Eger - hetilap, 1866

1866-02-08 / 6. szám

52 Vegyes hírek. f (0 császári királyi Apostoli Felsége) hir- szerint f. hó 7-én 24 órára Bécsben volt rándulandó, s ezért tör­tént volna a polgári tánezvigalomnak 7-ről 6-dikára lett áttétele, mert ebben a Felségek megjelenni szándékoztak. f(Az egri joglyceumban a téli félévi vizs­gák) következő renddel fognak megtartatni: írásbeli vizsgák mind a három osztályban: febr. 17 és 24-én ; szóbeliek : feb. 19- én a magyar közjog és közigazgatási szabályokból, 20 án a poli­tikai tudományokból, 21-én a magyar történetből, 26-án az oszt­rák magánjogból, 27 én az egybázjogtanból és 28-án a jog- s ál­lamtudományi encyclopaedia s észjogtanból. — (Megjelent uj zenemű.) A múlt számunkban röviden említett ily czimü zongoramű: „1865. Magyar országgyű­lési csárdás,“ melynek szerzője Dombrády László, már megjelent, még pedig oly csinos kiállításban, mely az egri nyom­dának csak becsületére válik. Midőn e téren a szerzőt ttdvözölnök, | egyszersmind megvalljuk,hogy csárdás-irodalmunkat te- j kintve ezen mű más ilynemű daraboknál jóval több érdekkel bir, valami egyéb is van benne a puszta bokák és sarkak össze- ütésénél, a mennyiben dallamai magyar jellemmel s meleg ki­fejezéssé lbirván, a hallgatóra kedves hatással vannak. Ezen mű el­játszásánál akaratlanul is a régi jó idők jutnak eszünkbe, vagyis azon kor, melynek napjai barátság, kedélyesség, őszinteség, szóval pátriárkái egyszerűség közepette folytak. Innen ha- j bár az elmúlt időből e szerzeményben több képre akadunk, i azért az ujabbkori Ízlés is észlelhető benne. Óhajtjuk, hogy ezen mű szép elterjedésnek örvendhessen, annyival is inkább, mert ! abban a zongorászra semmi gépies nehézségek nem fordul­nak elő; derék szerzőjétől pedig elvárjuk, hogy jövőre több- j szőr alkalmunk legyen vele e téren találkozhatni; a csárdás I ugyanis oly sajátságos részét képezi nemzeti zenénknek, hogy képzeletünk szerint abból idővel sok szépet lehet teremteni, egyik ágát képezendvén az a majd okvetlenül megalakulandó magyar zenészeti uj iskolának. —Végre megjegy­zendő, hogy a helybeli katonai zenekar — mely pontosság, szervezés, kiváltképen pedig az egészet kitöltő fuvóhangsze- í reknek mérsékelt s ügyes alkalmazásánál fogva — az egri bálokon működő zenebandák közt első helyen áll — ezen csárdást már is szép sikerrel játszsza, mely körülmény a mű elterjedését még inkább elősegíti. — Ara 50 kr. Kapható az egri nyomdában, a szerzőnél, és a könyvkereskedőknél. Ismételve ajánljuk e művet az egri és vidéki zongorázó t. höl- j gyek és urak figyelmébe. — (Bessenyöröl febr. 5-rö 1) írják lapunknak: A bes- , senyöi évenkint tartatni szokott bál igen szépen sikerült ez idén is, f. hó 4-én. Az e czélra decorált tágas községi-tanácsterem alig volt képes befogadni a nagy számmal összesereglett vidéki tán- ezosnőket s tánezosokat, — a feneketlen sár sem gátolta a meg­hívottakat, az itt fesztelenül s annál kedvesebben mulató vigalmat megkeresni. Van valami a vidéki kisebb körű zeneestélyekben, mi kedvesebb, vonzóbb, édesgetőbb a nagy városokban tartatni szokottnál! Avagy történhetik nagyobb városokban, a mi itt ez alkalommal is ? hogy történetesen keresztül utazók letartóztat­nak — hogy mulassanak. E módon volt szerencsénk az estély egyik szebbik virágának Recsky Vilma kisasszonynak kedvessé­gét is bámulhatni. A rendező Paraviczini Eugén és Sáry Károly urak figyelme, ügyessége mindenkit kielégített. Fogadják ez utón is az ott mulattak szives köszönetét. f (A pesti egyetemen) a jogászok száma folyvást emelkedik; ez idén beíratta magát 998 rendes, 46 rendkívüli, s igy összesen 1044 joghallgató, köztük 373 újonnan immatricu- lált. A szigorlatok is szaporodnak ismét, s e tanévben már 54 szi­gorlat és 9 promotio volt. f(Uj, korszerű irodalmi vállalat.) Heckenast Gusztáv „Országgyűlési Emlékkönyv“ czimü korszerű irodalmi vállalatot indított meg, mely füzetekben jelenik meg, legnagyobb nyolczadrét-alakban, 128 hasáb tartalommal. Minden füzethez 6 arczkép lesz mellékelve fametszetben. Hozni fognak e füzetek jellemrajzokat, tartalmasabb beszédeket, s mindazon okiratokat, melyek az országgyűlésre vonatkoznak; minden füzet elején egy politikai szemle fogja megvilágítani a helyzetet, s az országgyű­lést figyelemmel kisérni. Az előfizetés 10 füzetre egyszerre törté­nik, postán küldve 5 ftjával. Az előfizetési