Eger - hetilap, 1867
1867-07-04 / 27. szám
216 állítás, — bogy „az idő pénz,“ a ki tehát idejét veszti, az pénzét veszti. E sorok főczélját képezi annak előadása, hogy minő lépéseket tettek Magyarhon és az osztrák örökös tartományok a pénzegyenlösités érdekében; mielőtt azonban e tárgy bővebb fejtegetésébe ereszkedném, szükségesnek tartom némely szakfogalmak magyarázatát előrebocsátani, melyek az előadás menetében gyakrabban előfordulván, annak könnyebb megértését tetemesen nehezítenék. — Ezek között első helyen áll e kifejezés: „pénzláb.“ Már maga az elnevezés mértéket gyanittat, s ez valóban az is, t. i. értékmérő , mely törvényesen meghatározza, hogy egy bizonyos súlyegység ezüst vagy aranyból, — legyen bár a súlyegység 1 font vagy 1 márka (% font) — az állam forgalmi czél- jaiboz képest hány pénzdarab veressék? ha e meghatározás kizárólag ezüstről szól, azaz, ha azt szabja meg, hogy 1 font ezüstből ennyi meg ennyi forint vagy tallér veressék, akkor azon pénzláb ezüstpénzlábnak, vagy rövidebben e z ü s 11 á b-nak, ha pedig aranyról szól, akkor aranylábnak mondatik. Ezeknek elöleges ismertetése után áttérek a pénzegyenlő- sitésre vonatkozó törekvések bővebb jellemzésére, mely téren igen föltűnő jelenség, hogy a máskülönben minden tekintetben maradó Ausztria volt azon állam, mely először lépett 1753-ban a kezdeményezés terére, és Bajorországgal pénzegyezményt (con- ventiót) kötött, melyben mindkét állam kötelezte magát, hogy egy marka (16 lat) tiszta ezüstből 21 forintot veressen, ezen 21 forintos ezüstláb a legújabb időkig, t. i. 1859-ig fennállott, és a conventiótól (egyezmény) conventios — vagy máskép pengöpénz- lábnak neveztetett; — e mellett azonban 1848-ig az aranyláb is törvényesen fennállott. Az 1859-iki évben Ausztria felbontván százados pénzegyezményét, a német vámegylettel lépett szerződésre, miáltal az úgynevezett új pénz nyert létet, ez azonban a pénz-egyenlősités nevezetét alig érdemli meg, mivel nem egy, hanem háromféle pénzlábat t. i. a forintost, tallérost és délnémet forintost vette fel alapúi. Azonfölül hiányos volt azon okból is, mert egy, a kereskedelemre nézve használhatlan aranypénzt, a koronát hozta be. Hasz- nálhatlan pedig az aranypénz, mert készíttetése czéljának nem felelt meg, ezen czél pedig abban állott, hogy ez aranykorona az aranylábbal biró nemzetekkel a kereskedelmi összeköttetést fentartsa, minek elérésére azon államok aranypénzei valamelyikével egyen-értékben kellett volna azt veretni, mivel pedig ez meg nem történt, koronánk ez okból a forgalomban nem is igen használtatott. A mi azonban az egészre a tarthatatlanság bélyegét nyomja, az azon körülmény, hogy az egész pénzrendszerben az ezüstláb van elfogadva törvényes fizetési közegül, mi legnagyobb pénzembereink nézeteivel és korunk kereskedelmi irányával homlokegyenest ellenkezik. Az európai világkereskedelem ugyanis a legélénkebb ösz- szeköttetésben áll Ázsiával azaz a Kelettel; itt pedig oly népekkel jő érintkezésbe, melyek előszeretettel csak az ezüstpénz iránt viseltetnek, azonfölül a műveltség alsóbb fokán levő nemzetek szokásaként a halomra gyűjtött kincsben gyönyörködnek, ezen okokból Európának egyszer odaömlött ezüstje csak igen csekély részben tér vissza, s ily módon Európa eziistpénzöszlete évenkint oly nagy arányban fogy, hogy avval az ezüsttermelés lépést nem is tarthat. Az ezüst mértéken fölüli drágítására már ezen egy körülmény is elegendő volna, hozzájárul azonban még ehhez egy második fogyasztó: a fényképészet is, s igy e két tényező együttesen oly nagy hatással van az ezüstár fölemelésére, miszerint félni lehet, hogy ha ez még hosszabb ideig is igy tart, és az ezüstkivitel alkalmas módok által meg nem akadályoztatik, akkor az arany és ezüst közötti értékkülönbség csaknem egészen elenyészend. Ebből tehát látható, hogy egy ily‘egyezmény fen - tartása, mely összes ezüstünket a birodalomból kiviszi, ezáltal oly végtelen áldozatokat követel az államtól, hogy azokat huza- mosb ideig viselni alig lehetséges. Másként áll azonban az ügy az aranylábra vonatkozólag; melyről teljes joggal állíthatni, hogy épen ellenke ző viszonyok közt van, mint a melyeket az ezüstlábra nézve már fennebb elősoroltam; ugyanis Európának aranyöszlete nem fogyatkozásban, hanem folytonos növekedésben van, minek oka a californiai nagy mérvű aranytermelésben keresendő, mely Európának aranyszükségletét bőségesen pótolja. Ezen kedvező körülményekből azon természetes következtetést lehetne vonni, miszerint, ha az ezüstfogyatkozás, értékének növelését idézte e lö, úgy az aranyöszlet növekedése az arany értékének leszállítását eredményezendi; — a tapasztalás azonban e következményt nem valósitá, s ezáltal az aranylábnak az ezüstláb feletti nagy előnyét gyakorlatilag kimutatta, mely előnye abban áll, hogy értéke sokkal állandóbb, mint az ezüsté, s csak igen jelentéktelen ingadozásoknak van kitéve, e tulajdonságánál fogva értékmérőül is sokkal alkalmasabb T Á R C Z A. Eger hölgyei. Azok aztán a helyre nők, Az egriek! Hogy az Isten valamennyit Szeresse meg! Szereti is őket tudom .... Hej! mert azok Nagyjától az aprajáig Mind magyarok 1 Alig dugja ki a fejét A pólyábul, Már a falon függő ő s i Képre bámul, Melyen diszlik sok egri hölgy Képemása: Kik a honért készek voltak Meghalásra . . . Addig-addig nézegeti Azt a képet, Mig benne a honszerelmi Láng föléled. S még alig tud a kenyérből Karajt szelni, Már a honért képes volna Harczra kelni . . . És ha felnőtt, piperére Semmit sem ad, Előtte a magyar mente Legszebb divat. Magyar mente, és az alatt Honszeretet! — S nem hagyja el halálig e Viseletét. Honszeretö szive, lelke, Gondolatja! A hazáért életét is Odaadja ! . . . Azok aztán a magyar nők, Az egriek! — Hogy az Isten valamennyit Szeresse meg! Szereti is őket, tudom . .. Hej! mert azok Nagyjától az aprajáig Mind an gy a lók! Védangyali egytől egyig A hazának . . . Hogy az Isten szent áldását Adja rájok ! K'ómives Imre. 1
