Eger - hetilap, 1869
1869-05-06 / 18. szám
139 adott megbízó-leveleket és kérvényeket; ez utóbbiak gr. Degenfeld Béla, Klapka György, Justh Kálmán és Horváth János képviselők ellen adattak be. Ezután fölolvastattak az állandó igazoló bizottságba megválasztott tagok nevei: Házmán Ferencz, Hertelendy Kálmán, Fülöp Lipót, Dániel Pál, Ordódy Pál, Boros Pál, Rónay Lajos, Subics József, és Antalfy Károly. Napirenden volt az elnökök és jegyzők megválasztása. Az elnökre beadatott 381 szavazat, ebből esett Sorassich Pálra 246, Nyáry Pálra 99, Irányi Dánielre 31, Ghyczy Kálmánra, Jókay Mórra, Patay Istvánra, és Simonyi Ernőre egy-egy szavazat. Egy szavazójegy üres volt. E szerint Somssich Pál 246 szavazattal a képvise- löház elnökévé választatott. Következett az első alelnök választása. Beadatott 381 szavazat; ebből kapott Gajzágó Salamon 243, Szap- lonczay József 89, Mocsonyi Antal 29, Vályi János 2, Drágffy Sándor, Deák Ferencz, Madarász József, Radvánszky Károly, Mocsáry Lajos, és Csiky Sándor egy-egy szavazatot. Két szavazatjegy üres volt. Első alelnökké tehát szótöbbséggel Gajzágó Salamon választatott meg. A másodalelnökre 334 szavazat adatott be; ebből kapott Bittó István 231, Papp Lajos 80, Vályi János 24, b. Simonyi Lajos, Bobori Károly, Jókay Mór, Dapsy Vilmos Pulszky Ferencz, Thury János és Irányi Dániel egy-egy szavazatot. Három szavazatjegy üres volt. E szerint másodalelnök lett Bittó István. Jegyzőkké megválasztattak : Jámbor Pál 293, Mihályi Péter 234, Fodróczi Pál 233, Bujano- vics Sándor, 231, Majláth István 230, Széli Kálmán 228 szavazattal. A megtörtént választások után a Korelnök elhagyta az elnöki széket, sjazt Somssich Pál foglalta el. Úgy ő, mint az alelnökök, s a jegyzők nevében Jámbor Pál, rövid beszédben megköszönték a háznak irántuk tanúsított bizalmát. A legközelebbi ülés f. hó 5-én lesz. A fölsőház eddigi üléseiből csak azt említjük meg, hogy b. Vay Miklós külön fölirat szerkesztését indítványozta, mert nem lehetetlen, úgymond, hogy a főrendek föliratának lesznek oly egyes pontjai, melyekre nézve függetlenül, minden pressio nélkül akarnak nyilatkozni. Ezen indítvány elfogadtatott, s a fölirat elkészítésére 30 tagból álló küldöttség választatott. Politikai hetiszemle. A porosz félhivatalos lapok szenvedélyes támadásokat intéznek a bécsi kabinet ellen. Erre egy 1866-iki porosz sürgönynek az osztrák-magyar vezérkar általi közzététele szolgáltatott okot, mely sürgöny föltárja a porosz kormány által követett politika valódi czélját, az annectálást azaz országrablást. A leálczázott Bismarck gróf ezért nagyon haragszik, s a félhivatalos lapokkal nyakrafőre szidatja a bécsi kabinetet. Bécsi tudósítás szerint, Beust gróf számos porosz sürgönynek van birtokában, melyekből világosan kitűnik, hogy Poroszország már akkor alkudozott Olaszországgal Ausztria ellen, midőn királya az osztrák császárt Gasteinban mint „testvérét“ átölelte, s szívélyesen kezét rázta. A franczia törvényhozótestület befejezte működését s azzal együtt utolsó ülésszakát, miután a képviselők megbízása múlt hó 24-én lejárt. Jelenleg minden figyelem a bekövetkezendő választások felé van irányozva, s a pártok erősen készülnek a mérkőzésre. Az uj választások e hó 23. és 24-én lesznek. A milánói összeesküvést, az „Osserv. Trieszt.“ szerint, Maz- ziniegymaga, mégpedig angol ügynöke, Nathan segélyével koholta. Ezen, csirájában elfojtott összeesküvés iránt a belügyminiszter a követkamrábaa interpelláltatván, úgy nyilatkozott, hogy ha a tett előkészületek létesülnek, valódi vérfürdő keletkezett volna. A „Per- sev.“ szerint a fegyverek kiosztása már megkezdetett. Különösen a katonatiszteket szemelték ki az összeesküdtek, s a garibaldianus pártnak, úgy látszik, tudomása volt az egész tervről. Szerencsére azonban a kormány is mindenről idején értesült, s igy az összeesküdtek minden fondorlatait meghiúsíthatta. Mazzinit a sveiczi elnök az olasz kormány megkeresése folytán rábírta, hogy Luganoból távozzék. A milánói összeesküvésnek a Francziaországban lakó olaszok közt is voltak részesei. Ezeket a franczia hatóságok kiutasították a franczia területről. A tervben levő egyetemes zsinaton, mint egy londoni kath. lap római levelezője Írja, csak egy politikai kérdés fog tárgyaltatni: a fegyveres béke kérdése. 0 szentsége igyekezni fog Európa nemzeteit jelenlegi költséges és óriási hadseregeik lefegyverzésére rábírni, 8 fönforgó viszályaik elintézésére bírói kiegyenlítést ajánlani. A hatalmasságok fölszólittatnak, tegyenek Ígéreteket vagy adjanak ga- rantiát, hogy a békét nem fogják megzavarni. A spanyol trónjelöltséget illetőleg ismét két újabb hir merült föl. Párizsi távirat szerint, Viktor Emánuel király beleegyezett volna, hogy fia, a gennai herczeg, eshetőleg elfogadja a spanyol koronát. A „France“ szeriut pedig a spanyol miniszterek titkos értekezletet tartottak volna Poroszország képviselőjével. Állítólag Hoben- zollern Sigmaringen porosz herczeg trónjelöltsége forgott volna szóban. Az alkotmány viták a kortes üléseiben még nincsenek befejezve. E viták alatt nem egyszer heves jelenetek fordulnak elő. A vallást illetőleg több rendbeli indítványok tétettek. Republicans részről inditváuyoztatott, hogy a spanyol területen mindenki tetszés szerinti vallást követhessen. A cortes elvetette ezen indítványt, valamint azt is, mely kívánta, hogy a vallás egysége föntartassék. A „Times“ philadelphiai sürgönye jelenti, hogy az Unió kormánya védeni fogja (Hubában az amerikai érdekeket, de másnemű beavatkozást s a fölkelés elismerését keriilendi, miután bizonyos, hogy a fölkelés nem tarthatja főn magát külföldi segély nélkül. Ugyancsak Cubát illetőleg hirkép beszélik Madridban, hogy az Egyesült-Államok elnöke, Grant, a spanyol gyarmatttgyi miniszterhez táviratot intézett, mely megerősíti, hogy az Egyesült - Államok nem akarnak beavatkozni Cuba ügyeibe. Levelezések Kápolna, april 30T. szerkesztő ur! Becses lapja múlt számában már volt ugyan közölve nagy röviden a kápolnai második választás eredménye, úgy vélem mindazáltal, hogy ezen , Eger tőszomszédságában lefolyt, legalább is nevezetes eseményről nem lesz unalmas, bővebben is szólani, mosolygó múzsánkhoz hiven, s a szomszédos bizalom utján, nagy képek nélkül, csak úgy csevegve. Mi nem tartjuk ugyan, hogy Isten mondva csinált napot, mint Németh Albert úr szerint, az egri pártconferentia alkalmával aranysugarakat a baloldaliak burájának megérlelésére -- hanem annyi bizonyos, hogy időnk kedvező volt. Az összegyűlt tömeg két távolálló tábort ütött — melyek közt ismét az alkotmány ez idei őrei, a cs. k. katonák villogtaták barátságos vasaikat. A bódé körülkorlátolva, sőt kitapaczirozva .... de csodálatos ! múltkori zöld ládánk azóta annyira kendőzte magát, hogy csaknem a már akkor aszkórba esett halvány testvéréhez lett hasonló — bizonytalan fehérbe játszó sárgazöld színével. Szathmáry egyik megbizottja, Babies István, azonnal kijelenté, hogy miután a tek. bizottságnak czélja nem lehet itt sem csalni, sem tévedéseket szándékosan okozni, kívánja a ládának azonnali becsületes zöld színre való festését. Megtörtént. Ezután ajánlatok tétettek a bizalmi férfiakra. Soldosék Németh Albertet kívánták — ; de elüttetett, hangozván : „menjen a maga kerületébe gavalléroskodni, — itt semmi köze sincs.“ Végre a szavazatszedö küldöttség elnök és jegyzőkön kivül igy alakult: Babies István, Laczkovies, Schick egy részről, és Fay László, kihez Prágait fogták, a más részről. Ezután sorsot húztak, és a szerinti sorban kezdették meg a községek a szavazást. — Tófalu volt az első kevés baloldallal, de sok jobboldali hiánynyal, mit azonban másnap emberül helyreütöttek. A hetz Abony szavazásánál kezdődött meg — midőn a baloldalról egyremásra mintegy 85 szavazni akaró, de arra nem illetékes visz- szautasittatván, mindannyiszor a legeynikusabb, majd elevenre ható, szikrázó gúny hahotája ütödött föl. E spectaculum összébb vonta a táborok azon részeit, melyek a fötestböl kiválva, a szavazó tömeghez jöhettek. S a baloldali urak, alkalmasint imponálni akarva, sokszor a határvonalat is átlépték — ; de mindanyiszor vissza - és „kilépették,“ mert mint a nép mondá: ö nem akarja, hogy ismét zavart idézzenek elő. Imposans alakot nyert a szavazás, midőn Szalókon kezdve Szent-Maria, Feldebrö, Verpeléten át, teljes éji 11 óráig folytonosan üres volt a baloldali szavazóhely — és már Feldebrö szavazása közben föl kelle feszíteni a zöld ládát; mert annyira megtelt, hogy a szavazójegyet nem lehete bedobni. Ezeket látva, előbb éjféli 3 óránál tanácsot ült a baloldal . . . s küldötteik azonnal elindultak különösen Abony és Kaálba, a honmaradt baloldaliak összeszedésére. A jobboldal sem volt épen rest. A másnap bekövetkezett ezen pótszavazatokból a baloldal nyert mintegy 150-et, a jobboldal 80-at. Midőn annyi kínlódás után végre az elnök egy székre állva ki- hirdeté, hogy Soldos kapott 1270, Szathmáry László pedig 1943 szavazatot; és igy a kápolnai választókerület országos képviselőjéül Szathmáry László elnökileg kijelentetik — határtalan, a szó szoros értelmében szertelen volta zajongó lelkesedés. A meghívott és megjelent képviselőt Babies János egy, különösen a képviselő átalában szeretett és tisztelt személyére vonatkozó,