Eger - hetilap, 1866
1866-08-09 / 32. szám
267 kezűleg alakult, mint a gabnakereskedés, mert mig ez annyira sülyedt, hogy számos gabonakereskedő kénytelen volt üzletével fölhagyni, ugyanez időközben a magyar borkereskedés már a múlt év őszi hónapjaiban, talán a küszöbön álló rósz borszüret miatt, váratlan lendületet nyert. Különösen a középfinom fehér borok aránylag nagy áron és élénken kerestettek. Már a finomabb fehér borok, talán azért, hogy az európai kedvezőtlen kereskedelmi viszonyok még mindig tartottak, nem kerestettek ennjire, s inkább a középszerű vásároltatott, holott ennek ára a finom borokéhoz hasonlítva aránytalanul nagy volt. A tavalyi szüret után ez élénkség még jobban fokozódott, úgy hogy a középminőségíi fehér borok ára rögtön 50% százalékkal emelkedett, mig a finomabb fehér borok ára 20 százalékkal alig javult. A finom és középfinom vörös borok szintén jó keletnek örvendettek, csakhogy azt tapasztaltuk, hogy ezek nem annyira a belföld, mint a külföld számára kerestettek. Atalában a magyar borkereskedés a múlt 2 évben oly terjedelmet nyert, hogy az előbbi években a forgalom felényire sem emelkedett. A múlt évben eléjött tapasztalatokból a magyar borkereskedés mezején sokat tanulhatunk, melynek más években is hasznát vehetjük. Először is láttuk, hogy a középfinom magyar fehér borok, melyek más években szintén legjobban kerestettek, minőségileg oly rósz borév után is, mint az 1864-ki volt, legtöbb vevőre számíthattak, s aránylag magasabb árért valónak értékesíthetők, mint az egészen finom fehér borok. Tehát a jó középfinom borok készítése előnyösebb, mivel ezeket, mint a tapasztalás mutatja, mind benn az országban, mind a szomszéd külföldön a számos kGéposztály legjobban keresi, mig az egészen finom fehér borok supán a gazdagok által kedveltetvén, inkább fényüzési czikkek maradnak, melyekkel terjedelmes üzletet csinálni nem lehet. És e részben czélunkat az is nagyon elősegíti, hogy jó középfinom fehér borokkal kevés ország versenyezhet velünk; mert a példányilag kezelt raj name Néki fehérboroknál inkább a finomságra van tekintet, 8 azért csak főleg fényüzési boroknak mondhatók. Ha e hazának bortermő vidékei közt Eger vidékét — mely bennünket leginkább érdekel — veszszttk szeraügyre, úgy fogjuk találni, hogy nincs honunkban oly bortermő vidék, melynek borkereskedése annyira pangásnak indult volna. Itt legelsöbb tekintetbe kell vennünk ama körülményt, hogy 1855. év óta alig volt kielégítő termésünk, 1862. év óta pedig szőlőink annyira terméketlenné váltak, hogy az évenkénti termés munkáltatásukat s különösen terhes adójukat sem fedezte; miután a folyton uralgó aszály következtében több helyütt a szőlőtőkék csaknem egészen kivesztek, a megmaradtakon mutatkozó csekély termést pedig a közbejött tavaszi fagyok tönkre tették. Továbbá szölö- müvelési rendszerünk csaknem minden más vidékénél drágább, mert vidékünk szőlőhegyei nagyobb része — tartani való vörös bort terem, e fajta bornak pedig, mint az előadottakból látjuk, e mostani szegény korban nincs többé oly kelete, mint volt csak 16 évvel ezelőtt. Lengyelországi szokott kereskedőink nem jönek többé oly számmal hozzánk bort vásárolni, mint valaha, mert az öjólétök is már a mostoha idők áldozatául esett; azért tapasztaljuk ugyanis leginkább a falusi hegyeken, hogy nem lévén előbbi becse az úgynevezett tartani való barna borainknak, a bortermesztők most leginkább sillerféle borokat készítenek, melyek természetesen nem bírnak oly tartóssággal, de korcsmafogyasztásra annál kelendőbbek. Mely körülmények egyszersmint arra inték e vidék hortermesztöit, hogy ha boraink üzletét terHol az emberiség ösállapotából kibontakozott, másokkal érintkezett, helyzetét javította, szellemis