Eger - hetilap, 1867
1867-04-11 / 15. szám
119 okosan várni vagy óhajtani lehetne? nincsenek-e már ott visszaélések, nem találtatnak-e ott már koldusok nyilvános utczákon ? Azon szemtelen megtámadtatásoktól ment ugyan az ember, miket másutt siirün tapasztalunk, azonban mégis vannak koldusok! Haladjunk! jobbra is, balra is csak ez hangzik; mintha ezt jelszavul választotta volna minden műveltséget követelő polgár, fezépen hangzik ezen szó, főleg, ha annak tetteink is megfelelnek ; tudjuk azonban, mily .fonák ezen haladás, ha csak az észre és nem egyszersmind szivünkre, azaz nemesebb érzelmünkre is vonatkozik. Ezen egyoldalú haladás neme káros hatásai sokkal ismeretesebbek, mintsem hogy legbuzgóbban ne óhajtanók azt, mikép nemzetünk e részbeni haladásának is adná félreismerhet- len jeleit ott, hol az egy testben képviseltetik; de vájjon nem lenne-e nemzetünk érzelme haladásának pályáján jellemző lépép az is, ha felmentenők nyomorék embertársainkat a koldulástól, az érdemes, vagyis valóban tehetetlen szegényt kérelme nélkül is gyámolitva? Mert hisz drága áron veszi a becstiletérzéssel biró ember az alamizsnát, ha azt piruló arczczal kell kérnie! kit attól megkímélünk, annak kettőztetjtik adományunkat. — A szegény tehát jobb rendszer mellett csak nyerni, sokat nyerni fog! Ezeket előre bocsátván, lássunk valami tervet is, hogy lenne zabolázható ezen százfejü hydra? E czélra szegényintézet volna alakítandó, mely, a házról házrai koldulás eltörlése után, csak oly gyámol nélküli nyomorultakról gondoskodjék, kik munkára, melylyel élelmöket megszerezhetnék, vagy általában alkalmatlanok, vagy képesek ugyan munkára, de csak olyanra, mire gyenge erő kívántatik, s melynek béréből magukat, vagy csalá- duk munkára tehetetlen tagjait nem táplálhatják; s igy ezen intézet ápolása alatt lévő szegények három osztályzatunk: az elsőben lennének a munkatehetetlen nyomorultak; a második ban a kisebb munkatebetök, de apró gyermekekkel terhelt félnyomorult ak ; harmadikban magános félnyomorultak; — kik hogy minden csalás eltávolittassék, szigorú vizsgálat s ebből eredő igazságos osztályzat után vétetnek föl, azok, kik nem városi lakosok, átalánosan kirekesztetvén. Az összeírás rovatába följegyeztetnék a szegénynek vezeték- és keresztneve, születéshelye és évkora, nyomora, minősége, egyes ember-e, vagy gyermekkel terhelt, s ha igen, mennyivel s mily korunkkal? melyik osztályba vétetett föl; a város melyik részében, s kinek házánál lakik? minemü munkára képes ? Az első osztálybeliek, kik semmi munkára alkalmazandók nem lévén, egészen az intézet segedelméből élnek, naponként kapnának 10 krt, a második osztálybeliek hasonlóan 10 krt, a harmadik osztálybeliek 6 krt. Ezenkívül a két utolsó osztálybelieknek naponkénti munkabérük felerésze is kiosztatnék. Végre minden szegénynek adatnék minden évben egy öltözet fehér ruha, egy pár fejeléscsizma 8 minden három évre egy rövid guba. Az intézet egyik fötörekvése lenne az, hogy a dologtehetö szegények munkával folytonosan elláttassanak, ezen munka pedig állhatna tollfosztásból, fonásból, szövésből, gyapju- tépésböl, selyemtenyésztésböl sat. A munkálkodás pedig vagy a kórházban történnék, vagy pedig a kórházon kívül a városban, amint ezt a körülmények határoznák. Azok, kik a kórházban dolgoznának, tartoznának ott mindennap megjelenni, s a gondviselő fölügyelése alatt szorgalommal dolgozni. Azoknak pedig, kik a dologházban el nem férnének, felmunkálás végett, oly móddal adatnék ki anyag, hogy azt lakhelyükre vigyék, s ott dolgozzák fel. A felmunkálandó anyagokat pedig vagy az intézet vásárolná, vagy a városbeliek adnák be, készpénzfizetésérti feldolgozás végett. Ezenkívül a városbeliek kérésére az apróbb házimunkákra, u. m. gyomlálásra, tengeri-morzsolásra sat. 15 kr napi bér mellett küldethetnének ki szegények, mely napi bér fele a dolgozó szegényeknek kiosztatnék, másik fele a gondviselő által vezetett jegyzőkönyvbe Íratván, a pénztárba tétetnék. Az intézet kezelő személyzetének tagjai: egy igazgató, egy pénztárnok, kik három évre válaszlatnának; — egy dologházi gondviselő, kit az igazgató fogad fel; — végre hat felügyelő (vagy a szükséglethez képest több); — Kötelessége 1) az igazgatónak: az intézetet kormányozni, a pénztárra felügyelni, a fel- dolgozandójauyagok vásárlásáról s a kész munkák eladásáról rendelkezni; a kiadások s bevételek felett folytonosan őrködni; figyelemmel lenni az intézet alaptőkéje iránt, a kamatokat a pénztárnok által beszedetni, s azokat ismét kiadatni; a pénztárnokkal egyetértve az intézetbe szegényeket fölvenni, az engedetleneket, erkölcsteleneket, dologtalanokat megfenyittetni, vagy a körülményekhez képest az intézetből kirekeszteni. 2) A pénztárnok vezetné a számadást, mind a folyó költségek fö- dözésére kivántató jövedelmekről, mind pedig az alaptőkékről s ezeknek kamatjáról. 3) A dologházi gondviselő — kinek írástudó, józan életű s munkás, buzgó egyénnek kellene lenni, — minden szombaton egy felügyelő ellenörködése alatt a sehogy egyik — ki a város utczáit jól ismerte — mutatta az utat. Végre vizhez értek, s a foglyot csolnakba tették, a többi is beült, s a csolnak elindult. Nem sokára levették orráról a köteléket. — így könnyebben vehet lélekzetet ugy-e ? — kérdé az, ki a köteléket levette. E hang igen ismeretesnek tűnt föl előtte. — Mit gondol? fog-e önnek örvendeni Mandel? — kez- dé ismét. Alva felelt volna talán, de nem birt szólam. Mindebből azt következtette, hogy mostohája küldönczeinek körmei közt van. A csolnak megállóit. Alva mindjárt tudta, hogy egy hajó mellett vannak. Bevonczolták egy kis hajó-szobába, mindnyájan eltávoztak, csak a kék öltönyü férfi maradt vele, ki Mandelröl kezdett elébb beszélni. Ez kivette öt a ringöböl, de kezeit s lábait föl nem oldotta; igy beültette egy székbe, s levette a száj- köteléket. — No öcsém, most fönt kell széttekintenem. — De hát mit jelent ez? — kérdé az ifjú — mért bánnak így velem ? — Hát nem gyanít semmit? Gondolkozzék csak, mig lejövök. Ezzel a férfi fölment a födélzetre, s Alva egyedül maradt. Nem sokára csörgött a horgonyláncz s a hajó mozgásba jött. De Alva úgy elmélyedt gondolataiba, hogy erre nem is figyelt. Hirtelen egy eszme villant meg elméjében. Hogy lehetett oly soká vak? Hogyan vakíthatta őt el annyira a szakáll, a kék spanyol fölöltöny? Ha a titok a színházban eszébe jut, nem került volna ily bajba! Már késő! A titokteljes gaz nem volt más, mint Ncd Ambroz. Semmi kétség többé. Iszonyú gondolatok kínozták, majdnem kívánta, hogy mos- lohaatyja mérge ölte volna meg, mert most még kegyetlenebb ellenség kezébe került. X. Egyik bajból a másikba. Alvát annyira megrohanták gondolatai, hogy izgatottságán nem tudott uralkodni. Végre is közeledő léptek tették öt figyelmessé. Midőn föltekintett, három férfit látott, kiknek egyikében titkos ellenét ismerte föl. — Tehát most tudd meg öcsém — mondá a gaz, kivel van dolgod, ezzel lerántá szakállát, s Alva Ned Ambrozzal volt szemben— gondolom, hogy már ismersz? Tudod-e, hogy elárultál minket? sőt mi több, leverni is segítettél. Ha te nem vagy, tervünk sikerül, s mi gazdagok vagyunk. — Nem tagadhatom — mondá hősünk — én kötelességemet teljesitém, s miután ez nem sikerült, szívesen szenvedek. — S mit gondolsz: mi lesz ennek következése? — A mi önnek tetszik. — Mindenesetre. De holnapig gondolkozunk. E párbeszéd alatt a födélzeten nagy sürgés-forgás volt, s úgy látszik, Ambroz észrevette, hogy fönn szükség van rá. Eltávozott tehát társaival együtt, mintán Alva kötelékeit megvizsgálták volna. Alvát kínos gondolatok kezdték gyötörni, belátta helyzete iszonyúságát .........Elaludt ugyan, de gondolatai még álmában i s kínozták. Midőn fölébredt, fényes nappal volt. Lábait és kezeit úgy akarta elhelyezni, hogy a kötelékek kevesebb fájdalmat okozzanak neki, midőn belépett Ambroz. — Hát már fölébredt? — Igen — felelt Alva -- de igen nagy fájdalmakat szenvedek. Kérem, vegye le kötelékeimet, vagy legalább tágítson azokon. — Különös! mit bánom én, bármennyit szenved. Nem emlékszik, mily soká voltam én is megkötözve? — Tudom, de nem én kötöztem meg. Egyébiránt ha meg kell halnom, legalább a fájdalmaktól mentsen föl. *
