Eger - hetilap, 1869
1869-07-01 / 26. szám
202 No de most fordítsuk meg a dolgot. Nem a legbünösebb kötelességroli megfeledkezés rejlik-e abban, ha az ellenzék magát elvonja kötelessége teljesítésének oly helyéről, hol a magyar birodalom legfont osabb ügyeinek elintézéséről van szó ? Azon képviselők, kik a képviselővé választást elfogadták, de a képviselő minden kötelességei teljesítésétől magukat visszavonják, maguk lássák, hogy miként számolnak be — nem a nemzet — hanem Isten és lelkiismeretök előtt óriás kötelességmulasztásukról. Mi fölötte aggasztó körülménynek tartjuk, hogy ép országgyűlési képviselők adnak példát a törvény iránti tiszteletlenség s engedetlenségre. Tavai még volt annyi honszeretet az ellenzék egy töredékében, hogy az ország legfontosabb érdekeit, a közösügyi bizottságban védtelenül nem hagyta, az idén e kevés honszeretetet is elölte a pártszenvedély. Ha a nép az „Igazmondó“ előfizetési fölhívása szerint az o r- szág lelkiismerete, úgy a képviseleti ellenzék és sajtója az ország ellenzéki része lelkiismeretének dobbanása, milyen lehet maga az ellenzék lelkiismeretet hordozó nép, ha már dobbanása s szóllamai ily törvény- s alkotmány ellenesek! Van még e kitűnő czikkben, melynek minden sora ily jeles, egy rész, mely a logicus gondolkozás minden eddigi szüleményeit fölülmúlja és ez a czikk következő végpontja: „A mellett a német delegatiónak megválasztott tagjai is messze túlszárnyalják a magyarokat, mind az értelmiség tekintetében, mind pedig azon össztartásban, hogy úgy szóljunk lelkesedésben , mely ki- maradhatlan náluk mindig, valahányszor arról van szó, hogy saját országaik terhén enyhíteni kell, és lehet is, És e két rendbeli előnynek az lesz a következménye, hogy a mit a német delegátusok saját érdekükben jónak és czélszerünek találnak, azt mindig keresztül is vihetik a mi delegátusaink mellett, kiket most utóvégre is csak azért küldünk fel Bécshe, hogy mint borjú az uj kaput, megbámulják az eléjük terjesztett budgetet.“ Hogy hogyan lehet ily dicséneket zengeni a delegatió intézményére egy oly lapnak, mely az iránt ellenszenvvel viseltetik, az már mégis csak egy kissé megfoghatatlan! Vagy tán nem vette volna észre az „Ellenőr“ scorpiója, hogy midőn a német delegátusok a nép terhei könnyítése körüli lelkesültsé- gét emeli ki, épen ez által hazánk népét nyugtatja meg ez intézkedés s irányzat-, valamint maga az intézmény veszélytelensége iránt. Pedig ehhez nem nagy számvetési lángelmüség kívántatik, mert ha példáúl a közös minisztérium költségvetési előirányzatában egy 2 milliónyi tétel van, s a német delegátusok saját országaik terhén enyhítendő csak 1 millió 5 százezret ajánlanak a megszavazásra, s a magyar közösügyi bizottság ez ajánlatnak enged , úgy a megnyert 50.000 frt közel egy harmadrészben a mi terhűnket is könnyíti, mert ha a 500,000 forint is megszavaztatott volna, úgy nekünk is hozzá kellett volna 150.000 írttal annak viseléséhez járulni. A delegatió bármelyikének könnyítése mindkettőnket könnyit, terhelése (mi azonban soha sem történik, hogy az előirányzatot túlajánlaná) mindkettőnket közösen sújt, s ép ebben fekszik ez intézmény czélszerüségének egyik legkiválóbb biztosítéka. Az idézett pont végszavai megítélését minden müveit olvasónk ítéletére bízzuk. S ily nemes irányban halad e lap előre a népboldogitás munkájában, mig végre eléri azon magyarországi állapotot, melyhez hasonló áll fönn az olaszkirályságban, melyről épen az „Ellenőr“ ugyanezen jun. 16 iki számában ilykép tesz Helfy Ignácz említést. Mert híjában ! mikor egy nép már saját képviselői és kormány- férfiaiban tolvajokat kezd látni, akkor már nem igen hajt a csittitó szavakra s akkor már igen kevés kell arra, hogy méltatlankodásának tettekkel adjon kifejezést. Hosszas ugyan, de minden szenvedély nélkül szóltunk, s hisz- szük, hogy itészi eljárásunk következtében igen tisztelt olvasóink meg tudják Ítélni az „Ellenőr“ működése jó vagy rósz voltát. (Pesti Hetilap.) Saáry Ferencz. A kath. autonómiai gyűlés. Amint hazánkban a hitfelekezetek egyenjogúsága kimondatott, és a kormány, mely addig katholikus volt, közönyössé lett, azonnal fölmerült a kath. egyház autonómiának kérdése ; mert méltán várhatják és kívánhatják a katholikus hívek, hogy a kormány, mely többé nem katholikus, ne gyakoroljon egyházi és iskolai ügyeikre nagyobb befolyást, mint gyakorol a más hitfelekezetekére, s valamint ezek a törvény oltalma alatt önmagok kezelik főleg iskolai ügyeiket, úgy élvezzék és gyakorolják az önkormányzat hasonló jogát a katholiku- sok is. A püspöki kar az uj helyzetet, és az ebből folyó kötelességeket rögtön felismerte, s már 1848-ban vegyes tanácskozmányokat tartott Pozsonyban a kath. főrendi és követi tagokkal azon módozatok felett, melyek szerint a kath. egyház önkormányzati jogát igénybe venni és gyakorolni legczélszerübb volna. Az idő haladt: a körülmények megnehezültek felettünk, melyek valamint minden más ügyet, úgy a kath. autonómia ügyét is hallgatásra kárhoztatták, és csak bölcs előrelátást kell fölismernünk abban, hogy az autonómiai kérdés nem hozatott elő oly időszakban, midőn e fontos ügyben hazánk törvényhozásának, mely oly hosszú időn át szünetelni volt kénytelen, támogatását kellett volna nélkülöznünk. De midőn hazánk törvényhozása 1865-ben több reménynyel mint 1861-ben ismét egybegyült, a püspöki kar is azonnal fölvette az autonómiának 1849-ben kényszeritve megszakított fonalát, s bár lassan, de mindig tovább szőtte azt, mig nem ez év folytán az előkészítő egyetemes gyűlés egybehivatott s f. hó 24-én Pesten működését megkezdette. E hosszas késedelmezést sokan nem tartják indokoltnak, és nem hiányzottak, kik annak okát egyedül a püspöki karban vélték keresni ; de az ügyvezetést közelebbről ismerők e véleményt nem oszthatják és állításaik szerint épen nem a püspöki karon múlt, hogy az előkészítő gyűlés már legalább egy évvel ezelőtt össze nem hivatott. Mi magunk is tudunk körülményeket, melyek az autonómia kérdésének megoldását hátráltatták, de melyet épen nem a püspöki kar idézett elő; hiszen ha valakinek, bizonyára a püspöki karnak szivéből kell óhajtania a kérdés gyors megoldását, mert csak ezáltal szüntethető meg ama visszás helyzet, melybe a kath. iskolák ügye az uj iskolai törvények folytán jutottak. A kath. autonómia egyik lényeges jogát fogja képezni, és kell hogy képezze, a kath. iskolák ügyének olyatén önálló kezelése, mint ezt más hitfelekezetek gyakorolják. És mit tapasztalunk ? Tisztán kath. községek és városok kath. iskoláikat, melyeket önmaguk s az e czélra tett alapítványaikból tartanak fenn, közöseknek, államiaknak nyilvánítják, s igy anélkül, hogy a kérdés horderejét átéreznék, lemondanak az önkormányzat jogáról, s az államra ruházzák azon befolyást, mit más hitfelekezetek épen nem hajlandók tenni, sőt mint ezt az öreg Bernáth Zsigmond a népoktatási törvények tárgyalása alkalmával tette, karéjokra ütnek, s védelmezni készek. E visszás helyzetet csak a kath. autonómia szervezése fogja véglegesen megszüntetni, s azért örömmel üdvözöljük a Pesten egybegyült kath. autonómiai gyűlést, amint örvendnünk kell az állami cent- ralisatió jelen korszakában minden oly tény felett, mely a polgárok önállását czélozza biztosítani. A jelenlegi gyűlés feladata csupán csak arra szoritkozik ugyan, hogy választási szabályokat dolgozzon ki, melyek alapján szervező gyűlés fog egybehivattatni; mindamellett már ezen kezdeményezésnek is reméljük meglesz azon hatása, hogy a nézeteket tisztázni fogja, és hisszük, a katkolikusok törekvése hitfelekezeti iskoláik fentar- tása körül ezután ép úgy jogosultnak fog tekintetni, mint annak tekintetik a más hitfelekezeteknél, és valamint nem vádoltatnak ezek szük- keblüséggel vagy türelmetlenséggel, midőn saját pénzükön fentartott protestáns vagy zsidó iskolák hitfelekezeti jellegét, s azok önkormányzatát megőrzik: úgy csak méltánylással kell fogadpi és elismerni, ha a katholikusok hasonló jogaikkal élni igyekeznek. És ez ismét a kath. autonómia igazolása. Az államra nézve pedig csak nem előnyösebb, ha a hitfelekezetek ügyeiket rendezve, a törvénynek megfelelöleg rendezik és fentartják iskoláikat. Hiszen az állam a közös iskolára a költségeket, bármiképen qualificaltassék az, végre is csak a mi zsebeinkből nyerhetné. Örvendünk tehát hogy az autonómiai gyűlés működését megkezdette. Af. hó 26-án tartott ülésben másodelnökké Gaj- zágó Salamon, jegyzőkké pedig Pollák János pécsi kanonok és Zichy Antal választattak meg csaknem egyhangúlag. A 28-án tartott ülésben egy bizottmány választatott és bízatott meg a választási szabályok kidolgozásával, mely ha munkálátával kész lesz, (mit mi minél rövidebb idő alatt óhajtanánk) azt a gyűlés elé terjeszti megvitatás és elfogadás végett. A bizottmány tagjai, papok: Biró László szathmári püspök, Pankovics István munkácsi püspök, Veszély Károly erdély- megyei küldött, Babies János egri megyei küldött, Szuppan Zsigmond esztergom megyei küldött, Palásthy Pál kassamegyei küldött. Világiak: Apponyi György gróf, Gajzágó Salamon, Zichy Antal, Szilágyi Virgil, Kőnek Sándor, Nehrebeczky Sándor, Vlád Alajos, Horváth Döme, Ocskay Rezső, Zichy Nándor gróf, Barta Béla, Majovsz- ki N. — öszzesen 18. Midőn e bizottmány munkálatával kész leend, az le fog litographiroztatni, s a követeknek megküldetni tanulmá-
