Eger - hetilap, 1868

1868-08-06 / 32. szám

285 az értelmetlen tömeget, engem pedig újabban is provocál, elké­szülve lebet arra, hogy magamat védeni fogom, és leveleit is mindannyiszor fölhasználandom fegyverül, valahányszor azok köz­zététele által népünket a saját vesztébe rohanástól óvhatom. ABeniczky-féle esetet még folyvást síírü homály fedi. Névtelen levelek még mindig fordulnak elő. így közelebb Cser- natony kapott ily levelet, melyben többi közt az áll, hogy Cser- natony neve is azok közé van följegyezve, kik Beuiczky sorsára fognak jutni, ha maguktartását meg nem változtatják, „mert a mi társaságunk hatalmas, s tagjai közül többen a képviselőház padjain foglalnak helyet.“ Vájjon a rejtélyes eset valamely is­merője irta-e a fenyegető levelet, vagy az egész csak csíny ? nem lehet tudni. A pesti honvéd-egylet 1000 ftot tűz ki jutalmul az ügy földeritojének. f S z e u t-P é t e r v á r alatt ég a föld. A város alatt, a föld gokon ; összefogdostatta őket mezőkről, boltokból, még szekerek röl is; igy aztán teljes számú gyűlést sikerült összehozni. flnyenczek lakomája. Havreben közelebb különös j lakoma volt: „banquet de dégustion," mely 150, legnagyobb ■ részt eddig ismeretlen fogásból állt. Volt hatféle ismeretlen le­ves, és sült ugrány (kenguruh, ausztráliai állat) is. f Anglában tűrhetetlen hőség uralkodik. A mezösége- ket egészen elperzselte a rendkívüli forróság, melynek számta­lan szelíd és vadállat is áldozatul esett. New-Yorkból is roppant hőségről panaszkodnak. Múlt hó 15-én ott 50 ember halt meg napszurá.8 következtében. A gyárakban minden nehezebb munka beállittatott. — (Börze, ang. 4.) arany 5 ft 40 kr. Ezüst 113 ft 33 kr. — (L o tt ó h u z á s.) Bécsben jul. 29-én kihúzattak: 72, 54, 63, 31, 36. A legközelebbi húzás aug. 12-én leend. mélyében tűz dühöng, valószínűleg turfa- vagy kősaéntelep gyűlt meg, s füstfelhők állanak a város fölött. Az égésnek igen nagy terjedelműnek kell lenni- Mondják, hogy Moszkva irányában nagy pusztításokat tesz, sőt még a vasúti menetek elkésései is fordul­tak elő e miatt. Nehány száz katoua küldetett ki. hogy leásások által megakadályozzák az égés terjedését. fAbécsi lövész-ünnepély legszerencsésebb lövője Feszler Mihály földművelő volt Bregenzből, ki 3 lövésre három­szor lőtt a czél közepére. Megnyerte tehát a fődijt: egy drága zongorát. f A pestilakbéreket majd mindeuütt fölemelték a há ziurak, néhol egyszerre százakkal, sőt a boltokat 1000 — 1500 fttal is. Boldog háziurak! f Afrancziaországiez idei termésről a franczia gaz­dasági lap közli: hogy a búza kitünően, a rozs, árpa jól, a zab nem egészen jól ütött ki. Szalma kevés, sarju épen semmi. Borra rendkívül kedvezők a kilátások. Répa és burgonya a nagy szá­razság miatt szenvednek. Kender középszerű, dohány rósz. f Az ez idei k ö 11 s é g v e t é s sorsára nézve hir sze­rint még nincs megállapodás a jobboldal körében. Egyik rész azt akarja, hogy az élőterjesztendő pénzügyi bizottsági jelentés fo­gadtatnék el en bloc, mások ismét az egész évre inderanitást akar­nak adni a kormánynak. (E. L.) fWodianer Albert pesti bajor konzullá nevezte tett ki. f Azon aljas üzérkedésnek, mely szerencsétlen hazánkbeli le­ányokkal Keleten űzetik, újabb szálait födöztek föl. Pesten nyo­mába jöttek a gyalázatos üzlet pesti bizottmányának, mely szer­bekből áll. Elfogatásukra lépések tétettek. f Bécsben f. hó 2 án népgyülés volt, melyben mintegy 5000 ember vett részt. Frese és Mayer Stuttgartból, továbbá Tra- bert Hannoverből, fejtegeték a német néppárt programmját. A nép­gyülés következő határozatokat fogadott el: 1) Roszalja és kár­hoztatja Ausztria kizáratását Németországból; 2) tiltakozik a né­met kérdésnek annexiók utján történt megoldása ellen ; 3) a né­met kérdést demokrat alapon és módon kívánja megoldatni. Végül a néppárt szervezésére Ausztriában bizottmányt választott. f A közös hadügyminisztérium rendeletet bocsá­tott ki, melynél fogva az ujonczozás alkalmával uj rovat lesz nyitandó a névlajstromokban, és ebben megjegyzendő.- tornász-e a besorozott ujoncz vagy nem ? t A „Haza" biztositó banknál m. évi szept- 1-töl ez évi jul. végéig, az összes bevallások 12,151,068 ftra, 18,070, db. aranyra, 8800 tallérra, 129,800 frankra és 4500 ezüstforintra rúgnak. f Az összes lapokat bejárta azon rémséges história, hogy Mohács vidékén egy szolgabiró épcu akkor lepett meg egy kol­duscsapatot, midőn egy lopott gyermek szemét ki akarták égetni. A pécsi hírlap most jelenti, hogy utána jártak a dolognak, és sem , e szolgabirónak, sem az egész borzalmas históriának semmi nyo­ma sem lelhető. f Ristori asszony, a hires drámai színésznő, Ameri­kában 360-szor lépett föl, s bevett ezért 3 millió 700 ezer frankot. f Vukovics Sebő, 1849-iki igazságügyminisztert, a Bácskában másodszor is megválasztották képviselőnek. Hir sze­rint Vukovics most már haza fogjöni. Szilágyi Virgil is nemsokára haza jő. f Koronkint meg-megújul a panasz, hogy a városi képvi­selő testületek tagjai igen hanyagul látogatják az üléseket. így történt Medgves városában is. Hanem az elnök kifogott a lanyha ta­Folytatása a Kápolnán fölállítandó honvédemlékszoborra ada­kozók névsorának. (XI. közlés.) A holdmező-vá sárhelyi honvéd (egylet 31 számú ivén: Szilárd Adolf 1 írt, Dobsa Janka 1 frt, Csüry József 1 frt, Tóth Imre 1 fi t, ol­vashatón név 50 kr, Verböczy Józsefi frt, Tóth György 1 frt, Jeney Imre 1 frt, Medveczky Gyula 50 kr, Máyer Antal 50 kr, Beer József 1 frt, Dobosy La- jós 2 frt, Loeszl János 1 frt, Nemsics Imre 50 kr, Szabó János 50 kr, olvashat- lan náv 1 frt., Kövér Ede 1 frt, Groszman B. 30 kr, Czukor Izrael 50 kr, Gál Míh&ly 50 kr, Harsányi Károly 50 kr, Kardos János 50 kr, Szelicsár Antal 50 kr, Török Péter 30 kr, Tárkán Ferencz 30 kr, Szélp János 20 kr, Megyelka József 20 kr, Nagy József 1 frt, Tóth Sándor 20 kr, Németh Pál 50 kr, Gál József 50 kr, Asztalos Péter 50 