Eger - hetilap, 1867

1867-07-25 / 30. szám

249

masabbaknál hihetetlen fokig van emelve a fényűzés, igy sétányok, patakok, vízesések sem ritkák az ilyeneknél.

Nem hagyhatom említés nélkül a képeket sem, melyek a ház palládiumát képezik a gazdagnál ép úgy, mint a szegénynél : e képek apanaggiák (Mária-képek.)

E színes, bizanczi stylben készült, kevésbbé művészi képeket az újabb orosz ízlés elköltöztette a látogatottabb szobákból, s többé már nem ékességei ezek a salonnak, melyet előbb kápolnává tettek, de azért most is nagy tiszteletben részesülnek, s talán mindenütt dívik még most is a szokás, az ily képek előtt éjjelnappal lámpát égetni. A föld népe határtalan tisztelettel viseltetik panaggiája iránt; e felé fordul, mielőtt munkájába állana, mielőtt nyugalomra menne, vagy távoznék. E nép panaggiája iránti gyöngédsége és benne helyezett hite nem hasonlítható egybe a heves olasz azon kegyeletével, melylyel madonnáját tiszteli.

8. Vasa Gusztáv háza. Nem messze az orosz izbától fekszik egy ép oly eredeti mint történetileg nevezetes háznak hason mása, azon házé, melyet all. Keresztély király által üldözött Vasa Gusztáv Fahlun bányái mellett a maga számára készített, hogy abban a bérenczek nyomozó üldözését kikerülve, nyugalmasabb napokat éljen. E házat a svéd nép mai napság is a nagy férfiút megillető kegyelettel őrzi; ez eredetinek hű utánzata a mars-mezei ház. Az egész fából van, a tetőzet mohhal van födve. A falak fazsindelylyel vonvák be, melyek pikkelyszerü kinézéssel bírnak. Csigalépcsözet vezet a karzatra, mely az egész épületet körülveszi; a szobák ólomkarikákba foglalt széles ablakokon át nyernek világosságot. E ház különös kedves hatást gyakorol a szemlélőre. Felsőbányái.

Levelezések.

Gyöngyös, jul. 21.

Minthogy Kanut ur, a rendes levelező, kissé szunyókál: Tárogatónak jutott a szerencse, a gyöngyösi eseményekről, az olvasó közönséget értesíteni.

Mit az „Eger“ utolsó száma közlött, hogy egy idevaló uraság inasa meglőtte kedvesét, — az csakugyan igaz! Féltékenység vitte rá, pedig, mint mondják, a leány minden vétke — csinossága volt! Ura revolverét, melyet előbb apró ólomdarabokkal töltött meg, használta a gyilkos tényre. Négyszer lőtt rá, nem hallgatva a kétségbeesett áldozat könyörgésére. Azután urát lopta meg; úgy szökött Párádra, s onnét Egerbe, hol elfogatott.

A leány még él, de nincsen remény felgyógyulásához.

Ezen gyilkosságot, két nem kevésbbé utálatos esemény előzte meg. Múlt héten, alig pár nappal egymásután, két csizma- diáné akasztotta fel magát. Nem csak a kéjenczek, kik életerejüket és életkedvöket elfecsérelték; nem csak a tékozlók, kik vagyonukat, hitelöket és becsületöket elvesztették; nem csak a kétségbeesett, higvelejii szerelmesek oltják ki mainap bűnösen életűket: fájdalom! — ezt olyanok is teszik, kik Isten, hazájok és családjaik iránti kötelességeiknek, még képesek lettek volna eleget tenni. És ez az, mi aggodalommal tölt el minden gondolkozó emberbarátot.

Ily szomorú események között csak hiányosan bir minket felvidítani a nálunk letelepedett énektársulat. Jól énekelnek-e? — nem bírálom ; a közönség tetszését, úgy látszik, megnyerték. Sűrűn látogatják, és nagy tetszéssel hallgatják énekeiket. Nekünk is tetszik biz az, csak néha nagyon botrányos dolgokat ne mondanának! Nem sokat mondottak, de annyit sem kellett volna. Az igazán müveit közönség tetszését keressék, ne egy pár röhögő suhanczét, kik minden szemérmetlenségen nagyot nevetnek.

Lássunk még nehány újdonságot.

Űrnapján a helybeli kath. legényegylet zászlóját szentelték föl. Zászlóanya mélt. Szapáry Anna grófné volt. A költségek fedezéséhez Streitmann József, az első magy. bizt. társulat föügy- nöke tiz forinttal járult.

Pénteken nagyon megrémültünk, félreverték a harangokat, s midőn kifutottunk a szobából, azt láttuk, hogy a szél erősen fuj! Szerencsénkre a városon kívül, a temető mellett, gyűlt meg egy kunyhó; ezt is pillanat alatt eloltotta a nép. Ki a gyöngyösi népet meg akarja szeretni, akkor nézze, mikor tüzet olt.

Az aratás nagy részben be van végezve. Szalmája igen szép, — magtermése azonban nem mindenkinek lesz egy arányban. Kukoricza, krumpli, bab stb. lehető legszebb. A szőlőtermés is, kevés kivétellel, sokat ígérő.

Befejeztem, mit megírni óhajtottam; ezzel tehát visszalép, s ismét Kanut urnák ad helyet Tárogató.

Árokszállás, julius 11.

Aratunk, — lesz búza elég, hál’ Istennek! S ha ára csak meglehetősen is tartani fogja magát, lesz itt „pízecskéje“ minden embernek ; majd látunk szép selyemruhákat, czifra aranyfökötö- ket, — és egész gyönyörűség lesz nézni, ha beérjük a nézéssel és nem gondolkozunk felette tovább. — Városunk úgynevezett „in- telligentiája“ — igen kicsi, — itt gazdák uraiméké a hatalom, kik közt a földbirtok meglehetősen fel van osztva, mert kizárja egyelőre a nagybirtoku osztály képződését, de erős gátul szolgál az elszegényedésnek is. Nem mondom, hogy szegény ember itt nincs, de munkaképes és dolgozni akaró ember, ki meg nem élhetne keze munkája után, nincs. Nem akarok ezúttal bővebb nemzetgazdászati következtetéseket vonni e birtokfelosztásból, mely az egész Jászságban a kiváltságos viszonyok folytán kifejlődött, — de azt mégis meg kell jegyeznem, hogy e körülményt tartom a művelődés hátráltatójának. Vannak itt gazdaemberek, kik igényeikhez mérten dúsgazdagoknak mondhatók, — és gyermekeiket nem iskoláztatják, azt vetve okul, hogy elpazarolná, mit apja szerzett. Igaz is annyi , hogy a jász gazdafi, ha valamely szakpályát nem választ, örökéből bizony nem uras- kodhatik nagyon, s igy híjában, sőt a társadalom kárára lesz úrrá, mert úgyis az itt a baj, hogy aránylag sok az olyan nagy- ratörekvő kaputos ember, ki hogy jobban bírjon grasszálni, levet- kezi a lelkiismeretet, le a meggyőződést, és leghőbb vágya a „hivatal." — Ha pedig oly szakpályára lépne az ifjú gazdafi, hol gazdálkodást nem folytathat, ez nem volna a gazdaság hasznára.

— De ezen úgy kellene és lehetne segíteni, ha egy több gyermekes apa egy-két fiát taníttatná, hogy azok tudományuk által mig közvetve a haladást mozdítanák elő, annak jövedelméből gyarapodnának, mig a gazdálkodás számára helyt állna a testvér. — Annyi igaz, hogy oly csinos házakkal, mint itt, talán sehol sem bírnak a földművelők, s némelyikben oly elegáns, drága bútorzatot találunk, hogy tiz régi nemesi curián sem különbet. És van fényűzés, — hallatlan. Láttam bokáig érő sárban és szakadó esőben a városon kívül levő, úgynevezett pereskutról jövő korsós lányt széles, alig térden alul őr^krífföTiiiban, csinos, világos szinti rfiMban, mezítláb; — láttam selyemruhás , bársonydolmányos nymphát is mezítláb, de kecsteljesen libegő kurta krinolinnal. Általában itt a lányok feltűnően rövid ruhákat hordanak , mi azonban nem áll főszül nekik, mert nem járnak ám mindig meztelen lábbal. Sőt ellenkezőleg, ki derült időben, ünnepnapon a , nagymiséről látja jőni e különben is szép faj népet, lehetetlen, hogy bámulatra ne gerjedjen a sok különböző szinti selyemruha, kurta krinolinok, fehér harisnyák, fűzött czipök, kék, zöld és megyszin bársonydolmányok és törökös felöltőkön, melyek részint arany-, részint ezüstsujtásokkal diszitvék, a sok aranycsipkés főkötön és a nép jó Ízlésén s a szép arczokon. (Csak az a baj, hogy többnyire hitelbe vásárolnak.) — Az idősb asszonyok egyszerűen, sötétebb színekbe öltözködnek, s télen rókatorkos kék mentét hordanak. (Megjegyzendő, kogy a hírhedt jász bandérium marczona külsejű hősei egytöl-egyig az asszonyoktól kérték kölcsön a mentéket a koronázáskor, mert e rókatorkos mentéket az asz szonyok viselik csak.) A férfiak bő, rövid, magyaros gatyát, lábhoz illő csizmákat, télen, a hivatalviselők vagy a legelőkelőbbek nyáron is — fekete nadrágot, fekete rövid attilát, huszáros szabású, fekete bárányprémes, rövid bekecset, s hasonlag fekete — ólompitykés — mellényt viselnek, és roppant juhászbundákat, mig szűrt csak a pusztaiak, másként gányók. — A juhászos nagy bot ellen eleget tiltakozik az elöljáróság, de nem bírja kiszoritani a divatból, — pedig e nagybotok veszélyesek az itteni, nagyon verekedő természetű legények kezeiben. Á nép itt senkit se igen respektál, mindenkivel, legyen bármily nagy ur, szeret bizalmas hangon beszélni, de azért nem bizalmas; vendégszerető, s ha nem haragszik rád, biztos lehetsz, hogy az, kivel a korcsmában találkozol, bárki légy, borából megkínál, s ha el nem fogadod, sértve fogja érezni magát; ha zárt helyen találkozol vele, con amore pipázik jelenlétedben — kivéve, ha rád van szorulva, s fél tőled; kalapját ismeretlen előtt, vagy kivel még nem volt „beszédes,“ — csak nagy ritkán eme- linti meg, — ha szót váltasz vele, kézszoritással vál meg tőled,

| s a kézszoritást a gazdaember az úriembertől megkívánja, ha némi kis szívélyes érintkezés van köztük. Megyei embernek ele-