Eger - hetilap, 1869
1869-03-04 / 9. szám
67 politikai józanság iránt minden higgadtan gondolkozó polgártársunk keblében rejt, meg lenne ingatva, ba e kérdést csak {magyarázni is kívánnám. Legyen elég azt állítanom, hogy tévedésből csúszott belé e „kívánság“ programmleveledbe, mert ezen kívánság a lehetetlenségek sorába tartozik, s mert Berecz Ferencz nem kívánhat lehetetlent, én e kívánság létezését egyszerűen nagy tévedésnek nevezem. Végre bánt programmleveledben azon, talán általam roszul értelmezett kitételed, mely szerint azt mondod, hogy „vezérirányul veszed kettős megyénk balaldali híveinek program mj á t.“ Az lehetetlen, hogy Berecz Ferencz azon politikai iránynak legyen híve, mely kettős megyénkre már két Ízben királyi biztost hozott ; mely a megye több rendbeli fölirataiban nyilvánult; mely nem baloldali, hanem szélső baloldali, s mely ellen Berecz Ferencz nem egyszer erélyesen fölszólalt! Mely politikai irány végre Magyarország 49 megyéje között egyedül áll és példátlan. Te, t. barátom, nem vagy és nem voltál soha szélső, és mégis programmlevelednek elősorolt tételei azon tévhitre terelhetnék polgártársainkat, hogy az vagy. S e tévhit programmleveled idézett tételei szerint teljesen jogosult lenne ! Jogosult, mert hiszen a szélsőbal bevallott programmja lényegében azonos a te, általad tévedésből beiktatott némely állításaiddal. Mivel pedig erősen meg vagyok győződve a felöl, hogy te a szélsőbal politikáját elkárhoztatod; mivel tudom, hogy minden inkább vagy, mint forradalmár; mivel tudom, hogy intentiód, akaratod, óhajtásod a legjobb, és a hazaszeretetnek szent forrásából ered: kötelesnek érzettem magamat jelen soraimnak megírására, melyeket becses figyelmedbe ajánlj tisztelő barátod, Vámos-Györk, 1869. márcz. 2. Kovách László. érzem magamat, s te fogsz megbocsátani, ha kérlek , hogy hagyj magamra, nyugalomra van szükségem.“ „Megyek," mondá, édesen meghajolva. „Isten veled, testvér!“ Vigyázva, lábujhegyen távozott az ajtón, mintha félt volna lépteivel öt zavarni. És most Bianca magánosán volt. Most már nem volt oka visz- szatartani könyeit, mi oly nagy erőfeszítésébe került. Most már szabad folyást engedhetett azoknak. S nem is tartotta azokat vissza, hiszen egyedül volt az Istennel. Térdre borult, s könyörgött hozzá, hogy adjon neki erőt a nagy áldozathoz, melyre el volt határozva. Jól tudta, hogy nehéz, igen nehéz azt végrehajtania. Tudta, hogy azzal gyászba borítja jövőjét. De a szerelem mindent legyőz, még önmagát is ! Mig ö hajadon, mondá Luigi, mig neki kívüle más védője nem lesz, addig nem hagyhatja el Velenczét. És mégis, ba elmehetne, boldog volna. Csak ama hajókkal a harcztérre mehetne, az élet érdekkel bírna rá nézve. Luigi élete, Luigi boldogsága, Biancának mindene. Önmagára ő nem gondol, nem gondolhat. Sokáig sirt, sokáig küzdött fájdalmával, de most már le van az győzve. Fölszántja könyeit, fölemelkedik térdeiről, s már többé nem vonakodó, nem ingatag. Neki boldognak kell lenni, s e miatt kész volt minden fájdalomra. Erős léptekkel s határozott arczczal lépett Íróasztalához, levelet irt, lepecsételte, s megrázá a csengőt, mely Íróasztalán állott. Tüstént föltárult az ajtó, s azon belépett szolgája. „Giacomo!“ mondá parancsoló hangon, a levelet nyújtva, „vidd ezt tüstént a dogepalotába, add át a dogé kamarásának. Csak a dogénak adja át, senki másnak!“ A szolga mélyen meghajtva magát, megcsókolta Bianca kezét, s elsietett, hogy úrnője parancsát teljesítse. Bianca utána nézett, s midőn az ajtót bezárta, s ismét magánosán volt, keble fájdalma újra erőt vett rajta, s ájultan rogyott a földre. II Contarini dogé egyedül volt dolgozó-szobájában. Egyedül ?! De mikor lehet mondani Velencze dogejáról, hogy egyedül van ? Tudhatja-e ő, hogy a falazat faragványai mögül nem villog-e ki egy leskelődő szem, mely minden lépésére vigyáz, egy kémlelő fül, mely minden szavára, minden sóhajára figyel! A velenczei dogé látszólag a hatalmas köztársaság feje, de valóságban ez fölötte áll, ő semmi egyéb, mint ennek rabszolgája, ki az ellen semmit sem tehet, kinek az ellenében akaratja nincs, melyAz egri központi választmány febr. 25-iki ülésének jegyzőkönyve. Elnök előterjeszti, hogy