az orsz. m. iparegyesület egy hasonló állandó kiállítás létesítését tűzte ki czélul magának, és ezen több előkészületet, időt, s költséget igénylő terv kiviteléhez már tényleg hozzá is fogott. A közgazdászati miniszter legközelebb 400J ftot utalványozott az állandó müipar-kiállitás előkészületeire. f ABatthyány-emlék bizottsága elhatározta, hogy gr. Batthyány L íjosuak Pesten a temetői dombon mausoleum áliitias- sék, mely lehetőleg Batthyány szobrát is tartalmazza. A költsé­gek mintegy 25,000 ftra rúghatnak. A pályázat már ki vau hirdetve. t A régi ezüsthatos o k érvényességét a pénzügyminisz­ternek egy april 1-én kelt rendelete kiterjesztvén, elrendeli, hogy azok f, évi jun. 30 ig minden állampénztárnál elfogadtatnak, illetőleg beváltatnak, jul. 1 -töl kezdve azonban csak a m. kir. központi állam- pénztárnál Budán fognak beváltatni. f Elpá rtolás. Gr. Zichy Jenő orsz. képviselő közelebb a jobboldalról átment a baloldalra. A „P. N.“ mély sajnálkozását fejezi ki az eset fölött, miután a jobboldal oly egyént vesztett el benne, ki­nek indítványaira soha senki sem szavaz, még ő maga sem. f A képzőművészeti társulat közelebb tartott köz­gyűlésében fölolvasott titkári jelentés szerint, a társulat örvendetes lendületet nyert. Mind az alapitó, mind a pártoló tagok száma növe­kedett, s a társulat meglehetős anyagi gyarapodásnak örvend. Múlt évi összes jövedelme tett 33,440 ft 15 krt, a kiadások pedig 32,876 ft 26 kr. A f. évi jövedelmeket a közgyűlés 27,396 ft 3 krban vett az tu­domásul, a kiadásokat pedig 26,396 ftban hagyta helyben. f A „H az a“ biztositó banknál, működésének kezdete óta az az 1867. szept. 1-től 1870. márcz. végéig történt bevallások összege 28, 450, 263 ft. f A hazai első pesti takarékpénztár a rokkant honvédek javá­ra 10,000 ftnyi alapítványt tett. f Két uj heti lap indult meg egyszerre Pesten f. hó 3- án, Külföldi Viktor szerkesztése alatt. Az egyik czime : Általános munkás-újság,“ a másiké: „Allgemeine Arbeiter-Zeitung.“ Tartalmuk részben megegyez. Előfizetési ára mindegyiknek külön 1 ft, ne­gyedévre. f Az amerikai mormonokat nagy csapas fenyegeti. A washingtoni képviselőház egy törvényjavaslatot fogadott el, mely ál­tal a többnejüségben élő utahi mormonok megfosztatnak a polgár­jogoktól, s pénzbírság és fogsággal büntettetnek. A törvényjavas­lat átküldetett a senatushoz. A törvényjavaslat azon pontját, mely szerint az elnök fölhatalmaztatnék, Utahba a törvény foganatosí­tására 40,000, önkéntest küldeni, — a képviselöház kitörölte. f A képviselőház húsvéti szünetelése uagyszerdán fog kezdődni, s tart két hétig. f Nagy hó. Nagyszombatból írják, hogy ott m. hó 23-án ha­vazni kezdett, s 42 óráig folytonosan havazott. 26-án újra kezdett havazni, még pedig oly sűrűn, hogy egy röfnyi magas lett, 3 félni kezdtek, hogy a házak födelei leroskadnak. f Az alcsuthi re f. lelkésznek most igen magas rangú tanitványa van: József főherczeg neje, Kiotild föherozeguö, ki a magyar irodalmi nyelvben kivan előhaladásokat tenni. A főherczeg- nő már ért, beszél és olvas magyarul,de ö nyelvünk ismeretét egész tökélyre kívánja vinni. Az alcsuthi paptól egykor József nádor egyik leánya is vett magyar uyelvleczkéket. f A legújabb népöszeirás szerint Kraszuamegye 62, 714, Sárosmegye 157,969, Biharmegye 483,091, Kőszeg 6,859, Nagy-Szeben 18,998, Nagy-Szalonta 12,209, Zágráb 20,637, Ká­rolyvár 5175, Varasd két faluval 10,354 , Fiume kerületével 18, 809 Eszék 17,291 főnyi lakossággal bir. f Báron Benedek pesti nagykereskedő, a „P. N.“ értesü­lése szerint, a közoktatási minisztériumnak 15,000 ftot adott át ál­lampapírokban közczélokra. Ez összegből 3000 ftot a Kisfaludy- társaságnak ajánlott föl, 12,000 ftot pedig a Brassó vidékén, Hétfa­luban, a csángó magyarok számára állitaudó fölsőbb népiskolai inté­zetre. t Pest városában kevés a katonaképes egyén, úgy hogy az idei ujonczozásnál a törvényes korosztályokból csak egyetlen egy honvédet tudott kiállítani, s a közös hadsereghez állítandó jutaléká­ból is 41 emberrel hátralékban maradt. t Énekesnőifizetés. Lucca, férj. b. Raden Páuliua asz- szonynyal a londoni nagy opera igazgatója négy évre szerződést kö­tött, mely szerint a hires művésznő évenkint 3 hónapon át (május, junius és júliusban) Londonban fog énekelni, százhúszezer tallér fize­tés mellett. f A pestvárosi népösszeirás érdekes adatokat mutat föl. A belvárosban — még csak ezzel készültek el teljesen — 596 ház van 12,875 szobával; mindezek 5410 lakásra oszlanak. Né­pessége 25,258 lélek, kik közül 12 636 férfi, 12,622 nő Ezek közül 16,945 családtag, 4574 cseléd s 3739 albérlő. Legnépesebb belvá­rosi ház a Károly-kaszárnya, melynek a katonaságon kivül 200 pol­gári lakosa van, s a vármegyeháza, mely 380 lakossal bir a rabok­kal együtt. A magánépületek közt legnépesebb az uri-utczai Pálffy- haz (azelőtt Trattner-Kár dyi-ház) és a molnár-utczábau Szabó Fe­renci háza; mindegyikben a lakók száma 190. A lipótvárosi Wurm- udvarnak 390, a terézvárosi király-utezai Orczy-háznak 380, s a két - szerecsen-utczai 13 sz. háznak 400 lakója van. f Balia G e r ge 1 y (ál-Wesselényi) bűnügyében a vizsgálat Nagyváradon befejeztetett. A „Debr.“ szerint, oly dolgokat müveit ő, hogy eddig a képzelet mégolyat alig teremtett; a haza majd min­den részében megfordult, s mesés csinyjeután mindenünnen megszö­kött. f Kukoriczaszárból ezukrot készíteni. Az „Echo du Monde Savand“ közli azon kísérletét, miszerint a kukoriezaszár kellő művelés után, szintannyi ezukoranyagot tartalmaz, mint a közön­séges ezukornád. Ha ugyanis a kukoriczaszárról,mihelyt csőbe megyen ez, a levelek letépetneü, nedve (Brauné czukorméröje szerint) 10 foknyi ezukrot ad, tehát ötször annyit, mint a juharfa nedve, három­szor annyit, mint a ezukorrépa, és szintanyit mint a ezukornád. Ide járul, hogy a kukoricza művelésére, vetéstől tökéletes megérésig, csak mintegy 80 nap kell, holott a ezukornád 18 hónapig folytonos ápolást igényel, s azonfölüi még a ezukrot is sokkal könnyebben ki lehet vonni a kukoriczaszárból, mint a czukornádból. E fölfedezést a franczia lapok, annál is inkább, minthogy az amerikaiak tapaszta­lása szerint a kukoricza, ha salétrom-oldatban áztattatik, nemcsak csírázó erejében nyer, hanem a férgek ellen is biztosittatik, — Ma­gyarország és az alduuai tartományokra nézve, hol a kukoricza föl- ségesen diszlik, szerfölött fontosnak hiszik és mondják. (G. L.) f Vén teknősbéka. Az amsterdami állatkert nem rég egy teknösbékát kapott ajándékba, melynek teknőjére az 1719-ik évszám van bevésve. A vén áliat második nevezetessége, hogy két fejedelemnek volt tulajdona: nagy Frigyes porosz királynak és I. Na­póleonnak. Utóbb Fould Achill pénzügyminiszter birtokában volt, s onnan került az amsterdami állatkertbe. — Sorshúzás. Budán f. hó 2-án kihúzattak: 6, 35, 84, 73, 12. A legközelebbi húzás f. hó 16 án leend. — Börze, april 4. Arany 5 ft 86 kr. Ezüst 121 ft. Egri piacz. Április. 1-töl 4-ig. frt krtól frt krig. frt krtól frt kiig Búza , pozs. mérő . 4 10 — 5 — Tej, itezéje — 4 ­- 16 Kétszeres „ * • 3 35 — 3 60 Tehéntúró, csomója. — 2 ­- 3 Rozs „ „ • 2 75 — 2 90 Juhttiró fontja . . — 28 —- 36 Árpa „ „ • 2 60 — 2 70 Hal, „ . . — 20 ­— 50 /jSJo i) n 2 30 — 2 40 Szalámi * . . í-- — 1 10 Kukoricza * 2 70 — 2 80 Sajt, „ . . — 48 ­- 76 Burgonya uj, puttón — 70 — — 80 Olaj „ . . — 36 ­- 38 Borsó, iteze — 8 — — 9 Kőolaj „ — 22 ­- 24 Lencse „ — 8 — — 9 Tojás, 5 darab . . — 8<A--- — B ab „ . . . — 5 — — 6 Csirke, fiatal, párja . — 40 — — 50 Köleskása „ • • • — 7 — — 8 „ öregebb „ . — 60 — — 80 Pohánka „ — 8 — — 9 Kappan, párja . . i 60 ­2 ­Árpakása „ . • • — 10 — — 12 Pulyka . 4 — — 5 ­Ser , pint — 21 — — 24 Liba párja . . . 2 80 ­3 ­Pálinka, iteze . . . — 30 — — 50 Kacsa ,, ... 1 30 ­1 50 Széna, mázsa . . . 2 60 — 2 80 Matacz darab . . 1 40 ­1 80 Zsuppszalm. mázsa . — 90 — 1 — Sertés, 2 mázs. fontja — 26 ­- 28 Törekszalma, mázsa. — 70 — — 80 Borjú darabja 8 — --­1 6 — Pa, öle........................ Faggyugyertya ftja . 7 — — 12 — Sertés, sovány, párja Bárány, negyed . . 36 — — 45 ­— 38 — — 40 — 40 ­- 46 Szappan, fontja . . — 28 — — 30 Bor, 1868. akónként 8-- — 1 6 ­Marhahús „ . . — 24 — — 24 „ 1869. 6 — — 10 ­Juhhus „ . . — 12 — — 14 „ 1868. egy pint . — 36 ­- 80 Borjúhús „ . . — 20 — — 24 „ 1869. „ — 24 ­40 Sertéshús „ . . — 22 — — 26 Liszt, finom, fontja . „ zsemlye „ — 11 ­i2 y2 Szalonna ,, . — 36 — — 38 — 9 — 10‘A 7 V» Füstölt hús „ . . — 36 — — 48 „ fehér kenyér „ — 6 — „ szalonna „ . . — 38 — — 40 ,, fekete , „ — 3'A 5'A Disznózsír ,, . . — 44-— — 46 „ rozsliszt „­3 6'A Marhazsir fontja , . — 70 — — 80 Darakása „ — n'/* 12'A Irósvaj „ . . — 54 — — 58 „ liszt „ — — — — — \ A piaczra tehozatott : búza, kétszeres, rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen April. (1-én 514, 382, 214, 86, 32, 114, 1342. April. (4-én 246, 182, 114, 46, 28, 64, 680. Kiadó és felelős szerkesztő: Vida József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom