Eger - hetilap, 1868
1868-12-03 / 49. szám
418 ellenséges indulattal viseltetik hazánk iránt. Azt mondá az excellentiás ur, hogy Magyarország irányában a védtörvényt illetőleg semmi hálára sem érzi magát kötelezve, mert a védtör- vény a kiegyezés következménye, s Magyarország javára szolgál, mert ez inkább van fenyegetve, mint „Nyugat-Ausztria.“ E nyilatkozat eszünkbe juttatja azon adomát, midőn a czigány a mennykőtöl félve, fejét a szénaboglyába dugta. Az olasz követkamra megkezdte működését. Nov. 26-iki ülésében több képviselő interpellálta a kormányt Monti és Fog- netti összeesküvők kivégeztetése iránt Rómában. Kifejezték méltatlankodásukat a pápai kormány e tette miatt. Menabrea miniszterelnök válaszolt s kijelenté, hogy a kormány fájlalja e kivégzéseket, ezt politikai hibának, s a pápa tekintélyével meg nem férőnek tekinti. A kamra csatlakozott Menabrea ezen rosza- lásához, s napirendre tért át. Természetesen egyebet nem is tehetett. — A pénzügyminiszter előterjesztő az 1869. évi költség- vetést, melyben 81 millió livre hiány mutatkozik, mire azonban 11 millió hiányával, fedezetül szolgálnak a convertalandó egyházi javak. A spanyolországi viszonyok fejlődése aggasztani kezdi a renddel párosult szabadság barátait. A pártmesterkedések mérvei után következtetve, attól lehet tartani, bogy válságos bonyodalmak következhetnek be. A folyvást erösbödö köztársasági párt győzelme nem tartozik a lehetetlenségek sorába. Prímről senkisem tudja megmondani, hogy mi véleménynyel van a trónjelölt iránt, ő nagyon tartózkodó, s csak a döntő pillanatban fog föllépni. Azt állítják, hogy Krisztina királynő megnyerte Prímet az asturiai herczeg igényeinek támogatására. Egyébiránt a trónjelöltség kérdését illetőleg ma sem igen tudunk többet, mint hetekkel ezelőtt tudtunk. — Egy nov. 26-iki new-yorki távirat szerint a cubai fölkelésről szóló hírek kedvezően hangzanak a kormányra nézve, melynek hadereje visszaverte a Mazannilla vezénylete alatt álló fölkelök támadását. Havannából érkezett jelentések szerint, számos fölkelő csapat megadta volna magát. A „Nordd. Ztg.“ porosz félhivatalos lap ismét irt egy föltűnő czikket Romániáról és Magyarországról. Ebben kikel az osztrák centralista lapok azon állítása ellen, mintha a porosz korszavaknál oly átható tekintetet vetett Palmer asszonyra, hogy ez az ijedtségtől megnémult. „Kegyed“, folytatá beszédét, tizenhat év előtt elszakított férjemtől, kit azóta sohasem láttam, — nemde ? Kegyed eladta egyetlen gyermekemet, hogy az a nagy ingovány közelében a sárgaságban meghaljon—vájjon a Gondviselés rendes végzései voltak-e ezek, mint ahogy kegyed azokat nevezé, midőn nekem megparancsolá, hogy ne búsuljak? Most akarok kegyednek valamit mondani, a minek szintén a Gondviselés végzésének kellett lennie, miután megtörtént. Az nem az én leányom volt, ki a nagy ingovány közelében hal meg, hanem — kegyednek saját lánya! Az nem az ön lánya volt, a ki a fényes fogaton a charlestoni főtemplomba kocsizott, hogy ott eljegyeztessék, hanem — az enyém!“ „Asszony , mit mondasz ?“ kiálta Palmer ur egészen magánkívül. „Az igazat!“ válaszolá a haldokló. Hallja, mint történt. A gyermekek egy és ugyanazon napon születtek; és asszonyságod tudatá velem, hogy ugyanazon nevet nyerék, és egymással fognak fölneveltetni. De én tudtam, hogy gyermekem eladathatik, miként atyja és anyja eladattak. A szegény rabszolgáló természetesen nem részesült betegágyában azon ápolásban, melyben a gazdag úrnő, és előbb hagyhatá el azt. A második éj csendjében, midőn a dajka az élvezett pálinka miatt elaludt, a szobába lopóztam, és csinos cserét vittem véghez — feketét, miként ön azt nevezni fogja; de azon életkorban a színek még nem nagy különséget okoznak. Saját gyermekemet a selyemvánkosok közé a bölcsőbe fektetém, és Palmer asszonynak leánykáját magammal vittem, és az ágyam melletti kosárba tevém. Ott áll az én leá- < nyom, a gazdag örökösnő, és az öné asszonyom, a nagy ingovány melletti temetőben nyugszik. Természetesen mindez a Gondviselés végzése volt, mert különben meg nem történhetett volna!“ A gyülölség és boszu diadalmas kaczajával hanyatlott visz- sza ágyára. „Nyomorult teremtés, ez hazugság !