Eger - hetilap, 1866

1866-02-01 / 5. szám

38

bús hangon tartott és szemrehányó beszédek. Ám hadd legyenek; van és volt okunk a min búsuljunk. De végre is — nem ezen hazafiak mentik meg a hazát. Okos és higgadt embereknek kell a dologhoz hozzászólani, és a gordiusi-csomó megoldásának szálát keresni. A kettévá- gás Nagy Sándorként nem sikerült sem a kormánynak, sem a nemzetnek, — erről a múlt események eléggé tesznek bizonyságot. Jóakarattal kell tehát a megoldás szálait fent és lent keresni. Hibázna igen nagyon, ha valaki azt tartaná, — hogy most az oppositió ideje van. Mi ellen protestáljunk? mi ellen opponáljunk? A Felség azt mondja: visszaállitom a történeti jogot a maga régi alapjára, csak a birodalom egységét kiméljétek, a közös ügyek közös tárgyalásának módját találjátok föl — a többin majd csak eligazodunk. A nemzet pedig azt mondja: csak a szent István koronájának integritása óva legyen, csak a magyar állam-jog függetlensége ne áldoztassék föl, csak történeti múltúnk kiméltessék, és vérünk és pénzünk felett mi rendelkezhessünk, — a többit majd csak elintézzük.

A dolgok ily helyzetében az oppositiónak nincs helye, hanem van helye mély államférfim belátásnak, higgadt hazafiui körültekintésnek, mely újra össze tudja egyeztetni és harmóniába hozni azt, amit az idők, a változott körülmények és az események hatalma — erőszakosan megzavart. Itt az lesz a legbölcsebb, a ki a formát, a mely alatt, és a mértéket el fogja találni, a kiegyenlítés azon módozataira nézve, melytől nemzeti önállóságunk és a birodalom külhatalmi állása függ. En elfogadom a kiegyenlités tervezetét bármely kézből — ha az a megzavart egyensúlyt szerencsésen vissza fogja állitani -- a

birodalom és a magyar állam-jog között. De ezt, a merev jogcontinuitás elvével keresztül nem viszszük soha, a jogcontinuitás mellett ott van már az események, a tények continuitása is, melyről megfeledkeznünk n e m 1 e he t. Vagy hiszsziik-e, hogy kivánságainknak mindenben engedni fognak ? megtörténhetik-e az alku leengedések nélkül ? rá fogjuk-e írni az országház homlokzatára: „itt minden szabott áron adatik, — itt alkunak helye nincs?“ Nem. Maga O Felsége is alkudni és egyezkedni akar, ezt a trón- beszéd elég világosan elárulja; az alkunak van tehát helye felülről lefelé, kell tehát helyé- neklenni alólról felfelé is.

A 66-iki képviselo-ház tagjainak végzetszerü hivatásuk van. Elhatározásaik a nemzetre úgy, mint az európai politikára nevezetes befolyásuak lesznek. A mit oly epedve várt a nemzet, hogy nemzeti dolgain kívül, mint állam, más államok sorsára is befolyjon, az most bekövetkezett. Mert a szerencsés kiegyezéstől fog függni — a Lajtán túli nemzetek politikai állása is. Ezt nemcsak mi mondjuk, ezt a birodalmi lapok beszélik — és 0 Felsége trónbeszéde is nyíltan jelzi.

Ma az európai nemzetek politikai irányában egy szerencsétlen vonást észlelünk, melyet a történeti jogtól való eltérésnek nevezhetünk. Egy aljas realismns az egész európai politikát hatalmába kerítette. Semmi magasabb ideál, semmi vallásos, vagy erkölcsi érdek nincs arra többé egész befolyással. Az önzés, a hiúság, a hatalom-és birtokvágy egyedüli mozgató elemei a mai politikának. Ezen lökéseknek engednek a kormányok, ezen feszítő erőkkel hozatnak mozgásba a nagy néptömegek. E rósz szellem vezeti ama

TAR

€ Z

Művészeti mozzanatok Egerben.

(Böhm mügyüjteménye, városunkba jutott példányai, Eger festőművészete.)

Egyik előbbi számunk napi hírei közt közölvén, mily érdekes műkincsekkel gyarapodott városunk a napokban azáltal, hogy a Böhm féle szobor- és képgyűjtemény eladásánál sikerűit Ipolyi kanonok urnák több nevezetes festményt belőle gyűjteménye számára megszerezni; egyszersmind Ígértük, hogy az irodalomnak és művészetnek szánt Tárczánkban e tárgyra nézve mtiérde- kénél fogva visszatérve, még bővebb közlést adhatunk. Annál inkább, mert azon helyi érdek mellett, hogy a gyűjtemény egyes érdekes tárgyai városunkba jutottak, máskép is Böhm gyűjteménye általános országos érdeket gerjesztett volt azáltal, bogy több hazai mütekintélyünk, s az Akadémia archaeologiai bizottsága ajánlatai mellett, még Deák Ferenez nagy hazánkfia is szükségesnek tartá, mint már minap említők, e miatt indítványba hozni: vetné magát közbe a Magyar Akadémia a kormánynál, hogy magyar származású hazánkfia által páratlan műértelemmel összeszerzett s felállított ezen nagybecsű, mintegy 2000 számot haladó faragvány, festmény és rokon műtárgyakból álló gyűjtemény az ország számára mindenáron megszereztessék.

Hogy a gyűjtemény becsére fektetett súlyt megértsük, elmondunk itt felőle és szerzőjéről nehány illustráló érdekes körülményt.

Böhm József Dániel szepes-olaszi származású (hol 1794-ben született) hazánkfia, egyike volt korunk legnagyobb mtitekintélyei- nek és műismerőinek. Ifjúkorában kereskedőnek szánva, Iglóra jutott, hol vésetei által, melyeket először gyümölcsmagokon kisértge- tett, oly nagy figyelmet keltett, hogy miután Zausig festész Lőcsén a rajzolás elemeibe is beavatta, sikerült őt a bécsi műakademiába

felvétetnij^onnan elnyert versenydijak folytán, további kiképzésül a művészet hazájába Olaszországba küldetett. Faragványai, nevezetesen kisebb érem- és kő- úgynevezett gemmavésetei által nemsokára oly nagy hírre jutott, hogy Bécsben udvari éremvésővé, majd a birodalmi pénzverde vésnöki akadémiája igazgatójává neveztetett ki. Mint ilyennek műveit ismerte ugyan országvilág : az aranyokon, húszasokon s. a. t. érczpénzeken, a nélkül, hogy a vésömesternek nevét tudná.

De ámbár több mtitörténeti becsű müvet is alkotott, minők, hogy csak a hazánkra vonatkozók közül egy-kettőt említsünk, Fodor füvészilnkre és dr. Benére a természetvizsgálók egylete által vésetett érmei; európai nevezetességre azonban leginkább müismerete és jeles mügyüjteménye által jutott. Ezen tekintetben annyira páratlan volt, hogy rövid tekintetet vetve valamely műre, azonnal meghatározta becsét és mesterét vagy iskoláját.

Ebben már mint ifjú valóban remekelt. Egy napon még mint amüakademia tanítványa, valamely drágakőárus kereskedésébe fordult be, hogy vésésre követ vásároljon. Véletlenül meglát a boltban egészen jelentéktelennek mutatkozó, apró, mintegy 5 hü- velyknyi régi, avas, szennyes két faszobrocskát; kéri a kereskedőt, adná el neki.

A kereskedő mosolygva fogadta az ajánlatot, mint a kinek ez nem volt ugyan eladó tárgya, de nem is sokat hajtott rá.

Mit ad érte ?

Minden vagyonomat, szólt Böhm.

Ah ! s mennyiből áll az?

Harminczhat forintból. (Természetesen akkor váltóban beszéltek még.)

Vigye! mond vállvonitva.

I