Eger - hetilap, 1867

1867-05-30 / 22. szám

179 noverában, úgymond, a közelebbi napokban többrendbeli házmo­tozás és elfogatás történt, s úgy látszik, hogy még további komoly intézkedéseket fogunk közelebb látni. Kormányunknak tudtára esett, hogy Hietzingböl, Bécs mellett, a volt hannoveri király környezetéből egy küldött fontos irományokkal fog Hannoverbe utazni, s ezen egyént utazása közben sikerült kézrekeriteni Majna- Frankfurtban, a nála gondosan elrejtve volt iratokkal együtt, melyekből czáfolhatlanul kiderült, hogy a volt hannoveri király elvakitott hivei hazaáruló terveket forralnak. György király a Franczia- és Poroszország közt látszólag kiütendő háborúra szá­mított, úgy tervezvén, hogy majd idegen fegyver által támogatva, Hannoverben felkelést s polgárháborút idéz elő, és visszaállitand- ja a Welfek uralmát. A tervezet szerint Hollandban állítottak volna össze hannoveri légiót, s azzal a háború kitörése után be- > rontottak volna Hannoverbe, Poroszország ellenségeit felkelésre bátoritandók a nevezett tartományban. Többen beavattattak a volt hannoveri hadsereg tisztjei s hajdani udvari nemesség közül, s több tiszt élére állott a titkon Űzött toborzásnak. Alnok szem­fényvesztésekkel, a régi hűségre hivatkozó félrevezetésekkel, és pénzzel igyekeztek a légió számára az alsóbb rendű nép közül legényeket, kiváltképen tartalékosakat és katonaköteleseket sze­rezni, 8 azokat titkon kiküldeni az országból-“ — A déli-német államok egyesülése az észak-német szövet­séggel mindig közelebb ér a valósuláshoz. A „Fr. I.“-nak azt Írják Münchenből, hogy az egyesülés módja feletti tanácskozások fo­lyamatban vannak, s miután eddig semmi akadályba nem ütköz­tek, s hihetőleg ezután sem fognak ütközni, nem sokára befejez­tetnek. Poroszország, mihelyt a birodalmi alkotmányt valameny- nyi szövetségi tag elfogadja, meghívja a déli államokat a szövet­ségbelépésre, s alkot egy nagy Németországot, mely, mint remélni lehet, néhány hó alatt megtörténik. Törökország. A kandiai kérdéssel a Porta sehogy sem tud boldogulni. A sziget megnyugtatására s a fölkelés elnyomá­sára tett kísérletek eddig minden irányban meghiúsultak. A kan­diai delegáltak gyűlése, melytől a Porta oly sokat látszott várni, s melynek föladata volt, a kormány által kinevezett biztosokkal a Kréta részére behozandó reformok felett tanácskozni, eredmény nélkül szétoszlott. Más részről Omer basa hadműködései is sze­rencsétlenül ütöttek ki; a kalikraty-i szorosnál, hol serege zömé­vel támadott, a fölkelök által nagy veszteséggel visszaveretett, s kénytelen volt Rhetimoig visszavonulni, hol újabb erősítéseket vár Konstantinápolyból. Omer basa hadműveleteinek szerencsét­len kimenetele könnyen más fordulatot adhat a kandiai kérdés­nek, s a Porta végre tán hajlandóbb lesz, a hatalmak tanácsainak engedni, s Krétát Görögországnak átengedni. Amerika. A „Gen. Corr.“ máj. 25-ki számában ezt írja : A folyó hó 5-ről szóló mexicói táviratok szerint Queretaro még tar­totta magát, s Miksa császár 11,000 ember élén Mexicóban volt. Ezzel egyidejűleg jelentik New-Yorkból, hogy Santa-Anna tá­bornok Mexicóba kiszállani készül, hogy a császárt felszabadítsa. Levelezések. Miskolcz, máj. 25. T. szerkesztő ur! A megválasztott megyei uj tisztikar alatt e hó 23-án tartatott meg az első közgyűlés. Sok tárgy mellett a koronázási bandérium felett is határozott a bizottmány. 5 diszlo- vas a megye zászlójával fogja képviselni Borsodot, kiknek felru­házását s egyéb költségeit — a lovakat s szerszámokat kivéve — a megye közkivetés utján fedezendi. Városunk alkotmányos tisztikara még most sincs megvá­lasztva; pedig ideje volna már, hogy alkotmányos közegek fog­lalják el a tért, hogy e városnak mind közigazgatásilag, mind gazdászatilag rongált helyzetén valamit lendítsenek. Reméljük, hogy juuins hóban majd túlesünk rajta, miután a választók össze­írása már megkezdetett. Tegnap fél kettőkor vészes jégfelhő vonult át Miskolcz ha­tárán, mely a szőlők nagy részét idő előtt leszüretelte, sőt némely helyeken — mint mondják — a tyúktojás-nagyságú jég valósá­gos pusztává változtatta át azokat. A vetésekben, különösen a gabnákban'roppant kárt okozott. E jégverés különben már a má­sodik e hóban. Sajó. Diós-Győr, máj. 20 án. T. szerkesztő ur! Ne vegye rósz néven, ha most becses lap- ■ ját kissé igénybe veszem, s valamit irok belé innét a magyar ' Tempéből. Az érdekes tárgyat röviden irom meg. Ugyanis Diós- Györött is küszöbön álla tagosítás, melynek sokan örülnek ugyan, sokan pedig nem. Ez utóbbiak sorába tartoztunk mi is. 1858-ban történt a szóbeli egyesség, hol a kath. érdekeket a kerületi espe­res mint érseki megbízott képviselte. Akkor benyújtott kérvé­nyünk ezeket tartalmazta: hogy a kath. lelkész eddig birt föld­birtoka aránylag a hívek számához szaporittassék meg; hogy a tanító számára is, mint mindenütt, hasittassék ki egy féltelek föld s hozzájáruló legelő-, s erdö-illetőség ; továbbá, minthogy itt az is­kolaköteles gyermekek száma a 200-at meghaladja, a létező ve­gyes tanoda pedig szűk, ennélfogva elklilönöztet ik, s egy másik tanító is alkalmaztatik, ennek számára is tehát kéretett egy fél­telek föld, legelő- s erdő-illetőség; végre a helybeli kántor részé- | re is ugyanannyi, sőt még a harangozónak is legalább '/4 telek föld. Kérelmünk teljesítése akkor megigértetett, de fájdalom, nem teljesittetett; mert 1866. deczember hóban a pénzügyi fői­gazgatóságtól egy hivatalos alakba burkolt rendelet érkezett le, melyben a kath. lelkésznek eddig birt földbirtoka meghagyatik, a tényleg működő tanító számára 6 hold föld s féltelek után járó legelő- s erdö-illetőség adatik, indokolva: minthogy az ura­dalomtól deputatumot kap. A második tanító, kántor, és haran- gozóról szó sem tétetett, sőt temetőül is annyit kaptunk, mint pl. a 300-ra menő evang. testvéreink. Ez azután arány: 2000 és300! E rendelet azt is tartalmazta, hogy a ref. lelkész földbirtoka sza­porítására kap 10 hold földet, a két ref. tanitó külön-ktilön 12 hold földet, legelő- s erdő-illetőséggel; végre, hogy a harmadik, evang. lelkész kap egy féltelek földet s hozzájáruló legelő- s er­dő-részt, tanítója szintén 12 hold földet legelő- s erdö-részszel. Erre a kath. hivek, minthogy mindenből igen ki voltak semmizve, Ő Felségéhez folyamodványt nyújtottak be, melyben kérték 0 Felségét, vegye tekintetbe a kath. hivek számát, ezek magukban is többen vannak, mint a többi két vallásfelekezetnek, s legke­gyelmesebben rendelje el: miként a kath. hivek érdekei is leg­alább aránylag elégittessenek ki. Folyamodványunkat siker ko­ronázta, mert már e tárgyra vonatkozólag a magyar pénzügymi­nisztérium rendeletét meg is kaptuk, melyben rendeltetik: mi­ként a a jelenleg működő tanitó kap 12 hold földet, s féltelek után járó legelő- s erdő-részt; a temető bővítése pedig oly arányban egészittetik ki, mint Mező-Keresztesen ; végre a máso­dik tanitó is ugyanannyit fog kapni, mint az első, de csak akkor, ha két tanoda leend, s a leányok külön oktatást nyernek. Nehogy tehát a tagosítás készületlenül találjon minket, a kerületi esperes ngos és főt. Beller József apát erélyes fellépés által s a diós-győ­ri hívekkel egyetértve, — minthogy már 1858-ban is egy külön tanoda fölépítése inditványoztatott, rögtön munkához fogott, s a tanodát elkülönöztette, mert kibéreltetett egy lakot ideiglenesen tanodául mindaddig, mig az uj fölépittetik, s azt e hó 19-én meg is áldotta, a közhasználatra átadta, s kinevezte egyúttal leány- tanitóul a helybeli kántort. Isten jutalmazza meg fáradságát, s éltesse számos évekig mindnyájunk örömére! De mi itt a legfőbb, azon csodálkoztunk el mindnyájan, hogy a rendelet harmadik, tehát evang. lelkészt is említ. Itt Di- ós-Győrben nem ismerünk ilyet, mert ez mindig filiája volt Mis- kolcznak. Yan itt ugyan egy, kit sokan tiszteletesnek hívnak, pe­dig nem egyéb, mint tanitó, s mindig ily minőségben fungált egész 1858-ig, vagyis a szóbeli tagosítás idejéig, midőn hirtelen Nyíregyházára menesztetett, hol levitának fel is avattatott. Most sem végez ugyan lelkészi teendőket, mert jelenleg is a miskolezi evang, lelkész fungál itt, ha functiója van, csak oly teendői vannak, mint nálunk szükség esetében minden világinak; most is csak tanítónak ismerjük, sőt mindig annak fogjuk tartani, ta­nít is, sőt még más tanítót is tart maga mellett, igy tehát tanitó is, lelkész is egy személyben, huzza a tanítói, s lelkészi jövedel­met, van tehát az evang. testvéreknek két tanítójuk, a reformá­tusoknak is kettő, csak nekünk volt egy, mint azt egy hiteles irat is tartalmazta. De hogy mire való a két tanitó az evangeli- cusoknál, azt felfogni nem tudjuk, minthogy 300 lélek után bi­zony a gyermekek száma nem nagy. Avagy miként lehetjegy oly egyént lelkészi névvel tisztelni meg, ki úgyszólván, még a gym- nasialis felsőbb osztályokat sem ismeri? Hogy ez eljárást kinek lehet hibájául felróni, mi, kik a dologba némileg beavatva va­gyunk, mindnyájan tudjuk, de bízunk a jó Istenben, hogy előbb- utóbb napfényre fogja hozni az egész titkot, s akkor nyíltan mu- : tathatunk rá. A ref. testvérekről nem szólok, a dotatiót mi is mél- I tányosnak tartjuk, sőt amazok ellen sem emeltünk volna szót, ha a mi érdekeink is úgy lettek volna kielégítve, mint az övéik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom