Eger - hetilap, 1867
1867-11-14 / 46. szám
372 ' Ezen 4 fr. 17 kr. vétetnék föl tehát átlagúi, ha még mindig a Bécsben öszpontositott osztrák birodalom alárendelt alkatrészei volnánk, s az egyedáruság megszüntetésének kérdése azon időben döntetett volna el; de bála az egek urána k! a viszonyok gyökeresen megváltoztak, s már is nehány áldásteljes hó folyt le az alkotmányos szabadság lobogója alatt, melytől szemkápráz- va riadtak szét a hazánk áldásdús síkjait tizennyolcz klnteljes évig tapodó Bach-huszárok; érezni kezdjük végre egy atyailag gondoskodó kormány jótékony hatású tevékenységét, mely minden egyes fölmerülő kérdést nem egy, eszményi szuronyok hegyére alapított osztrák birodalom szempontjából, hanem saját honunk érdekében dönt el. Ily szempontból kell nekem is kiindulnom, midőn e kérdést mindkét államra nézve külön-külön, tehát dualistikus modorban akarom tárgyalni, mi által okadatolva lesz a heves kikelés minden oly eljárás iránt, mely egy ország sajátos viszonyain könnyedén tulemelkedve, egyetemes osztrák szempontból törekszik minden kérdés eldöntésére. (Folyt. Köv.) Országgyűlési tudósítás. Pest, nov. 10. A hevesmegyei ügy felett folytatott vitatkozás befejeztetett. A kormány eljárása, mint előre látható volt, a képviselőház nagy többsége által helyeseltetett. A jelenvolt képviselők közül 195 mellette, 79 ellene szavazott. A jelenvolt miniszterek s Klapka György, Olgyay Lajos, Perczel Mór és Radich Ákos képviselők nem szavaztak. Sajnos, hogy a képviselők közül számosán, mintegy 109-en, nem voltak jelen. A vitatkozás további folyamából Somssich Pált, és Deák Ferenczet kell megemlítenünk, kiknek a tárgyhoz szóló kitűnő beszédeik méltó és gazdag okmányait ké- pezendik a megyék rendezése kérdésének. Helyesen mondáSoms- sicb, hogy népképviseleti és felelős kormány, hason képviseleten alapuló és szintén felelős megyéket kíván. A folyó hó 7. és 8-án tartottülésekben akérvényezési bizottmány adott jelentést a beérkezett és 100-nál többre menő kérvényekről, melyek elintézés végett az illető minisztériumhoz tétetI tek által. Néhány igazolási eset is fordult elő, Hrabovszky félegyházi képviselő igazoltatott; Kandó Kálmán ügyében, kinek • megválasztatásánál Ungváron, mint tudva van, véres összeütközés történt, vizsgálat rendeltetett, s a vizsgálattal Szaplonczay, Dapsy és Lator Gábor képviselők bízattak meg. Az igazolási és kérvényi ügyek mellett napi renden volt Böszörményi László ismeretes Ugye. Hogy Kossuth Lajos kijelenté a képviselőház elnökéhez Írott levelében, miszerint a vácziak- hoz Írott levele az ő tudtával nyomatott ki; ezáltal némi módo- I sitást nyert ugyan Böszörményi ügye; de a vád alapja mégis fenntartatott, mert az 1848-diki sajtótörvények szerint, ha a szerző feleletre nem vonathatik, a felelős szerkesztő tartozik felelettel. Kossuth e levele, valamint a közvádló, Ráth Károly két más kérvénye, melyben Böszörményi ellen, mint kinek lapjában a felelős kormányt állítólag gyanúsító és rágalmazó vezérczikkek jelentek meg, uj sajtóvétségi keresetet indít, illetőleg e vétségek alapján Böszörményinek,mint felelős szerkesztőnek, ki egyszersmind képviselő, pörbe foghatására engedélyt kér, az e részben működő 10-es bizottsághoz tétetett által. Nincs kétség benne, hogy e bizottság az engedély megadását fogja javasolni. Az osztályokban a tanácskozás a közelebbi nyilvános ülésekben némi hátramaradást szenvedett, mi annál sajnosabb, mert igy alig remélhetni, hogy a jövő évi költségvetés tárgyalását, mi pedig felette kívánatos, a képviselőház kellő időben megkezdhesse és bevégezhesse; pedig „Geld regiert die Welt,“ tartja a német közmondás, és igaza van; azért nem csoda, ha mindenki tudni vágyik minél előbb: hogy a pénz dolgában hányadán állunk ? Hevesmegye és a Jászkerület gazd. egyesülete igazg. vál. által Gyöngyösön 1867. nov. hó 4-én tartott rendes havi ülés jegyzőkönyve. Jelenvoltak: Berecz Ferencz, mint elnök, Alberthy Ferencz, Csa- la Sándor, Dessewffy Jób, Freyburg Lajos, Győrffy Ignácz, Kürí- hy János, Szávoszt Frigyes, Zaleczky József és több tag. 26. Elnök az egybegyült tagokat üdvözölvén, a legközelébb tartott igazg. vál. rendes bavi ülés jegyzőkönyve felolvastatott. T A it C Barátom sírjánál. (1867. november 1.) Itt állok merengön a temető kertben, Sírod halma fölött, keresztedet fogom; Lelkem pedig ott fönn szellemeddel játszik, Boldogok honában, túl a csillagokon. Fájón kérdi tőled: oh miért hagyál el? És te azt feleled, hogy jobb itt az élet. Nekem pedig im egy gondolatom támad: Mi szívesen mennék én is teutánad! Álmodozónk mi is boldogságról egykor. Oh de édes vala e gyermeki álom! Miért is hogy csak a tied teljesült be ? Mig én teljesültét hasztalanul várom. Mi után a földön oly titkon epedéi, És a miért én még most is úgy sovárgok, Annak te már örülsz, azt te feltaláltad... Mi szívesen mennék én is teutánad! Van az életnek is virága, csillaga, És feléjök annyi vágygyal közeledünk; De alig hogy virul, alig hogy mosolyog, ^ Elhervad, letűnik,... csak vérzi kebelünk. Virága voltál a szülői örömnek, Remény-csillaga hőn imádott hazádnak. Mennyi érted a gyász, mennyi a búbánat!... Mi szívesen mennék én is teutánad! Oly szépek ezek a koszorúk sírodon, Mintha csak lelkedböl sarjaztak volna fel; Z A. Nem harmat-gyöngy az, mely csillog a levélen, Hű szivek öntözik a bánat könyével. Vájjon az én sírom nem lesz-e elhagyott ? Nő-e rajta virág, hull-e rá meleg köny ? — Virág, és köny korán elhervad, felszárad.... Jó éjt!... a mig én is megyek teutánad! Suszták Antal. Háromszor meghalt, eltemetett és feltámadt. 1562. évben egy normandiai nemes, Civille, jobb arczán megsebesittetett egy várostrom alkalmával. A lövés leterité őt a várfalról az árokba, hol némely ott állók egy gödörbe tevék, s rá egy másik testet hajítva és kevés földdel betakarva ott hagyák. *) Reggeli tizenegy órától kezdve esti hat és fél óráig volt a sirban. Szerencsétlenségéről értesülvén inasa, tisztességesebb eltemetésről gondoskodott, és Montgommery gróftól engedélyt nyert őt felásni, egy testőrtisztben még segítség is adatván mellé. Miután a fölül fekvő hullát megnézte, a nélkül, hogy megismerte volna, kihúzta a másikat, de a sár, vér, daganat és sápadtság annyira elékteleniték azt, hogy nem volt képes abban urát felismerni. Visszahelyezé mind a kettőt a gödörbe, s künuyedéu takarta be földdel. Midőn eltávozandók valának, a tiszt észrevevé, hogy a felső test roszul van elrejtve, egyik keze egészen kilátszván. Visszatér és lábával akarja azt eltakarni, midőn a holdvilágnál észrevesz egy szép gyémántot, mely fényesen ragyogott. Azt lehúzva és a kezet elfedve, mutatja a gyémántot a szolgának, *) A tizenkettedik század közepéig semmi sem volt oly iszonyú, mint a csatatéren elestek sorsa. Barát, ellenség egyaránt kífosztá őket, s vagy a vadállatok martalékai lettek, vagy gyakran élve temettettek el. Ismeretes azon sveiczi tisztnek nyilatkozata, ki egykor a csata után halottak eltakarításával bízatván meg, midőn feladatát elvégezé, igy szólott: „Ha rájok akartam volna hallgatni, egy sem lett volna meghalva.“
