Eger - hetilap, 1866
1866-09-27 / 39. szám
322 many és gr. Andrássy Gyula közt folyt értekezletek eredménye fölött már határozott, ahogy e szerint a magyar minisztérium csak a közös ügyek szabályozása után fog megalakittatni. Ha ez való , akkor a magyar minisztériumra még jó ideig várhatunk, mert a közös ügyek rendezése előreláthatólag hosszabb időt Teend igénybe. Az érzékek csalódásai. (Folytatás). Az érzéki csalódásoknak egy uj, változatokban gazdag, de ide tartozó osztályát fogjuk még előadni. Ezek közöl először is az utó- vagy másod-képeket említjük meg. Ha valaki erős fénybe, péld. a napba, vagy mivel ez felette vakít, ha a napnak tiszta víztükörtől visszavert képébe nehány m. perczig néz, s aztán szemhunyva elfordul, a látás nem szűnik meg azonnal, hanem zárt szeme sötété előtt a nap utóképe még tovább világit, melynek fénye később más határozott rendű színekbe megy át, mig végre az ideghártya izgatottsága fogytával megszűnik. Tehát szemünk lát fényt, szint, képeket, a nélkül, hogy kívülünk ezek léteznének, vagy úgy léteznének , hogy látérzékünkre hathatnának. Néha egy szép festménynek oly egyes részlete, különössége, vagy jelessége, melyet valóságos néztekor, figyelmünk a főtárgygyal lévén elfoglalva, észre sem vettünk, — csak a másod-képben, mely varázslat kép zárt szemünk előtt terem, tűnik fel nekünk.Megtörténik az is, hogy valamely tárgy, rajz, vagy alak öntudatunk nélkül szemünk előtt volt; a szem látta, a mással elfoglalt lélek figyelmét kikerülte az; de később, vagy estve zárt szemünk sötét láttere előtt, mint egészen ismeretlen tárgy , vagy tünet a másod-képben hirtelen megjelenik. És ez utóképek nem csupán a látérzéken mutatkoznak, kiterjednek azok a többi érzékek köreire is. így péld. ha éjjel vasúton megyünk, kivált szenderegve, a vonal megálltával is a mozgást még tovább érezzük. Ismeretes dolog, hogy amputatioknál a beteg hetek múlva is az élesebb fájdalmat testének azon volt része helyén érezi, mely már nincs meg, mely onnan régen le- metszetett. Felette érdekes az, mit Müller János , a jeles physiolog e tüneményekre vonatkozólag magáról ir: „Kitka eset, hogy el- alvás előtt, zárt szemem sötétében világitó képeket ne lássak. Én ezeket mindig meg tudtam különböztetni az álomképektől, és fe- lettök többször, még ébren sokáig gondolkodtam. Sok álmatlan éjjelem kurtult azzal, hogy én mintegy ébren járhattam s gyönyörködhettem látérzékem saját terményei közt. Gyakorlat s ön vigyázat által sikerült azokat tovább fejtenem vagy megállapítanom. Ha én e tüneményt észlelni akarom, nyugodt zárt szemekkel látterem sötétébe nézek, minden gondolattól tartózkodom, hogy más befolyásoktól menten figyelhessek arra, mi szemem előtt, mint egyéb szerveim állapotának reflexe megjelenik. Előbb a sötétben csak egyes fénypontok, változó szinti ködök, felhők mutatkoznak, melyeket nemsokára határozott idomú élénk, vagy bágyadtabb képek követnek, ezek folyvást változnak, alakulnak: többnyire ismeretlen alakok, emberek, állatok, világos térek, melyeket soha sem láttam. Hogy ezek valóban világítanak, s színekkel bírnak, arról semmi kétségem. Néha a sötétben egyszerre előtűnik egy világos kép, máskor ennek feltűnése előtt a láttér lassankint derül fel benső nappallá. Valami különös a szem éjjelének ezen Tokonkinti megvilágosodása, e világosságot nőni érezni és a benső napvilágnál a mozgó, mindig változó idomokat, képeket, mint a testi érzékek önéletének termékeit zárt szemekkel, de ébren, menten minden elfogultság, előítélet, vagy rajongástól látni és eszlelni11! — Miil- lernél tehát e másod-képek maguktól, önként, a léleknek minden megfigyelhető részvéte nélkül keletkeztek, és ö úgy tekintette azokat, mint testi organismusának a látidegre átvetett, és a szemben fény- s színekben nyilatkozó életét, állapotát. Némely egyéniségek, főleg a költői tehetségek e tüneményekre kitűnő hajlam- s fogékonysággal látszanak birni. G ö t h e a nagy költő magáról Írja: „Én azon adományt bírtam, hogy bármikor szemeim behunytam, és lehajtott fővel látérzékem közepére egy virágot gondoltam, az azonnal ott látszott, de egy T Á R C Z A megszökött pénztárnok. Egy angol rendőrtiszt naplójából. (Folytatás). Esetleg Vicksburgba jutottam a Mississippi mellett. Hamis hírek s nyomok következtében Sz.-Louisba utazék, s onnan visz- szatérőben hajónk Vicksburgtól két mérföldnyire megfeneklett. Ez eset következtében az időveszteségen kívül egyéb kárt senki sem szenvedett, s az összes utasok kénytelenek voltak, az éjt Vickshurgban tölteni. Donald ízlését ismerve, mindig az első szállodába mentem, hol őt találhatni leginkább remélhettem ; de ama napon az első vendéglő annyira tele volt, hogy kénytelen voltam, egy másodrangu fogadóban keresni szállást, hol a vendéglős egy piszkos, öreg creol volt. Este volt, s noha azt az amerikaiak hűvösnek nevezték, a levegőt elég melegnek találtam arra, hogy a nagy ebédlőterem nyitott ablakánál foglaljak helyet szivarozva. Szerencsére a szoba azon szöglete, melyben ültem, spanyolfal által teljesen el volt többi részétől lctilönitve. Mialatt szivarozás mellett az ott szokásos, igen kellemes hűsítőt szörpölgettem; két fiatalember lépett a terembe, s egy távoli asztal mellé ülve, frissítőket rendeltek. A spanyolfal egy hasadékán keresztül láttam, hogy mindkettő teljesen ismeretlen előttem. Beszélgetésük után ítélve, felügyelők vagy könyvvivőknek hittem őket a környék ültetvényein. Minthogy egyedül hitték magukat, tartózkodás , nélkül beszélgettek, eleinte New-Orleansról, szerencsejátékokról, szerelmi kalandokról, s más hasonló fontos tárgyakról, majd a j négerekre, aratásra és gyapotra tértek át, úgy hogy végre elál- mosodtam. De mindamellett hallgatóztam. Végre az egyik azzal kezdte társát ingerelni, hogy valami Linwood kisasszonyba, egy ültetvényes leányába szerelmes, mit ez nevetve tagadott. — Linwood Kati igen szép leány ugyan, mondá ö — de a mennyiben valamely férfival törődik, az Vaughan Henrik, nem én— Micsoda ? a tengeri madár ? kérdé a másik ásitozva. — Ugy-e bizony, ö hadnagy a „Vesputius“ fregatteon ? — Igen, válaszolt a kérdezett. Vaughan Henrik csinos és derék, jóravaló fiú ! De ha czirkálásából haza jő , az ajtót zárva fogja találni, mert az öreg Linwood megesküdött, hogy leányát, akár akarja, akár nem, uj felügyelőjéhez adja, habár a szegény leány gyűlöli őt. — Azon ember ez, kit Linwood Brown Bill helyébefogadott föl ? kérdé a másik. — Ugyanaz, lön a válasz. — Úgy látszik, sok pénze van, s az öreg Linwoodnak nagy összeget kölcsönzött birtokára. Jó bolondnak kell lennie, mert az ültetvény tökéletesen ki van merítve, és minden néger, ki még egy centet ért, rég vásárra került New-Orleansban. Hanem talán a bájos Katinkát is meg akarta vele venni a pimasz. — Hogy hívják? Nem Kanadából való?
