Eger - hetilap, 1866

1866-01-04 / 1. szám

2 Pesti levelek. I. Ha véletlenül akkor, midőn látogató barátainkat ily- forma szavakkal kisérjük ki: bocsássatok meg, most sok dolgom van, ha mondom, véletlenül ekkor uj látogatókkal találkozunk, önkéntelenül is némi kellemetlen érzés támad bennünk, melyet alig sikerül rögtön legyőznünk. Alkalmasint a sok jeles dolgozat mellett, melyek a szerkesztői fiókban közlésre várnak, legalább is ily kelle­metlen érzéssel veszi át szerkesztő ur jelen levelemet, s meglehet, még a t. olvasó-közönség is, meglátva a czimet, osztozni fog ez érzelemben, gondolván, hogy e czim alatt ismét a pesti ünnepélyek, fényes estélyek, nagyszerű bálok, bálkirálynék stb. leirását találandja, melyeket az újdon­dász és levelező urak oly meghatóan szépen szoktak elő­adni, hogy a mama szinte irigyli a pestiek kedvező hely­zetét, a kisasszony sir, hogy azokban részt nem vehet, s egyedül a papa látszik örülni ezen távollétnek, mert igy egy pár ezer forint megmarad, és talán nem kell a telek­könyvbe uj adósságokat be- és előjegyezni . . Szeretem hinni, hogy a nem várt első találkozás ily kevésbbé kellemes érzései megismerkedésünk után eltűn­nek, és az udvariasan kimért hideg fogadtatás, kedves baráti társalgássá változik át; azért sietek a „pestileveleket“ úgy a t. szerkesztőurnak,mintat. ez. olvasó-közönségnek bemutatni. A „pestilevelek,“ tekintettel egy hetilap szűk terje­delmére, mindenekelőtt rövidek lesznek, és nem fognak sem közjogi nagy kérdéseink komoly tanulmányozásával, j sem a költséges dáridók, vagy Dumas et compagnie cse­vegéseivel foglalkozni. Társadalmi érdekeinknek lesznek azok szentelve; tartalmukat hazai közintézeteink, és a ke­vésbbé fontosaknak látszó, de valóban a polgári jólét, nemzeti fölvirágzás alapját tevő, vallási és oktatási ügyek, az e tekintetbeh kivánt reformok stb. képezendik. És még itt is kerülni fogják a terjedelmesebb tudományos fejtege­téseket és vitatkozásokat. Egyedül jelezni, lajstromozni akarják azok a terveket, melyek társadalmi ügyeink s függő kérdéseink megoldása körül akár Irirlapilag, akár a nyilvános tanácskozásokban szóba, javaslatba hozatnak, hogy lássuk és ismerjük az irányt, mely e tekintetben tul- nyomólag előtérbe lép. Ily mozaikszerű összeállításból azonnal fölismerendjük: a jog és méltányosság, az igazság és testvéri szeretet-e az, melyből az e részben fölvetett re­form kérdések kiindáinak? Közönyösek e tekintetben épen nem lehetünk. Egy, habár csekély igazságtalan követelés, egy méltánytalan határozat iszonyúan képes magát megboszulni. A béke óhajtott révpartja helyett, a visszavonás és békétlenség viharos tengerére űzheti az a hon polgárait, egymás ellen lázithatja a városok lakosait. Tűzzel játszik, ki e tekintet­ben önszenvedélyeit, s nem a jogot, igazságot és méltá­nyosságot követi. Epen olvasom a „Hon“ decz. 2Ö-iki számát. E lap brüsseli levelezője roszalni látszik, hogy a követjelölti programmokban sok társadalmi kérdés megoldása már közel kilátásba helyeztetett, inditványba hozott. A szenve­délyek fölingerlését még időelőttinek tartja. Csak lassan juthat el törvényhozásunk e kérdésekhez. Aláirjuk néze­-«f T A R 1866. Itt a küzdelmek éve, honfiak! Hazánk sorsára huzunk most nyilat; Vagy visszavíja ősj ogát — eszünk, Vagy elbukunk, és mélyebbre esünk— A vesztett múltért késő a panasz, Forró a sziv ? a t é 1 mindig havaz; A forró szívvel félre most tehát, Az ész legyen a fegyver és a gát. Antheuszról tudjátok a mesét? Mig földet éré, győzelmeskedék, Ez a föld nektek a szent jog legyen, S ki azt eladni gyáva, hűtelen, Az veszszen, veszszen----s átkos csontjait Hajítsa ki a föld porondja itt; Ki elárulja a nemzet jogát, Annak e hon nyugalmas sirt nem ád. E honnak földje már sokat takar, Ki vértanú volt, s az volt, mert magyar, De hol küzdénk, a véres harczmező, Horvát- s románnak is temetkező. Testvériség legyen hát jelszavunk, Kik egy dicsőség lángján gyuladunk, S kinek vére eföldet öntözé, Mint testvér jőjön karjaink közé. •C Z A. §*­S egész lesz a hon, egy sziv, mint vala, Midőn Hunyad volt hősi védfala, így összeforrva a nemzetcsalád. Kivívja a szabadság hajnalát, Es messze vet fényt a magyar hona, Tündöklik a szent-István-korona, Fényét nem fogják föl a Kárpátok, Sem Adriában a zugó habok. Keservünk nagy volt, nagy, mint Adria, Most fenékig kell kiszáradnia, Szilárdságunk Kárpátok jelelék, Most már jelelje a törhetlen ég, A melynek alkotmánya nem inog, Bár egymást váltsák évek, századok, Örök jog fénylik minden csillagon, így nagy s dicső az égbirodalom. Mi nemzetek csillagcsalád vagyunk, Az egyetértés fentartó napunk, Oszszuk meg a j o g fényes sugarát, S a legkisebb is csak szeret, csak áld. Legyünk egyek, hol egynek lenni kell, Szemközt a külföld érdekeivel; De itt benn a nemzet-zászló lobog, Éljen a függetlenség és ajog! Mindszenty Gedeon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom