Eger - hetilap, 1869
1869-02-18 / 7. szám
7. szám. Február 18-án 1869. VII. évfolyam. Előfizetési díj Egész évre . . 5 ft - kr. Félévre ’ . 2 ft 50 kr. Negyedévre . . I ft 30 kr. Egy hónapra . — 45 kr. Egyes szám . — 12 kr. Hirdetésekért minden hasábzott petit sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttórben petit egy 8orhelyórt 8 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda, i; lö fizetőseket elfogad: a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jent 8 eh Ö. könyvkereskedése • minden kir. postahivatal. _ Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő: egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: Bécsben: Haasenstein és Vogler, — Pesten: Zeisler M. király-uteza 60. sz. Nemzetünk államszövetség-alkotó szellemének főbb történeti nyilvánulásai. Deák Ferencihez. — 1866. jun. 26-án. — A haza védőjét benned tisztelve tekinti, Néma csodálattal néz Európa reád. Ősök, vajha soká, vetekedve fogadnak az égben, > A késő ivadék hült porodon leborúl. Ámde mi, kik láttunk, hallók szavadat, veled éltünk : Áldjuk a Gondviselést, mely közeledbe hozott. És fiainkra ereklye gyanánt szállítjuk a perezet, Melyben büszkén vert nagy sziveden kebelünk. Szász Károly. I. Tűzhettem volna-e szebb sorokat e dolgozat élére, mint ép a költészet e legnemesb virágát, mely által egyrészt állandó emléket állított az a kényuralom s az alkotmányos kormányzat átmeneti időszaka közé; ') másrészt hazánk bölcsét államférfiul működése delelő pontján dicsőité meg, midőn államrendező szelleme legbecsesb gyümölcsét, a tizenötös albizottmány közösügyi munkálatát, először olvashatta minden honfi a hazai hírlapok hasábjain ? Meg volt ezzel fejtve közjogunk háromszázados nagy talánya, s hazánk függetlensége sértetlen föntartása mellett a közös fejedelem alatti Ö8zterliletnek nagyhatalmi állása is biztosítva lön. A nemzet képviselete azonban ép ezen időben fosztatott meg a törvényhozói működés gyakorlatától, midőn a kiegyezkedésre szolgáló biztos alap első Ízben jelöltetett ki. A kényuralom ennek elfogadása helyett egy kétségbeesett kísérletet tön hatalma megifjitására, s a szuronyokra hivatkozva, a nemzetek vérpatakjában remélte föltalálhatni az újjászületés elemét. Nagy válságnak nézett a nemzet eléje, csak két véglet állott előtte : vagy győz a kényuralom, s mi szabadságunkat tovább is sirathatjuk, győzelme folytatólagos rabszolgaság bilincseit vervén föl lábainkra; vagy porba sujtatik, s akkor hazánk négy folyama dagadozva fog ismét tovább lejthetni e földön, hol egy szabad nép örömtől ragyogó arczát tükrözheti vissza. A Gondviselés ez utóbbinak adott előnyt, s a Sadowánál elfolyt drága vérözön nem a kényuralomba öntött új erőt, hanem a népek millióinak szabadsága rég epedve várt gyümölcsét érle- lé meg. Szabadok vagyunk tehát ismét, s a háromszázados nemzeti óhaj teljesülésbe ment, a jövö kor fia emelkedett szivvel tekintend e korra, s megfejthetlen lesz előtte, hogy az e fölötti öröm nem volt akkor osztatlan, nem volt általános. Mi volt ennek oka ? Kérdendi a történelmet, melynek hideg lapjai e feleletet nyujtandják neki: „a szabad nemzetek átka, a pártoskodás“, mely jelenleg annál saj- nosabb, mivel arra tulajdonkép ok sincs, s nagyrészt szándékosan táplált félreértéseken alapszik. E félreértések legerösbike az úgynevezett közös ügyek nem egészen tiszta ismertetéséből keletkezik, mert a lapok pártnézetek képviselői lévén, annak tiszta ismertetése nem mindnyájának feküdt érdekében. Nevezetesen azon tévnézet kapott lábra, miszerint a közös ügyek keletkezési időszaka az 1867. év, s azelőtt erről mit sem tudtak, *) *) Mert akkor tört ki a hazánk szabadsága visszaszerzésére oly döntöleg ható osztrák-porosz háború, mely miatt törvényhozó testületünk működése fölfüggesztetett. pedig épen megfordítva, a múlt idők érezték ennek létét a legerősebben, s épen jelenleg ment az egy kissé feledékenvségbe. Ez állításomat csak az összes magyar történelem szemléletéből lehet bebizonyitni, s azért is nem csupán az osztrák tartományokkal! közös ügyeket — habár a lösúlyt azok kifejlésére fekte- tendeni, — hanem általán a szomszédországokkali közös ügyeinket veendem föl tárgyalási körömbe. Ily fölötte tág körű álláspontra helyezvén magam, igen természetes, hogy a kérdés terjedelmes bonczolás alá vételéről egy heti lap szűk körében szó sem lehet, annyit azonban mégis reményiek, dióhéjban bár, feltüntethetni, mennyi a kérdés pillanatnyi kifejtéséhez, s a fölállított tét bebizonyításához szükséges. Sajátságos a hun-magyar faj eszélyes magaviseleté, külügyi tapintata, melylyel a legklilönnemübb elemek között, a kiirtatás legnagyobb veszélyeit szerencsésen átélve, 1500 éves birodalmát föntartani,dicsövé tenni képes volt, s valódi kifejtésének csakis most indul eléje. E bámulandó tüneménynek hol találom föl kulcsát ? E kérdést intézém gyakorta magamhoz, s eddigi csekély körű tanulmányaim alapján csak e feleletre voltam képes: szövetségi állam- szervezetében. Ezt találjuk a hunoknál, ezt az avaroknál, de mivel e korban még e szövetségi kapocs csak nemzetiségek közt köttetett, igen laza volt, és súrlódásokra gyakran adott alkalmat, ez okozta, hogy fajunk mindkét Ízben részben kiszorittatott hazánk síkjairól, midőn azonban harmadizben is Árpád alatt megkisérlé fajunk e föld elfoglalását, akkor már kedvezőbb európai uralkodó eszme lépett nagy Károly kezdeménye folytán életbe, s az a területiség elve, vagyis a népélet területi elrendezkedése s megállapulása. E területiség elvét az ifjú magyar nemzet magáévá tévén, mig egyrészt berendezésében, megyéi kihasitásánál mellőzé az eddig reá két ízben gyászt hozó nemzetiségi elvet, s a területiség elvének hódolt; addig kifelé is határozott területeken élő politikai nemzetekkel lépett védközösségi kapocsba, s egybefüzé a magyar szent korona birodalmát, mely alapjában nem egyéb, mint több független államnak a korona s az avval díszített magyar király fövezérlete alatti védközössége. Ez egybetömörülésétöl fogva a szövetségi államaikat volt mindig nemzetünk eszményképe egész máig, csak néha-néha, midőn bizonyos oldalról végletet állítottak föl, s erkölcsileg lehetlen igények betöltését követelték, rohant fajunk is az elkülönülésnek természete s meggyőződésével ellenkező végletébe. A kölcsönös szövetkezés által egységes államszövetségi területet egybefüzni, ez volt a nemzeti meggyőződésből fölsarjadzott életadó eszme, 8 midőn az ország ereje belpártoskodás és kti 1- csapások által tönkre tétetett, szintén csak ez eszme nyújtott segélyt. Belpártoskodást emliték, ki kell tehát néhány szóval emelnem ennek jellemét, mivel e mintegy kétszáznegyven évnyi (1286-tól — 1526-ig) szakadatlan pártviszálynak egy nagy alkotmányi fejleményt köszönhetünk, t. i. alkotmányunknak democraticusabb alapra való fektetését; nem szabad azonban felednünk, hogy ezt nagy áron vásároltuk meg, mert elvesztők cserébe Mohács alatt a magyar korona nagyhatalmi állását. E vívmány a vegyes korszak szüleménye, csak az volt a szerencsétlenség, bogy e nagy reform érdekében folytatott küzdelem egy időbe esett a török uralom villámgyorsaságú emelkedésével, mely a jogviszályba merült nemzetet oldalról tá-
