Eger - hetilap, 1869

1869-10-14 / 41. szám

326 nagybecsű figyelmét a fönebb emlitett alapszabály-tervezet 5-ik §-ára , mely szerint az egyesület alakulása után belépő ta­gok az elmulasztott hónapokróli részletfizetést teljesíteni tartoz­nak.“ Eger, 1869-iki őszhó 12-én. Az egri „önsegélyző egy­let“ alakításának előmunkálataival foglalkozó polgártársak meg­bízásából : Csiky Sándor, ideiglenes elnök. Kapácsy Dezső, ideiglenes jegyző­— Nyilvános köszönet. T. Brezovay László ur, me- zőkövesd-kerilleti képviselő, eger-farmosi földbirtokos és iskolaszéki tiszt, elnök, nemes szive ösztönét követve, nagylelkűen megajánlot­ta, hogy az eger-farmosi róm. kath. iskola részére mindazon eszkö­zöket, melyek az 1868-ik évi 38. t. ez. értelmében az iskolák fölsze­relésére megkivántatnak, u. m. földgömböt, földabroszokat, fali olva­sótáblákat, természetrajzi ábrákat, úgyszintén az iskolás gyermekek részére szükséges könyveket saját költségére megrendelni, és a le­hető legrövidebb idő alatt megküldetni fogja. E nemesszivüsége és jótékonyságáért a t. képviselő urnák, valamint maga, úgy az egész község lakosainak nevében, nyilvános köszönetét mondani, a legédesebb kötelességének ismeri, Egér-Farmoson, 1869-ik okt. 5-én. Az iskolaszék. — Személyzeti. Hován József thassi lelkészszé, — Likér Ágoston kunszentmártoni, Horváth- Gyurikovich Ede várkonyi, Ra- paics Rajmund és Szmrecsányi Pál nyíregyházi, Kollár Béla pásztói, Tersztyánszky Dezső bodonyi, Némethy Béla hevesi, Frank Károly bátori, Góth Lajos verpeléthi, Györgyi László detki, Atlasz János szentistváni, Adamovics József eger-szalóki, Kandra Kabos szihalmi, Dósa József harsányi, Rigó József bessenyei, Sebestyén József recs­ki, Florek József nagykörűi segédlelkészekké neveztettek ki. — (Halálozások.) Meghaltak okt. 6-tól 13-ig: Farsang Ferencz 2 hónapos, Takács Ignácz 39 éves, Rostás Ferencz 6 éves, Szécsényi Piroska l3/4 éves, Bodnár Mária 2 hetes, Bágyi Apolló 50 éves, László Anna 1 hónapos, Szőke Rózái 5 hetes, Czukor János 72 éves, Vilmán József 27 éves, Erős József D/s éves, Takács Béla 6 éves, Biró Mária 6 hetes, Berecz János 3 éves, Török János 1 éves, Kocsis István 61 éves, Csóka György 4V» éves, Kormos János 2 éves, Kovács Mária 7 hónapos, Lender Hermin 3 hetes, Biró Teréz 60 éves. 12 a fi-, 9 a nőnemből, összesen 21. Született e hét foly­tán 9 fiú, 7 leány, összesen 16. Vegyesek. f Királyné ő F e 1 s é g e f. hó 9-én Gödöllőre érkezett, hol négy hétig fog mulatui, azután Budára költözik, s ott marad kará­csonyig. Király ő Felségét szombatra várják Gödöllőre. f Király ö Felsége Keletre utazása el van határozva. Bécsi tudósítások szerint ő Felsége f. hó 25-én indul Budáról, Kons- tatinápolyban 5 napot tölt, onnan kirándulást tesz a szentföldre, s innen megy a suezi csatorna megnyitására, hiséretében lesznek: gr. Beust külügyi és Plener oszrákkeresk. miniszterek.Kik fogják kisérni ő Felséget a magyar kormány részéről, még nincs eldöntve, de gr. Andrássy és Gorove minisztereket emlegetik. Ez utazás fél millió forintba fog kerülni. f Hilibi Gál János, országgyűlési képviselőségéről mint hétszemélynök lemondván, í. hó 7-én Oláhfalu erdélyi mezőváros a szintén jobboldali Henter Gézát választá meg képviselőjének. f Az állam rendőrségi-öl szóló törvényjavaslat hir sze­rint már elkészült, s a kormány azt az egybegyfilendő képviselő- háznak elöterjeszteudi. fKét sajtópör egy czikkért. Csávolszky La­jos ellen, ki Skorpió álnév alatt szokott írni az „Ellenőribe, a közlekedési minisztérium ésHollán Ernő államtitkár külön saj- tópört indítottak egy, a nevezett lapban „a déli vaspálya és m. k. közlekedési minisztérium“ czim alatt megjelent czikk miatt, mely a vádlevél szerint gyanúsításokat foglal magában a közlekedési mi- niszterinm ésHollán Ernő államtitkár ellen. A f. hó 4-én össze­ült esküdtszék vádlottat, a közlekedési minisztérium panasza ellené­ben, 9 szavazattal 3 ellen nem vétkesnek mondotta ki, mire a köz­vádló 56 ft 62 kr. pörköltségben marasztaltatott el. Ellenben a f. hó 6-án összeült esküdtszék ugyanazon vádlottat H o 11 á n Ernő pana­szára 9 szóval 3 ellen vétkesnek nyilvánitá, mire a bíróság vádlottat 2 havi fogságra, 100 ft. pénzbírságra s 29 ft 4 kr perköltség megté­rítésére Ítélte. f Radnótfái Nagy Sámuel, a nemzeti színház tevé­keny intendánsa, f. hó 9-én, 67 éves korában elhunyt. A nemzeti színház vezetését 1862-ben vette át, s az időtől fogva több oly tényt csatolt nevéhez, mely az utókor előtt elismerést biztosit számára nem­zeti színházunk történetében. Többek közt ő alapitáa színházi nyug­díjintézetet, s ö eszközlé ki a kormány jelentékeny segélyét. Áldás hamvaira I f Radnótfái elhunytával a nemzeti színház iutendánsiteen­dőit ideiglenesen gr. Ráday Gedeon vette át. f Az államvasutnak oravicza- fiumei vonala f. hó 20-án fog átadatni a közforgalomnak. t Römer Flór is tudós régészünk a dobszai halmok közt, hova az akadémia küldte, nem talált ugyan régiségeket, de ott tar­tózkodása alatt oly érdekeltséget keltett a környékbeli lakosokban a régészet iránt, hogy most a Hern-átvölgy mentében mindenütt ré­gészeti társulatok vannak alakulóban, melyeknek föladata leend, a hazai régészet fölvirágzásának érdekéken működni, s minden, a kör­nyéken netalán előforduló, a hazai régészethez tartozó tárgyról, a magyar akadémiának jelentést tenni, vagy ha lehet, azt beküldeni.-{•Szombathelyen, a „Vasmegyei Lapok“ szerint köze­lebb több érdekes régiségre akadlak. Találtak egy db. aranyat Va­lens korából, több római rézpénzt, két kis mécset agyagból, több db. könytartó üveget stb. Embercsontot mintegy 12 mázsát szedtek ösz- sze. A föld jelenlegi színe alatt majd két ölnyire egész szobafalakra és utczakövezetekre akadtak. Egy fülkében mintegy két mérőre va­ló búzát találtak, mely egészen fekete, de különben ép. Hihető, hogy mindezen tárgyak akkor temettettek el, midőn Szombathely, vagy helyesebben az akkori Sabaria, Kr. u. 455. évben földrengés által romba döntetett. t Egy örült szive. A milánói tudom, akadémia egyik közelebbi illésén dr. Biffi bemutatá Philippo gróf szivét, ki nem rég mint örült halt meg, miután előbb atyját megölte. E szív balkamrá­jában egy 6 centimeternyi varrótű volt. Midőn a bonczolásnál ráakad­tak, eszökbe jutott, hogy a meghalt gyakran emlegette, hogy az ő szivében tű van ; de nem hitte senki, mert egészsége nem változott. f A 82 honvéd zászló szállítását Rosenthal A. pesti ke­reskedő vállalta el, s kötelezte magát, azokat félév alatt átadni. f A pest-miskolezi vaspálya hir szerint decz. 2-kán fog a közforgalomnak átadatni. f Gr. Erdődy Sándor és gr. Szapáry Antal belső titkos tanácsosakká neveztettek ki. t A komáromi községi iskolákba kinevezett 15 tanító közül 6 r. katholikus, 4 református, 2 ágostai vallásu, 3 izra­elita. f Madarász József és pártja, a „P. N.“ szerint jövő hó 14-re országos népgyülést készül összehívni Pestre, hogy a nép nyi- latkozhassék a mostani kormány ellen! Madarász még szaporítani szándékozik eddigi nagyszerű diadalait. f A megyék és v ár o s o k önkormányzati körének szabá­lyozására vonatkozólag, a minisztérium hir szerint még ez év végén vagy legkésőbb a jövő év elején törvényjavaslatot fog az ország­gyűlés elé terjeszteni. f A legközelebb életbe léptetett levelezési lapok forgal­ma roppant mérveket öltött mindjárt az első napokban. F. hó két első napján csupán a pesti központi postahivatalnál, 16 ezer dara­bot adtak el. f Nagy felhőszakadás és jég pusztított néhány nap előtt Pécsett; jelentékeny károkról panaszkodnak, a viz az utakat is tetemesen megrongálta. f Az aradi vértanuk emlékét a gyászos esemény szín­helyén, Aradon méltóan ünnepelték meg. A volt honvédek gyászfátyol­lal bevont bonvédzászló elővitele mellett mentek a templomba, mely­nek tornyáról szintén gyászlobogó lengett alá. A gyászravatal körül 13 égő gyertya lobogott, mindkét oldalon egy-egy csonka honvéd állt emlékeztető élő rom gyanánt, elöl pedig a volt honvédek kis csapatja képezett sorfalat. Az oltárnál Gaái Damascen zárda- főnök végezte a szertartást fényes segédlettel, roppant közönség je­lenlétében. A gyászmise után megindult a menet azon helyre, hol a 13 vértanú 1849-ben kiszenvedett. E helyen most egyszerű emlék áll, négyszögű homokkőből, mely másfél lábnyira emelkedik a föld felett, s „1849. okt. 6.“ föliratot visel. Az emlékkő koszorúkkal volt ékesítve, több kegyeletes emlékbeszéd mondatott el, melyek végezte után a menet szép rendben eloszlott. f Ritka ebéd. Missouri állam egyik tébolydájában jelenleg egy tébolyodon ifjú van, ki közelebb minden öltönyét — kabátját, nadrágját, topánját és fehérneműit —• az utólsó gombig megette. — (Sorshúzás.) Bécsben f. hó 9-én kihuzottak: 48, 14, 9, 44, 67. A legközelebbi húzás okt. 23-án leend. — (Börze, okt. 11.) Arany 5 ft 84 kr. Ezüst 120 ft. 25 kr. Kiadó és felelős szerkesztő: V i d a J ó z s e f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom