Eger - hetilap, 1866
1866-09-06 / 36. szám
298 német minisztériumban is megtörténik a magyar minisztérium felállítása által követelt változás, mihelyt gr. Belcredinek a magyarokkal való alkudozása sikerül. Majláth mostani udvari kanczel- lár, ö Felsége személye körüli miniszterré lesz kinevezve. Mint vannak felosztva a tárczák a leendő magyar minisztériumban, nem tudjuk : Andrássy és Sennyei felöl szól legállandóbban a hir, mint az uj minisztérium tagjairól. — A Lajthán túli minisztériumban változás lesz a pénzügy- és kereskedelmi miniszter személyében. A fentebbi tudósítás két pontja méltó a figyelemre : a mely Eszterházyra és Majláthra vonatkozik, s némi kevés eltérést mutat a kettő az elvekre nézve. Majláth ur ö Felsége személye körüli miniszternek neveztetvén ki, az látszanék, hogy az 1848-iki teljes minisztérium állíttatnék vissza, s csakugyan egy csonka minisztérium ismét oly félszeg rendszabály lenne, mely épen azt nem adná meg, a mi az országgyűlés tárgyalásainak biztos haladására megkivántatik: a törvényes állapot restituálását. Esz- terházy gróf eddig, mint magyar, megmaradván a császári ház miniszterének, már némileg a tizenötös bizottság terve szerinti miniszternek látszanék. Ha továbbá ama hir valósulna, hozzávéve azt, hogy Sennyeyt is a minisztérium tagjának mondják, vagy azt kell hinnünk, hogy a minisztérium pártcoalitióból alakuland, vagy hogy gr. Andrássy ki lesz zárva belőle, s igy tisztán conserva- tiv lesz. Azon eset is, hogy csupa conservativekből neveztessék ki a minisztérium, annyiban vigasztaló lenne, hogy a conservativ párt, mint már csak a magyar minisztérium helyreállítására nézve folyó alkudozások mutatják, máskép gondolkodik, mint a múlt áprilisi felsőházi viták alkalmával, midőn oly sok roszat tudott szólam a minisztérium felelősségének elve, s különösen egy magyar felelős minisztérium ellen. Egyébiránt a vigasztalás nem teljes. Bizonyos az — s ez elég különös — hogy épen a’mostani kormány tagjai vesznek élénk részt egy másnemű formák közt mozgó kormány alakitása tárgyában, s játszszák a korona tanácsosainak szerepét, s állandóan Belcredi grófot nevezik olyannak, ki a magyar államférfiakkal az alkudozásokat folytatja, ugyanazon Belcredi grófot, kiről eddig azt beszélték, hogy Majláthtal és Eszterházy gróffal tökéletesen egyetért, s nemcsak elvben, hanem azon örökösen ingadozó, mindig transigáló, és soha végezni nem tudó eljárásban. Ok a passiv ellenállást folytatták a kormányon, hol positivitásra, tettekre van szükség. Bizonyos titokban tartott eszmékért nagy kitartással védtek úgyszólván minden talpalatnyi földet a jogfolytonosság és törvényesség helyreállításának követelése ellenében, s ez által a közvéleményben roszabb hirök támadt, mint megérdemlenék; mert el kell ismernünk, hogy voltak érdemeik a lefolyt évi átmeneti korban. Most már vegyük fel, hogy kanczellár helyett miniszter lesz a magyar kormány élén. Ha ugyanazok lesznek kormányon, kik eddig a korona tanácsosai valának, nem föltehető-e, hogy állásukat hasonlókép arra használandják — a mennyiben megváltozott viszonyuk engedi — hogy a nemzettel szemben ugyanazon passiv magatartást kövessék, sőt hogy azok, kik eddig a magyar minisztérium felállítását nem javasiák, most is annak hatásköréből többet kívánnak lealkudni, mint a mennyit talán a közvélemény mérsékeltebb árnyalatai is szükségesnek látnak? Már kifejeztük azon egyéni nézetünket, hogy a teljes kiegyenlítésre nem a politikai kisszerű fogások, hanem az egyenes, nyílt fellépés tenne legtöbbet. Határozott elvek (nem theoreticus, hanem életből vett és gyakorlati elvek) s azok őszinte alkalmazása gerjeszt egyfelől bizalmat, és vezet egyszersmind a cselekvésben