Eger - hetilap, 1867

1867-03-28 / 13. szám

100 tézkedett a koronázási jelvények kiigazítása iránt. A korona aranynyal áttört vörös bársonj nyal és fehér atlaszszal fog kibél- leltetni, mely munkával Pórfi pesti kalapgyárnok bízatott meg, kinek e czélra már átadatott a király fejmértéke. A korona ki­tisztítását Müller pesti aranyműves eszközlendi, Szikrássy pedig egy uj kardhüvelyt fog hir szerint készíteni. A koronázási érmek készítésére is megtétettek már az előkészületek, azoknak több rendbeli mintája már bemutattatott 0 Felségének. — Mondják, hogy a királyné koronázása a királyéval egy napon fogna vég­bemenni 0 Felsége a király óhajtása folytán. 0 Felsége ma este visszautazik Bécsbe a magyar minisz­terelnök kíséretében , azonban az udvari személyzet nagy része Budán marad , miután 0 Felsége jövő hétfőn, vagy legkésőbb kedden visszatér Budára. Egy angol levél Deák Ferenczről és a Deák-körről. Érdekesnek tartjuk, t. olvasóinkkal megismertetni a követ­kező levelet, melyet Kingston ur, a „Daily-Telegraph“ pesti tudó­sítója, Deákról és a Deák-körről e lapba irt. „Deák — Írja Kingston ur , — logikájának hatalma, mély politikai tudománya, s mindenekelőtt tántorithatlan becsületessé­ge és őszintesége által uralg úgy párthívei, mint az ellenzék felett. Sem közvetlen cselekményei mint pártvezéré, sem combina- tiói nem olynemüek , hogy azokat titokban kellene tartani. — Párthívei, valamint ellenfelei a házban jól tudják , mit szándé­kozik tenni ö s a minisztérium, melynek oltalmazó geniusa, és a magyar képviselők önzéstelen hazafiasságát a legszebben tanú­sítja azon körülmény, hogy a baloldal ily alkalommal — mint ez az indemnitási bili megszavazásánál is történt — minden né­zetkülönbséget félretéve, szívélyes egyetértésben szavaz a ház más oldalával. Nem csekély mértékben növeli Deák iránt a köz­bizalmat hősies önzéstelensége is. Igen szerény jövedelemről rendelkezve, Deák visszautasít minden jövedelmező állomást, honfitársai hálájának bármely anyagi tanujelét, s egyátalán min­den világi jutalmat azért, hogy egész életét a hazának szentelé. Jutalmát egyedül a magyar nemzet tiszteletében és szeretetteljes bizalmában találja fel. így él egy nagy, jó ember, ki hazájának nagyobb szolgálatot tett a leggazdagabbnál.“ A Deák-körről a comforthoz szokott angol igy nyilatkozik: „Már a lépcső alján, mely a Deák-kör termeihez vezet, számos hang moraja üti meg füleinket, s ha a ruhatár és főterem közti ajtót megnyitjuk, önkéntelenül visszariadunk a roppant pipafüsttöl, mely ott oly siirü, miszerint azt vélnők, hogy abból szilárd darabokat lehetne kimetszeni és haza vinni. De ha a szem végre megszokta e médiumon át körültekinteni, meglepetve lát­juk, hogy itt a nemzeti consilium bölcsei conciavéra gyűltek egy­be, s hogy az, a mit mi kezdetben novemberi ködbe burkolt csap- széknek néztünk, tettleg egy Sanhedrin légyottja. Az első kitűnőség, melylyel szemem találkozott, Lónyay Menyhért volt, ki épen az indemnitási bili nehány pontjait meg­magyarázta a körülötte álló vidéki képviselőknek. kik nem igen akarták belátni, miért szavazzanak ők e rendszabályra. Mialatt nagy érdekeltséggel szemlélőm e csoportozatot, a pénzügymi­niszter kiszívta szivarét, és meggyőzte a hallgatóságot. A pipafüst okozta homályból amott b. Eötvös komoly, nyu­godt arcza merül fel, kihez csakhamar minisztertársa, Horváth Boldizsár is csatlakozik; e két férfi központját képezi a képvise­lők csoportozatáuak, kik nagy élénkséggel különböző kérdéseket intéznek hozzájuk. A mellékteremben , Deák asylumában, a „kör atyját“ találtam, a pamlagra visszadőlve, s az örökös szivarral szájában; oldala mellett G-orove miniszter ült. E pamlagról oszt­ja Deák tanácsait híveinek, fogadja a körbe érkező vendégeket, kik beszélni óhajtanak vele. Az egész valóban rendkívüli látványt nyújt, mely teljesen alkalmas minden franczia, angol vagy osztrák fogalmait egy mi­niszter-fogadásról, vagy kormány-párti értekezletről, fenekestől felforgatni. Alacsony termek, türhetlen melegség, fojtó légkör és hatalmas zaj —- de ezen összejövetelek eredménye mégis szerfe­lett kielégítő és üdvös Magyarország jólétére nézve. S ha jól veszszük, miért ne lehetne valamely üdvös rendszabály felett két szivar közt is tanácskozni ? — Mintegy félóráig időztem De­ák ezen oroszlán-barlangjában, bemutattak a kitűnő férfiaknak és szónokoknak; de végre az önfentartás ösztöne legyőzte a vonzerőt, melyet ezen érdekes társaság reám gyakorolt, és a ne­mesi kaszinóba menekültem. E valódilag fényes és kényelmes intézmény sokkal inkább basonlit az angol clubb-okhoz, mint ama helyiségek , melyek Bécsben e nevet viselik. Vendégszerető termei nyitva állnak minden nemzetek gentlemanjai előtt, és a magyar nemesek ve­télkednek egymással az idegen látogatók iránti udvariasságban és szívességben. A magyar felsőbb körök egyébiránt kevés kivé­tellel igen jól beszélik az angol nyelvet, s igy könnyen megfog­ható, hogy a pesti kaszinó az aDgol szemében mint oáz tűnik fel a continensi élet sivatagjában.“ — Előrelátóbbaknak kellett volna lennünk. De majd hu­rokra kerülnek még! Egy óra múlva már nyomozták őket a rendőrök, de minden fáradság daczára sem keríthették kézre. Másnap a katonák egy holttesttre találtak. Tehát úszva kellett menekülniük, s talán az ötnek sikerült is. De sem Havannában, sem környékén nem ta­láltattak. Burton Alva nem félt ugyan, de mégis csak jobban szerette volna, ha a gazemberek meg nem szöknek. Valahányszor egye­dül volt, mindig előtte állott képzeletben Ambroz sötét alakja. (Folyt, köv.) Egy óriási parlamenti beszéd. Az amerikai gyarmatok viszonyai sok tekintetben igen sa­játságosak, s azokhoz hasonlót Európában hiúban keresnénk. Hat-hét óráig tartó parlamenti beszédek ott nem tartoznak a rit­kaságok közé, de hogy valaki tizenhét óráig, s az utána követ­kező hét óráig beszéljen, mint ez Vancouver sziget törvényhozó- gyűlésében történt, olyat még a világ aligha hallott. Az eset kö­vetkező : Mintegy 14 hóval ezelőtt Vancouver sziget gyarmati kor­mánya, — mely sziget észak-nyugati Amerika mellett, britt Co­lumbia szomszédságában fekszik, 8 ehhez tartozik, — adóhátra­lék miatt jelentékeny mennyiségű földeket zár alá vett, s hivata­los lapjában közzétette, hogy e földeket tulajdonosaik csak úgy kapják vissza, ha a zár alá vételtől számított tizenkét hó alatt a hátralékos adókat befizetik. Azonban nehány nappal a határidő letelte előtt hire terjedt, hogy a kormány összeesküvést koholt, s a törvényhozó-gyűlés többségével abban állapodott meg, hogy ez utóbbi egy indítványt fogadna el, mely által a kormány fel- hatalmaztatnék, az említett kikötést a földek visszaadása iránt, érvénytelennek nyilvánítani, az adóhátralékot el nem fogadni, s a lezárolt földeket megtartani. Azon napon, melyen a tizenkét ha­vi határidő lejárt, volt az említett kormányi indítvány teendő, és a gyűlés által elfogadandó. Két férfiú, Amos de Cornos és Mac Cinre Leonárd, összebeszélt, hogy a tervet meghiúsítják. Az ülés pontban déli 12 órakor nyittatott meg, s az összebeszéléshez ké­pest Mac Clure azonnal beszédhez fogott, és beszélt másnap reg­gel 5 óráig, tehát teljes 17 óráig minden megszakítás nélkül, hár megvesztegetett ellenei minden módot felhasználtak kifárasztá- sára, hogy igy a szótól elálljon. Midőn karjait az asztalra akarta támasztani, azt kiabálták feléje, hogy az nincs rendén, s mega­kadályozták abban; egy Ízben lábát székére akarta tenni, de ezt sem engedték meg neki; sőt még azt sem nézték el, hogy kezét valamire támaszthassa, hanem egészen szabadon állva kel­lett beszélnie. Az összeesküdtek egyszer-másszor kimentek a te­remből egy kissé felüdülni, mig a beszélő még egy pohár vizet sem ihatott. Végre hajnali szürkületkor, öt óratájban, teljesen ki­merülve összerogyott. Azonban rögtön felkelt társa Amos de Co- mos, és beszélt hét óra hosszat, mig t. i. az óra déli tizenkettőt nem ütött. Dühöngő ellenfelei kiabáltak, zajongtak, ordítoztak, de mind hiúban! a beszélőt ki nem vehették sodrából. E közben Mac Clure kissé felüdült, s midőn 12 órakor a gyűlés ülései 1866-évre bezárattak, a két derék szónok kezet szorított; ekkép sikerült nekik a complotot meghiúsítani. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom