Eger - hetilap, 1866

1866-09-06 / 36. szám

302 pusztán maradt. Dohányleveleknek hírmondója sincs. A borzasztó vihar megszűntével a békési és kisvárdai határban másnap ajég által agyonvert nyulakból 160 és a foglyokból 200 darabnál töb­bet szedtek össze, és egy nagy sast vittek Kisvárdára, melynek szárnyát és derekát törte össze a jég. A vihar mentében álló há­zak ablakai mind üveg nélkül maradtak. Ajég és vihar 16 mér­föld területen ment keresztül Szabolcsmegyében, mely ez évben a csapások minden nemében részesült; egy részét fagy és aszály érte, más részéit jégvihar, s ezek mellett augusztus folytán a hosz- szas esőzés szintén tömérdek kárt okozott. A jégvihar által leg­súlyosabban lettek sújtva: Kótaj, Nyíregyháza, Porony, Kemecse, Halász, Bogdány, Kék-Megyer , Demecser, Gégöny, Kis-Várda, Ajak, Litke, Vörösmarth és Kékes határai. — (Személyzetiek.) Pozsgay János keresztes-püspökii, Huliu István, kaáli, Kozma János újmisés szent-erzsébethi, Ki­rály Antal egyeki, Nyárády Lajos újmisés, kötelki, Toronyi Ist­ván újmisés sarudi és Makra Péter szintén újmisés fegyverneki káplánokká neveztettek ki. f (E gress y Gábor emléke tárgyában) a nem­zeti színház tagjaiból bizottmány van alakulófélben. — A „P. Lloydsnak távirják, hogy alosonczi vaspá­lya ü gy e az államtanácsban nehézségekbe ütközött, mik a mi­nisztérium újabb tárgyalását teszik szükségessé. fA (hadifoglyok kicserélése Poroszország- gal)most foly. Az ausztriai katonák 5—5 ezerből álló csapaton­ként fognak visszatérni. A porosz hadifogságban mintegy 30 ezer ember volt, ezek közül 500 tiszt. — A „Wanderer“ közzéteszi egy Bécsben alakult német föderatista haladási párt programmját, mely feladatul tűzte ki, szóval és írásban Ausztria föderális megifjodásának, a nemzetek valódi testvérisülésének, és a magyarok, románok, szlávok s né­metek közötti transactio tanát hirdetni. f A Szent istváu társulat kiadásában megjelenő Cantu vi­lágtörténelméből a különféle akadályok miatt elmaradt VII-dik kötet igen díszes kiadásban elhagyta a sajtót, s mint a társulati igazgatóság által értesittetünk, azonnal a társulati tagoknak szét is küldetik. Ezzel kapcsolatban felemlitjük, hogy a XI. kötet nyo- matásais erélyesen elöhalad, valamint a társulat által újból meg­indított Encyclopoedia legközelebbi kötete is sajtó alatt van már. f A „Times,“ e hires angol világlap, egyik közelebbi szá­mában következőleg ir Ausztriáról: A 8—10 millió német, a had­sereg s a bureaueritia képezik a csász. állam tulajdonképeni ha­talmát, lelkét, életét (!). Gyöngítsék meg Ausztria uralkodó faját, és szervezzék újra a birodalmat a német és magyar tartományok közötti dualismns alapján, vagy pedig részesítsék kedvezmény­ben a föderalismust a csász. állam különféle népfajai között, az anarchia, a feloszlás s a „Finis Ausztriáé“ elkerülhetlen. (!!) A német elem erösbitésével Ausztriának életereje .gyarapszik, a rend, a haladás, sőt még a szabadság eszméi is Ausztriában a németektől származtak, (!!!) s a többi nemzetiség, mint a magyar, cseh, lengyel, horvát sat., bármily jók legyenek is egyéb tulaj­donságaik, az önkormányzatra nem alkalmasak. (!!!!) — E soro­kat csak azért közöltük, hogy lássa az olvasó, hogy nemcsak a bohólapok, hanem oly világhírű lap is, mint a „Times," ir néha — bolondokat. f(SpitzigIczig naptára) czim alatt a jövő évre hu- moristikus naptár jelenik meg számos tréfával, tréfás fametszet­tel, mint az előttünk levő előfizetési felhívás biztosit. A képeket Jankó rajzolja, a szöveget pedig — mint a czim is megmondja — Spitzig Iczig ur Írja, ki az egyik humoristikus lapban már sok találó dolgot mondott el sajátságos zsidó-magyar, vagy magyar­zsidó ész- és nyelvjárásán. A naptár ára 80 kr, mi szept. 15-kéig „Spitzig Iczig naptára szerkesztőségének“ Pestre a Széchenyi- tér 3. sz. 2. em. küldendő. f A magyar kir. helytartótanácsnak Pest városa tanácsához intézett rendelete meghagyja: hogy az ottani orvosokhoz felhívást intézzen, miszerint ezek szükség esetében a távolabbi vidékekre mint cholera-orvosok illő napi dij s az útiköltségek megtérítése mellett kiküldettessenek. A jelentkezők név- és lakásjegyzéke az érintett orsz. főhatósághoz azonnal felterjesztendő. f (AKisfaludy-társaság) módosított alapszabályai megnyerték a megerősítést, remélhető tehát, hogy a tagok száma még ez évben szaporittatni fog. f(A„Zenészeti Lapo k,“) Ábrányi Kornél szerkesz­tése mellett, október elején valószínűleg újra meg fognak indulni. f (Amerikában ez idén roppant termésvolt,) és kilátásba van helyezve, hogy őszre az európai piaczokon sok amerikai gabnát és kukoriczát fognak látni. t (Az északi hadsereg vesztesége,) az eddig kiadott hivatalos jelentés szerint, 4099 halott, 10,425 sebesült és 15,415 „nem találhatókéból áll. * * (Oroszországban is erősen pusztít a cho­lera) s leg.iajnosabb, mint aug. 21-röl a „1’ Etendard" lapnak Pétervárról Írják, azon körülmény, hogy orvosokban és orthodox (orosz) papokban nagy hiányt szenvednek. „Orvosaink, Írja a ne­vezett lap, nagyobb részt németekés lengyelek, amazok a háború miatt hazájukba Németországba siettek, a lengyelek pedig több­nyire Szibériában vannak számkivetésben. Mi a pópákat illeti: ezek igen szeretnek honn maradni és mindenek előtt saját csa­ládjukat, gyermekeiket ápolni. Azon betegek tehát, kik a kórhá­zakba el nem juthatnak, az emberi segély minden nemét nélkü­lözve halnak el. E szomorú körülmény folytán ismét megújult az óhajtás irgalmasnénék behozatalalára, mely eszmét különben a czárné már régen ápol, s e végre néhány irgalmasnénét példá­nyúi Francziaországból akar kérni.“ De kérdés: megtalálják-e majd azon lelkesedést Oroszországban, mely paulai szent Vincze leányait önfeláldozó hivatásukban vezérli? A stereoscop-képekhez legújabban az égitesteket fényké­pezik, névszerint eddig a Jupiter, Mars és Saturnus fényképez­telek le, ez utóbbi volt de la Rue állítása szerint a legmeglepőbb. A nappal is tettek már kísérleteket.-A Dr. Schmidt, a frankfurti állatkert igazgatója ajánlja, hogy a kajdácsok (papagei) kalitkájában vasállvány sohase hasz­náltassák, hanem mindig faállvány, mely szintén ne legyen na­gyon kemény fából. A vasállvány azért nem czélszerü, mert avas jó hővezető lévén, a madarak hűvös időben meghűlnek és elsat- nyulnak; továbbá mert a vasállványon biztos állásuk nem lévén, lábaik feszítése által görcsöket kapnak; végre mert a kajdácsok rágicsálni szeretnek, s mivel a vas erre nem alkalmas, saját tol­láikat tépik ki, és igy szépségükből vesztenek. (Gözkatlanok szétrob bánás a.) Angolországban 1854-től 1864-ig bezárólag, tehát 11 év alatt, nem kevesebb mint 267 gözkatlan repedt, szét, mi 498 emberi életet kívánt áldozatul. /^(Szellőztető-gép,) Dr. Arnolt Londonban, termek, betegszobák és nagy kórodák szellőztetésére alkalmas gépet ta­lált föl, melyet nem rég Párisban is bemutatott. E gépet Yorkban már használják is oly koródában, hol 1000 beteg ápoltatik. A lég lenyomása viz által történik, melynek esése 60 láb, és éjjel-nap­pal óra segélyével szabályosan működik. — Mint a „Lloydsnak írják, Hübner bárónak külügymi­niszterré leendő kineveztetése felett többé semmi kétség. Gr. Mens- dorff a császári ház ministere maradna. Más tudósítások szerint gr. Mensdoríf Csehország parancsnoka leend. Erdély kormány­zója , gr. Crenneville altábornagy állomására többé vissza nem tér. (Halálozások.) Meghaltak aug. 22 —szép. 4-ig: Bádog János 17 éves, Kelemen Veronika 4y2 éves, Boros Erzsébet 11 hónapos, Prikl Mária 6 hetes, Galambos József 8 éves, Erős Já­nos 10 hónapos, Kácsor Mária 3 hetes, Varga Anna 6 hetes, Sze- redi Antal 4 hónapos, Kozma György 3 hónapos, Acsádi Borbála 50 éves, Bírincsik Bernát l1/3 éves, Katona Ferencz 2 éves, Szom­bathelyi Erzsébet 2 napos, Járdán Mária l*/4 éves , Gutta Anna 30 éves, Csutorás Rózái 7 napos, Axmann József 3'/2 éves. Osz- szesen 8 fi-, 10 nőnemű. Született a hét folytán 7 fiú, 14 leány. Há­zasságra lépett 1 pár. Az „Eger“ ezentúl bárminemű hirdetéseket a hirdetési díjnak csak eloleges lefizetése mellett fog felvenni. Gazdaság és üzlet. Eger, szept. 3. Mai hetivásárunkra behozatott: búza 159, két­szeres 132, rozs 144, árpa 63, zab 57, kukoricza 20 — összesen 575 köböl. Az árak következők voltak: búza 8 frt, kétszeres 6 frt 80 kr, rozs 6 frt, árpa 4 frt 20 kr, zab 3 frt 10 kr, kukoricza 6 frt 20 kr köblönkint. Széna mázsája 1 frt 50 kr. Burgonya köblös zsákkal 1 frt 50 kr. — (Lotto húzás.) Budán szept. 1-én kihúzattak: 39, 72, 49, 76, 29. A legközelebbi húzás szept. 12-én leend. — (Börze, szept. 3.) Arany 6 frt 5 kr. Ezüst 126 frt 75 kr. Felelős szerkesztő: V i d a J ó z s e f. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom