Eger - hetilap, 1867
1867-06-06 / 23. szám
185 —• itt látja az ember a magyar főváros ezen még sok kívánni valót hagyó — de azért mégis kielégitöleg csinos ligetében a hon atyáit; ott ülnek ők, nem elkülönítve pártok szerint, hanem együtt, derülten társalogva, és napi fáradalmaik után enyhülést szerezve. A nagy sokaságban ott látható csaknem naponként a magyar királyi pár, magyar ruhában, magyarul társalogva, leginkább lovagolva szoktak megjelenni, s igy száguldozzák át ligetünk árnyas es kellemes pontjait. — Hajdanában Buda-Pesten, a rákosi szántóvetö dala szerint, ritka volt a magyar szó, minta fehér holló, — most a magyar fővárosban tetőtől talpig magyar minden ember, s nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy köztük legmagya- rabb maga a fejedelmi pár. — Valóban messze kellene történetünk lapjait visszafelé forgatnunk, ha hasonló eseteket kívánnánk kiböngészni, egészen a regényekben festett arany korszakát véljük élvezni nemzeti királyaink fénykorának, midőn a nemzeti érzés leghatalmasabb emeltyűje, irányadója és védője a királyi udvar volt. Feltűnik lelkűnkben az ezelőtt 20 évvel történt eseményeknek egész sora. Látjuk a többi közt Pestmegye házának nagy termében a királyi megbízatással küldött ifjú daliás főher- czeget, mint iktatja be ezen megye föispáni székébe szeretett rokonát, a már azóta elhalt utolsó nádort; — halljuk, miként mondja el a legtisztább magyarsággal beiktató beszédét, — s feltűnik emlékünkben e megye akkori ellenzéki vezérének, az azóta sok viszontagságon keresztülment — megöregedett számüzöttnek — Pest városa mostani polgárnagya, akkori megyei alispánhoz tett ama nyilatkozata: hogy „miért nem ül ezen derék fiatal fő- herczeg a trónon?!“ Az idők haladtak----------sok, sok mindenféle történt.... . . a fiatal főherczeg most megkoronázandó magyar király készül lenni, — fájdalom! hogy az ellenzéki vezérnek fenn idézett szavai csak most teljesülnek, s ime a helyett, hogy ő önmagához következetes volna, örömre fakadna szavai teljesültén, egy oly keserű cseppet akart a nemzet osztatlan örömébe facsarni, melyet a statusférfiúi tudománynak bármely szabályai szerint nem tudunk helyeselni. — Denique csak igaz az, hogy a magyar ember nem lehet el politika nélkül,------már benne vagyunk — be is kel l végeznünk. — Sokkal túlhaladja ugyan czikkünk rendeltetését az, hogy mi az érintett keserű cseppnek minemüségét és miségét taglaljuk, de annyit visszaemlékezésünk fonalán mégis constatirozhatunk, hogy ama keserű csepp leginkább azokra volt legkeserübb, a kik azt legédesebbnek hitték lenni. Ugy-e megengedi t. szerkesztő ur, hogy ezen sok keserű cseppre egy kis édességgel fejezzem be soraimat? Én azt hiszem, mindannyiunkra kellemesebb tárgy nem is lehet, mint ha fölséges asszonyunkról egy újabb adomát közlök önnel. — A magyar királyi udvarnak az állatkertben léte alatt felséges asszonyunk egy magyar grófnőt magyarul szólitván meg, ez németül mentegeti magát, hogy születésére német lévén — magyarul nem tud beszélni; erre azt válaszolja a bájos fejedelmi asszony: „hogy én Bajorországban születtem s mégis megtanultam új hazám nyelvét.“ Erre nem lehet háromszoros éljent nem kiáltanom még itt íróasztalom mellett. — á — Eger város képviselő-testületének névsora. Eger, jun. 4. Városunk múlt hó 30-án tartott közgyűlésében, a lefolyt tisztujitásra vonatkozó jegyzőkönyvek fölolvasása után, kihirdet- tetett a városi uj képviselő-testületre történt titkos szavazás eredménye, mely szerint a 102 tagból álló testületbe megválasztattak : A város 1-ső negyedéből: Szokolay Lajos 862 szavazattal, Sir Antal 811, Végh József 801, Schaffner János 688, Fekete Károly 685, Pilléi József 665, Ecsedy László 663, ifj. Gröber Feréncz 685, Ijerszib Rudolf 650, Császár György 624, Ko- vacs Ferdinand 613, Ringelhann Antal 599, Schill Athanaz 594, Plank Gyula 560, Nékám Endre 557, Ruzsin Bódog 1)28', Bucher József 513, Mészáros István 499, Imre Miklós 468 szavazattal; A város 2-ik negyedéből: Csiky Sándor 893 , Miticzky János 864, Urbán József 833, Ktirthy Fero.nez.82D. Fulöp József 714, Isaak László 638, Balkay József 615, Knézsik István 557, Dobrányi Ignácz 546, Wolf János 545, Sziber György 515, Len- kov Károly 496, Babies István'482, Szűcs József 468, Miticzky > József 458 szavazattal; 1 mert otthon — Angliában — egy szegény özvegy anyát s két 1 nővért hagytam, kik mindamellett, hogy nagy szükség és szegénységben voltak, sokat áldoztak és nélkülöztek, csakhogy engem katonai pályámon segíthessenek. Port Hope akkorában nyomorult, csekély helység volt, s úgyszólván csak nehány faház és fészerből állott, melyek a bennszülöttek viskóinál nein sokkal különbek valának. A kikötőhöz tartozó nehány hajó és csónak ott feküdt a tóban, keményen befagyva, s körülvéve faczölöpök meg hajlékony rizsfával, hogy olvadáskor majd, az éles jégtáblák nyomása ellen, védül szolgáljanak. Egy karózattal kerített s megerősített hely is volt ott, melyet erődnek neveztek, ez a francziák Kanadábani uralma alatt épült, de csak is kisebb indián csapattal vagy előőrsökkel daczol- hatott. Mi sokat fáradtunk, hogy földárkok, czölöpök és sáncz- kosarak által a helyet megerősítsük, s legalább nem megvetendő védelmi állapotba juttassuk. Az első hóesésnél ép a lövésekkel készültünk el, s az ágyúkat helyeztük beléjök. Aztán megszűnt a munka, s időről időre más dolgunk nem volt, mint a csapatokkal hadgyakorlatot tartani, naponként a fegyvereket gondosan megvizsgálni, s az őrjáratokat rendezni s felváltani. Még ezen elővi- gyázati rendszabályok is alig látszottak szükségeseknek, mert mint értesülve valánk, az ellenség csapatait haza kitldé, s a háború megszűntnek látszott. Azért nem csekély mértékben csodálkoztam, midőn egy este visszatértemben az őrhelyek szemléjéről, Havorth kapitánynyal találkoztam,'ki köpenyébe burkolva, nyugtalan arczkifejezéssel jött elém, és susogva mondá: „Ede, veszélyes helyzetben vagyunk. A csapatok előtt ne mutasd. Menj szobámba. Azonnal jövök.“ Katonai laktanyánk telve volt emberekkel, és nemcsak katonák, hanem azok nejei, gyermekei, s a vidék különféle lakosai is ott valának. Én csodálkozva a fölött, hogy mit lesz mondandó főnököm, lakába mentem. Mint parancsnok, azon előnyben részesült, hogy lakásul két szobát vehetett igénybe. Lakszobájában, a kandallóban, nagy tűz égett, s az előtt egy takaróba burkolt alvó indián feküdt. Arczát nem láthattam, mert karját reá fekteté, de testének hanyag fekvése, s lélekzete, mely mély volt, azt bizonyiták, hogy nagyon elfáradt; nadrágja igen vizes volt, s a melegség behatásától szinte párolgott. Fekhelyénél egy tányéron lerágott csontokat és kenyérhajat, s a mellett pálinkától párolgott poharat láttam, a szoba egyik szegletében pedig egy pár hó-sarut. Alig hogy ezeket szemügyre vevém, Havorth lépett be dalt fütyörészve, mintha legvigabb hangulatban volna, utána pedig az inas, ki tüzelöfát hozott. „Jól van Márton, mondá, 9 óráig semmire sincs szükségem. Mills ur majd itt lesz vacsorán, süsd meg tehát a pulykát azalatt, és végezd egyéb dolgaidat. A punsch-ot én fogom elkészíteni.“ Márton, miután katonásan tisztelgett, eltávozott. A kapitány arczkifejezése pedig, mintha álarezot vett volna, egy pillanat alatt megváltozott. „Mills Ede — mondá rendkivüli komolyság és szokatlan hangnyomattal felém fordulva, — meg vagyok győződve, hogy hű barátom vagy, most, Isten tudja csak, mennyire szükségem van ilyenre!“ Habár csodálkoztam is sajátságos megszólításán, mégis azonnal biztositám öt, hogy irántai ragaszkodásom őszinte, s hogy mindenkor kész leendek, bármily helyzetben segélyére lenni. Havorth nem válaszolt mindjárt, hanem előbb kitekintett, s miután meggyőződött, hogy senkisem hallgatózik az ajtónál, betevé azt, s csendes hangon mondá: „Ede, ez indián tudósításokat hozott. Szerencse ránk, hogy ez biztos ember, ki egyenesen nekem adta át a tudósítást, a nélkül, hogy abból valamit a pálinkásüveg mellett valahol kifecsegett volna. Az ellenség a határon van, s álmunkban meg akar lepni. *