a főczél elérésére. Minél tovább húzódnak pedig az alkudozások , annál inkább azt kell sejtenünk, hogy a mostani kormánykörökben — hol az uj változás tárgyaltaik —• az eddigi bizonytalanság uralkodik, és sok oly akadály gördittetik az átalakítás elébe, mely szükségtelenül hosszabbítja azt, s talán jövőre is nyűgöket vet egy leendő minisztérium határozottabb mozoghatására. Pedig ismételjük , a sikerre nagyon lényeges, hogy ne felszeg transactiók, hanem teljes határozottsággal vigyék keresztül az uj kormány alakítását mind politikai elvek, mind az ezeket valló egyének dolgában. A közös ügyi tervezet sine qua nonnak mondja, hogy mind nálunk, mind a Lajthán túl valódi alkotmányosság legyen, azaz legyen hozzá valódi parlamentaris kormány is. Nem lehet benne semmi kétség, hogy az országgyűlés ezen feltételt nemhogy eny- hitné, hanem ha lehet, kétségkívül még erősbitni fogja, s még csak alkudozások sem lehetnek a nélkül folyamatba indíthatók. Nem fogják-e ugyanazt kívánni a Lajthán túliak ? — alig hihető; de ha maguk nem kívánnák is, a magyar országgyűlés fogja ezt mulhatlau feltételül szabni. Nem szükséges e tehát, hogy ezen elv hivei üljenek a kormányon, s vezessék be az alkudozásokat? __________ (P- N.) Békeszerződés Ausztria és Poroszország között. (Aláíratott Prágában 1866-ik aug. 23-án, s a ratificatiók ugyanott kicseréltettek 1866-diki aug. 30-án). A legszentebb és feloszthatlanabb Szentháromság nevében! Ausztriai császár ő Felsége és porosz király ő felsége azon kívánság által lévén lelkesülve, hogy tartományaiknak visszaadják a béke jótéteményeit, elhatározták, hogy a Nikolsburgban 1866-ik jul. 26-án aláirt előzeteket végleges békeszerződéssé fogják átalakítani. 0 Felségeik e czélból kinevezték teljhatalmazottaikat éspedig Ausztriai császár|ő Felsége: Valóságos titkos tanácsosát és kamarását, rendkívüli követét és teljhatalmú miniszterét, Brienner-Felsach Adolf Mária bárót, a császári osztrák Lipót-rend commendatorát, s a kir. porosz első osztályú vörös sasrend lovagját stb. Porosz király ö felsége pedig kamarását, valóságos titkos tanácsosát és teljhatalmazottját, Werther Károly bárót, a cserkoszoruval díszített porosz királyi vörös sas-rend, és a csász. osztrák Lipót-rend nagy-keresztesét stb., kik Prágában értekezletre összejővén, jó és helyes alakban talált felhatalmazásaik kicserélése után a következő pontokban állapodtak meg: I. czikk. Jövőben állandóan béke és barátság uralkodjék ausztriai császár ő Felsége és porosz király ő felsége között, nem különben örököseik és utódaik államaik és alattvalóik között. II. czikk. A Nikolsburgban ez évi jul. 26-áu megállapított békeelőzetek IV. pontjának keresztülvitelét illetőleg, miután a francziák császára porosz király ő felségénél meghatalmazott követe által Nikolsburgban ez évi jul. 29-én hivatalosan kijelentette : „qu’en ce qui concerne le Gouvernement de 1’ Empereur, la Venetie est acquise k 1’ Italie, pour lui étre remise á la paix,“ (ami a császár kormányát illeti, Velencze meg van szerezve Olaszország számára, hogy neki a béke megkötése után átadassák), ausztriai császár ö Felsége maga is elfogadja eme nyilatkozatot, és beleegyezését adja a lombard-velenczei királyságnak az olasz királysághoz való csatoltatásához minden más terhelő feltétel nélkül, minthogy átvállalja amaz adósságokat, melyek az átengedett területrészekre esőknek fognak elismertetni, a zürichi szerződéssel megegyezöleg. III. czikk. A hadifoglyok mindkét részről azonnal szabadon bocsáttatnak. IV. czikk. Ausztriai császár ő Felsége elismeri az eddigi német szövetség feloszlatását, és beleegyezését adja Németországnak az osztrák császári állam részvéte nélküli uj átalakitásához. 1
