Eger - hetilap, 1869
1869-11-25 / 47. szám
371 az annyira égető szükségtt tőkegyűjtés fontossága föltűnvén, ezen társalmi erény is előmozdítást nyerjen. S végre azon elvből kiindulva, bogy csak nagy példák lelkesíthetnek nagy tettekre, éb- reszszük a vállalkozási bátorságot, mi csekélyebb vállalatoknál csak úgy nyerhet bizonyos erőt s biztosságot, ha a vállalkozó gazdasági látköre jó eleve nagy tárgyak s gazdasági jelenségek szemléletéhez szokott. Saáry Féren ez. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház nov. 16-iki ülésében, az ujonezozási törvényjavaslat végleges megszavazása s több kérvénynek egyes képviselők által történt benyújtása után, Bobory Károly a következő indítványt tette: „Mondja ki a ház határozatilag, hogy azon illemszabály, miszerint követeltetik, hogy a kormány kinevezéséből hivatalba lépett képviselő letegye mandátumát, s magát uj választás alá bocsássa, kiterjed mindazon méltóságokra is, melyekhez a főrendiház tagsági joga van kötve. Ennélfogva tribuniezi püspökké kinevezett képviselő Horváth Mihály az elnökség által figyelmeztessék.“ Ezen indítvány napi rendre fog kitüzetni. Ezután több határozati javaslat vétetett föl tárgyalásra , melyek némelyike az illető indítványozók által visszavétetett, a többire nézve pedig a ház többsége kimondá, hogy nem kívánja tárgyalni. Ez utóbbiak közt volt Tisza Kálmán azon határozati javaslata is, melyben a minisztériumnak, a hevesi királyi biztos kiküldéséért roszalást kívánt kifejezni. Ezen javaslathoz senki sem szólt az indítványozón kívül, s a ház fölállás általi szavazással elvetette. Ugyanazon sors érte Borbory javaslatát is az állambivatalok halmozása és az ezekkel egybekapcsolt fizetések iránt, csakhogy ennek sorsát a ház névszerinti szavazással döntötte el. Végül gróf Mikó Imre közmunka- és közlekedési miniszter törvényjavaslatot nyújtott be 420,000 ftnyi póthitelnek a közmunka- és- közlekedési minisztérium részére leendő megszavazása iránt. A nov. 20-iki ülésben (a közbeneső 3 napon ülés nem tartatván) Rajner Pál belügyminiszter jelenté, hogy a ház megbízásából, Gödödön ö Felségének névnapja alkalmából a ház szerencsekivána— Tudom is én? Féltem ; fölemlitém, mennnyire tiszteltem öt, mily gondosan védtem mindig becsületét. Szóval, védtem magamat vádjai ellen. Végre pedig kijelentéin, hogy menhelyet keresek magamnak. — Jól van, ne félj. Veszélyen kiviil vagy. Fölveszed ruháimat, s a fönöknöhöz vezetlek. Egy óra múlva Laetitia bejelenté magát Angelika nénénél. Mint mindig, most is igen szives fogadtatásban részesült. Azonban a főnöknö megijedt, midőn Laetitia társnőjére tekintve, fölismerte abban a herczegnőt. Azonnal mélyen meghajtá magát, ezer bocsánatot kért, s kérdé, honnan az ö kolostorának e nagy szerencse? — Fájdalom, jó anya — mond Franceska— esedezni jöttem. Ne úgy nézz, mint a dogé nejét, hanem mint egy szerencsétlen nőt, kinek nincs elegendő bátorsága, szembeszállni sem a halállal, sem a börtönnel, — a ki menhelyet jött kérni. — Tudják-e, hogy ide jött? Jól tudhatja, hogy a velenczei kolostorok sem a nunciustól, sem más pápai kiküldöttől nem függnek. Csakis a velenczei prelátusoknak van joguk ránk fölügyelni, mit ők teljesítenek is. Ok könnyen fölismerhetik a herczegnőt. Különben teljesen a kormánytól függünk, s ki nem tilthatjuk a tanács nevében jött ügynököket sem. — Mindezt tudom, tisztelendő anya; de nem jobb-e mégis, a nyomozást kikerülni, mint kegyetlen s kikerülhetlen Ítéletet nyugodtan bevárni? Csak néhány napra rejtsen el, csak addig, mig alkalmas pillanat nyílik, a köztársaság földjét elhagyhatni, s családomat Mantuában fölkereshetni. — Minthogy kész mindent koczkára tenni, mond a főnöknö — tehát hozta Isten! Itt marad, a meddig tetszik. A kolostor szolgálatára áll, azonban, hogy minden gyanút elhárítsunk, saját czellám mellett adok egyet önnek asszonyom. Igaz, hogy ez nagyon szerény lesz a herczegi palota fényéhez képest, melyhez szokva van, de legalább biztosnak mondható oly városban, hol az árulás nem kiméi meg senkit. A herczegnö hálásan köszönte meg a jó főnöknö szivességét, s elfoglalta szobáját. Laetitia, mielőtt távozott volna, megígérte, hogy gyakrabban meg fogja látogatni. tait tolmácsolván, a királyné által megbizatott, hogy fejezze ki a ház - nak köszönetét s azt, hogy a nemzetet magas hajlama és jóindulatáról továbbra is biztosítja. Abiráló bizottságok részéről jelentetett, hogy Németh Albert tisza-nánaiés Széky Péter tisza-abádi képviselők igazoltattak, s az utóbbi ellen kérvényezők 421 ft. 7 kr. költségmegtérité- sében marasztaltattak el. Fehér Miklós szolnoki képviselő Külsö-Szol- nokmegye 200 polgárának kérvényét terjesztő elő, melyben K.-Szol- nokmegyét ősi jogaiba visszahelyezni, s annak mint önálló megyének alkotmányát visszaadatni kérik.Lónyay Menyhért pénzügyminiszter a horvát-szlavon minisztérium s a magyar belügyminisztérium költség- vetését, továbbá még két törvényjavaslatot terjesztett elő, melyek közül az egyik a bélyegilletékek és dijak iránt fönálló szabályok érvényének meghoszsabbitására, a másik a pénzügyi törvényszékek ideiglenes föntartására vonatkozik. Ezután következett a napi renden levő tárgy, a birák és bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló törvényjavaslat 32-ik és következő §-ai iránti módosítások. A ház a 60. §.ig haladt. A nov. 22-iki ülésben Román Sándor két interpellate intézett a belügyminiszterhez,melyek egyike az erdélyi úrbéri perekre,a másik a kitelepített tófalviakra vonatkozik.Gajzágó Salamon indítványt tett le a ház asztalára, hogy miután az erdélyi telekkönyvezésre az 1868. 50. t. czikkben megállapított összeg nem elégséges,e czélra 300 ezer ft állapíttassák meg. A központi bizottság részéről jelentés tétetett, hogy a vadászati törvényjavaslatot némi módosításokkal elfogadásra ajánlja. E jelentés kinyomatása elrendeltetett. Ezek után a bírói felelősségről szóló törvényjavaslatnak még hátralevő szakaszai tárgyaltattak le. Végül tárgyaltatott a horvát-szlavon minisztérium költségvetéséről szóló törvényjavaslat, mely átalában és részleteiben is elfogadtatott. A cattarói fölkelés. Azon remény, hogy a még fölkelésben levő északi vidékeket békés utón lehetend meghódolásra bírni, végkép meghiúsult. A hadműveletek e vidékek ellen egész erélylyel megkezdettek. A csapaVII. Pelizzare. Pelizzare, a szerzetes szobájában Morellival történt találkozása utáni nap, a Donato-palotába ment. Esteli öt óra lehetett. Angelo- val akart szólani; a szolgák, kik őt urokkal már látták, rósz kinézése daczára azonnal bevezették. Douatot haragos arczczal, egy nagy támlaszékben ütve találta. Pelizzaret meglátva, fölkiáltott örömében. — Áldja Isten, uram! — Veszszeneka gazok ! kiálta a gróf. Te mindig rósz álmokat szerzesz nekem. De furcsa pofád van! — Uram , ön igen jó, de már többször meggyőződhetett, hogy a külszin csal. Tehettem már, igaz, életemben sok olyast, mit az erkölcstan nem helyesel egészen, de ez inkább a körülmények hibája, s nem az enyém. — Hamisul beszélsz; úgy látom, fölsültél valahol. — Megfordítva. — Hát lássuk. Pelizzare Angelohoz közeledett, s csöndes hangon mondá: — Az admirál barátja lettem, s a szerzetes nem is mukkan nélkülem. — Igazán ! kiáltá Donato. Hogyan változtattad meg elhatározásukat ? — Hm ! sokat beszéltem, még többet sóhajtoztam, s keserves pofákat vágtam. — No hisz ezzel megáldott a természet. — Nekem művészetre is van még szükségem, önnek pedig elegendő a természetesség. — Ostoba, mit mondtál! orditá fölállva dühösen Donato. — Azt, hogy önnek elegendő természetes ékesszólása van, s nem kell Cicerót tanulmányoznia. — Ki az a Cicero ? — Ez egy hires florenczi ügyvéd és iró. — Nem olvastam. — Szóval, én őket úgy bolonddá tettem, hogy most legjobb emberüknek hisznek. Csupán egy Ígéretre szólítottak föl. — S mi az ? (Folyt, köv.) *
