Eger - hetilap, 1867
1867-04-18 / 16. szám
126 ditio sine qua non-képen kimondatni kérte a) a politikai becsületességet (politikailag .becsületeseknek azokat tartván, kik 1861. előtt és után nem hivataloskodtak), b) az egyéni becsületességet s c) a szakképességet. A második elv nem jöhetvén kérdés alá, aZ első és utolsó hosszú és heves vitákra adott alkalmat. Leginkább az iskolai bizonyítványok és' oklevelek voltak kinban, azok érvényessége kétségbevonva, sőt kigunyolva. A végzés erre vonatkozólag akkép lön kimondva, hogy a tisztviselőkben a politikai és egyéni becsületességen kívül megkivántatik a szakképesség, azonban csupán törvényszéki bírák szorittassanak törvénytudományi jártasságuk kimutatására, az administrativ tisztviselők a gyakorlati téren szerzett tapasztalatuk szerint Ítéltessenek meg, a most először pályázó uj nemzedék képességének megítélése kizárólag a közvéleményre bízatván. A megyei bizottmány befolyását a tisztviselők jelöltségére — az értekezlet átalános helyesléssel elfogadott végzése szerint — akkép fogja érvényesíteni: hogy minden járás külön értekezletet tartván, jelöltjeit, kikben bizalma központosul, a föispáni helyettesnek bemntatni, s kijelölendökül ajánlani fogja. Ezen járási külön értekezletek e hó 25-én fognak megtartatni, és pedig a Tarnajárásban Szolnokon b. 0 r c zy Bódog, a tiszaiban Hevesen Fehér Lajos, a gyöngyösiben Gyöngyösön Be r e c z Ferencz, s a mátraiban Pétervásáron T a h y Manó vezetése alatt. Megyénk 1848-ban volt első alispánja, Puky Miklós, ki tizennyolcz évi számkivetéséből most tért vissza hazájába, ez alkalomból az értekezlet részéről küldöttségileg üdvözöltetni s az általa oly dicsőn betöltött alispáni szék újbóli elfoglalására fel fog szólittatni. —k. Országgyűlési tudósítás. Pest, april 15. Honatyáink az ünnepek előtti üléseiket egy fontos tárgy- gyal, a horvát Ugybeni határozással fejezték be. Az e tárgyban beadott Deák- és Ghyczy-féle határozati indítványok a képviselőház april 9-iki ülésében kerültek szőnyegre. Nehány apróbb tárgy elintézése után legelőször is Deák Ferencz állt föl, s Írásban már benyújtott indítványát kivonatban élő szóval is előadván, fölhívja a házat ennek elfogadására. Utána Ghyczy Kálmán vette át a szót. 0 óhajtja a Magyar- és Hovátország közt századok óta feunállt kapcsot, a kor igényeihez idomítva, helyreállítani. E kapocs a jog és kölcsönös érdekek, melyek most is fennállnak még, csak a gyakorlati kivitelre kell figyelmet fordítani. Az ő indítványa, úgymond, Deákéval sokban megegyez, de két fontos pontban eltér attól; az egyik eltérés a delegatióra vonatkozik, melyhez Deák indítványa sze- rint Horvátország külön választhatja követeit. 0 és elvtársai a delegatiók elvét nem fogadták el, tehát következményeit sem ismerhetik. Átalában idöelőttinek tartja, ma, midőn a háznak a delegatiók iránti határozata még törvényerővel nem bir, Horvátországnak abbani részvétét megállapítani. — A 2-ik fontos eltérés a két javaslat közt: hogy Deák indítványa szerint csak Hor. vátország szólittatnék fel követküldésre, de Fiúméról szó sincs, mit némelyek arra magyarázhatnának, hogy Magyarország jogáról Fiúméhoz lemondott. Fiúmét tehát szintén meg kell hinia magyar országgyűlésre, és pedig úgy, hogy ne Horvátország által képviseltessék. Ha Horvátország, meghivatása daczára, nem jelenik meg az országgyűlésen, azért koronázni és közös ügyeinket rendezni jogosítva vagyunk; de nem koronázhatunk jogosan mindaddig, mig Magyarország összes kiegészítő részei meg nem hivattak. Szólották még: Szentkirályi, Mileties, Manojlovics és b. Eötvös miniszter. Szentkirályi Deák, Manojlovics pedig Ghyczy indítványát pártolá. Mileticsnek egyik sem tetszik, ö valami átalános népszavazásfélét óhajt. Eötvös kijelenté, hogy a minisztérium elfogadja Deák javaslatát; mely a reá következett szavazás folytán minden változtatás nélkül határozottá emeltetvén, átküldetett a főrendekhez, kik azt egyhangúlag szintén magukévá tették, s arról az alsóházat, april 10-iki ülésében értesítették. A tanác8kozmányok az ünnepek miatt elnapoltatván, a legközelebbi illés határnapja később fog megállapittatni. C Z A. |k A homályos ház. Tűzpróba. XI. A kalóznép közt Alvának sokkal nehezebb volt, szerepét játszani, mint eleinte gondolta. Minden erejét megfeszítette, és sikerült is neki a kalózokat elvakitaui, hogy társuknak tartsák. Csak Ned Ambroz nem hitt neki, s Alva félt is, hogy a gazember kedvező alkalommal elteszi öt utjából. Végre ez is mint barátját kezdé tekinteni, s barátságosabban is viseltetett iránta; de legbarátságosabb pillanatai is elárulták, hogy halálos ellensége Alvának. Később ezt saját szájából hallotta Alva, midőn egy éjjel Ambrózt kihallgatta, ki egyik társának ezt suttogta: — Még csak tekintetét is gyűlölöm; valahányszor látom, szeretném tőröm szivébe mártani. Most ugyan hasznos szolgálatot tehet a kapitánynak , de vére az enyém , ha élek. E hajót el nem hagyja ám élve! Alva tisztában volt sorsa felől, s most annál inkább módot kellett keresnie, hogy ez ördögi néptől szabadulhasson. Tizenötödnap ebéd után jelenték az őrök, hogy vitorlát látnak. A kapitány távcsövével kivette, hogy az idegen jármű délnyugatnak siet. — Ez egy nyugat-indiai Eszakamerikából — mondá a kalóz kapitány, még mindig távcsövén nézve — még azt se csodálnám, ha New-Yorkból jőne, — különben csak jól meg legyen terhelve. Most a hajó irányában változtatott, s villámsebesen rohant az idegen felé. Ez bizonyára nagyon meg volt terhelve, mert csak lassan haladt, minek a kalózok örvendeni látszottak. Az idegen hajó nem változtathatta irányát, mert kedvező szélben evezett, s csakis vitorlái fölhuzása által igyekezett volna menekülni. A kalózok ezalatt a támadáshoz készültek; az ágyuk megtöltettek, fegyverek osztattak ki, s az emberek fölállittattak. — Legények! senkit sem kell aztán kímélni, a holtak úgy sem szólhatnak. — Hát te kiállod-e a tüzet ? kérdé Alvához fordulva. — Igen sir! — válaszolt ez rögtön. — Tehát próbára teszlek, mert úgy látszik, embereim két ködnek jóakaratodban; most lesz alkalmad bebizonyítani, hogy csalatkoznak. Azért hát kéznél légy ! Alva dobogó szívvel távozott. Oly közel állt a próbához! s ha ezt ki nem állja, társai fegyvere alatt esik el; ha engedelmeskedik, embertársai vérével fertőzteti meg kezét. Nem tudta, mitévő legyen! Este felé volt az idő, midőn a két hajó közt csak egy inér- földnyi köz lehetett. — Farnton, ön ismeri ez ágyú horderejét, kisértsen meg egy lövést. •— Rögtön elsüttetett az ágyú. — Igen jól van — mondá a kapitány távcsövén vizsgálódva — a ficzkök reszkettek, midőn a golyó fejük fölött elröpült. Még egyszer! Most a golyó a hajót találta, mert forgácsok szálltak szét a légben. Négy, öt szerencsés lövés után jól megközeliték az idegen hajót. — Figyelem fiúk! ne feledjétek, hogy senkinek sem szabad életben maradni — kiáltá a kapitány. Nézd öcsém — kiáltá újra a háta mögött álló Alvának — mint reszketnek a ficzkók ? Látod azt a négert ott a keréknél ? azt rád bízom, senki más
