Eger - hetilap, 1867
1867-02-07 / 6. szám
44 Francziaország részvéte mellett kijelölt eme határvonal csak a papíron fog szerepelni, mert a dél német államok maguk óhaj- J tanak Poroszországhoz csatlakozni, mit megakadályozni a porosz | politikának nem áll érdekében, mint Bismark megjegyzé, midőn j a franczia külügyminiszter a dél-németországi mozgalmak iránt 1 Berlinben fölvilágositást kért. A szerepet e terv keresztülvite- ' lére Bajorország vállalta magára, mint ez Hohenlohe hg. bajor miniszter programijából kitűnik. E programra megvalósítása tekinthető azon bajor jegyzék czéljául, melyben Bajorország a dél-német államokat (Bajorország, Würtemberg, Baden, Hessen- Darmstadt) Stuttgartba febr. 3-ra értekezletre hívta fel. Ez értekezlet a nevezett államok kül- és hadügyminisztereiből alakult bajor elnökség alatt, s czélja: közös katonai szervezetet hozni létre porosz minta szerint, ez államok hadi erejének lehető legmagasb fokra emelése mellett. A dél-német államok nemcsak hogy elfogadták a conferentiát, hanem a Bajorország által felállított szervezési tervben elölegescn már meg is egyeztek. Mihelyt ezen quasi dél-német szövetség megalakul, csatlakozni fog az északi szövetséghez, vagy helyesebben, a közös német szövetségbe fog belépni, magát porosz vezénylet alá rendelvén. A „Journal des Debats“ e tárgyról egy figyelemreméltó nyilatkozatot közöl egy Berlinből sugallt czikkében, mely szerint külsőleg úgy mutatják, mintha Bajorország csupán a Németország egységét fenyegető külháboru esetén akarna Porosz- i országhoz csatlakozni; de ez nyilván nem egyéb ürügynél, melynek czélja azon tényt elleplezni, hogy Bajorország e pillanatban már át akarja engedni függetlenségét Poroszországnak. — Pá- risban nagy aggodalommal nézik a németországi mozgalmakat; de nem tartjuk valószínűnek, hogy Francziaország fegyveres erővel is kész legyen útját állani az egyesülési törekvéseknek, föltéve, ha a conpensatio iránti követelései viszont teljesittet- ni fognak. _________ P olitikai hírek s események. Ausztria. A lajthántuli követválasztások eredményéből az tűnik ki, hogy a hol a német nemzetiség van tulysulyban, ott az u. u. alkotmányosok (februári pátens hívei); a hol pedig a nemzetiség vegyes, az a párt győzött, mely a rendkívüli birodalmi tanácsba hajlandó követeket küldeni. Ez eredmény igeu kétségessé teszi a többséget. — Az „All. Z.“-nak Bécsből ezeket Írják : „Már a múlt év által alkotott politikai és territoriális európai rend természeté hozza magával, hogy Ausztria a szomszédállamokkal érintkező határpontoknak a mostani szükségekkel megfelelő arányú védelmet adjon, s ezért nem lesz meglepő, hogy a kellő védelmi rendszabályok keresztülvitele most komolyan foglalkoztatja az illető köröket. Ezen intézkedések részint abban fognak állani, hogy a német szövetség kötelékei által többé nem gátolt északi határok megerődittessenek, részint pedig abban, bogy szilárd és összefüggő védelmi rendszabályok hozassanak a déli határok számára, figyelembe vétetvén az összes tengerparti birtokok érdekei is. Az előmunkálatok körülbelől már annyira haladhattak, hogy a jövő évszak kezdetén már az építkezések is megkezdethetnek.“ Francziaország. A „Weser Ztng“ czikke, mely jelenti, hogy Poroszország minden eshetőségekre harczkészen tartja magát, Párisban nem csekély feltűnést okozott. A poroszellenes lapok nagy zajt ütnek a „Kreutz Ztng“ azon közleménye miatt, hogy Luxemburg lakossága az észak-német szövetségbe óbajt fölvétetni. Azt hiszik, hogy e czikk a lakosság érzületének kipu- hatolása végett íratott. Olaszország. Rómából Írják, hogy a Tonelloval folytatott tárgyalásoknak még nem sikerült minden nehézséget eloszlatniok. — Flórenczi levelek szerint, melyet a „Temps“ közöl, a pápa nem akarja megengedni, hogy az olasz kormány 600 milliót elsajátítson az egyházi javakból. Némelyek igyekeznek meggyőzni a szent atyát, hogy ez egyezmény előnyös az olasz egyházra nézve, miután még 1200 millió marad fönn számára. A szent-atya azonban erre csak azt feleli, hogy: „600 milliót mégis ellopnak az 1800 millióból.