anyagi szükségeit szaporította, szóval, hol a műveltséget elfogadta, ott egy átalános értéki mérték, vagyis a pénz nélkülözhetiensége merült föl. — Miből állott legyen a pénz, mindegy volt. A régi népeknél — mint tudjuk — bőr, vas, pergament, sat-böl készült; de a pénz és ennek használata mindenütt egyik jele volta műveltségnek, s minél jobban haladt előre valamely nép a műveltségben, annál inkább tö- kélyesbült pénze, annál átalánosabb lett a pénz használata. így a pénznek — mint csereeszköznek — folyton nőtt becse is, habár benső értéke a vele kicserélt tárgyakhozi viszonyosához képest lassankint csökkent. Ez érték-csökkenés folytán azonban semmiesetre sem szűnt meg a pénz a legkeresettebb czikk lenni; sőt ep oly mértékben nőtt a pénz utáni vágy, a minőben csekélyebb lett benső értéke, mert — az emberi szükségek kielégithetése tekintetéből — most még több pénz kellett már, mint előbb. Igen, de a haladó műveltség mindig jobban fokozta az élet szükségeit, s valamint az egyesek, úgy a népek egymássali közlekedését. Azonban ha A, mit nélkülözhet, B-vel akarja természetben (in natura) kicsélni oly tárgyért, melyet B nélkülözhet, de A-nak hasznos vagy szükséges, az ily természetbeni kicserélés nagy idövesztegetéssel és fáradsággal vau összekötve, mivel nem oly könnyen történhetik ám meg, hogy az, ki egy hasznos tárgyat akar elcserélni, azzal, kinek e tárgyra épen szüksége van, egy j időben találkozbassék, s az utóbbinál épen oly tárgy legyen, j melyre az elsőnek van szüksége, s melyért sajátját kicserélni akarja. Hogy tehát idő és fáradság megkiméltessék, behozatott a pénz, mint általánosan elfogadott értéki eszköz az eladó s Vevő közt. Ez esetben most már csak azt kell fölkeresnünk, ki a keresett tárgygyal bir, s ezt pénzért odaadja; ezáltal az előbbi idő s fáradságnak legalább felét megnyerjük. így származott a pénz- és természet-gazdászat közti összeköttetés. A gazdászati fejlődés már csak e fokán is sok időt s fáradságot megkímélünk, még többet pedig, ha a szükségelt tárgyak vagy ezek egyes nemei számára — nyilván vagy hallgatag — piaczok s eladási határidők tűzetnek ki. Ez esetben mindenki tudja, hogy egy bizonyos helyen és napon, bizonyos szükségleteké t pénzért becserélhet. Ezt mi a vásárokon érjük el. A vásárok közönségesen ott állapíttattak meg, hol a hasznos tárgyak előállítása legkönnyebb, s igy legelterjedtebb volt, tehát a városokban és nagyobb helyeken, viszont pedig a vásári üzlet városokat teremtett. Tudjuk, hogy a régi középkorban egye dili a városok valónak a műveltség védői s terjesztői, hogy az ipar, szorgalom s kereskedelem e helyei egyszersmind a művészetek és tudományok, nem különben a politikai szabadság tűzhelyei gyanánt tekinthetők. Tehát az Uzlet-gazdászati élet már a középkorban a legszívósabb s4leghathatósabb műveltségi eszköznek bizonyult be. így van ez ma is. Sőt éli smert dolog, hogy még a népek harczi összeütközésében is egy hatalmas művelődési eszköz rejlik. Vájjon az északi lovagok vadságát nem a keresztes hadak csiszolták e le ? mennyivel hathatósabb eszköz tehát az emberiség fejlődése s művelődésére egyeseknek egyesekkel s még inkább a népeknek népekkeli békés érintkezése! Vagyis: minden — az egyek és nemzetek közti — forgalom nyereség az emberiségre nézve. De ez érintkezés alakjai folytonos változás és kiképzés alatt állnak, minthogy mindig az élet szükségleteihez igyekeznek alkalmazkodni. így a középkor vásárai nem elégítenék ki az újabb kort, mivel még mindig igen sok időt igényelnének, az idő pedig pénz, innen keletkeztek a börzék, mint a forgalmi s érintkezési alakok magasb nemei, az üzletférfiak napi összejövetelei, a ha- szonkémlelök, nyerészkedők, töke és hitel vásárai. (Vége köv.) *
