Eger - hetilap, 1869
1869-03-18 / 11. szám
82 Ez utolsó néhány szón alapszik a viszonyos védközösségi szerződés, mert ezzel kimondatik az is, hogy bármely részről támadtat- nék meg az uralkodó család birodalma, azt a magyar hadsereg is védelmezni köteles: a mint védelmeztek bennünket az osztrák seregek a török háborúkban. Nagyfontosságú elv ez, mely minden időben korszerű és üdvös leend; csak vegyünk például egy orosz hadjáratot, mely leginkább hazánkat sújtaná, mily döntő súlyt biztositana nekünk ez esetben Ausztria hadserege? s mászrészt, váljon a keleti kérdésben Oroszország oly tartózkodó volna-e jelenleg, ha Magyarország az örökös tartományokkal védközöBségben nem állana? Bölcsen, a haza érdekében s nemzetünk hagyományos szellemében cselekedtek tehát őseink e védközösségi viszony törvényitésé- nél, hibául csak azt lehet rájok róni, hogy ily nagyjelentőségű kötelezettséget vállalván el, nem biztosították az ország számára az annak érvényitésénél szükséges magyar befolyást. E nagy mulasztást igen-igen megszenvedtük, a kényuralmi kormány nagyon is ki tudta zsákmányolni e körülményt, s a magyar befolyást teljesen mellőzve, magához ragadta ktil-, had- s pénzügyünket, kizárólag s önkényesen intézkedvén ott, hol a magyar nemzettel karöltve s közösen kellett volna intézkedni. E nagy hiány helyreütése az 1848-diki törvényhozásnak volt föntartva, ez állapitá meg a III. t. ez. 13. §-ban azon befolyást, melyet 1848-ig jogilag ugyan bírtunk, de tényleg nélkülöztünk, s fölállított e befolyás érvényitésére egy miniszteri méltóságot, t. i. a Fölség melletti miniszterét, kinek kötelessége lett volna hazánkat képviselni azon ügyekben, melyek bennünket az osztrák örökös tartományokkal közösen érdekelnek. Megbecsülbetlen vívmány volt e szakasz a megállapított befolyást illetőleg, de hogy a Fölség melletti miniszter intézményében fölállított kezelésmód megfelelt-e hazánk érdekeinek, azt a 48-diki események czáfolták meg a legvilágosabban. Azon egy kormányférfi tehetetlen volt az öt körülvevő sok reac- tionarius elem ellenében, s csakhamar azon szomorú bizonyosságra jutottunk, hogy Bécsben közös érdekeink nem tarthatók főn elég nyomatékkai azon egy miniszter által. Egyrészt ezen elégtelen szervezet, másrészt a közös ügyek körüli határozatlanság alkalmat nyújtotta 48-diki, ezrek s ezrek vérébe került önvédelmi harezra. Az utókorra csak azon szomorú tanulság jutott, hegy ép a közös ügyek- rei befolyásunkat kell jövendőben czélszertibb szervezet fölállítása által jobban s teljesen biztosítani, s e föladat teljesítése jutott az 1865/8-ki országgyűlésnek osztályrészül. Hogy mily helyesen oldá meg az országgyűlés föladatát, arról az ország anyagi fölvirágzása s hatalmi súlyának naponkinti növekedése győz meg legbehatóbban. „A mü dicsérje a művészt“, mondja a német költőkirály ; tekintve a kiegyezés következményeit, tagadhatjuk-e e föltétezvény bekövetkeztét ? szemet hunyhatunk-e mindazon jelenségek előtt, melyek mindennél hangosabban dicsőítik a lángelme e müvét? Csoportuljunk ez alapon egybe, ragaszkodjunk szilárdan a műhöz, mely a gyakorlati kísérletet oly fönakadástalanul állotta meg, ne kapkodjunk kétes végkimenetű elméletek felé, hanem legyünk ez egyszer az angolok gyakorlati szellemétől áthatottak, óvakodjunk koczkára tenni jelen erőtlen helyzetünkben összes vívmányainkat, ezt kívánja a politikai érettség, melyet bennünk a külföld bámul ; ezt a három századon át elvérzett ősök, kiknek vérén szerzett tapasztalatokból sarjadzott ki a jelen alakulat is ; ezt az utókor, melynek legalább a jelent erőteljesen s fejlésképesen tartozunk átszolgáltatni. A történelem egyedüli oktatója a nemzeteknek, de egyedüli igazolója is valamely mü helyességének, mely csak akkor lehet elT A II Maligieri Bianca. (Történeti beszélj.) (Folytatás.) „Még egy óra!“ suttogá magában,„mégegy óra,s titkom meghalt. Még egy óra, s megkérhetem Maligieri Bianca kezét. Ah, ö, a büszke, még elég bátor volt engem kigunyolni, kinevetni, s mennél inkább teszi, annál forróbban szeretem öt. Szent Tivadarra mondom, enyémnek kell lennie ! Velencze dogejának joga van Velencze csillagára! Enyémnek kell lennie! s ha az lesz, akkor megboszúlom őt daczossága s kevélysége miatt!“ Egy gyönge racscsenés, melyet a föluyilt főajtó okozott, elkal- gattatá. Egy szolga lépett be azon, aranytálezán levelet nyújtva, s mély meghajlás után szótlanul távozott a teremből. A dogé egykedvüleg nézett a levélre, de észrevévén pecsétjén a czimert, megrezzent, s mohón szakitá azt föl. „Bianca nekem ir !“ lihegé. „Vájjon mi közlendője van velem !“ Sebesen elolvassa a sűrűn irt sorokat. „Ez lehetetlen!“ kiáltá. „Ez nem lehet! szemeim csalnak! és mégis igen ! itt van megírva.“ S mintha nem lett volna elég, hogy szemeivel látta, füleivel is meggyőződést akarván szerezni, fönhangon kezdé olvasni Bianca levelét : „Ön tegnap haragosan s boszut esküdve vált el tőlem. Boszujá- tól nem remegek, s ha most önnek irok, azt nem félelem vagy asszonyos aggodalomból teszem. Ön szerelmemmel együtt kezemet kérte. Én önt nem szerettem, de ha becsiilésem kielégítheti, s méltónak hisz arra, hogy neje legyek, akkor még ma önnek nyújtom kezemet, ha haladéktalanul kapitánynyá nevezi Luigi testvéremet, s őt a még ma Candiába induló flottával elvitorlázni engedi. Ha ön testvérem részére a kapitányi kinevezést megküldi, négy óra múlva menyasszonyi öltözékben fog találni, ellenkezőleg nem tartozunk egymásnak semmivel; mert ön is megvetette Maligieri Bian- cát.“ „Valóban igy van, ez foglalatja!“ mondá a dogé, szemeit még mindig a levélre szegezve. „Különös, egy kapitányi állomásért testvére számára, eladja magát. Egész Velencze beszél róla, mint szereti ezen testvérét. Ezen testvérét, ki anyjának csak gyalázatja, mert férje haláláig senki sem ismerte, kinek sohasem bátorkodott megengedni, hogy a Maligiari nevet s czimerét viselje. És ö ezen testvére, anyjának természetes fia miatt akar nőmmé lenni!“ C Z „Különös, igen különös, de elfogadom ! Tüstént megkapja a kapitányi kinevezést.“ íróasztalához sietett, elővett egy velenczei köztársaság czime- re s pecsétjével díszített lapot, gyorsan néhány sort irt rá, összehajtja, megezimezi, a csengetyüt megrázza, tüstént szolga lép be, átadja neki a levelet. „Azonnal, a lehető leggyorsabban Maligieri Bianca grófnőhöz vitessék, 8 tulajdon kezeibe adassék át!“ szólt parancsoló hangon. „Ah!“ kiáltott örvendő hangon,midőn ismét egyedül volt,„most már boldog vagyok 1 Titkom alkalmatlan birtokosa többé nincs ; s Maligieri Bianca nőm lesz!“ III Az áldozat meghozatott: Maligieri Bianca Contarini grófnő, a dogé neje lett. Az öröm s elragadtatás, melylyel Luigi, kapitánynyá lett váratlan kineveztetését fogadta, a kéjes lelkesültség, mely szemeiből kilángolt, hogy részt vehet a hitetlen török elleni dicső harezban : ez volt Bianca nagy áldozatának bére. Igaz, hogy sebzette Luigi öröme, melylyel a dogéval történt eljegyeztetésének hírét vette, s szerencsét kívánt neki, hogy végre valahára szive mégis választott, s talált egy férfit, kit szeret; de mégis volt elég ereje, hogy gyötrelmének szivéből kitörni készülő hangját elnyomja, s ajkára mosolyt s e szavakat erőszakolja: „most már boldog vagyok!“ Luigi hitt a külsőnek, s könnyűség s örömmel vett búcsút tőle, s ment az admirálhajóra, hogy ott kapitányi állomását elfoglalja. Luigi eltávozott. Elmenetele után reggel Bianca esküvője a dogéval megtörtént. Csöndes s minden pompa nélküli volt az, miként azt a dogéra nézve a köztársaság törvényei elrendelték. Velencze sokat adott arra, hogy dogéja magát mindig fejedelmi fény s pompa nélkül, egyszerűségben mutassa. A köztársaság volt az uralkodó, a dogé csak annak megfizetett helynöke. Azért nem volt neki szabad fény s pompa között megjelenni, hogy sohase feledje, miszerint ö csak szolgája a magas, hatalmas úrnőnek. Ki neki, mint uralkodónak hódolni akart, a köztársaság árulójának tekintetett, s mint olyan bűnhődött. Ki térdre esett a dogé előtt, eljátszotta életét: a dogé iránti tisztelete miatt a lagúnák mélyére sülyesztetett. A dogé családjának minden tagja ki volt zárva a közhivatalokból, még fiai s leányai