kr, olvashatlan név 50 kr. Összesen 22 frt 50 kr. Szombathi Sámuel ur 231 sz. ivén : Xivkovics Emil 5 frt, Szom- bathi Sámuel 2 frt. Össesen 7 frt. Magánlevélben: Hering Károly és neje 2 frt. Magánlevélben: Jablonkay Gábor 1 frt, Jablonkay szül. Peák Mária 2 frt Jablonkay Géza 1 frt. Összesen 3 ft. Nyílt üzenet. Pest. yc. A ezikket, még nem olvashattuk el. Egri piacz. Jul. hó 31-töl aug. 3-ig. frt krtól frt krig frt krtól írt krig Búza , pozs. mérő . 3 20 _ 3 80 1 Tej, itezéje — 4 —- lö Kétszeres „ „ . 2 70 — 2 90 1 Tehéntúró, csomója. — 2 —- 4 Rozs „ , . 2 20 — 2 40 Juhturó fontja . . — 22 —- 32 Árpa „ „ . 1 40 — 1 50 Hal, „ . . — 10 — — 40 Zab „ r> 1 30 — 1 30 Szalámi „ . . — 80 — 1 — Kukoricza „ 1 80 — 2 _ ; S ajt, „ . . — 38 —- 42 Burgonya uj, puttón — 70 — — 90 . Olaj „ . . — 32 —- 32 Borsó, iteze . . . — 8 —- 8 1 Kőolaj „ . . — 22 — — 24 Lencse „ . . .---­8 —­- 8 Tojás, 5 darab . . — 8 — — 10 Bab „ . . . Csirke, fiatal, párja . 40 —- 50 Köleskása „ . . . — 8 — — 8 „ öregebb ,, — 54 —- 62 Pohánka „ . . . — 8 —- 8 ’ Kappan, párja . . — 90 — 1 20 Árpakása ,, . . . — 8 —- 10 i Pulyka „ . . . i 80 — 2 60 Ser , pint . . . — 24 —- 24 1 Liba „ . . . 2 — — 2 40 Pálinka, iteze . . . — 30 —- 40 | Kacsa „ . . . — 90 — 1 10 Széna, mázsa . 1 20 — 1 50 1 Malacz........................ 1 80 — 2 20 Zsuppszalm. mázsa . — 86 — — 96 Sertés, 2 mázs., fontja — 26 — — 28 Törekszalma , mázsa — 50 —- 50 1 Borjú darabja . . 8­— 11 ­Fa, öle ........................ 1 0 — — i2 - ; Sertés, sovány, párja 32 — — 52 ­Faggyugyenya ftja . — 38 —- 40 Bárány, negyed . . — 30 —- 40 Szappan, fontja . . 28 —- 30 Bor, 1866. altonként, 8 — — 25 ­Marhahús ,, . . — 22 —- 22 „ 1867. „ . 4 — — 8 — Juhhus „ . . — U —- 16 j „ 1866. egy pint . — 40 — 1 20 Borjúhús ,, . — 20 —- 22 ! „ 1867. „ ,, . Liszt, finom, fontja . — 18 — — 40 Sertéshús ,, — 24 —- 26 — 12 — 12% Szalonna ,, — 34 —- 36 í „ zsemlye „ — 10 —- 11 Füstölt hús „ . . — 33- 40 : „ fehér kenyér ,, — 7%- 9% „ szalonna füstölt. — 40 — — 44 j „ fekete „ „ — 5%-6% Disznózsír ,, . . — 44­- 46 j ,, rozsliszt „ — 5%-7% Marhazsir fontja , . — 64 —- 66 : Darakása ,, — 12 —- 13 írósvaj „ . . ~~ 48- 50 G y ü m ,, liszt „ öles: — 6 — — 6 Egy puttón szilva közönséges puttón . — 86 — 1 20 Alma ......................... 1 20 — 1 60 Körte ... . 1 40 — 2 80 Egy görög dinnye . Sárga ..... búza, — 8 —- 40 ................................................................................- 6 A hetivásárra behozatott: kétszeres, rozs, árpa, zab, kukoricza, összesen- 30 DUza) Kctöócl CSj lOiíl) rfl jjrtj J\UKGUt/A<tj UÖOZiCÖCli Julius 31-én: 325, 346, 238, 142, 46, 52, 1149 köböl Aug. 3-án: 345, 226, 185, 95, 42, 16, 909 „ Kiadó és felelős szerkesztő: Vida József. ________ A Széchenyi-utczában, a 157 ik számú ház szabad kézből eladó. Kijárással a patakhoz. Bővebben értekezhetni a tulajdo­nosnál, Szabó Sándor szabómesternél. (158) 2—3

Next

/
Oldalképek
Tartalom