Eger - hetilap, 1867

1867-01-17 / 3. szám

19

perg Vincze cs. k. főkamarás által az elfogadási terembe kisértettek.

0 császári s apostoli kir. Felsége a trón előtt állva, Majláth György m. k. udv. főkanczellár, továbbá herczeg Auersperg es.

k. főkamarás, gr. Grlinne és b. Hess cs. k. testörségi kapitányok, gr. Crenneville első föhadsegéd és táborszernagy, végre gr. Festetics Dénes, gr. Teleky Miklós, gr. Cbotek Bohuslav és gr. Traun Hugo, mint szolgálattevő cs. k. kamarások jelenlétében méltözta- tott a küldöttséget fogadni, melynek szónoka, Bartakovics Béla érsek következő üdvözlő-beszédet intézett ö Felségéhez:

„Császári Apostoli királyi Felség!

Legkegyelmesb Urunk!

Az ősök nyomdokát és kegyeletes szokását követve, megjelentünk Felséged legmagasb szine előtt, hogy Magyarország főrendéi és képviselői nevében az újév alkalmából hazánk népeinek legforróbb szerencse-kivánatait és hódolatát Felséged trón- zsámolyánál kijelentsük.

A múlt évnek baleseményei, melyek a birodalmat és hü népeinek nagy részét súlyosan érintették, Felséged atyai szivét mélyen megszomoriták, — de biztosan reméljük, hogy az isteni gondviselés, a mely képes a baleseteket is javunkra fordítani, meg fogja engedni, hogy Felséged azon lelki örömet, melyet a fejedelemnek a népek boldogsága nyújt, Felséges életpárjával, fenséges magzataival és összes császári királyi házával há- boritlanul, szerencsés uralkodás mellett a legkésőbb emberkorig, hü népeinek áldásai közt megelégedetten élvezhesse.

Mi pedig magunkat legmélyebb hódolattal Felséged császári királyi legmagasb figyelmébe ajánljuk."

Mely üdvözlő beszédre, ö császári s kir. Felsége ekként méltóztatott legkegyelmesebben válaszolni:

„Kedvesen fogadom s lelkem mélyéből viszonzom az országos főrendek és képviselők szerencsekivánatát.

Engedje a Mindenható, hogy a beállott újév a béke áldásaiban némi kárpótlást nyújtson szenvedett veszteségeinkért, s hogy a kölcsönös bizalomnak sikerüljön kedvelt Magyarországomban is mielőbb maradandólag meg- szilárditani a jóllét s alkotmányos fejlődés biztos alapjait."

Innét a küldöttség a tükör-terembe vonulván, itt gróf Königsegg föudvarmester és tábornok által fogadtatott, s ö császári királyi Felségéhez, a császárnéhoz kisértetett.

0 Felsége a császárné a küldöttséget a trón mennyezete alatt állva, Majláth György magyar kir. udv. főkanczellár, gróf Königsegg főudvarmester, továbbá Königsegg-Bellegarde grófné és föudvarmesternö — Brezenheiin-Schwarzenberg herczegné, Szécsen-Lamberg grófné, Barkóczy-Festetics grófné, Pejachevich- Eszterházy grófné, Hunyady-Liecbtenstein grófné, Pallavicini- Fürstenberg örgrófné palotahölgyek és gróf Nákó Kálmán, gróf Wilczek János, báró Apor Géza és Bujanovics Ernő mint szolgálattevő cs. kir kamarások jelenlétében méltóztatott fogadni.

A küldöttség szónoka következő beszéddel iidvözlé ö Felségét:

„Felséges Császárné és Királyné^!

Legkegyelmesebb Asszonyunk!

A szeretet és ragaszkodás, melylyel a hű magyar nemzet Felséged, — kegyelmes királynéja iránt az első pillanat óta viseltetett, s melyet Felséged páratlan magasztos tulajdonai és a nemzet nyelve, e legdrágább kincse iránt tanúsított hajlama mindinkább nevelt — azon felejthetlen napok alatt, melyeket Felséged nemrég hazánk szivében töltött, határtalan lelkesedésig emelkedett.

S ezen egyetemes közérzület által vezéreltetve, Magyarország főrendéi és képviselői hongyülésileg elhatározták, a nemzet fiúi legmélyebb tiszteletét és leghöbb szerencsekivánatait Felséged dicső születése napja alkalmából, ahhoz az újévi forró üdvözletét csatolva — országos küldöttség által kifejezni.

Midőn tehát Magyarország népei nevében kívánjuk, hogy Felséged hosszú boldog életen keresztül minden áldásoknak örvendhessen, a melyeket erényekben gazdag királyi szive megérdemel ;

midőn legforróbb hálát mondunk azon magasztos édesanyai indulatáért, melylyel Felséged eddig is hazánk és nemzetünk iránt viseltetett; —

midőn fiúi bizalommal és szeretettel esedezünk, hogy bennünket ezentúl is fejedelmi kegyelmével s legmagasabb részvétével boldogítani meg ne szűnjék;

midőn Felségedet legalázatosb hódolattal kérjük meggyőződve lenni arról, hogy nemzetünk nagyobb és szentebb köteles— Uram, jegyet kérnék a holnapi ülésre.

— Nincs, elfogyott.

— Nincs, elfogyott ? de uram, kérem, nekem hallanom kell, nekem jelen kell lennem, — úgy van, én Károgó vagyok, akiirok novellát, aesthetikai értekezést, tárczaczikkeket, és egy vidéki lap számára fővárosi tárczaleveleket — hol veszek tárgyat, ha ön kegyeskedik előttem elzárni az országgyűlési karzat ajtaját?

— Nem tehetek róla, elfogyott, elkapkodták.

— De én újdondásza is vagyok egy lapnak, aki az ily visszaéléseket megróhatom.

— Sajnálom.

Evett a méreg, boszúsan fordultam meg sarkamon, s a megsértett önérzet keserűségével hagytam el a háznagyi irodát, megfogadva, hogy csak azért is ott leszek a holnapi ülésen.

Egy követ-ismerősömhez kopogtaték be félóra múlva.

— Szabad ! — kiáltá, pedig jól láttam, nem igen örvend visitemnek.

— Ezer bocsánat, hogy háborgatom, kedves urambátyám, hanem azok az átkozott háznagyi emberek mind kiosztották a jegyeket, s igy nem volt más hátra . . .

— Mint hozzám folyamodni a jegyért, ugy-e bár? Szívesen kedves barátom, a feleségem úgyis beteg, az ő jegyével elmehet.

— A holnapi ülés bizonyára egyike lesz a legérdekesebbeknek.

— Ok . .. okvetlenül, felelt töredezett hangon képviselő ismerősöm, nagyon, na . . . gyón érdekes lesz. Hanem megbocsát, barátom, ez iratot kell befejeznem. Isten önnel!

Ismerősöm homlokán valami sajátságos ború székelt, arcza kedvetlen, ajkai meg inkább pityergésre, mint mosolyra álltak.

— Bizonyosan valami rósz sejtelem okozta e változást, a Deákkör tegnap zárt magánértekezletet tartott, a baloldal pedig tegnapelőtt: ki tudja, mi minden nem kerülhetett itt szőnyegre.

Végre estve lön, az éj is elmúlt, esős hajnal siirii szürke

ködmenbe burkoltan hirdeté — hogy antipodeseinknél lenyugodott a nap, az országház termei megnyíltak, a képviselők is egyenkint elfoglalák az üres székeket, a gyorsírók hegyezték a tollat, a nőttön nőtt hallgatóság pedig füleit, már az ülés megnyitása előtt is valami ünnepélyes komolyság terjesztette ki a terem fölé ólomszárnyait.

Jobbröl-balról krinolinbástyától övezve, fölfegyverzett szemeimet az elnöki szék felé forditám.

— Ma nagy csatánk lesz — szóltam a mellettem ülő Kot- lik Zirzabella-féle hölgy ö nsgához.

— Huh — pedig én iszonyodom a vértől, menjünk akkor mamám — sipított egy fiatal lányka az éltes hölgy oldala mellett.

— Bohó te — mosolygott az anya. — Mit gondol ön, melyik fél győz?

— Ügy hiszem, Deák.

— Egy nézeten vagyunk. Hanem csodálom, ön fiatalember, és Deák-párti?

— Nem vagyok barátja a túlhajtásnak.

— Ritka fiatalember, nem ismerőse ön fiamnak? oh az csak Madarászt isteniti.. .

— Pszt!.. az elnök csenget, az ülés megnyittatik, egy csomó kérvény az illető bizottsághoz utasittatik, feszült figyelem. Jegy] zö olvas. N. N. képviselő, X és U. úrral együtt beadták lemon-.

I dásukat. Vagy hivatalnok, vagy képviselő. Ismerősöm is a lemon- ! dók közt van, a levertség talánya világossá lesz előttem.

— Ki hitte volna!------sóhajt a mellettem ülő hölgy.

— Pszt! Deák Ferencz föláll, beszél, szavai egyszerűk, de > velősek, — úgy van ! — halljuk a fölirati javaslatot az átalános

katonakötelezettség ellen ! Jegyző csengő hangon olvassa, éljenzés kiséri majdnem minden sorát. Úgy van, helyes, Deák Fe- reneznek igaza van, az alkotmányosság és a pragmatica sancti- óval ez absolus intézkedés homlokegyenest ellenkezik. Éljen Deák ! viszhangozza ezer torok.

*