Eger - hetilap, 1867
1867-09-19 / 38. szám
V. évfolyam. 38. szám. Szeptember 19-én 1867. Előfizetési dij: Egész évre . . 5 ft — kr, Félévre . . . 2,, 50 „ Negyedévre . . I,, 30 Egy hónapra . — 44 EGER. Hirdetésekért minden hasábzott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 k> fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó-hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch O. könyvkereskedése s minden cs. kír. posta/nvatai. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő: egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Kamatláb és uzsora. Napjainkban mind hangosabban nyilvánul a panasz, hogy j Pesten és mindenütt ez országban, az uzsoráskodás nagyon lábra kapott, és rettenetesen zsarnokoskodik; s feltűnő, mikép ezen, egyre tovább harapézó métely ellen alkalmas gyógyszerről gondoskodás nem történik. E panasz kétségkívül alapos és jogos; mert nem ritkaság az oly könyörületes szamaritánus, ki pénzszükségben szenvedő embertársán száztól 50—60 perczent mellett segít, s ki elég becsületes 20—30 perczentre kölcsönözni, könyörü letességét még meg is köszönik neki; a ki pedig 10, vagy épen 6 perczentre kölcsön ad, — a mi egyébiránt ritkaság — azt már valósággal megbámulják. A dolgok állapota tagadhatlanul gyógykezekre vár; a kérdés csak az, hogy mily gyógyszert s hogyan kell használnunk ? Csalatkoznék, ki azt hiszi, hogy szigorú törvények a bajon segíteni fognak; hisz ezek most is vannak,s végre is hajtatnak, a hol lehet; sőt oly esetet is tudok, hol a meghalt uzsorás ártatlan örököseit azért perelték meg, mert oly pénzeken osztoztak, melyekkel apjok, még életében, az örökösök tudta s befolyása nélkül uzsoráskodott; oly pert is tudok, melyben az uzsorás engedményező helyett ennek jólelkü engedményesét a megyei törvényszék elmarasztalta. Még szigorúbb törvényekkel tehát oda jutunk, hogy a hitelezőt csak ovakodóbbá teszszük, s elméjét mindinkább élesítjük a törvény kijátszására. Mert ne gondoljuk azt, ki pénzzel kereskedik, együgyünek, hogy magát könnyen rajtakapni engedje, s be ne zárjon maga után minden oly ajtócskát, melyen keresztül hozzáférhetni; annyival inkább, mert a közéletben most is azt tartják, mint egykor Spartában a tolvajokról: hogy az uzsorás megérdemli ugyan a büntetést, de azért, mivel oly együgyü volt, hogy rajtakaphatták. Szerintem a pénz „tulajdon,“ a tulajdonról pedig a tulajdonos szabadon rendelkezhetik; ez elvitázhatlan igazsága tulajdon természetében gyökerezik. Igaz, hogy az állam, kitűnő felségjogánál fogva, a tulajdonjogot, ha a közérdek vagy a szükség úgy kívánja, korlátozhatja; itt tehát azon kérdést kell föltennünk: követeli-e a szükség, vagy a közérdek s közjóiét, bogy pénztulajdonunk feletti rendelkezésünkben törvény által korlátoztassunk ? — Szerintem a pénz áru s kereskedelmi czikk, melynek becsét s kelendőségét nem a rányomott jegy, hanem az idők s körülmények határozzák meg. Ha már most az árulás, kereskedés nehány kiváltságos osztály vagy egyén joga, nehogy egyedáruskodásuk- kal a közjóiét rovására visszaéljenek; igen is kötelessége az államnak árszabálylyal fékezni az emberi telbetetlenséget, mint ez például sütőknél s mészárosoknál történhetik. Hol azonban a versenyzés kinek kinek szabad, vagy az áru-s kereskedelmi czikkek előállítása több rendbeli s különféle kezek munkáit igényli, ott az árszabás nem volna egyéb, mint a szorgalom s ipar megölő betűje. Kinek jutua jelenleg eszébe a termesztmények, szövetek, öltözetek sat. árát szabályozni: de árukat csökkenteni igen is! nem ugyan tilalomrendszerrel, mi rendesen mindig visszahatást szül, hanem oly módok s eszközök létesítésével, melyek a termesztők számát növelik, a közlekedést pedig könnyítik és gyorsítják. A pénzzel kereskedés mindenkinek szabad! Az eddig mondottak természetes következménye az, hogy alig ellenkezik valami inkább a tulajdon eszméjével s a jelen társadalmi élet viszonyaival, mint a kamatláb meghatározása, s nem csalódom, ha úgy vélekszem, hogy maga ezen körülmény ke- vesiti a péuzkereskedök számát; miből újra csak az következik, mikép a kevesebbre téritett szám mind jobban nagyobb hatással űzheti egyedáruskodását. Mert minden okos és előrelátó ember örömestebb bocsátkozik oly vállalatokba, s vesz oly részvényeket, melyek a töke biztosítása mellett száztól 15—20 %-et jövedelmeznek, mintsem száztól hatos kamatra adjon kölcsönt, mely mostani hitel- s törvénykezési rendszerünk mellett ritkán veszélyen kívüli. S valóban furcsa, hogy kereskedőnek, iparosnak száztól százat nyerni nem törvényellenes, de az, ki pénzét kölcsön adja, bűnös, ha hat százaléknál többet merészel venni. Azon ellenvetés sem áll, hogy határozatlan kamatláb mellett szabad tér nyílnék zsarolásra ; mert avagy nem történik-e ez meg jelen körülményeink közt is a tapasztalás tanúbizonysága szerint, s annál roszabb hatással az erkölcsiségre, mert törvényszegéssel jár együtt, mi ismét csak a törvények iránti tekintély csökkenését szüli. Sőt ellenkezőleg úgy vagyok meggyőződve, hogy ha az ipar- s kereskedés fejlődő viszonyaival természetes összefüggésben lévő pénz becsének meghatározását hely s körülményektől, úgy az egyezkedök szabad akaratától teszszük függővé, az átalá- ban véve drágább leend ugyan a mostani törvényszabta árnál, de rendentuli zsarolásokat már csak azért sem idéz elő, mivel a töke, kivevén az adós vagyoni állását, más veszélynek nem lesz kitéve. Ha vitatnám, hogy ipar- és kereskedelmi tekintetben jelenleg is csak ott tespedünk, hol ezelőtt kétszáz évvel szunnya- dozánk; nevetség tárgyául tenném ki magamat s méltán; mégis pénzviszonyainkra nézve az 1647-dik évi kaptára vagyunk ütve, miután az azon évi 144 t. ez. határozta meg a kamatot! Tekintsük még perlekedési eljárásunkat. Ki csak kissé ismeri gyakorlati életünk fény- és árnyoldalait, az nagyon tudja, hogy ingyen mit sem adnak, még igazságot sem! tudja, mikép a gyakorlatba vett tiszteletdíjazás — bírói eljárásoknál — igen különbözik a törvényestől; tapasztaljuk, miszerint csak egy pár évi pörlekedés is adóssági esetekben, gyakran sokkal több költséget emészt fel, mint a mennyi biróilag megitéltetik; ide járulván még az is, hogy a hitelező pénzét kellő időben meg nem kaphatván, vagy maga jő ezáltal zavarba, vagy nyereséges vállalattól s vételtől esik el: tisztán világos, mikép jólelkü hitelező hatos kamat mellett tőkéje egy részét is gyakran elveszti. Helyes nemzeti intézkedésnek mondható az uzsoratörvény eltörlése mindazon országok részéről, hol az megszüntetett, mert az eredmény mutatja, hogy azáltal ott a pénznek nagy forgalma idéztetett elő. Hiszen mi magunk is szemlátomást tapasztaljuk, miszerint köztünk sokkal több pénzzel-biró polgár van, mint kik azzal üzérkednek, de sokszor nem áll tebetségökben, pénzüket — a szükség viszonyaihoz képest 6-os kamatra adni, becsületöket pedig pelengérre tenni szintén nem akarják azáltal, ha uzsorásoknak tartatnának; pénzüket elvégre tehát vagy más kereskedési üzletbe fektetik, vagy a mi nem ritkág — a közélet roppant kárára — minden haszon nélkül hevertetik. És mindez egy kiapadhatlan kútfeje az átalános pangásnak, s biztos létfentartó- ja azon vérszopó nadályoknak, melyek az emberiség vagyoni pusztulásának előárkait minél gyorsabban megássák. Eltöröltetvén hát a kamatláb, természetes, mikép az uzsora is megszünendik, erre vonatkozó törvényeink is érvénytelenek lennének; s itt még azon egy kérdés adja elő magát: mikép eszközölhetni a pénzek legolcsóbb keletét? Minél nagyobb a fogyasztás, annál sürgősb az áru kelendősége. Innen van, hogy nagyobb városokban minden s igy a pénz is drágább, mint a kisebbekben, vagy épen falvakban, kivált olyanokban, melyek helyzetüknél fogva vagy kereskedői városoktól vagy közlekedési fővonaloktól távol esnek. A kelendőséget a concurrentia csökkenti,
