Eger - hetilap, 1868
1868-04-23 / 17. szám
VI. évfolyam. 17. szám. Április 23-án 1868. Előfizetési díj: Egész évre . . 5 ft — kr, Félévre . . . 2,, 50 „ Negyedévre . . 1,, 30 „ Egy hónapra . — 44 „ EGER. Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmi! hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. KIAÍizetéseket elfogad •• a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch O. könyvkereskedése s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő: egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 írt. 30 kr. Hirdetéseket elfogadnak: Bécsben: Haasenstein és Vogler, — és Oppelik A., — Pesten: Zeisler M. király-utcza 60. sz. Eger városának pénzügye és a tánczvigalmak. Az olvasónak első tekintetre vissza fog tetszeni e czimföli- rat, rajtam van tehát a sor, a táncz és deficit közötti ellentétes helyzetet kiegyenliteni, s tőlem telhetöleg kimutatni, hogy ez esetben igen indokolt a kettőnek egymás mellé helyezése. Hogy mi vezetett e sorok Írására, arra igen könnyen felelek. Ki csak egy futólagos tekintetet vetett is Eger város szomorú anyagi helyzetére, melyet az első szakosztály jelentése oly népszerűén és világosan élőnkbe tár, az e jelen fölszólitásomat meg- fejthetőnek, sőt indokoltnak fogja találni. Én legalább azt hiszem, hogy, ha valaki csak némileg is használható utat tud, vagy tudni vél, melyen Eger városa azon zsákutczából kimenekülhetne, melyre azt Bemet és társai vezették : azt a köz elé terjeszteni mindenkinek hazafias kötelessége, 8 azért ez iratomat is csak úgy kérem tekinteni, mint megszakítóját azon csöndnek, mely a szakosztályi jelentés után bekövetkezett; s rendkívüli örömemre szolgálna, ha a város anyagi helyzetének javulását előidéző eszmecserének lehetnék ez által megindítója. Mig a város pénzügyi kérdése megoldva nincs, hiába élczes- kedünk addig az utczai rósz kövezet, nagy sár, gyér világítás, szóval, mindazon hátramaradások fölött, melyekkel Eger jelen viszonyai között bővelkedik; s én mindazon mindenvárók gondolkodását helytelennek tartom, kik azon reményben mentek a szavazati urnához, hogy az alkotmányos tisztviselők s a szabadon választott városi képviselők majd egy csapásra eltüntetendik mindezen hátramaradásokat; mind hasztalanoknak tartom a mélabús kitöréseket is a Bach-huszárok Csaszlauban tanult nemzet- gazdászata ellen, mert erősen meg vagyok győződve, hogy ez utóbbiak lovai patkónyomában sem száradt el a fü annyira, miszerint vállvetett buzgalom s a közérdek melletti lelkesülés har- matcseppjei azt uj életre ne ébreszthetnék. Az önkormányzat ugyanis megbecsülhetlen kincs , s midőn az 1848. törvények a városokat az önkormányzati szabadság oly fokára emelék, melylyel még a megyék sem dicsekedhetnek (mert mig a városok képviselő-karában a kormánynak semmiféle képviselője sincs, addig a megyékben van, t. i. a főispánok) azon hi- szemben tevék azt, hogy a nagyobb fokú önállással a belügyek- beni teljes függetlenségnek vetendi meg alapját, s e czélzatában nem is csalatkozott. Erőteljes országszerte az önkormányzás gyakorlatábani büszkeség, s csak néha-néha tűnik föl egy-egy jelenség , mely a német időkben ránk szoktatott kormánygyámkodás kinövése, 8 főleg pénzügyeink terén találkozunk ezzel leginkább, midőn pl. egyes testületeknek magukban véve kivánatos czélok elérésére pénzre volna szükségök, a helyett, hogy a polgárság áldozatkészségére hivatkozva, saját erejükből igyekeznének előteremteni a kívánt összeget, inkább azonnal a kormányhoz folyamodnak (s ebben látom én az önkormányzat szellemének legnagyobb sérelmét), s e mellett igy gondolkodnak: forduljunk a pénzügyminiszterhez, annak kell pénzének lenni, mert hova máshová menne az a sok adó, porczió, accis stb; s ha a nagy reménység daczára tagadó válasz érkezik, megvan mindjárt a a gyanú, hogy a kormány nem viseli elegendökép szivén az ország egyes részeinek ügyeit. Mert mi mást gondolhat, ezt hallva, az egyszerű, természetes gondolkodásmódú állampolgár, mint hogy a pénzügyi kormány az ő esküdt ellensége, szabad ténykedésének megakadályozója, mivel nem ad abból az országos ládából pénzt, melyen, mint fösvény kincsein féltékenyen ül, ezzel pedig más egyebet nem akarhat, mint az ö képviselő-testületét vagy megyei bizottmányát jó czél- zatai kivitelében megakadályozni. S ezzel a gyanú már szivébe fészkelődött. Ha azután egy ily gyanúval eltelt honpolgár később hallja, hogy az Ausztria állam- adósságának kamatjai fizetésére megajánlott állandó segély rendesen kiszolgáltatik, nem fog-e a gyanú valóságos elkeseredettségig fokozódni, azon gondolatra: hogy hát a német adósságát fizetni vannak milliók, s a mi városunk vagy megyénkre ezerek sincsenek! Ily bizalmatlanságot s ferde nézleteket kicsiráztatni, úgy hiszem, nem czélozhat kisem, ha csak hazáját a legcsekélyebb mértékben is szereti; szerintem sokkal inkább megfelel a közérdeknek, ha a népet fölvilágosítjuk arról, hogy a pénzügyminisztérium csak szorosan vett országos érdekek előmozdítására áll fenn, s minden lépten nyomon országgyűlési határozat által van megszabva ténykedési köre; a megyék és városok önkormányzati szerepléséhez pedig jobban illik azon elv : segíts magadon, az Isten is segít, s csak ha már teljes lehetetlen magunkon segit- nltnk, vagyis az elkerülhetlen szükség perczeiben forduljunk az ország pénztárához. Ezzel, úgy gondolom, elegendőkép föltüntettem az előbbi, mindenbe avatkozó gyámkormány 18 évi befolyásának országosan jelentkezett hagyományát, melyet az önkormányzati szabadság eszméjének elfojtani s kiirtani legszentebb kötelessége; hiszen csak is kényuralmi államokban állhat főn az a gyámrendszer, minek következménye, hogy minden jót, de minden az országban történő roszat is a kormánynak tulajdonítanak az egyes állampolgárok; nálunk Magyarországban e fölülről gyámoltatás szellemének lábra kapni nem szabad, pedig ha ép jelen kormányunk nem akadályozta volna ezt meg gyakori tagadó válaszai által, 8 engedett volna azok kívánságának, kik anyagi haszonért járszalagon vezettetésnek készek voltak magukat alávetni, úgy ma már Buda-Pestet tekintené a honpolgárok nagy része minden jó és rósz egyedüli kútfejének, az érdekek e központosításából pedig csak egy lépés kellendne a valóságos központosításhoz. Mindezek után azt várja az olvasó, hogy legalább is egy okszerű törlesztési rendszerrel fogok föllépni, melynek segélyével ÖD vagy 100 év alatt az egész városi adósságot le lehetne tisztázni; távolról sem, szerintem okszerűbb az eljárás, ha nem keverjük egybe a különféle természetű adóssági tételeket, hanem egyenkint igyekszünk azokat lassan-lassan törleszteni. (Folyt, követk.) Országgyűlési tudósítás. Pest, apr. 20. A képviselöház f. hó 16-án tartotta a húsvéti szünet után első ülését, mely alkalommal Lónyay Menyhért pénzügyminiszter előterjeszté az 1868-iki államköltségvetést. Mielőtt egyes tételeit fölemlítené, nehány megjegyzésre kéri a ház türelmét. Bevallja, hogy ezen első magyar államköltségvetés hiányos, de ezt természetesnek fogja találni mindenki, ha tekintetbe veszi, hogy először a számos halaszthatlan kérdés mellett a minisztérium annyira el volt foglalva, hogy elegendő idővel sem rendelkezett; másodszor, mert kivételes helyzetben van, miután nincs úgy, mint máshol, rendezett anyag előtte, hanem ezen első költségvetésnél mindent elébb rendezni kelle. Bizalommal fordul ezért a házhoz, hogy a hiányokat elnézni és javítani fogja, aztán két kérdést hoz tisztába: egyik a formára, másik a lényegre vonatkozik. A formai az: mily alakban terjesztessék elő a költségvetés; az 1848.
