Eger - hetilap, 1869
1869-08-19 / 33. szám
258 mintegy előre szervez, hogy előforduló alkalomkor a magyar korona népe méltóságához illöleg foglalhassuk el o‘t is helyünket. Mint gyanítjuk, azért kelle a részvételi nyilatkozatokat oly gyorsan, már aug. 1-ig beküldeni, mert különben a kiállítási bizottság a költségvetést meg nem készíthette volna elég gyorsan, pedig ennek még a jelen évi országos költségvetésben kell megszavaztatni. Végül még csak azon óhajunk van, vajba közgazdasági ügyér- ségünk el ne mulasztana ezúttal a költségvetésbe egy oly összeget is kérni, melyből szegény, de találékony eszü szorgalmas iparosok, mezőgazdák s művészek Pestre utazása a kiállítás szemlélésére se- gélyeztethessék. Ez kétségkívül a legjótékonyabb hatást gyakorolná közgazdasági viszonyaink gyors javulására. Mi, kik oly bámulandó szívóssággal s kitartással vívtuk közjog-politikai alapkérdéseink érvényülését: szövetségi függetlenségünk s szabadságunkat, bizonynyal nem fogunk hátrálni a magyar nemzet közgazdasági önállósága s függetlensége kivívásánál sem, melynek elérésére pedig az országos kiállítás az első lépés. Tartsunk össze, s e téren is bámulatra fogjuk ragadni a bennünket még most is úgyszólván barbár nomádoknak tartó, honunk gazdasági erőforrásait pedig még nem is gyanító külföldet, úgyszintén minden bizonynyal el fogjuk érni azon eredményt is : hogy a külföld tisztelettel fog meghajolni egy oly nemzet előtt, mely a leg- bámulandóbb egyetértés által függetlenségét, ennek segélyével pedig alig három év alatt nemzetgazdászati egyediségét kivívni képes volt. Saáry Ferencz. Politikai hetiszemle. Cuba szigete valószínűleg rövid idő alatt nem Spanyolországot, hanem az amerikai Uniót fogja uralni. E sziget az utolsó spanyol forradalom óta folytonos lázongásban van , s nem is valószínű, hogy a madridi kormánynak, mely otthon is oly temérdek bajjal kénytelen küzdeni,a fölkelést végkép elfojtani sikerüljön; bárminő sikerrel dicsekedjenek is a spanyol kormánycsapatok, engedni kénytelenek oly dögvészszerü ellenségnek, mely sárgaláz neve alatt senkinek sem ad kegyelmet, s melyet magát nem lehet legyőzni. Ez okból úgy véljük, a spanyol kormány nem fogja elvetni az amerikai Egyesült-Államoknak Cuba szigete megvétele iránti ajánlatát, annál is in-4 T Á R Az úszók. Elbeszélés a franczia forradalomból. (Folytatás.) Smitson ur rendkívül hosszú testén és még vékonyabb nyakán azon angol fejek egyike trónolt, melyeket torzképrajzolóink oly pompásan tüntetnek elő. Smitson a marquis rendes társa volt. Mint ez, úgy ő is jelentékeny dolgokat művelt a klubban, a nélkül azonban, hogy legkevésbbé gondolna a versenyzésre. A versenyben megelégedett a második helylyel; de a marquis minden fogadásában részt vön, és senki sem beszélt nagyobb hódolattal nálánál ennek tetteiről. Azt azonban, miből él, tudni nem lehetett, rendesen öltözködék, vágyainak, bármily drágák voltak is azok, mindenben hódolt, klub- adósságait kiváló pontossággal fizette, s igy a többi csekélyebb jelent- ményü volt. Beléptekor a fókák szokása szerint tidvözlé a marquist. Most hosszú s leginkább önmaga előtt érdekes társalgást kezdett, fűszerezve ezt saját nagyszerű átélt kalandjaival : „Ide Pitt, mondja Smitson ur, jer ide kutyám, üdvözölj.“ Pitt öreg kopó volt. Görbedvejött oda, hátsó lábaira ágaskodva, talpát nyujtá Smitsonnak, mialatt ez valódi gyöngédséggel simogatta a kutya fejét. Azután szivarra gyújtva, a marquishoz fordult: „Nincs semmi újság?“ — „Nincs.“ „De a pokolba, ön tönkreteszi magát, már két hónapja, hogy mitsem tett. Nem titkolom el, hogy fölötte boldognak erezném magam, ha vagy 1000 fontot nyerhetnék öntől. Ez az irlandi ficzkó, ki Fittet úszni tanítja, egy-egy óráért egy guineát kér, és mivel Pitt naponkint 6 óráig tanul, ez havonkint 2000 fontot tesz, a mi sok; de a kutya bámulatraméltó. Valóban szükségem lenne ...........de tesztiuk-e v alamit e napokban?" St. Juan marquis egy fiistfelhöt bocsátva, nyugodtan mondá: „Minden untat már, nincs többé mit tennem, mire fogadjak?“ „Semmi egyéb. Önnek csak az eszme hiányzik. Miért nem mondá ezt? kább, mert helyzete financziális szempontból épen nem irigylendő. Hir szerint az Egyesült-Államok 20 millió font sterlinget ajánlottak vételárul, a spanyol kormány azonban 40 millióról beszél. Á különbség ugyan tetemes, de ha már a spanyol kormány nem idegenkedik az „Antillák gyöngyétől" pénzért megválni, úgy az alku előbb-utóbb valószínűleg létre fog jőni. És ez Spanyolországnak csak hasznára válnék, mert igy képessé tétetnék arra, hogy összes tetterejét és segélyforrásait beszervezésére fordíthassa. A mi Cubát illeti, ez az Egyesült-Államoknak sem hajlandó magát alávetni, hanem teljes függetlenséget akar. De ha az alku a két állam között megköttethetik, az Egyesült-Államok majd elbánnak Cubával könnyű szerrel. A carlista fölkelés még mindig tartja magát, s nézetünk szerint nem egyhamar sikertilend a kormánynak ezt teljesen elfojtani, mert ha a kormány-csapatok egyes bandákat szétvernek is, miudig újabb s újabb bandák merülnek föl. Naponkint történnek elfogatá- sok. így Madridban e hó 7-én két csendöraltisztet fogtak el, kik 20 tiszti kinevezési iratot hordtak maguknál. E hó 8-án pedig 17 nemzetőr jutott ugyanazon sorsra, mivel alhadnagyi kinevező iratokat talátak zsebükben, don Carlos seregébe. Szintén elfogatott két oly egyén is, kik közül az egyik don Carlos nevében magát Uj- Castilia főkapitányának, s a másik fökormányzójának mondá. Don Carlos hollétéről semmi bizonyost nem tudnak Madridban. Az „Im- parcial“ szerint az első kérdés, melylyel a corfesgyülés októberben leendő ujraösszeülésekor foglalkozandik, a király megválasztása leend, mi Spanyolország érdekében igen kívánatos lenne, mert csak igy remélhető biztosan a fölkelés elnyomása. A „Franc. Corr.“ biztos forrásból véli állíthatni, hogy a Porta s az egyptomi alkirály között kitört egyenetlenségek békés kiegyen- litésnek néznek elé. Az európai diplomatia ez irányban Konstantinápolyban buzgón és sikerrel járt el, s a franczia külügyminisztériumban minden pillanatban várják a feleletet, hogy a szultán s az egyiptomi alkirály személyes találkozására s kibókitésére az ut meg van téve. A „Times“ szerint ez utóbbi az európai nagyhatalmaknak kereken kinyilatkoztatta, hogy ő nem táplál elszakadási terveket, a Porta aggodalma tehát ez irányban teljesen alaptalan. Másrészről azonban oly hírek sem hiányzanak, melyek szerint Egyiptom erélyesen folytatja harczkészületeit, hogy adandó alkalommal önállólag működhessék. De a Porta is készül. „Bah“ mondja a marquis hitetlenül. „Semmi bah, nekem van egy eszméin. Ön fölséges úszó lehet; de nem igen ért az eszmékhez; miért nem akar fogadni, hogy testén sulylyal átuszsza a Themzét ? Ez nem rósz; de mit szól hozzá ?“ Ezen ép oly egyszerű, mint félelmetes eszménél St. Juan hirtelen fölemelkedve félig fekvő helyzetéből, eldobta pipáját. Képzetében egész sorát a megnyert fogadásoknak látta. A mint az első földindulás elmúlt, a két fóka a mód felett tanácskozni kezdett, hogy az éleselmü ÍSmitson eszméje minélelébb fogantatosittassék. Elhatározták, hogy következő napon a marquis mintegyodavetőleg fogadást ajánl. Smitsoa magára vállalá ennek lehető legnagyobb fok- rai fölcsigázását. „Apropos!“ kezdé az utóbbi, mily súlyt veend magára ? 15 vagy 18 font elég lesz.“ A marquis vállat vonva kijelenté, hogy restelne 50 fontnál kevesebbet vinni magával. Pitt és Smitson távoztak. Pár nappal később a Tower negyedét elfoglaló kunyhók egyikében, egy tál burgonya mellett egy férfi s két nő ült. Az öregebb nő élte javában látszék lenni, de a betegség és a gond, sok nyomot hagyott rajta. A másik nő, az előbbinek kétségkívül leánya, szépsége teljes fényében ragyogott. A férfi harmincz éves lehetett, s durva öltönye férfias, de gyengéd tagokat rejtett. Mialatt társnői középszerű étvágygyal ettek, ö néhány harapást tevén, tányérját eltolta, s ábrándozásba merült. „Eduárd, mondá az ifjabb nő tiszteletteljes gyengédséggel, nincs ma étvágyad ?“ Eduárd gyorsan felugrott, s nagy léptekkel kezdett a szobában föl- s alá járkálni. A két nő egy pillantást váltott. „Még mindig szomorú gondolattal tépelődik, szóla az öregebb nő : de az Istenért, bátorodjék, nem látja szomorúságunkat, midőn önt igy leverten látjuk?“ A fiatal férfikezét homlokán végig vonta, mintha gondolatait akarná rendezni, s a két nőhöz közeledve, kezeiket a legnagyobb megindulással szoritá meg: „Ob tudom, mivel tartozom önnek anyám
