Eger - hetilap, 1868
1868-12-31 / 53. szám
440 magasra csapó hullámok és dúló förgetegek közt biztosan elérte a partot, de parthoz jkötölt hajóját nem érzi teljes biztonságban újabb förgetegek rombolásai ellen, melyek azt kötelestül elszakíthatják, 8 a viharok áldozatává tehetik: ily érzetek lepnek meg olykor-olykor bennünket. Nem mintha az új helyzet, melyben hazánk él, nem volna teljesen megnyugtató; a veszélyek, melyek bennünket érhetnek, nem e helyzetben s ennek körén belül, hanem kívül keresendők, melyek ellen nincs más mentségmód, mint épen e helyzetnek megszilárdítása, erősítése. Bocsánat, ha politikába kapok. — Legújabban igen sokszor megvitattattak a porosz kormány nyilatkozatai hazánk felöl. Van Pesten egy német folyóirat: Ungarische Monat- s c b r i ft czimü, melynek utolsó füzetén meglátszik, hogy a mot d’ordre-t egyenesen Berlinből kapja. Nem gyanúsítunk itt, hanem oly igazságot mondunk ki, melyet az elfogulatlan olvasó minden sorból kiolvashat. A hírhedt folyóirat Magyarország megmentésére nem lát egyéb módot, mint egy magyar- porosz szövetséget, különben úgymond, az ország a „császárpolitiká“-nak, melyet Beust képvisel, martalékává esik. Az izgatás, melyet a lap, bár eddig semmi sikerrel, folytat, szélsőinknél, kik mindent, mi a békés rend fölbomlására vezet, örömmel fölkarolnak, tetszésre talál, s a „Magyar Újság“ nem egyszer dicséröleg, védőleg nyilatkozott kedves elvtársa felöl.— A „Monatschrift“ az oláh mozgalmakat is, melyek tudvalevőleg Bismarck csinálmányái, szépitget- ve emlegeti, az orosz cabinetröl tagadja, hogy ellenséges szándékai lennének hazánk irányában, szóval, néhány száz tallérért képes volna hazánk legnagyobb természetes ellenét barátunk gyanánt mutatni be. Szerkesztője, gr. Bethlen (Bolnai) M i k- 1 ó s, szomorú példája annak, mire képes a politikai elvetemültség ; ö journalistai pályafutását ezelőtt mintegy hat évvel a „Sürgönyében kezdte meg, midőn fönnen hirdeté, hogy ö nem magyar, hanem „Grosoesterreicher“ ! Miután lapokról szólunk, el nem mulasztjuk megemlíteni, hogy újévtől kezdve több új napi lap fog megjelenni. A „M a- g y ar Á11 a m“ s az „Autonómia“ mutatványszámai megjelentek, 8 érdekesen szerkesztvék, az utóbbi különösen az irodalmi ügyeket is gonddal kiséri, mig az első kitűnő politikai vezérczik- keket hoz. „Szabad Sajtó“ leend czime egy új társadalmi és politikainapilapnak, melynek programmja ugyan jó, de a szerkesztők nevei, kik az ultrák táboráig tartoznak, kezeskednek arról, hogy a lap halva születend. —„Új világ" czimen jelenik meg Benedek Aladártól havonként háromszor egy szépirodalmi, itészeti folyóirat. Mutatványszáma jó, csak a külső kiállítás kelletlen. — Ekként látja a t. olvasó, hogy a sajtóirodalom, leszámítva a szakközlönyöket is, melyekről máskor szólunk, örvendetes fejlődésnek indúl, mi nemzeti közéletünk lendüléséröl tanúskodik. — Az élczlapokban sem szenvedünk hiányt; a „B o 1 o n d Miska" ugyan kifogyott az élczböl és Jókai „Üstökös e“ mellett nem bírja megállani a concurrentiát, séd nunc venio ad fortissimum ! a,.Borsszem Jank 6,“ mely rövid fönállása óta ezrekre menő előfizetőkkel dicsekedhetik — túltesz mindannyin. Egy cri- ticus a „Borsszem Jankót“ a párisi „Charivari“val, mely a világ legjelesb élczlapjának tartatik, egy rangba helyezé. Fővárosunk is kedveli, s a kávéházak látogatói jól tudják, mily kapós e lap jó humora s pompás kiállítása miatt mindenütt. — De nem dicsérem tovább, mert Csiky Sándor nagy hazánkfiának elmenne az étvágya és kedve, s mi talán itt Pesten nem hallanánk oly státusférfiui szónoklatokat, minőket ő „kipöndöriteni" szokott. Választásul mozgalmak. F. hó 20-án Horváth Károly, Pest Ferenczvárosának deákpárti volt képviselője, egybehívta választóit, számot adandó országgyűlési sáfárkodásáról. Ez összejövetel nem épen mondható példásnak, mert Horváth Károlyt igen sokszor Kossuth Lajos és Vidacs János éljenzésével smás közbekiáltásokkal zavarták meg, úgy hogy beszédét teljesen be nem végezhette. Egy tréfás jelenet is fordult elő; t. i. a volt képviselő beszédközben, bizonyosan nyelvhibából, a delegátusokat „dolegatyusok“-nak nevezte, mi roppant kaczagást idézett elő. — Vidacs János madarászpolitikus megválasztása a Ferenczváros részéről valószinü. — Pest- Lipótvárosban Wahrmann Mór és Vecsey Sándor mellett még Schossberger Zsigmondot is emlegetik. Nógrád megye nógrádi kerületében Huszár István deákpárti képviselőt választói