Eger - hetilap, 1867
1867-03-21 / 12. szám
91 tessenek: de azt is tudjuk, hogy e tekintetben — legalább megyénkben, mi sem történt; okát ne keressük. Habár hazánk több. részében kedvező jelenségek s törekvések mutatkoznak is a gyümölcsfa-tenyésztés iránt, mindazonáltal ismét fájdalommal kell tapasztalnunk azt is, hogy számos vidékeken a gyümölcsfák tulajdona semmi tiszteletben nem részelte- i tik. Szivünk vérzik, midőn halljuk, hogy több vidéken mily ga- j Iád, mily alávaló mngtámadásoknak s pusztításoknak vannak a j gyümölcsösök kitéve. Számos községben, mintha a felbőszült vadállatok bocsáttattak volna szabadon, oly gonosz ragadozások s kártételek követtetnek el fökép az urasági gyümölcsfákon. Nemcsak megraboltatnak a fák gyümölcseiktől, úgy hogy sokan éretlenül kénytelenek azokat leszedetni, csak hogy valamit még- j is megmentsenek; hanem azonkívül mindennapi sok helyütt a fák kitördelése, ágaik lehasgatása s megrongálása is; sőt sok- j szór előfordul, hogy a faültetményeket el is lopják, s a szomszéd- piaczon eladják. És mi ennek a következése? Legközelebb az, hogy agyü- i mölcsfatenyésztés iránti kedv tetemesen csökken; hogy mindenki , óvakodva s aggódva fog a gyümölcsösök felállításához; s hogy ' igy a tulajdonunk iránti aggodalona'folytán a gyümölcsfatenyésztés ' csak lassan s keveset terjedhet. És mi ennek legfőbb oka ? Nem i egyéb, mint az, hogy a gazdák, cselédek s többi lakosok közt a tulajdoni jog szentségének tisztelete nincs eléggé elterjedve s meg- 1 szilárdulva; az, hogy az idegen tulajdont nem tekintik szentnek és sérthetetlennek. És ez ismét onnan ered, mert az idegen tulajdon | szentségének eszméje még nincs eléggé elterjedve; tehát hogy a j lakosok nincsenek eziránt kellően -fölvilágosítva és meggyőzöd- ; ve. Másrészt pedig onnan ered, mert a gyümölcsfák tulajdona el- j len elkövetni szokott kihágások s gonosz megtámadások igen sok j elnézésben részesülnek, hogy fölfedezésükre kevés good fordit- tatik, hogy szigorú megbüntetésök igen ritkán eszközöltetik. Azért mi különösen kettőt ajánlunk a községi közegek | figyelmébe a végett, hogy a gyümölcsfák tenyésztése gonosz ke- j zek által ne akadályoztathassék. Először: mindent kövessenek j el az idegen tulajdon tiszteletének szilárd elterjesztésére a nép , oktatása s felvilágosítása által; hogy ezen tiszteletnek, a tulaj- ' dón sérthetlenségének eszméje minél jobban szétterjedjen a nép között. Másodszor: hogy mindent kövessenek el a gyümölcsfák körül elkövetni szokott alávaló kihágások fölfedezésére , s mindent megtegyenek annak kieszközlésére, hogy fenyíték nélkül ne maradjanak. És különös gondot kell a fölfedezésre forditaniok akkor, ha a gyümölcsfa-kártételek a községi kertet érték. Ezen intézkedések képesek volnának hazánk jelen triviális külsejét Í0—15 év alatt egészen megváltoztatni. De reméljük, hogy alkotmányos korszakunk ezt is megérlelendi! Atalánosan szólva, ha összehasonlítjuk az ezelőtt 10—20 évvel létezett állapotot a mostanival, úgy fogjuk tapasztalni, mikép a kertészeti ügy, habár még nagyon hátravan, minden tekintetben a haladás ösvényén áll. És ezen haladás az egyesületi szövetkezés eredménye; — az egyesületi szellem kölcsönözte ügyünknek azon lendületet, mely ma a magánosok munkásságában már is észrevehető; — azért ha az egyesületek munkaerejében némi pangást vagyunk is kénytelenek e perczben szemlélni, tekintsük azt térfoglalási előkészületnek, mert ma, midőn a magánmunkásság túlszárnyalta már az egyesületek első kezdeményü berendezését, az irányadó szerep, melyet azoktól várunk, követeli, hogy a szakegyesületek a haladás színvonalára állva, jelöljék ki az ösvényt, kölcsönös egyetértéssel hárítsák el az útban álló akadályokat, és rendezzék üdvös munkásságukat azon irányban, hogy a magánszorgalom, vállalkozási szellem erkölcsi gyámolát az egyesületi szövetkezésben föltalálja. Laurenchik János. Eger városa hálafelirata ÖJFelségéhez. Felséges Császár és Apostoli Király! Legkegyelmesebb Urunk ! Azon leirhatlan öröm- és hálaérzetnek, mely a Felséged által folyó évi böjtelö hó 17-ről kibocsátott, s Magyarország alkotmányát hely reállitó, és a miniszteri kormányt legkegyelmesebben megalakító legfelsőbb királyi leirat folytán országszerte ünnepélyesen nyilvánult — e város közö nsége méltó kifejezést adni kívánván, — legkedvesebb hazafiui kötelességének ismeri, Hát mit szóljak , édesem, arról, hogy nekünk nincs jogunk a férfiak kezét megkérni, hanem be kell várnunk , mig a nagyságos uraknak tetszik, a mi kezünket megkérni! Igaz, hogy nekünk meg jogunk van, a kérőnek kosarat adni, de vajmi sovány kárpótlás ez, csak olyan, mint Francziaországban az interpelláló joga a fölirati jog eltörléséért. Kosarat adni! könnyű azt mondani, kedvesem, de hátha aztán több kérő nem talál kopogtatni ajtónkon? Ebben van ám a bökkenő, édesem! no mert hát igaz ugyan, hogy csúf egy natio az az egész férfinép, de utoljára mégis csak van valami jó őbennök is ; no hiszen tudod , mit akarok mondani . . . hiában, erről már magunk sem tehetünk. — A kikosarazás tehát annál kényesebb dolog ránk nézve, mert a nösülési kedv a férfiaknál napról napra csökken. Vájjon mi lehet e szomorú tünemény oka? A férfiak elég vakmerők , azt állítani, hogy az ok mibennünk van, mert igen nagyok igényeink, szeretjük a fényűzést, a czifrálkodást, nem tudunk gazdálkodni sat. stb. Valahány szó, annyi rágalom. Mi nem követelünk többet, mint a mennyit épen csak követelünk, annyit pedig csak jogosan követelhetünk! Köszönjék meg, hogy többet nem követelünk. Ha czifrálkodunk, azt nem a magunk kedvéért teszszük, hanem hogy a férfiaknak tessünk. És ők még ezt is szemünkre hányják! Oh háladatlan kakukok! — Kedves barátnőm, ha mi megkérhetnök a férfiakat, oh ha mi megkér- hetnök őket! . . . Ugy-e, csupa gazdag grófokat meg bárókat kérnénk meg? Na ja! Aztán ők nem adhatnának kosarat, mert férfiaknak ilyen durva udvariatlanságot nők irányában elkövetniük nem szabad. Pfuj! hogy tehetnék ők azt ? Tehát dictum factum, csupa grófnék meg bárónék lennénk. Háh! . , . hol van odkolo- nyos üvegem! ? . . . Mily szabadok a férfiak minden tekintetben! Ok akkor és oda mehetnek, a .mikor és hova nekik tetszik, ki kéri számon töltik ? Eljárnak kaszinóba, kávéházba, korcsmába, onnan pedig, Isten tudja, hova; mig mi legfölebb csak látogatóba meg templomba járhatunk. Hát ez miért van igy? Talán mi határoztuk el, hogy igy legyen ? bizonyára nem, hanem a férfiak. Tehát megint csak a férfiak, mindig csak a férfiak ! Minden jogainktól ők fosztottak meg minket álnoksággal és erőszakkal. — Hiszen édesem, az még csak hagyján volna, ha zsarnokaink mindig igazán oda mennének, a hova mondják ; de a jó Isten tudná megmondani, hol mindenütt nem kószálnak a mi rovásunkra. Csak egy esetet hozok fel például. Egy zuzmarás deczemberi napon zsarnokom távozni készült a háztól; kérdeztem tőle, hova megy ? „A szőlőbe megyek,“ felele oly ártatlan képpel, hogy szinte megsajnáltam. Hát aztán elhiszed te, kedvesem, hogy csakugyan a szőlőbe ment ? mikor először , nincs is szőlőnk , másodszor, nem is volt akkor semmiféle szőlőmunka ideje, harmadszor, bora sem volt ott, hogy pitizálni ment volna. Én részemről nem hiszem, hogy a szőlőbe ment volna; de hogy hova ment tehát, mai napig sem tudom, nem is akarom tudni, nem, nem akarom tudni, semmi esetre sem akarom tudni, mert félek, hogy olyasmit tudnék meg, a mit nem volna jó tudnom. Hidd el, édesem , nem jó a nőknek mindent tudni, mert akkor épen nem birnának velünk a férfiak, igy is elég bajuk van velünk, ugy-e bár ? Hanem arra az egyre mégis kiváncsi vagyok, hogy hova mehetett zsarnokom akkor, midőn azt mondta, hogy a szőlőbe megy. Mit gondolsz édesem, hova mehetett? Kedves barátnőm, rettenetes ez a mi helyzetünk. Még csak szivaroznunk sem szabad! Azt mondják a férfiak, hogy ez nőkhöz nem illik, meg hogy szánk büdös lesz a szivarfüsttől. Lári- fári az egész. Azért nem illik hozzánk a szivarozás, mert a férfiak sajnálják tőlünk azt a pénzt, a mit szivarra költenénk. Mintha bizony mi nem érdemlenénk meg egy kis luxuskiadást! Én próbáltam már szivarozni, mikor zsarnokom nem volt honn, 8 mondhatom, pompásan sikerült. Te nem képzeled édesem, mily fölséges élvezet ez. Megkísértem leírni élményeimet. Először is úgy éreztem magam, mint mikor az ember izzadni készül, és csakugyan nehány pillanat múlva hideg veritékcseppek futottak végig halántékimon. Azután szemeim elhomályosodtak, karikákat hánytak, és az egész világ forogni kezdett velem, mint mikor a jogászbálban galappottánczoltam ; a gyomromat pedig úgy éreztem, mintha ipecacuanát vettem volna be. Hogy mi következett ezután, azt nem mondhatom meg; ha kiváncsi vagy megtudni, próbáld meg magad: szíj el egy britanikát, az eredmény, azt hiszem, nálad sem fog elmaradni. — Hogy a szánk büdös lesz a szivarozás*