“ kiáltá Palmer asszony.' „Nem asszonyom, én igaznak tartom,“ mondá az ezredes, a ki mélyen elfogódott, és hallgatag állott az ágy alsó végénél — én igaznak tartom. Hagyja a haldoklót békében. Csak azon mány Magyarország rovására törekednék Románia határait kiterjeszteni. A czikk többek közt ezeket mondja: Hasonlítsák ösz- sze a kiterjesztett Románia hatalmát Magyarországéval, s ekkor Pesten bizonyára fognak annyi józan belátást tulajdonitni a porosz politicusoknak, miszerint Románia barátságára csak igen csekély, Magyarország rokonszeuvére ellenben nagy súlyt fektessenek, mely utóbbi az Ausztriával századokon át viselt harczban bebizonyította teremtő és államalkotó erejét. Poroszország nem lehet oly kába, hogy egy hatalmas barátot, milyen Magyarország, Románia jelentéktelen rokonszenvének föláldozzon. A remény, hogy Magyarországot megnyerik Austria és Francziaország Poroszország ellen irányuló szövetségének, ép azon arányban növekedett az osztrák centralistáknál, a melyben vádjuk, hogy Poroszország Romániát támogatja, ez utóbbi által figyelmen kívül hagyatott. A „Nordd. Ztg.“ czikkét a bécsi „Debatte“ szigorú birálat alá veszi. E czikk czélja — Írja a „Debatte“ — világos. A románokról, kikkel a poroszok eddigelé egy követ fújtak az osztrák-magyar monarchia ellen, nem tesznek föl annyi erőt, hogy háború esetében egy megrohanás által, — mit az alkotandó magyar honvédsereg könnyen visszaverend — Ausztriát elzsibbasz- szák, a mi miatt a magyaroknak hizeleg, hogy elégületlenséget kelthessen köztünk, és erőnket paralysálja. Ez azonban — folytatja a „Dabatte“ — nem fog sikerülni. Magyarország tudja, mit tartson az Oroszországgal szövetségben álló Poroszországról. Párisi politikai körökben megelégedéssel fogadták a „Nordd. Ztg.“ nyilatkozatait, melyek Poroszország romániai politikájának megváltoztatását constatálják. Majd megválik, igazolja-e a jövő e vérmes reményeket. Nekünk sehogysem tetszik a porosz félhivatalos lap rögtöni hízelgése, s aligha igaza nincs a „Debatte-“nak, midőn a hizelgés czélját abban keresi, hogy Magyarország és Ausztria közt bizalmatlanságot keltsen. Bukarestből a távirda azon örvendetes hirt jelenti, hogy az oroszbarát Bratiano minisztériuma megbukott. Az uj kabinetet Ghika Demeter már meg is alakította, ki a miniszterelnökség mellett, a külügyi tárczát is megtartá. Bratianot hir szerint a Porta azon határozott föllépése buktatta meg, hogy a diplomapéldát követte, melyet mi adtunk neki, mennyiben az önzést és bűneinket a Gondviselés végzéseire hárítottuk. Menjünk!“ Mi visszatértünk a látogató-terembe, és a hölgyek nem a- léltak el. Én, miként mindenki, a ki hallotta Elva elbeszélését, meg voltam győződve annak igazságáról. A törvény természetesen egy boszuvágyó íabszolgauö bizonyítványának semmi értéket sem tulajdoníthatott, de szemeink és elménk, nem hagytak kétkedni a felöl, hogy ki volt valóban a szegény eladott, csinos és szende arczu Letty, ki oly nagy féltékenységet keltett. A fölfedezés nem maradhatott titokban, mivel több szolga hallotta. Elva még néhány szót mondott, és miként az orvos előre megmon- dota, még naplenyugta előtt halt meg. A Palmer családnál ezen nyilatkozat után nem történt lényeges változás, hanem minden a régi viszonyaiban maradt — a szülői pár úgy, mint az ifjú; de a hir mindenüvé elterjedt, és mindenütt beszéltek ezen tárgyról. A hatás nem maradt el, s habár külsőleg nem is volt látható, de annál mélyebben hatott. Palmer ur eddigi rendes életmódjától egészen eltért, fölkereste a klubokat és játszó-asztalokat, mindennemű fecsérlésnek adta át magát, s majdnem állandóan elválva élt nejétől. Utóbbi ugyan folytatta szónoklatait, de nagyon háttérbe szorult ; mert az egykor oly fényes ház puszta lett, részint férjének pazarlásai, részint rabszol gáinaklassankénti fölszabadítása miatt, mire az ezredes még ösztönözte is öt. Hogy ez utóbbi mennyire szomorkodott a valódi örökösnön és annak ő miatta szenvedett szomorú sorsán, azt csak gyanitani lehet; de az bizonyos, hogy az előbb oly vigéletü ember komoly és visszavonuló lett, katonai állásával fölhagyott, és csak a jószágok rabszolgáinak említett fölszabadításával foglalkozott. Midőn ezt végrehajtotta, és a fölszabadított szerecseneket oly állapotba helyezte, hogy maguk föntartásáról gondoskodhattak, elhagyta az ültetvényt, és nejével Pensylvaniába ment, hol a quae- kerek társaságába lépett, és buzgón foglalkozott a rabszolgák fölszabadításával. H.Á.
