Eger - hetilap, 1869

1869-09-30 / 39. szám

310 váth Mihály, Nagy Iván, Véghelyi Dezső, b. Nyáry Jenő és Gyürky Antal.— Toldy Ferencz és Ipolyi értekezései elmaradtak.A gyűlést fé­nyes lakoma kővette, este pedig hangverseny és bál volt. A zár ülés e hó 27-én, a bizottságok visszaérkezése után tartatott. f Csépán Antal, somogyi első alispán megczáfolja azon hirt, hogy Somogybán újra rablók garázdálkodnak, s hogy gr. Soms­ai c h o t is kirabolták volna. Ellenkezőleg a vagyonbiztosság nincs zavarva, s a rabok száma sem több 177-nél, holott eddig mindig 300 körül volt. f Pesti lapok után közlött azon hirtinket, hogy a földhitelin­tézet egyik tisztviselője megszökött, oda módosítjuk, hogy a pénzzel megszökött egyén a magyar átalános hitelbank könyvvezetője volt; neve BUchler. f Zengg városa hálaföliratot intézett a m. kir. miniszter- elnök úrhoz, azon alkalomból, hogy ö Felsége a nevezett községet a polgári hatóság alá rendelte, s a várost régi jogaiba és kiváltságaiba visszahelyezte. Miután a város háláját a trón zsámolyához letette, önként folyónak tartja, hogy most hódolatát azon „nagy államférfi- uuak mutassa be,u kinek e tény végrehajtása kiváló érdeméül szolgál. t Iszonyú szerencsétlenség történt f. hó 15-én Ra- dosinban Nyitra-megyében. A mondott napon ugyanis d. u. 4 órakor tűz támadt, mely csakhamar az egész községet elpusztította. A temp­lomon, plébánián és püspöki lakon kivlil semmi sem maradt. 130 ház leégett, s 21 gyermek odaégett. A szerencsétlen radoöniaknak sem­mijük sem maradt; majd az egész község lakossága koldusbotra ju­tott, minthogy igen kevesen voltak biztosítva. Könyöradományokat e szerencsétlenek számára minden szerkesztőség szívesen elfogad. — (Sorshúzás.) Bécsben f. hó 25-én kihuzottak : 27, 86, 79, 66, 12. A legközelebbi húzás okt. 9-én leend. — (Börze, szept. 27.) Arany 5 ft 86 kr. Ezüst 120 ft. 75 kr. Czáfolat. Gyöngyösről, szept. 19-éről Szák József járási szolgabirótól, az „Ellenőr“ lG2-ik számában megjelent, „Gróf Szapáry Gyula uralko­dása alatt“ czimü czikkre czáfolat érkezett be hozzánk, melyből terjedelme miatt a következő sorokat veszszük át: „Az „Ellenőr" kifakadásaival szemben — mond a czáfolat — kényszerülve vagyok a kérdésbeli ügyet kellőleg megvilágitani és a szélső baloldali martyr viselt dolgait elősorolni, a ki hivatalos ha­talommali visszaéléssel, zsarolásokkal és embertelen botoztatásokkal vádoltatván, eme panaszok megvizsgálására e kettős megye törvé­nyes kormányzója által kiküldettem. Miután ezen panaszok általá­nosak s nem egyéniek voltak; de mert a vizsgálat megkezdése al­kalmával panaszlott szolgabiró által Borby Dániel szolgabiró urnák resignált törvénykezési irattárban 100-on fölül, a panaszlott zsarolá­sokra vonatkozó ügyiratok nem találtattak föl, végre, mert tulhal- mozott teendőim és betegeskedésem miatt a vizsgálatra hosszú időt nem fordíthattam, illetőleg egy-egy községben sokáig nem időzhettem, — kibocsátám ama, az „Ellenőr“ által oly rémségesnek föltttntetett körlevelet. — Ezt tennem