Eger - hetilap, 1869
1869-09-09 / 36. szám
284 követelménye előtt meghajolva, ellenkezőre törekvő delegatus-társaiktól elválnak , s a magyar delegatióhoz csatlakozva, annak nézetét diadalra segélik. Ellenzéki lapjaink két év óta fújják azt a miserabilis nótát : hogy delegátusaink a közös miniszterek előtt meghunyászkodnak, s azok költségvetéseit készségesen megszavazzák. E vád nem egyéb ráfogásnál. Ott, a hol helye van, tudnak delegátusaink erélyesek lenni, ezt tagadni annyi, mint a delegatio eddigi működése előtt szemet hunyni. Az sem áll, hogy delegátusaink mindent készségesen megszavaznának. Szigorúan megrostálják ők az eléjök terjesztett költségvetést, s bizony szivesen kivöröskrétázzák mindazt, a mi csak kitörölhető ; hiszen ők is azon adózók közé tartoznak, kik a közös ügyek költségeire saját erszényeiket kénytelenek megnyitni. Azt csak senkisem teheti föl róluk , hogy szivesebben fizetnek nagyobb adót, mint kisebbet; a költségvetés megszavazásánál tehát az állam érdekei mellett saját egyéni érdekeik is fönforognak, s igy annál inkább föltehetjük róluk, hogy oly kiadásokat, a melyek elkerülhetők, meg nem szavaznak. Persze hogy legjobb lenne , ha a kö tségvetés tételeinek legnagyobb részét ki lehetne törölni, de ezt eszközölni az ellenzék ép oly kevéssé lenne képes, mint a jobboldal, illetőleg az annak kebléből választott delegatio. Szűnjenek meg tehát valahára ellenzéki lapjaink a delegatio ellen lamentálni! Nem mondjuk mi, hogy ez intézménynél j >bb mód és eszköz a közös ügyek elintézésére nem is képzelhető, de ki tehet arról, ha ezt a jobbat még eddig fölfedezni nem sikerült? Vagy talán ellenzékünk birtokában volna már e fölfedezés titkának ? úgy kérjük, álljon elő vele minélelőbb, s ha csakugyan jobb a delegatio- nál, szivesen adjuk ezt érette cserében. Addig azonban maradjunk meg a mellett, a mi aránylag legjobb és kivihető ; maradjunk meg a delegatio mellett, a mely szabadságunkat és függetlenségünket egyátalában nem veszélyezteti. Fiox. Az osztrák-magyar monarchia közös költségvetése. A delegatiók által 1870-re megállapított és ö Felsége által szentesített közös költségvetés főtételei a következők: I. Rendes szükséglet: 1) Külügyi minisztérium ............................. 4,024,171 ft 2 ) Hadügyi minisztérium............................. 71,845,847 „ 3 ) Tengerészet............................................ 7,373,312 „ 4) Pénzügyi minisztérium........................ 1,736,059 „ 5 ) Számvevőségi ellenőrség........................ 104,059 „ Ö sszesen 85,084,012 ft. Ebből levonandók a.................................. 12,000,000 ftr a tett vámbevételek s igy fedezendő marad........................, . . . . 73,084,012 „ A 30 százalékos hányad (quota) szerint ebből Magyarországra esik............................................ 21,925,203 „60 kr. II. Rendkívüli szükséglet: 1) Külügyi minisztérium.............................. 90,000 ft. 2 ) Hadügyi minisztérium........................ 3,818,500 „ 3 ) Tengerészet....................................... 2,459,853 „ 4) Pénzügyi minisztérium.................................... 6,930 „ Összesen 6,375,683 „ Ebből Magyarországra jut a 30o/° hányad szerint 1,912,704 ft 90 kr. Azonkívül 1869-re szóló póthitelkép megszavaztatott 3,790,900 ft, mejyhől Magyarországra jut a 30% arány szerint 1,137,000 ft. És igy a közösügyi kiadásokra Magyarország által 1870-ben fizetendő összesen 24,974,908 ft 50 kr. Politikai hetiszemle. A franczia császár közelebbi betegsége Európaszerte nagy aggodalmat kelrett. E betegséget a franczia hivatalos lapok jelentéktelennek mondák, de a közönség nem hitte, és sejtelmében nem is csalódott, mert a betegség oly minőségű volt, hogy pár napig a legkomolyabb aggodalmakra szolgáltathatott alkalmat. Most már a császár fölüdült, s folytatja rendes foglalkozását, ez azonban a fölzaklatott kedélyeket nem volt képes teljesen megnyugtatni. A császár 62 éves, s e mellett beteges: ha mostanában meg talál halni, mi fog akkor történni ? Oly kérdés ez, a mit jogosan tehetnek föl maguknak a francziák. Oly népet, minő a franczia, melynek keblében oly nagy számmal vannak az elégületlenek és engesztelhetlenek, csak III. Napoleon vaskeze képes féken tartani, ha ő behunyja szemét, beláthat- lan zavarok támadhatnak, sőt a forradalom kitörése sem tartozik a lchetlenségek közé. Azon kérdés, hogjr mi fog történni, ha a császár meghal? már a sajtót is foglalkoztatja. Annyi kétségtelennek látszik, hogy az elégületlenek meg fogják kisérleni, a kedvező alkalmat terveik kivitelére fölhasználni. Baden-Badenböl jelentik, hogy ott az Orleans család legközelebb congressust tartott, melyen Thiers is és. az orleansisták közül több százan jelenvoltak. Föltéve, hogy e hir való, alig lehet azon kételkedni, hogy az Orleans-család értekezletére a császár betegsége szolgáltatá az alkalmat, s hogy ennek folytán a bekövetkezhető eshetőségek képezték a tanácskozmány tárgyát. Napoleon császár alig hunyhatná be szemét roszabb időben, mint most, midőn az alkotmányreform épen tárgyalás alatt van a se- natusban. A tárgyalásokban Napoleon herczeg is tettleg részt vesz; beszéde, melyet ez alkalommal mondott, nem csekély figyelmet, ébresztett. A herczeg constatálván, hogy a korlátlan császárság szabadelvű császársággá változott át, — miután kifejezést adott a császár és császári herczeg iránti ragaszkodásának — mondá, hogy utógondolat nélkül kell szabadelvűnek lenni. Elfogadja a reformot magában foglaló senatusconsultumot, de annak több hiányára utal: a miniszterfelelösség roszul van definiálva, a senatusnak törvényhozó hatalommal biró második kamarának kellene lenni, a senatus választások utján alakuljon, és az alkotmány megvitatását tiltó senatus- consultum töröltessék el. Végre óhajtja, hogy a polgármestereket a községi tanácsosok válaszszák. A herczegnek a belügyminiszter felelt, kijelentvén, hogy ö is óhajtja a szabadelvű császárságot, de a szabadságban való bizalom ne zárja ki a mértéket és eszélyességet a szabad intézmények kifejlesztésében. A mi a senatus összeállítását és jogosítványait, valamint a polgármestereknek a községi tanácsosok általi választását illeti, e tekintetben nem osztozik a herczeg nézeteiben. A heves modor, melyben a császár rokona a szadadelvti császárság mellett fölszólalt, nagy föltünést okozott, és sokakban azon gondolatot ébresztő, hogy Napoleon herczeg a trónra vágyik. A herczeg beszéde nem igen volt a császárnak Ínyére, s mint Páris- ból jelentik, a császár fölkérte a herczeget, hogy többé ne beszéljen a senatusban. A Flórenczben, havi füzetekben megjelenő „Nuova Antologiá“- ban, Olaszország egyik legjelesebb publicistikai közlönyében, Ruggero Bonghi, ki mint a második kamra tagja, s mint politikai iró, e- gyenlően magas rangot foglal el, egy czikkben behatóan tárgyalja Európa jelen viszonyait. Abból kiemelünk egy, az osztrák-magyar monarchiára vonatkozó helyet, mely annál nagyobb figyelmet érdemel, mivel a szerző Ausztriának épen nem föltétien barátja. Ama hely következő: „Annak, ki jelenleg az osztrák politikát intézi, magának is bámulnia kell a fölött, hogy egy oly bonyolult gépezet kerekei, minő az osztrák-magyar monarchiáé, oly kedvezőleg haladnak előre, ö azt oly módon tudta összeilleszteni, hogy most már legke- vésbbé sem kell félnie bármely lökéstől, mely szétrombolással fenyegethetné.“ Erre a czikk megemlíti a gyors haladást a delegatiók munkálataiban, s az ausztriai pénzügy gyarapodását; nem hagyja figyelmen kívül az Ausztria különböző nemzetiségei, mint a csehek s lengyelek által, fölmentett kérdéseket, s erre hangsúlyozza, hogy ezen, s némely más nehézségek daczára, a monarchia bámulatos módon viszszanyerte erejét. — „Nemde lélekemelő, s egészen uj látvány, hogy a parliament által támogatott kormány oly nagy komolysággal szenteli magát a legfontosabb állami föladatokra, s az azok megoldása iránti elhatározásban mindinkább több tért nyer?“ A trónjelöltség kérdését ismét szellőztetni kezdik Spanyolországban. Egyszerre három jelöltet emlegetnek: a genuai herczeget, a portugalli király fivérét és Serrano kormányzót. A „Galois“ madridi hírei szerint, a monarchisía pártok egyhangúlag Serranora szavaznának, ha mint trónjelölt lépne föl, s hogy még a republikánusok is, caeteris paribus, őt látnák legörömestebb a spanyol trónon. Prim spanyol miniszterelnök közelebb Párisban járt, állítólag azért, hogy kipuhatolja, mikép viselné magát a franczia kormány azon esetre, ha Serrano a spanyol trónra emeltetnék. Serrano azonban állítólag határozottan tiltakozott candidáltatása ellen, mi ha való, úgy Prím Párisba utazásának sem az volt czélja, mit neki tulajdonítottak. A „Patrie“ szerint, don Carlos aug. 30-án egy külföldi hajón Angolországba utazott. Don Carlos, a nélkül, hogy eszméiről lemondana, belátja, hogy a harcz meghosszabbítása egyelőre semmi eredményt sem idézhetne elő, s el van tökélve, más kilátásokat és jobb időket várni be. Az északi spanyol tartományokbau tartózkodása alatt igen sok sanyaruságot szenvedett, s komoly veszélyeknek volt