hazatértekor nagy kitüntetéssel fogadták, s miután teljes megelégedésüket országgyűlési működése fölött kijelenték, és fáradozásaiért köszönetett mondottak volna, egyúttal fölkérték, hogy őket a jövő országgyűlésen is képviselje. A megtisztelt elfogadta a neki fölajánlt jelöltséget. Szakolczán Kuba János baloldali volt képviselő szintén nagy ünnepélyességgel fogadtatott. Bandérium, nemzeti lobogók, taraczkdurrogások, szónoklatok és fáklyászene — ezek képezték az ünnepély főbb részleteit. Komáromban hir szerint Beöthy Zsigmond mint jobboldali követjelölt lép föl Ghyczy Kálmán ellen. Körmöczböl Havas Sándor osztálytanácsos szól-littatott föl a jelöltség elfogadására. az altiszt maga volt a vidékpusztitó. Ezt a matrózok figyelemmel hallgatták, s mielőtt pajtásuk befejezte volna elbeszélését, már mindnyájan azon meggyőződésben voltak, hogy az altiszt nem más, mint Funk, a ráblógyilkos. Csakhamar azon hir terjedt el köztük, hogy az ő egyik altisztjüK tolvaj, rablógyilkos volt. Aztán mint bizonyos terjedt el az egész telepitvényen ama hir : hogy az ünnepelt Wiggers egy megszökött gyilkos, ki álnév alatt csapott föl szolgálatba. Hazájában legalább is hét gyilkosságot követett el, s háromszáz rablóból álló csapat élén volt. A korcsmákban s nyilvános mulatóhelyeken mindig ezzel bántották a tengerészek a szárazföldi sereg embereit. így ment ez vagy három hónapig. Végre is megsokalták a vadászok, hogy mindig s mindenütt az ö altisztökkel gúnyoltat- nak. Azon véleményre jöttek tehát, hogy egy oly elöljárónak, kiről ily gyalázatos hírek keringnek, nem kötelesek engedelmeskedni. Mindig jobban és jobban morogtak, zúgtak, mígnem kívánságuk, hogy Wiggersnek ily rágalom ellenében igazolnia kell magát — a főbb tisztek tudomására jutott. Wiggers századosa és őrnagya gondolkodva csóválta fejét ; egyik sem tudta, mit tartson a dologról. Meg nem foghatták, hogyan hihettek ily kalandos hírnek. Ehhez még Wiggers egyike vala a legderekabb altiszteknek, példás viselete s a leg- jobb szolgátattevő. De a vadászok határozott kivánatát, kik nyíltan kijelenték, hogy egy közönséges rablóval nem szó álnak, nem hagyhatók figyelem nélkül. Az ezredparancsnok megbiz- ta tehát a hadbírót, hogy járjon el az ügyben. Ez mindent csak pletykának nyilvánított, mi a katonáknak tudtára adatott. A zivatar le is csilapodott volna, ha á matróz nyugodtan viseli magát; de ez az újonnan érkezett hajósok közt talált néhány scbaum- burgit, kiknek elbeszélő a történteket, s fölhívta őket, hogy állítását bizonyítsák. Most újra kezdődött a haddelhadd. Az érkezett mátrózok majd mindegyike tudott valami rémtörténetet elbeszélni Funk rablóról. Természetesen majd mindnyájan színről színre látták őt, s igy ismerték is; a kik pedig nem ismerték, azok legalább távolról többször látták. Szóval, mindnyájan gyűlölni látszottak az altisztet. E hangulat ismét lábra kapott a szárazföldi seregnél is, ugyannyira, hogy fölsőbb parancs következtében haditanács elé állíttatott, hogy e rendkívüli történet újabb gyanúsítások nyomán fölvétessék s megvizsgáltassék. Wiggers először is szembesittetett Null matrózzal s ennek sógorával, ki azt állitá, hogy a rablókapitányról biztos tudomása van. Ezelőtt Null csak azon hiszemben volt, hogy a tiszt aligha nem a megugrott rablófönök, miután sógora is jelen volt, most már mint bizonyost állitá azt. A katonai törvényszék előtt mindketten ünnepélyesen kinyilatkoztatták, s megesküvének, hogy a tiszt nem Wiggers Henrik Ltibeckből, hanem az egykori, de rég eltűnt schaumburgi csizmadia, Funk Henrik. Álliták továbbá, hogy hazájában legalább hét gyilkosságot követett el, és hogy egy háromszáz főből álló rablócsapat vezére volt. A matróz sógora még azt is erősité, hogy Wiggers altiszt ugyanazon rabló- kapitány, ki az ő nővérét nyomorultúl megölte! Mindezek daczára az altiszt előbbi állítása mellett megmaradt, s mindent hidegvérrel és határozottan visszautasított. De két kifogás nélküli tanú ünnepélyes esküjére s a katonák rósz hangulatával szemben meg kellett hajolniok a parancsnokló tiszteknek. Nagyon kedvetlenül adta ki az ezredparancsnok a tiszt befogatása iránti parancsot, kit szívesen mentett volna ki e szerencsétlen helyzetből. Azonban fogsága olyan volt, hogy minden pillanatban el lehetett volna szöknie. De az altiszt nem használta föl az alkalmat, hanem nyugodtan viselte magát börtönében. Bármily szivesen változtattak volna is a tisztek Wiggers *