pénzek Heckenast Gusztáv kiadó hivatalába küldendők. A vállalat Farkas Albert mint főmunkatárs, továbbá Fáik Miksa, Horváth Boldizsár, Jókai I Mór, Kriza János, Pállffy Albert, Pákh Albert, Salamon Ferencz, Tóth Lörincz, Urházy György s több jelesek közreműködésével Hajnik Károly által szerkesztetik. Az első füzet már szétküldetett, mellékelve vannak: Majláth György, b. Sennyey Pál, gr. Eszter- házy Mór, Szentiványi Károly, BernáthZsigmond és gr. Andrássy Gyula arczképeik. — (Legújabb ahorvát országgyűlésből.) Azon módositvány, mely „Horvátországi ügyek“ czimü czikkünkben említve van, legújabb hir szerint, bővebben kifejtve elfogadtatott. f(A Kisfal udy-Társaságnak) f. é. jan. 31 dikén tartott havi, egyszersmind tagválasztó ülésében a társaság tag­jaivá választattak: Tolnay Lajos, Vadnai Károly és Zi­chy Antal. A társaság reformjára vonatkozólag a lapokban megjelent javaslatok bemutattattak, s az uj alapszabályzat, meg­erősítés végett, fölterjesztetni határoztatott. Az idei két rendbeli pályázat sorsa a társaság f. hó 6-iki közgyűlésén volt kihirde­tendő. — Figyelmeztetjük a tisztelt olvasó-közönséget, miszerint Landsteiner Károly „Egy ismeretlen életéből“ czimü, általunk ma­gyarra fordított regényére, még mindig 1 forintjával, az egri érse­ki nyomda-igazgatóságnál vagy nálunk (a papnöveldében) előfi­zethetni. Horváth Eduárd és Karbula Emil egri főmegyei növen- dékpapok.“ T (N agy é r d e k ü régiség.) A „Journal des Vi I les et des Campagnes“ közleménye szerint, Syriábau egy régi zsidó-ház ásatott ki, mely építési modora és berendezése után Ítélve, meg a Krisztus születése előtti 2-ik századból ered. A házban 2 könyvet találtak: M ó z e s öt könyvét t. i. Dávid zsoltárait, s egy kötet eddig még ismeretlen héber költeményt. A drága találmány az ázsiai társulatnak Londonba küldetett át. f (Gyógyszer az alacsony termet ellen.) A ja páni „Udvari újságban“ a kővetkező rendelet olvasható: „Az or­szág ifjúsága felszólittatik, hogy igyekezzék magas termetre szert tenni. Azon húsz éves fiatalok, kik nem bírnak a szükséges ter­mettel, addig fognak botoztatni, mig termetök eléggé meg nem nyúlt. “ f (Az országgyűlési szélső baloldal a „Hon“- nal) nincs megelégedve, s mint Pesten híre jár, uj közlönyt akar alapítani. — (Az egész birodalom összes börtöneiben) 1865. év végéig 33,950 férfi és 5018 nő tartatott őrizet alatt, mi 1329,587 ftnyi költséget okozott. Minthogy azonban a fegyen- czek munkája 618,217 irtot hozott be, az állam tulajdonképi kia­dása 711,370 írtra rúg. A, (A pesti nyomdászok) rokkant-alapjuk javára e hó 4-én zártkörű tánczvigalmat tartottak szép sikerrel, melyen az irök és lapszerkesztők, nemkülönben vidéki nyomdászok is kép­viselve voltak. A tiszta jövedelem mintegy 300 ft. Ezalkalommal a nyomdászok czimere galvanisálva emlékül osztatott ki.-j-(A magyar országgyűlésen megjelent egy­házi méltóságok névsora.) Érsekek: N agykéri Scitovszky János, Bartakovics Béla, K u n s z t József, Lo no vies József. — 4. Pátriárka: Maschierevics Sámuel — 1. Püspökök: Ranolder János, Szaniszló Ferencz, Girk György, Dobsa Sándor, Sz enczy Ferencz, 5 i m o r János, Haas Mihály, P e i 11 e r Antal, B o n n a z Sándor, Papp Szilágyi József, Vantsa János, N e h i b a János, V i- b e r József, L i p t h a y András, D á n i e 1 i k János, gr. F o r g á c h Ágoston, Biró László, Stankovics Arzén, Ivankovics Prokop, P o p á s u János, N á k ó Antal. — 21. Főpapok: Br. Fekete Mihály, K r u e s z Krisostom, R é p á s s y József. — 3. f (Kivándorlás A m e r i k á b a.) A múlt 1865-ik évben jan. 1-töl decz. végéig összesen 44,181 személy szállíttatott Brémán át 128 hajón Amerikába. Az átszállítottak közül 38,686 egyén egyenesen New-Yorkba, 4749 Baltimoreba, 666 New-Orle- ansba, 61 Galvestonba s 19 Buenos Ayresbe ment. A lefolyt 13 év alatt Amerikába kivándorlottak száma közel félmillióra megy. — (Halálozások.) Meghaltak jan. 30 tói—febr 6-ig : Szarvas Mária 55 éves, Csanádi János 38 éves, Török Borbála 62 éves, Kis Julianna 5 éves, Lachenmann Jakab 2'A éves, Szentgyörgyi Mária 14 éves, Ringelhann Teréz 23 éves, Majoros János 11 hónapos, Dongó Ferencz 21 éves, Pogonyi Bernát '/* éves, Juhász János 1 napos, Horváth Ida 14 hetes. — Összesen 6 fi-, 6 nőnemű. Született a hét folytán 9 fiú, 4 leány. Házasságra lépett 8 pár. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom