Eger - hetilap, 1869

1869-04-08 / 14. szám

no ö róla másolta volna szerző e szerepet. Méltó társa volt Zádor a vá­rosi tanácsnok szerepében. „Elizt“ Hubeuay Ida, s „Tollagit“ Eöry szintén jól adták. E két vígjáték előadásából azon meggyőződést me­ntettük, bogy Egressy Ákos színtársulata ily fajta darabokban bár­mely vidéki társulattal kiállja a versenyt. Csak minél több ily előa­dást! sakkor reméljük, hogy színészeinknek sem lesz okuk panaszra a közönség ellen, mely eddig középszámmal látogatta az előadáso­kat. „A chorista“ magánjelenet, melyet Zádor adott elő, elég jó volt, de már jobb előadását is láttuk Szerdahelyitől. April, 6. „Hamlet“. Shakespeare tragoediája 5 fölv. A czim szerepet, mely a legkitűnőbb művésznek is gondot ad, Egressy adta, s mondhatjuk, megelégedésünkre. Játéka magasra törő igyekezetei s komoly tanulmányt árult el. Kár, hogy heve többször túlsebes be­szédre ragadta az érthetőség rovására. Fejének sem ártott volna kis­sé több nyugalom. Ophelia őrülési jelenetét Fodorné művészileg ad­ta. Mindketten többször megtapsoltattak. Mig Egressy szerepét, úgy látszik, szórul szóra betanulta, egynémely szereplőknek nagyon is szükségük volt azon jótékony intézetre, melyet prózai nyelven su- gólyuknak neveznek. Az előadás csak 7% óra után vette kezdetét, máskor sem kezdték előbb, mint 20—25 perczczel 7 óra után, da­czára annak, hogy a szinlapou mindig ez áll: „kezdete pontban 7 órakor.“ Nagyon kívánatos volna, hogy a szinlapon levő pont­ból a színpadon ne csinálnának vonást. (Halálozások.) Meghaltak márczius 31-töl april 7-ig: Ze- leznik István 4 napos, Kovács Erzsébet 10 hónapos, Szlávik János 42 éves, Ferári Antal 50 éves, Sziber Emma ‘/a éves, Biró Ferencz 4 hónapos, Szilágyi Borbál 7 éves, Timon György 4 éves, Molnár Hermina 3 hónapos, Katonka Anna 57 éves, Rácz István 2 éves, Erdélyi Imre 52 éves, Timon Elek 2 éves, Kása János 52 éves, Bóta Mária 2 éves, Járdány Erzsébet 3 hónapos, Lengyel Emma 6 hetes, Pogonyi József 6 éves, Szeredi Teréz 7 éves, Volter Ferencz 4 éves, Szalay József ‘/a órás, Mikó Mária 52 éves, Takács József 9 hónapos, Jászberényi Antal 9 hónapos, Klement Antonia 9 éves, Balogh An­na 8 éves, Ferencz János 78 éves, Kaknics Anna 2 éves. 15 a fi-, 13 a nőnemből, öszesen 28. Született a hét folytán 3 fiú, 6 leány, összesen 9. Házasságra lépett 1 pár. Vegyes hírek. f A kormány tárgyalás alá vette a választási törvényt, s több jobboldali kitűnőség hozzájárultával uj választási törvényjavas­latot szerkesztett. így írják a pesti lapok. Rég kellett volna már ezt tenni. f A közoktatásügyi miniszter körrendeletét intézett az összes rom. és gör. kath. érsekek és g. kel. püspökökhöz, úgy a prot. és unit. püspökökhöz, melyben fölszólítja őket, hogy minden népiskolai hatóságot és tanítót az 1868. XXXVIII. t. ez. II. §-ban foglalt föltételek és rendeletek pontos teljesítésére utasítsanak,s külö­nösen elrendeljék a törvényben megszabott köteles tantárgyak taní­tását, az iskoláknak taneszközökkel lehetőleg fölszerelését, s a tauköteles gyermekeknek az éven át 8 hónapig való rendes föl­járását. f Király ő Felsége trieszti utjából egy lap a következő esetet beszéli: A tengeri utón Trieszt felé egy matróz a vízbe esett, s egészen átázva teljesité a további szolgálatot. Ö Felsége saját kö­penyét borította az átázott matrózra, ki erre igy szólt: „Felség, mi tengerészek föl se veszszük az ilyen lappáliákat.“ f Az uj polgári perrendtartás f. évi junius 1-én fog életbe lépni. A hivatalos lap közzétette már az igazságügyminiszter azon rendeletét, mely megszabja a szükséges átmeneti intézkedé­seket. f A páp a ő szentsége arauymiséjére magyar katholikusok ál­tal készített emlékkereszt 13,000 ftba került. A rajta levő rubin 6000 ft értékű. Van rajta néhány mogyorónagyságu gyöngy is 8 83 kisebb gyémánt. Szekrénye ébenfából készült. f A közlekedési minisztérium fölhívta a vaspálya­igazgatóságokat, hogy a szegények érdekében 4-ik osztályú kocsikat is hozzanak be. f Az „Erdészeti Lapok“ f. évi folyamának III. füzete megjelent, következő tartalommal: A csererdőkről. Az államerdé­szek kiképzése Poroszhonban. Szalonkavadászat. Tolnából. Borá­szati füzetek. A zöld oltás. A vadász mennyországa. A gyümölcsfák nyári trágyázásáról. Különfélék. f Szentkirályi Mór hir szerint Pestmegye főispáni hely­tartójául van kiszemelve. f Fülöpszállásonf. hó 15-én postahivatal fog életbe lép­ni, melynek kézbesítési körét Fülöpszállás helység képezendi. f A hivatalos lap közli, hogy folyó hó 15-től kezdve a papir- szivarkáknak egy uj neme fog átalánosan áruba bocsáttatni, „Jenid- ge-szivarka“ név alatt. Ezen szivarkák darabja 1 kr, 100 db. 90 kr. f Nevezetes végrendelet. Váczon m. hó 20-án egy kitűnő magyar hazafi hunyt el: Káldy Miklós, ki végrendeletében megörökité nemes gondolkozásmódját. Pesti házát három egyenlő részben az akadémiának, múzeumnak és színházi nyugdíjintézetnek hagyta alapitványképen. Az irói segélyegyletnek 4000 ftot, a váczi siketnéma-intézetnek 2000 ftot, a váczi ág. templom építésére 5000 ftot,lelkésznek,tanítónak 4000-et, a pozsonyi év. lyceumnak 10,000-et, a legindi ev. egyháznak 4000-et, a tápió-szeleinek 5000-et, legindi sírboltjára 1000-et. Rokonairól s a szolgálatában volt személyek­ről is megemlékezett. f N a g y veszedelem. Tardos és Tisza-Lök közt egy komp, mely a tokaji vásárról jövő mintegy 100 személylyel volt megter­helve, m. hó. 22-én a Tisza közepén elsülyedt, s nagyon sokan a Tiszába fúltak. Márcz. 27-ig már 25 hullát fogtak ki a vízből, de a hiányzottak még nem voltak mind elő. f Szegeden eddigelé 102 rablót fogtak össze, s 30-nál több van azonkívül letartóztatva. Az elővizsgálatokat mind a kir. biztos végzi, ki már is igen sok régi rablást sütött ki. f Johnson, volt északamerikai elnök halála hírét megezá- folták. fKolozsmegyében Mariselben nem rég egy Pap Anasztáz nevű földművelő 126 éves korában halt meg, ki egész életében so­hasem volt beteg. f Idősb Emich Gusztáv, számos irodalmi vállalatnak egykori buzgó kiadója, f. hó 3-án Pesten, 55 éves korában, tüdővész- ben elhunyt. f 400 volt honvédtiszt folyamodott, hogy a honvéd­ségnél alkalmazást nyerjen; azonban hir szerintcsak 30-nak van ki­látása, hogy fölvétessék. — (L o 11 ó h u z á 8.) Budán apr. 3-án kihúzattak: 1, 13, 75, 34, 56. A legközelebbi húzás april 17-én leend. — (Börze, april. 6.) Arany 5 ft 92 kr. Ezüst 123 ft 75 kr. Nyílt üzenet. Gyöngyös. R. A. Ezúttal helyszűke miatt kimaradt, de legköze­lebbi számunk hozandja. Egri piacz. 1869. apr. 2-töl 5-ig. frt krtól frt krig frt krtól frt krig Búza , pozs. mérő . 3 — 3 25 Tej, itezéje — 5 —- 10 Kétszeres „ „ . 2 60 — 2 90 Tehéntúró, csomója. — 2 —- 3 Rozs „ « . 2 10 — 2 30 Juhturó fontja . . — 24 —- 36 Árpa „ „ . 1 60 — 1 75 Hal, „ . . — 20 — — 30 Zab „ „ • 1 30 — 1 50 Szalámi „ — 90 — 1 — Kukoricza „ 1 65 — 1 70 Sajt, „ . . — 48 — — 80 Burgonya uj, puttón Borsó, iteze . . . — 50 — — 66 Olaj „ . . — 32 — — 36 — 7 — — 8 Kőolaj „ . . — 22 — — 24 Lencse „ . . . — 8 — — 8 Tojás, 5 darab . . — 8 —- 10 Bab „ . . . — 4 — — 5 Csirke, fiatal, párja . — 50 —- 60 Köleskása „ . . . — 6 — — 7 „ öregebb ,, Kappan, párja Pulyka „ . . . — 85 — 1 — Pohánka „ — 8 — — 9 1 20 — 1 40 Árpakása ,, ... — 10 — — 12 4 80 — 6 — Ser , pint . . . — 24 — — 24 Liba párja . . . 3 40 — 3 80 Pálinka, iteze . . . — 30 — — 50 Kacsa „ ... 1 20 — 1 40 Széna, mázsa . . . 1 60 — 1 80 Malacz darab . . 2 60 — 3 ­Zsuppszalm. mázsa . — 70 — — 80 Sertés, 2 mázs., fontja — 30 —- 34 Törekszalma, mázsa — 40 — — 50 Borjú darabja . . 7 — — 9 ­Fa, öle........................ 11 — — 12 — Sertés, sovány, párja Bárány, negyed . . 26 — — 40 ­Faggyugyertya ftja . — 38 — — 40 — 45 — — 50 Szappan, fontja . . — 28 — — 30 Bor, 1866. akónként „ 1867. „ . 8 — — 22 ­Marhahús ,, . . — 22 — — 22 4 — — 8 ­Juhhus „ . . — 10 — — 12 „ 1866. egy pint . — 40 — 1 20 Borjúhús „ . . — 20 — — 22 „ 1867. „ „ — 20 —- 40 Sertéshús „ . . — 22 — — 26 Liszt, finom, fontja . — 11 — — 12 Szalonna „ . . — 32 — — 38 „ zsemlye „ — 10 — íoy, Füstölt hús „ . . — 34 — — 38 „ fehér kenyér „ . — 6 — 8% „ szalonna füstölt . — 36 — — 40 — 3 —- 5 Disznózsír ,, . . — 44­— 46 „ rozsliszt „ — 3 — — 6 Marhazsir fontja , . — 50 — — 56 Darakása „ — 11 —- 12 Irósvaj „ . . — 46 — — 50 G y ü m Egy puttón alma . „ liszt „ . öles: . 2 40 — 3 80. A hetivásárra behozatott : búza, kétszeres, rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen April. 2-án: 236, 214, 268, 95, 42, 84, 929 köböl „ 5-én: 185, 164, 172, 64, 38,________42, ________665 „ K iadó és felelős szerkesztő: Vida József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom