Eger - hetilap, 1866
1866-06-07 / 23. szám
195 terjed a magyar nemzeti színházra, a magyar nemzeti múzeumra, az erdélyi muzeum-egyletre, a m. tudós-társaságra és ludovice- umra, azután a vakok- és süketnémák-intézetére, végre a dologházra, fegy- és javitó-intézetekre és a lelenczházra. Mindezen intézetek ügyében albizottmányok küldetnek ki. Javaltatik, hogy mint egy albizottmány a saját munkálatával készen van, az 53-as bizottmány azt rögtön tárgyalja, s azonnal terjeszsze az országgyűlés elé, nem várva össze az összes albizottmányok munkálatainak együttes befejezését. A közösügyi 67-es nagy bizottmány 15-ös választmánya jun. 4-én kezdé meg újra tanácskozásait, melyeket a közbenesö alsóházi ülések szakasztottak meg. A „P. C.“ erre nézve azt hiszi jósolhatni, hogy a tizenötös albizottmány munkálata, ha közben- jövő esetek azt nem gátolják, 10 — 14 nap alatt be lesz fejezve. S minthogy az állandó igazolási osztály, kevés kivétellel majd nem minden munkálatát előterjesztette már a háznak, s 1—2 függőben levő vizsgálaton kiviil semmi újabb tárgyat sem kell tanácskozásai körébe vonni, előre nem látható eseteket kivéve, a horvát ügyről szóló jelentésen kívül, a legközelebbi két hét alatt, az alsóház nyilvános üléseire alig lesz indok. A rendszeres ülések ideje tehát majd csak akkor érkezik el, ha az egyik vagy másik bizottmány előterjeszti javaslatát. Végre a mi a horvát ügyet illeti, a magyar és horvát küldöttségek máj. 28 án tartott ülésében fölolvastatván a magyar viszonválasz, a horvátok oda nyilatkoztak, hogy miután a dolog állása ez által több tekintetben megváltozott, ők az arra való feleletet szükségesnek vélik, s azt ennek folytán még Pesten elkészíteni, s egy két hét múlva benyújtani szándékoznak. Bukovinai levél. Istensegits, május 28-án. Az éhező bukovinai magyarok föl- segélésére küldött, 20 frt o. é. s egy ezüsthuszasból álló könyör- adományt f. bó 18-án kezemhez vettem; *) fogadja t. szerkesztő *) Az újabb 16 frtnyi könyöradományt, is elküldöttük már. S z e r k. ur, valamint a kegyes adakozók meleg köszönetemet az Ínséggel küzdők nevében is. Mi szegény, elszakadt intensegitsi magyarok szegény fatemplomunkban mindennap imádkozunk a szent mise után magyarországi és erdélyi jótevőinkért, kérve rájok a Mindenható áldását. E sanyarú év legalább tiz évvel megrövidítette életemet; se éjjel, se nappal nincs nyugodalmam, szivem majd megszakad, midőn látom a szerencsétleneket, kiknek 3—4 napig sincs mit enniök. Többnyire mindenfele burjánnal élnek, czihart, csipkét, gyökeret s mindenféle füvet vízzel megforróznak, s úgy eszik kenyér nélkül. Az előbb oly piros, testes és vig nép most oly szána- lomraméltó, el van hervadva, s oly gyenge, mint a legyek; látva őket, keserves könyekkel öntözöm arczomat. Tönkre jutott a bukovinai, főkép az istensegitsi és fogadjisteui magyar nép. A bukovinai nép mindig bővelkedett gabonával, nem tudta, mi az éhség, de bezzeg most reá jött az Isten ostora, most rimán- kodnak, simák, éheznek. Sok helyen kiütött az éhségtyphus, a napokban Istensegitsben meghaltak Demeter Ferencz és György János. A gabonát messze főidről, Erdélyből és Magyarországból tengelyen kell hozatni. Egy mérő rozs 10—11 frt, zab 5 frt, árpa 9 frt, kukoricza 10—11 frt. o. é. Babot drága pénzért egy szemet sem lehet kapni. — A tavasz eleinte kellemes és szép volt, az őszi vetések sok reménynyel biztattak , de most 3 hét óta fölötte szigorú, vad, hideg idők járnak, a vetések a hideg eső miatt megsárgultak ; e miatt a gabnaárak felhágtak. E két Ínséges évben latorság, gonoszság, csalárdság annyira elterjedt Bukovinában, hogy borzasztó itt lakni. A fele föld vetetlen maradt, mert nem volt mag, munkát nem kap a szegény nép, mert nincs, ki dolgoztasson, marháinknak több mint felét bitangra kellett bocsátani. Uj gabonát csak augusztus végére várhatunk. Oh de nagy csapás az éhség és pusztulás! A mim csak van, megosztom a szegény néppel, sokszor magam koplalok, de ki győzne annyi éhezőt kielégítői?— Istensegits nagy magyar helység 2360 tiszta katbolikus lakossal, Fogadjisten fiókhelység, Istensegitstöl egy mat egy pazarló, tékozló és szeleburdinak, mint amilyen ön. Hogyan ! mióta itt vagyok, egész világ hivatalos volt asztalához ; nagy pokoli összegért folyt a játszás; táncz, zene, lakoma, mindezeknek nem volt vége hossza. Ha az állam pénztárát önre bíznák, ön még azt is elköltené.“ A házaspár ily barbár kegyetlenséget még nem hallott; hiszen mindezen költségeket csupán azért tették, mert szórakoztatni s mulattatni akarták a nagybácsit. S ne neked! Épen azt hozza föl vádál, amit irántai szeretetök s kedveskedésökből elkövettek. A szerencsétlen Preston hallgatott. „És gyermekeitek, folytatá a nagybácsi, mint valami tengeri nyulak mindig a pádon ülnek, a cselédekre bízva, mig kedves kis anyjuk öltözködik, a divánon nyújtózik, és mindenkivel fecseg.“ „Kedves uram bátyám, mondá Luczia elváltozott hangon, attól féltünk, hogy a gyermekek lármája alkalmatlan leszönnek.‘‘ „Ostobaság! mese! szeretem a gyermekeket; én imádom őket. Ah! de a gyermek öregiti az anyát. S aztán, oly közönséges valami: szeretni gyermekeit! eh!“ „S mondja meg, bácsikám, kérem, ki a választás tárgya, ki a szerencsés választott ? Gondolom a környékből“ .... kérdé Luczia keserűen. „ Ön gondolja! No s asszonyom, ön oktalan. Ez egy igen kedves, szellemdús nő, kinek tehetségei vannak, s ki nem tartja magát nagyra. Eh! érti ön ?“ „Nem találhatom ki,“ mondá Preston. „Pedig úgy van. Ez meglesz, megtörténik. Rendithetlen vagyok szándékomban. Az egy önzetlen személy, ki csupán önmagamért szeret.“ „De mégis .... bizony“ . . . vága közbe Luczia. „Ah ! ön azt hiszi, ez lehetetlen ? Köszönöm alássan, szépen vagyunk: ime ön le van álczázva; hát igy szeret ön engem? Aha! kitaláltam számítását, kedves hugomasszony! szerető rokonok, gyönyörű család! Isten velünk! Üdvözlöm önöket. Örülök, hogy tudom, kikkel van dolgom, majd itt hagyom a faképnél. Hála Istennek! itt a kocsi. Kezeimet mosom, mint Pilátus, asszonyom; ah, Podgers kisasszony többet ér ezer ily elviselhetlen rokonnál. De megbocsátok önöknek. Adieu! Ferencz, add ide kezed, no ugy e kimosdottál az örökségből, látod ficzkó. Asszonyom, alázatos szolgája! ah! önök nem szerethetnek engem! Egy jó öreg embert! Anyád ostoba volt, te is az vagy. Jó éjt! Jó éjt asszonyom ! ha nekem figyermekem lesz, az élni fog, jót állok érte. A viszontlátásig: vén bolond vagyok, nemde? Eh! eh! eh!“ A kocsi elrobogott, s a fiatal házasok ily bucsuzáportól meg- siketülve néztek a kedves, gyöngéd nagybácsi után, ki vígan ment Londonba házasodni. Hallgatva léptek szobájukba. A csa- latkozás, a harag, a boszuság sokáig némákká tette őket. Szegény pár! Hát ezért tettétek ki kies paradicsomikat a vadak pusztításainak ? ezért áldoztátok föl szivetek békés nyugalmát egy hóbortos öreg szeszélyeinek ? ezért adtátok oda csízeteket s papagályaitokat a csörgőkígyónak, pénzetek a kárpitosoknak, s salontokat minden jöttmentnek ?! Kedves olvasóim! igy higyetek egy gazdag nagybácsinak. B. J.