ő Felségének Eger városa közönségéhez intézett fölhívása, mely szerint az országgyűlés april hó 20-ára összehivatik, s Eger városa a törvények értelmében képviselő-választásra utasittatik, megérkezett, mely is fölolvastatván, ennek folytán az elnök fölhívja a gyűlést a választási határnap s módozatai megállapítására. Végeztetett. Képviselő-választási napúi folyó évi márczius 14-ik nap- j a tűzetik ki, mikor is a gyűlés délelőtt 9 órakor veendi kezdetét a városház nagytermében. Azon esetben, ha több képviselő fog ajánl- tatni, a szavazó nevének följegyzésével, a szavazás titkosan történik, azon módon, amint az 1865-iki választásnál volt foganatban, t. i. a szavazatszedö küldöttség a városház termében ülésezvén, az illető szavazó neve följegyzésével a szavazó-pálczát kézbesíti, és az e czélra elkészített polgármesteri szobába menve, az ott levő, s a képviselőjelölt nevével s színével ellátott szekrénybe a szavazó-pálczát akarata szerint beteszi, mely tény után a szoba másik oldalán levő ajtón kimegy, s az ott levő küldöttség erről a csengetyü meghúzásával ad jelt a szavazatszedö küldöttségnek. A szekrények s a pálczák elkészíttetésével, ugyanazon alakban, mint az 1865-iki választásnál volt, a választási elnök megbi- zatik. A szavazás rendének megállapításánál, figyelembe véve azt, hogy a törvény a választók könnyebbségével hajtandó végre, mindenekelőtt a távolabb lakó külvárosok bocsáttatnak szavazatra, még pedig sorzhuzás által esett következő rendben: 1) a hatvani IV., 2) a felnémeti, 3) a makiári I., 4) a hatvani Il-ik, 5) hatvani Illik, 6) a czifra és sáncz, 7) a hatvani I., 8) a makiári II., 9) a város nek parancsát engedelmesen végre kell hajtani, vagy a mulasztás miatt éltével lakolnia. Igaz, nagy s hatalmas volt ő. Pápák keresték kegyét, császárok járultak lábát csókolni, s az egész Középtenger megsimult neve előtt. Ennek elismeréséül III. Sándor pápa gyűrűt küldött a dogénak, hogy azzal a tengert magának évenkint menyasszonyul eljegyezze, s midőn ez történt, ünnepi fénybe öltözött Velencze népe, s a dogét vígan éltetve fogá föl az aranyakat, melyek ez alkalommal szórattak. Ez Velencze aranykora volt, most már annak vége. A dogé nem más többé, mint a láthatlan bárom férfiú rabja, kik fölötte állnak, mint Isten az emberek fölött, minden léptére vigyáznak, két őrt ál- litannak oldala mellé, kik szabad bemenettel bírnak a dogé termeibe, s a dogé előtt is ismeretlep ajtók, folyosókon éjjel is fölkeresik őt, hogy Velencze valódi urai, a három férfiú parancsát a dogénak kézbesítsék, melyet aztán neki, mint alázatos szolgának, végre kell hajtania. Mégis voltak nemesek, kik vágytak a szarvas föveget fejőkön viselni, s nyilvánosan urnák kiáltatni, habár a dogénak is, a néppel együtt titkon a három férfiú előtt kell remegnie. E vád s törekvés különben alkalom is volt a nemességre, annak fitogtatására, hogy neve, mint a köztársaság ősi nemes családjáé, az aranykönyvben foglaltatik. Ez volt oka, hogy a gazdag s büszke Contarini a dogé méltóságát elfoglalta. Habár csak midőn a bucentauron a tengerre vonult, a hajók lobogóik lengésével s ágyúik morajával üdvözölték, s a parton összetódult nép üdvkiáltása harsogott, akkor érezte magát pillanatra urnák, enyhült keblében a három férfiutóli remegés, villant meg arczán büszkesége s dicsvágya, s vidámitá föl komor vonásait egy rövid mosoly. Most egyedül volt, vagyis senkit sem vett észre maga körül, s igy nem volt rá oka, hogy maga előtt alakoskodjék, s komor lel- kületét vidor arczczal palástolja. Úgy látszik, dolgozott, mert íróasztalán nyugvó kezében most is toll van. Feje a zsellyeszék támlájára van eresztve, és sötét fekete szemei tekintetükkel a semmiségbe vannak mélyedve. Hirtelen megrezzen , s kissé fölemelkedik. Úgy tetszék neki, mintha a szőnyeg mögött neszt hallott volna. Hallgatózott, a nesz ismétlődött, a falon három koppanás volt észrevehető. Fölpattant ülőhelyéről: „Ö az“ ! mormogá, „ez Benedetto!“ Tüstént oda sietett, honnan a koppanás hangzott, s ujjával a szőnyegen egy aranyrózsát megérintett. Azonnal föltárult a titkos ajtó, s azon egy beálczázott arczü, fekete ruhába burkolt alak belépett. _________ (Folyt, köv.)
