Eger - hetilap, 1868
1868-07-02 / 27. szám
236 A Tihaméron lévő szőlő, borházas pin- czével, s szép kiterjedésű aljjal együtt szabad kézből eladó. A venni szándékozók jelentsék magukat a tulajdonosnál. (136) i-3 Özvegy Holcsuk Károlyné. Heves és K.-Szolnok t. e. megyék egri tszéke mint telekk. hatósága részéről közhírré tétetik, miként Fieisman Katalinnak 112 fr. 88 kr. töke, kamat és költségek iránt Ponyiczki János és neje Orosz Mária elleni perében marasztalt alperestől lefoglalt és megbecsült közetkezö ingatlanságok úgymint: domoszlói 107 tjkk. A I. 1—3. r. sz. a. 128 fra becsült zsellérségi állomány; ugyanazon domoszlói 107 tjkben A -f- 1. r. 4317 h. r. sz. a. 160 ftra becsült szőlő, végrehajtási közárverésen Domoszló község házánál eladatni fognak. Melynek végrehajtás utjáni elárverezésére fennebbi helyiségekben első határnapul f. é. augusztus harmadik napjának d. e. 9 órája, s ha a fennebbi birtokok ezen első árverés alkalmával becsáron felül el nem adatnának, második határnapul f. évi szeptember 10-ik napjának d. e. 9 órája azon megjegyzéssel tűzetik ki, miszerint ez árveresen fenebbi javak a legtöbbet Ígérőnek becsáron alól is el fognak adatni. — Mire az árverezni kívánók azon megjegyzéssel hivatnak meg, hogy magukat a becsár n/j00 bánatpénzzel ellássák, és hogy az árverési feltételeket és becslési jegyzőkönyvet ezen megyetszéki telekk. irodában hivatalos órákban bármikor megtekinthetik. — Kelt Egerben, 1S68. május 16. tartott telekk. tszéki üléséből. Isaak László, (130) 2—3._______ Il-od alispán, mint tszéki elnök. líor és Szilvórium!-3. 1 czilinder fejelt bor 18 kr. A czilinderért külön 10 kr. fizettetik. Eger 1868. Gröber F. és fial. * 3 Eger város törvényszéke részéről közhírré tétetik, miként néhai idősb Rakóvszky András hagyatékához fele részben tartozó következő ingatlan vagyonok, úgymint: 1- ör. a város 2-ik negyedében 275. népsor sz. alatt levő, s az egri belső 3030, sz. sztjk A -f- 3848. hrsz. a. bejegyzett, és 3200 ftra becsült ház, 2- or, az egri külső 1439. sz. tjkben 1840. sz. r. a. bejegyzett s 2565 ősz. ftra becsült felsö-almagyari szőlő, 3 or, ennek közvetlen szomszédságában fekvő s szintén az egri külső 1439. sz. tjk. 1841 hrsz. a. bejegyzett, s 2080 ftra becsült felsö-almagyari másik szőlő, továbbá, ezen hagyatékhoz leltárilag felvett 66 akó 1867. évi termés siller és vörös borok s szüretelő edények folyó 1867. julius 21-ik napján délelőtt 9 és következő óráiban, fenebb az 1-ső tételsz. alatt érintett hagyatéki háznál tartandó nyilvá- nyos árverés utján és pedig az ingóságok készpénzfizetés mellett el fognak adatni. Az ingatlanságokra megállapított árverési feltételek, alulírottnál megtekinthetők. Eger május 16-án 1868. Re in ez Leven ez, 1920. 868 (125) 2—3 kik. törvszéki tanácsos. Heves-Szolnok t. e. vármegyék Egerben székelő törvényszéke részéről közhírré tétetik, miszerint ifj. Sárközy Mihály csődtömegéhez tartozó: 1. Tisza-Füredi 1082. tjkben A -f- 2070. hrsz. a. felvett rét, puszta-kocsi 54. tjkben 85. hrsz. alatti nemesi birtok, a rajta levő épületekkel, mindkét birtok együttesen 23378 ft. 12 % kr. kikiáltási becsár mellett; 2. Tisza-Igari 168. sz. tjkben AI. sz. 1—9-ig sorszám alatti nemesi birtok, úgy az ezen birtok tartozékát tev ö, szintén igari 76 tjkben A 1. alattiból, valamint az igari 194. sz. tjkben A -f- alat felvett legelőből fentebbi birtokhoz tartozó, már tagositott s ifj. Sárközy Mihály csődtömegét illető rész, és utána járó kisebb királyi haszonvételek 4340 ft 70 kr. becs- és kikiáltási ár mellett Tisza-Füred város közházánál közárverésen biróilag eladatni fognak ; mely árverésnek fentebbi helyiségben foganatosítására első határidőül 1868. évi augusztus hó 3-ik napjának reggeli 9 órája; és ekkoron becsáron felül el nem kelés esetére második határidőül szintén azon helyen 1868. évi szeptember hó 3-ik napjának reggeli 9 órája kitüzetik azzal, hogy ezen második határidőben a fekvöségek becsáron alól is eladatnak, mely árverésre a venni szándékozók azzal hivatnak meg, hogy a becsár ,0/j0o-át az árverezni szándékozók előre letenni tartoznak, egyébként pedig az árverési feltételeket ezen megyei törvényszék irodájában hivatalos órákban megtekinthetik. Kelt az 1868. évi május 13-án t. Heves és K.-Szolnok t. e. vármegyéknek Egerben tartott polgári törvényszéki ülésünkből. Tttes Heves és K.-Szolnok t. e. vm egyék (122) 3—3. törvényszéke. 1 11 új siller bor . . 20 kr. 1 11 ó siller „ . . 54 kr. 1 11 ó finom siller bor . 44 kr. 1 11 „ „ fehér „ . 44 kr. I 1 11 kitűnő vörös „ . 90 kr. I 1 11 12 éves szilvórium 1 ft. — kárpitos bútor-raktára Egerben Széchenyi-utcza, Stanczl ügyvéd ur házában. Czimzett bátorkodik a nagyérdemű közönségnek gazdag és nagyválasztéku bútor-raktárát szives figyelmébe ajánlani. Törekvésem csak az leend, hogy a nagyérdemű közönség eddig megnyert bizalmát, továbbra is jól készített munkák és jutányos árak által mennél nagyobb mértékben kiérdemelhessem. *o3 ss 3 a o ‘03 J e g y z é k. darab egy ajtós sifon..................................19 frt 50 krtól fölebb * két n n ..................................25 frt — — „ nyoszolya ........................................12 frt 51 — „ kanapé-asztal..................................10 frt B c p se sS. 7? játszó .................................................8 frt — — „ szalon „ ...... 20 frt — — „ űó „....................................17 frt — — „ varró ....................................................5 frt — — „ mozsdó-szekrény..............................13 frt — — „ éjeli szekrény......................................6 frt 50 — „ kredencz .........................................25 frt — — „ etagére..................................................6 frt — — kanapé és 6 szék rips.............................65 frt — — 1 egész salon-garnitur ripsböl minden szín 95 frt — — Nagy választékban mindenféle díványok, kárpitok és náddal font székek, ruhatartók, spanyolfalak, álló-, chatouille-, fésülő- és szalon-tükrök, függöny, cornissok és bojtok, olajfestmények stb. megrendelése, úgy régi bútorok kihúzása leggyorsabban és igen méltányos áron eszközöltetik. Egész bútorzatoknál különös jutányos árak. (115) 6—10. Heves-Szolnok t. e. vármegyék törvényszéke, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik: miszerint Heszterényi Imre részére Eger város törvényszéke által 1864. évi okt. hó 8. és 9. napján felvett végrehajtási jegyzőkönyv alapján marasztalt alperes, özv. Nánásy Ferdinándné alperesnek az egri k. 1524. 454. 2476. és 2684. sz. tjkben bevezetett fekvöségeinek elárvereztetése tekintetéből a hitelezők összejövetelére 1868. évi julius hó 2. (a megyeházhoz) oly megjegyzéssel tűzetett ki: hogy meg nem jelenésük esetére az árverési feltételek és határnapok, valamint a kielégítési sorrend hivatalból is meg fognak állapíttatni. Felhivatnak ennél fogva mindazok, kik a fentebb körülirt lezálogolt, és megbecsült fekvöségekre valami tulajdoni igényt tartanak, hogy igényüket a hitelezők összejövetele napjáig ezen törvényszékhez benyújtani el ne mulaszszák. Kelt Heves-Szolnok t. e. vármegyék telekkönyvi törvényszéke által 1868. évi márczius 31-én Egerben tartott üléséből. (123) 3—3 Isaak László, Il-od alispán, mint tvszéki elnök. Lapunk mai számához V* iv hirdetés és Köttner Lörincz gyógyszertári tudósítása vág mellékelve.