“ — Rómából írják a „Moniteurnek,“ hogy 0 Szentsége a pápa, jövő hó 10. fogja szentté avatni a sz. Ferenez szerzetbeli A szárnyépület egy szobácskájábán egy fiatalember ágyban feküdt; takarója egész a vállig föl vala húzva. Hetek óta fekszik már igy, napról napra gyöngülve ; az orvos sorvadásnak nyilvánító betegségét, de vonásai még most is meglepő szépek valónak. Szőke haj boritá fehér homlokát, s kristályfényes kék szemeiből a jóság tükrözők vissza. A finom testbörön át látható volt az érverés, mi bizonyos jele annak, hogy az élet forrása közel van a kiszáradáshoz. Ez ifjú Burton Alva volt, Mandel Jakab nejének egy előbbi házaságábóli fia, tehát az elsőnek mostohagyermeke. Alva Délen született, hol atyja nagy kiterjedésű pamut-Ultetvénynyel bírt. A gyermek tizenhárom éves korában atya és anya nélkül állt a világban, s raostohaatyja házában igen is szomorú napokat élt volna, ha egy kedves lény — a gazdag kereskedő gyám leánya nincs oldala mellett. Harland Alice Mandel nővérének volt leánya, kinek atyja sokat vesztvén a kereskedelmi krízisek által, csakhamar elhalt, anyja korán követte férjét a sírba, s igy Alice nagybátyja kezére került. A nyári nap utolsó sugarait küldé be az ablakon. Alva -fölemelkedett kissé; barátnője szemébe nézett, mig ez fehér kezeit tartá. — Édes Alice — mondá végre — kedves gyermek! nemsokára meg kell válnunk! — Ne beszélj igy! — sohajta Alice, mialatt kezeivel kö- nyeit igyekezett elrejteni. — De miért titkoljam magam előtt ? Az orvos kimondta. Minek is éljek tovább ? Alice szemreháDyólag tekintett reá, s reszkető ajakkal kérdé: — Alva, nem szeretsz engem ? — Téged nem szeretni! feleié kezét megcsókolva. — Oh csak az Isten tudja, mennyire szeretlek! — s ha tudnám, hogy éltem meg lesz koronázva, azt is tudnám, miért kell élnem. De mi sohasem egyesülhetünk, azért szívesen halok meg. Nem nézhetném, hogy te Viktor neje vagy! — Én magam is inkább meghalnék! 0 ugyan megesküdött; de jobban számolj hűségemre, mint az ö esküjére. Inkább szökjünk meg innen! — mondá Alice. — E szavakra szép pirosság festé meg az ifjú arczát, azonban ez csakhamar eltűnt, s iszonyú görcsroham szállotta meg, mely halállal fenyegeté. Az ifjú lányt halálijedtség fogta el, s a szolgát hítta elő, ki az ifjút rendesen ápolni szokta. Ez egy Simon nevű öreg néger volt, ki előbb Alva atyjánál mint rabszolga szolgált, az özvegy által azonban szabadon bocsáttatott; de az öreg hü ember a családnál maradt, úgy, hogy most sem bocsáthatta el őt Mandel, ha csak Alvát megsérteni nem akarta. Alice Simonra bízta a beteget, ö pedig szobájába ment, hogy magát kisírja , mert érezte , hogy Alvóhoz nincs többé remény. Mig Alice keserves könyeket sírt, addig a néger állott a beteg ágyánál, kinek görcsei szűnni kezdtek. — Ön igen gyönge, de nem szabad meghalnia. Az ifjúerő még az öreg gonoszságát is le fogja győzni — vigasztaló a néger urát. — Simon — kérdé az ifjú — hát nevelő-atyám szeretnéi hogy roszabbúl legyek? Valid meg, jó öreg, nevelő-atyám rosz- ban töri fejét, és hogy te ravasz ficzkó vagy. Tudnod kell valamit ? — Hagyjon ma békét uram, máskor elmondok mindent. Ma nem tudna nyugodtan meghallgatni, s a nyugtalanság árthatna. — Ezzel kirohant a szobából, mintha félne a beteg kérdezőskö- déseitöl. Alva egyideig gondolkozott, s aztán mély álomba szen- deríilt. ---------- (Folyt, köv.) 1