késztetett különösen azon jelentés is, hogy vádlott szolgabirónak pajtásai az általam kihallga­tandó elöljárókat s jegyzőket megtorlással fenyegették, bizonyosnak állitván Kékesi urnák visszahelyezését; másokat pedig Ígéretekkel csábítván hallgatásra. Ezen, közigazgatási utón tett intézkedésem helyességét csak a szélbalos vak gyűlölet s a kaján irigység tagad­hatja meg. De volna bár helytelen eljárásom, azért egyedül én lehetek megróva ; de semmi esetben sem azon kir. biztos, ki engem egysze­rűen a vizsgálat megtételére kiküldött, s a teendőkre nézve különös utasítást nem adott. Áttérek azonban én is sajnos, szomorú tényekre, mik Kékesi János urnák viselt dolgait teljesen megvilágositják Ugyanis a panaszlott szolgabirónak ártatlansága kiderítése érdekében is nyilvánosan, részrehajlás nélkül megtartott vizsgálatok folytán, eskü alatt kihallgatott sok tanúval, továbbá maga Kékesi ur által fogalmazott s aláirt ítéletek és hivatalos irományokkal, elle­nében számos zsarolások és hiv. hatalommali visszaélések bizonyul­tak be, — melyek közül csak néhány példát hozok föl. (Az elősorolt eseteket helyszűke miatt kénytelenek voltunk mellőzni. Szerk.) De nem folytatom tovább visszaélései és zsarolásainak leírását; elő vannak azok egyenkint — okmányok támogatása mellett — so­rolva kir. biztos ö méltóságához 1014/k. i. 1869. sz. alatt tett hiv. fölterjesztésemben. Csupán embertelenkedéseire akarok még néhány példát fölhozni. A *|. alatt hiteles másolatban idezárt panaszjegyzökönyv (me­lyet terjedelme miatt szintén mellőznünk kellett. Szerk.) és vizsgálat szerint Zólyomi István 17 éves fiút (telkes-gazda fiát) puszta gya­núból, elöleges orvosi vizsgálat nélkül, mellőzve 9 tanúja kihallgatá­sát, azért, mert a vádbeli tény elkövetését — miután ártatlan volt — tagadta, saját maga vallatván, 3 óra hosszáig botoztatott, sajátkezű- lég többször arczul csapott, haját tépte, úgy hogy a szegény fiú, csakhogy a kinzástól megszabaduljon, magára vállalta a bűntény elkövetését; de midőn föleresztetett, azt ismét visszavonván, e fölött Kékesi megharagudott, és addig botoztatta, mig a fiú izzadt és vizet kért; de Kékesi ur fölkiáltva: Vágd a kutyát, nem hogy vizet hoz­nál neki!“ a botozást folytatta, s midőn a fiú fölkelt, elszédiilve a falhoz dűlt; azután őt még 5 napig Rhédén bezárva tartotta; sőt egy tanúra, ki e fiú mellett vallani mert, bikacsökkel Mészáros Mihály megyei pandúr által hármat vágatott. Megjegyzendő, hogy a meg­kínzott fiú azóta — mint panaszolja — folytonos íülzúgás és nehéz hallásban szenved. De sok azon okiratok száma, melyekből az derül ki, hogy Kékesi, tanúk kihallgatása, elöleges orvosi vizsgálat és a nélkül, hogy az elitélteket fölebbezési jogaikra figyelmeztette volna: 20, 25, 30 botot egyszerre embertelenül kiosztatni elég kegyetlen volt. Nehogy hosszas legyek, abbanhagyom a vizsgálat által kinyo­mozott többi adatok elősorolását. A vizsgálati iratok annak idejében a magas m. kir. minisztériumnál, hova azok fölterjesztetni fognak, megtekinthetők lesznek. U. I. Épen a mint jelen czáfolatomat elküldendő valók, akadt kezembe az „Ellenőr“ 167-ik száma is, melyben Himfi (Stir) József a Kékesi-ügyre vonatkozólag a valódi tényállást elferdítve, hazugul azt állítja, hogy én neki, midőn bíróságomnál hivatalos ügyben meg­jelent, azt mondottam volna: „hogy én a kérdésbeli körrendeletéin kibocsátására és a vizsgálati eljárásra nézve a kir. biztos úrtól pri­vát utasítást vettem;“ továbbá, hogy én öt Kékesi Jánostól kiveendő abbeli nyilatkozatra szólítottam volna föl: „hogy ö ne kívánja a pa- naszkodók megnevezését, és azok ellen rágalmi pert ne indítson, ha megneveztetnének.“ Mind ezen, úgy általában Himfi által ezen ügy­ben fölhozottakat szavaim roszakaratu elferdítésének nyilvánítom1“ Egri piacz. 1869. szept. 2-1.tol szept. 27-ig. frt krtól frt krii? frt krtól frt krig - 12 Búza , pozs. mérő . 3 75 — 4 60 Tej, itezéje — 6 — Kétszeres „ „ . 3 40 — 3 60 Tehéntúró, csomója. — 2 _ _ 3 R ozs „ „ ■ 2 60 — 2 70 fuhturó fontja . . _ 2 4 _ _ 3 6 Árpa „ * . 2 15 — 2 20 Hal, „ . . — 14 — — 40 Zab ff n 1 80 — 1 90 Szalámi „ — 90 — 1 _ K ukoricza „ 2 5 — 2 25 Sajt, „ . . — 48 _ _ 7 3 Burgonya uj, puttón — 80 — — 90 Olaj „ . . — 36 — — 38 Borsó, iteze — 8 — — 8 Kőolaj „ — 20 — _ 2 2 Lencse „ — 8 — — 8 Tojás, 5 darab . . — 10 _ _ 12 B ab „ . . . — 5 — — 6 Csirke, fiatal, párja . — 36 — _ 4 6 Kö leskása „ . . . — 7 — — 8 „ öregebb „ — 50 — _ 6 0 Pohánka „ . . . — 8­— 9 Kappan, párja . . — 80 — 1 20 Árpakása „ . . . — 10 — — 12 Pulyka ,, 3 20 — 3 80 Ser , pint — 24 — — 24 Liba párja 4 80 — 2 40 Pálinka, iteze . . . — 30 — — 50 Kacsa ,, ... — 80 _ 1 2 0 Széna, mázsa . . . 2 40 — 2 60 Malacz darab 1 40 _ 1 6 0 Zsuppszalm. mázsa . — 90 — 1 — Sertés, 2 mázs., fontja — 26 _ — 30 Törekszalma, mázsa — 50 — — 60 Borjú darabja Sertés, sovány, párja Bárány, negyed . . 8 — — 12 — Fa, öle........................ 11 — — 12 50 34 — — 46 — Faggyugyertya ftja . — 38 — 40 — 36 — — 40 Szappan, fontja . . — 28 — — 30 Bor, 1866. akónként 10 — — 22 — Marhahús „ . . — 24 — — 24 „ 1867. „ 5 — — 8 — Juhhus „ . . — 10 — — 14 „ 1866. egy pint . — 40 — 1 20 Borjúhús „ . . — 20 — — 22 „ 1867. „ „ Liszt, finom, fontja . — 20 — — 40 Sertéshús „ . . — 20 — — 24 — 11 — 12'/* io y, Szalonna ,, — 36 — — 38 „ zsemlye „ — 9 — Füstölt hús „ . . — 40 — — 48 „ fehér kenyér,, — 7 — — 9 „ szalonna füstölt. — 40 — — 48 — 5 — — 7 Disznózsír „ . . — 46­— 48 „ rozsliszt „ 4 _ _ 7 M arhazsir fontja , . — 54 — — 56 Darakása „ — 12 _ _ 13 I rósvaj „ . . — 50 — — 54 „ liszt „ — — — — — Gyümölcs: Egy puttón körte . . . . 2 50 — 3 80 „ ,, alma 2 — — 3 — „ „ baraczk . . . . . . 1 40 — 2 60 „ „ szilva . ♦ • . . * 2 80 — 3 20 „ „ szőlő . • ........................................... 1 •,0 — 2 — szept. (24-én (27-én búza, kétszeres, 154, 126, 106, 114, piaczra behozatott: rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen 82, 36, 15, 42, 455. 65, 34, 12, 28, 359, köböl. Kiadó és felelős szerkesztő: Vida József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom