Eger - hetilap, 1867
1867-10-31 / 44. szám
V. évfolyam. 44. szám. October 31-én 1867. Előfizetési díj: Egész évre . . 5 ft — kr. Félévre . . . 2 „ 50 „ Negyedévre . ■ 1 „ 30 „ Egy hónapra • - 44 „ EGER, Hirdetésekért minden hasábzotl sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad: a szerkesztőség ( Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch G, könyvkereskedésat s minden kir. postahivatal. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő : egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. A társadalom tere. II. E lapok 25-ik számában ezt írtam : „rendezett, nyilvános, fürge társadalmi élet Eger vidékén, illetőleg Hevesmegyében sem igen található föl; okát egyebek közt abban keressük, hogy megyénkben igen sok lévén a nagy birtok, annak tulajdonosai nem ott laknak, a többi között pedig igen sok a cotteria. Mire és annak következményeire szintén visszatérünk.“ íme most beváltom szavam. Kicsit későn ugyan, de ... . nonum prematur .... azaz, jól meg kellett fontolnom a dolgot. Pedig kár volt oly sokáig gondolkoznom ; mert most is csak azon resultátumnál vagyok , a hol három hóval ezelőtt, t. i. hogy Hevesmegyének nincs társadalmi élete. — És vájjon miért nincsen ? Szellőztessük kissé e kérdést. Vidéken, kivált alföldi vidéken, tagadhatlanul nehezebben fejlődik a társasélet, mint városokban. A mindenféle gazdászati foglalkozás, az egymástóli távolság, az idő mostohasága, az utak roszasága, mindannyi akadály, hogy a vidéki intelligentia társas körbe gyakrabban összegyűlhessen. Hanem az okokat mélyebben fürkésző csakhamar rájön, hogy az idézett okok nem egyedüliek, melyek az annyira óhajtott találkozást és szellemi egyesülést akadályozzák. Mi tehát? Az bizony nem egyéb, mint némely kiválóbb családoknak elzárkozottsága, aristokratikus rátartása. Az aristokratiai hajlam talán sehol nincs úgy meg, mint Hevesben, de az bizonyos, hogy itt kitünően exelusiv. De ez egyszersmind seholsem boszulta meg magát úgy, mint Hevesmegyében, hol épen azért az aristokratia kénytelen volt gyakran a legszilajabb demokratiának uszályhordozója lenni. Hogyhogy ? Tehát igy: Két, három kitünőbb, gyakran mérföldekre lakó család ösz- szeállott, és társaságot, úgynevezett irányadó társaságot akart alkotni. Lehetett is volna irányadó, ha nem maradt volna a maga exclusivitásában. Tudjuk ugyanis, hogy régi időbeD,a világtól jóformán elzárt Hevesmegyében elég nyers szellem volt. Nem csoda; a természet kebelén felnőtt puszták fiáról, azt a kis politurát, mi az iskolában ráragadt, délibábos pusztáira visszakerülvén, csakhamar elvitte a szellő. — Becsületes, értelmes is lehetett, azonban a 19-ik század követelte zománcz nélkül. A gazdagabb rész elment Bécsbe ország-világ nézni, mely ut akkoriban ritkább volt, mint most a párizsi; testamentomot csinált, és úgy készült ezen hónapokig tartó útra .... Visszatérvén Operanczián túlról, tagadhatlanul több ismerettel gazdagodtan és műveltséggel ellátva, mint az otthon maradtak, — de fájdalom, a helyett, hogy a kisebb birtoku szomszédok, sőt osztályos atyafiakkal közölte volna azt, inkább felfuvalkodottságában elzárkózott. De mikor nincs kivel társalkodni, a környék oly hátramaradott és műveletlen ? Mentegetőztek, ba valaki kérdőre vonta elzárkozottságukért. És azzal védik magukat ma is egynehányan. A vidék itt oly unalmas, mondják ők, nem lakik itt senki! Pedig dehogy nem lakik, gyakran lakik helyben is 2—3, sőt több derék kisebb birtoku nemes és honoratior, hát még a környékben mennyi? de inkább agyonunja magát, inkább kész lemondani a vezérszerepröl ily kis társaságban, mintsem velők érintkezzék. Hanem persze nem lakik ott senki, mert neki a kisebb birtoku senki! aztán valódi nevetség, mily unalmas órákban kényszerül eltölteni e két-három család napjait, arra kárhoztatva lévén, mindig ugyanazon, százszor megunt arczokkal találkozni, és százszor hallott ötletekben gyönyörködni az elszenderedésig. Igen, de mikor a többiek oly műveletlenek, — mentegetőznek. Megengedve ezt is — néha-néha csak látszanak műveletleneknek messziről; igen de kérdem : honnét tanuljon nagyobb műveltséget az‘, ki előtt elzárta volt akkor, és elzárja talán ma is a vagyoni kisebbség a módot, nagyobb műveltségre szert tenni? mikor még te is, ki által olykor-olykor kínálkoznék alkalom a nagyobb világgal összejőni, elzárkózol előle? és megfosztod gyakran az egyetlen módtól, pallérozottabb formák között foroghatni. Avagy kedvesebb előtted egy, talán a czivilizació külmázát magán hordó külhoni sehonnai, mint becsületes, őszinte hazádfia, ki azonfelül körödben és körötökben lassan levetné azt a szögletességet, mely akaratlanul is rája tapad környezetéből? És mégis előbbre tették és teszik még ma is .... Mi volt ennek következése? Az, hogy a kisebb nemesség a honoratiorokkal együ vé csapott, a civilizációt exclusivitásáért kevésbe kezdé venni, és alkotott egy egészen más, szabadabb, de egyszersmind kissé nyersebb társaságot, melynek föladata volt, az előbbinek opponálni. És mivel ez a kör azt tapasztalta, hogy az aristokratikus körökben több idegen fordul meg, a haza nyelvét sem respektálták egészen, a műveltebb irányra a hazafiatlanság bélyegét sütötték rá. És ez nagy baj volt, a polgáriasultabb szellem és modorok szélesebb körökbeni elterjedésének akadályul szolgált. Sok negélyezte is a nyersebb modort, csakhogy hazafiatlannak ne tartassék, hanem nagy magyarnak. És igy haladott e két társaság egymás mellett, egymás ellen dolgozva. Holott ba az aristokratia el nem zárkózik, az, mi benne jobb volt, könnyen átszállóit volna a másik társaságra, és lett volna belőle egy erős, hazafias, müveit é 1 e t, és az aristokratiai kör abban az időben nemzetiesb. Az aristokratia megóvta volna a democratiát a szilajságtól, és a demokratia az aristokratiát az elnemzetlenesedéstől. De volt ennek tovább más következése is. Eljött a restauratió ideje. Az aristokrata szolgálni akart, kénytelen volt az általa lenézett nyers társaságra szorulni. Mit tettek sokan, hogy kedvét megnyerjék ? Leszálltak magasaikból, és lettek nyersebbek a nyersnél. És igy boszulta meg magát az exclusivitás. Ez a felsöbbségi igény megvan mai napig is. — Az elzárko- zottságrai régi hajlam szintén; meggyőződik erről az, ki a vidék nevezetesebb házait ismeri. Csak magok között! — ez a legkedvesebb, mintha csak összebeszéltek volna, annyira egyetértenek e részben. Azonfelül vannak még ma is körök, hol az idegen nyelv túlsúlyban van a társalgásban. Vetkezzünk ki tehát e mágnáskodási mániából, legyünk egyszerű polgárai a hazának, és meglátjátok ti, kiknek név és vagyon jutott osztályrészül e hazában, hogy lesz befolyástok több a közügyekbe, és polgártársaitok szeretettel és idővel a nyersebbek nagyobb műveltséggel fognak seregelni körétek, és lesz, kivel
