Eger - hetilap, 1866
1866-08-16 / 33. szám
275 tökéletes egyesítését ellenzik. Hogy e hangulat átalakuljon, arra szükséges, hogy a Dél tapasztalja előbb az általa többrebecsült elkUlönzés következményeit." Levelezések. Iliid Szent Mihály, augusztus elején. T. szerkesztő ur! Minekutána már majd két hónapja nem láttam az „Eger“ színét, nem is tudom tehát, vájjon Kacsaközi visszatért-e már a bölény vadászatról, érdekesen leirta-e, s helyette Rucza- meg Árnyikközi miféle érdekes tapasztalásaikkal gazdagították olvasóik eszme-tárházát? Nem tudom, Eger felé is annyira veszélyessé tette-e a porosz a közlekedést? vagy csupán csak az én „Eger"-emnek akadt oly Bismarkja, ki azt Ostfries- landnak tekintve, irgalmatlanul annektálta? Vagy bizony azt gondolta-e szerkesztő ur, hogy én is fölcsaptam önkéntesnek, és elfogattatván, Neissében nem élek már többé „Eger“-rel? Hogy tehát a téves fogalmakat helyreigazítsam, jelentem, hogy igen is élek még, de meddig, nem tudom, mert a nagy szárazság annyira devalválta a téli eleségre nézve táplált reményeimet, mint bir szerint a „Taurus“ állat-biztositó-társulat kreditjét állítólagos’ fizetési képtelensége miatt, pedig ott van assecurálva egy-két 4 lábú jószágom. Azért is azt proponálom t. szerkesztő urnák, hogy ha megint indit valami bölény-vadászati vállalatot, engem is valami tiszteletbeli számfölötti részvényesnek szerezzen be; igy legalább abból, mit mások lőnek, majd megélek én is; és ha bö- lénybörök helyett legfölebb bakokkal számolnék is be, de oly rendkívüli leírását közölném, hogy a kik benne részt vettek, sem ismernének reá. Félre azonban a tréfával ily komoly időkben! — Komoly időket élünk minden tekintetben, komolyak és válságosak Európára, az osztrák birodalomra, édes magyar hazánkra, és különös ben annak sok fagy- és hőverte vidékeire. Bezzeg nem látom már oly rózsaszín regényes pápaszemen keresztül a Nyírséget, mint csak járt átadás és fizetés mellett cserélik ki, hanem csak egyezkednek, az egyességet pedig később teljesitik. Ezek tehát áruezikk nélküli vasárok. Igen gyakran eladnak a börzén tárgyakat, miket az eladó soha sem birt, de eszében sincs megszerezni; a vevő pedig olya- kat vesz, miket megvenni soha szándoka sem volt. Számitnak a jövőre; reményeket vásárolnak, félelmeket fizetnek ki. III. Szólnom kellene még a börzék szerkezetéről, vagyis gépezetéről ; de akkor e lapok hasábjaiból sokat kellene föláldozni, s még akkor sem meríteném ki e tárgyat. •— Ha a t. olvasó egy börzeéptiletbe alkalmas időben betekint, sokat fog látni, az egészből keveset érteni, s még kevesebbet felfogni. Láthatni ott: nagy néptömeget, — egyeseket majd sugárzó, majd levert arczczal; — hallhatni zajt, zúgást, s egy pillanat múlva .... halotti csendet. Tehát belső, külső gépezetéről nem szólva, csak egy kérdésre akarok felelni. Vájjon hát a nyerészkedés e legfőbb foka is a haladó műveltség mellett bizonyít? Alig mondhatunk igent. Mert ha az ember egy komoly pillantást vet a börzevilág e sóvár, nyugtalan, izgatott s minden szellemi tevékenységét csupán a pénzben ösz- szesitö működésére; ha látjuk, hogy ennek fejei az egész emberiséget — mint hitvány nyerészkedési tárgyat — elnyelni, az ágazatos emberi életet egy ujabbkori részvénytársulat formájába szeretné önteni; hogy az ö jövőre tett számításaikban az embernek csak mint számnak van értéke és jelentősége ; — továbbá ha nézzük, hogy a töke hatalma minden tevékenységre, minden exis- tentiára igyekszik kiterjeszteni hálóját, körébe vonni mindent, j szellemi és anyagi tulajdont, — művészetet, tudományt kész nyetavaly is, midőn hegyet-völgyet zengettem be annak dicséretével T A mindennapi élet, különösen a gazdálkodás balesetei nagyon hamar kiábrándítják és lehűtik az embert. Még csak tavaszszal is minő paradicsomi tenyészet mutatkozott, és mert mintegy an- ticipálta a természetnek rendes folyását, keservesen meg is lakolt érte. Egy éj, egyetlen válságos éj jött, és valamint sok egyéb tavaszi reményeinket a következés, úgy túlgazdag terméssel kecsegtető kilátásainkat is a fagy leperzselte, megsemmisítette! Szőleink, gyümölcsfáink, repezéink úgyszólván teljesen odalettek, csak itt-ott maradt meg valami kicsi mutatóul. Május végétől július elejéig úgyszólván egy csepp esőnk sem járt, azután nagyon kevés, és csak is a kánikula köszöntött be Magdolna napján hűvös esővel, mely azóta széllel vegyest gyakrabban megújult. Hüvelyes veteményeink, zöldségünk, tengerink és burgonyánk szintén nagyobbára elvesztek, és nem tudom, hányadszor újra ültetve, csak tengenek, zabunkat beretvával kellett volna fölszedni, legtöbb gazda jószágával étette le. Az árpa negyedrész magot, a rozs alig fél magot, a búza helylyel-közzel ha a magot vagy kevéssel többet ád, de az is általában igen sokat szenvedett, úgy hogy az már jó termés, hol a kereszt egy vékát kiad. A repezét miért is említsem? ha egy uradalomban, hol legalább is ötezer köbölre számítottak, negyedfélszáz sem termett, tehát csak a tizenötödrésze a jogos várakozásnak, lehet-e ennél még roszabbat képzelni is? Eszerint tehát nyájas olvasó ! ne csodáld, ha oly sokáig az é r- d e k e s (?) szent-mihályi levelek e becses lapokból hiányoztak, miután egyrészt már vásárainkban senkit meg nem vernek, más rendetlenség sem fordult elő, nevezetesebb lopások is, hála Istennek, nem történtek, és a poroszok is tőlünk nagyon messze voltak, tehát érdekes tudósitásokra az anyag is hiányzott, de másrészt bizonyosan érdekesbnél érdekesebb leírások, és fájdalmas tudósítások az országszerte dúlt fagy káros következményeiről sem hiányzottak, nehogy ezek számát megszaporitsam, fölmentve éreztem magamat annál is inkább a levélírástól, minthogy a nagy részkedése tárgyává alacsonyitani; ha továbbá e modern világ- boldogitás szédelgő épületét közelebbről tekintjük, úgy találjuk, hogy alapja több oldalról igen ingatag, törékeny, üres és gyönge, — s ha végre kénytelenittetünk megvallani, hogy e kedélyes épület a legelső vihar alkalmával általános csodálkozás közt ösz- szedölbet; úgy valóban az ily műveltségi lépéseknek nem nagyon tapsolhatunk, sőt a hideg fut végig rajtunk, s félve kérdezzük: hova vezet e roham? . . . De végre is mit sem használ, a jelenkor romlottsága felett jeremiádokat énekelnünk. A vaspályák és távírdák e korszakában minden szélsebességgel halad, s igy a 19-ik század nyugtalan szelleme gyönge szavunk által föl nem tartóztatható. Csak az egygyel vigasztalhatjuk magunkat , hogy a börze-műveltség hazánkban nem érte még el legmagasabb fokát! A reális és solid börzettzlet ellen nincs szavunk, hanem csak a vastag materialismus ellen. Mert a solid börzeüzlet kétségkívül nem csak helyes, de szükséges is. Nagy időnyereség s forgalom- könnyítés, nélkülözhetlen gyűrű a modern kereske^lmi intézmények nagy lánczában. Épen ezért keletkeznek folyton új börzék, melyek az ezelőtti nagy forgalomba» tekintetre sem méltatott tárgyakra terjeszkednek. így napjainkban vannak már köszénbörzék (Londonban), ol aj börzék (Lipcsében), börbörzék (Stuttgartban), gabonabörzék (Döbelnben és Pesten), v a s b ö r- z é k (Hagenben), kux-és bányabörzék (Stuttgartban), iparbörzék (Frankfurt, Stuttgart, Bécs sat.) Mert minden, a mi élénk kereskedelmi czikk, lehet egyszersmind börzetárgy is. L—a L—6.