Eger - hetilap, 1865

1865-10-26 / 43. szám

362 f (K i n e v c z é s.) Ö Felsége J a n k o v i eh Lászlót So- mogymegye főispánjának kiuevezni ruéltóztatott. f(A keszthelyi orsz. gazdászati és erdésze­ti tanintézet) november hó 1-sö napján fog megDyittatni. — (Személyzetiek.) Molnár Ferencz geszterédi; Szed- lák Károly ujmisés aszalói káplánokká neveztettek. — (Nyilvános köszönet.) Bőd községében augusztus l én egy kenyérstitö zsellérné gondatlansága által tűz támadván, a száraz hőség és szél közrehatásával terjesztett pusztító elem — rövid pár óra alatt — 16 házat, melléképületekkel, betakarított asztagokkal s takarmánykazlakkal együtt fölemésztett. Közel más­félszáz lelket számláló huszonhét család esett igy az Ínség s nyo­mor martalékául. De a részvét s keresztény szeretet áldása nem késett enyhítő vigaszt nyújtani. Boczonád — az anyaegyház — tőle telhetőleg sietett az első legnyomasztóbb ínség enyhítésére iráhyzott, rögtön használható tápszer, főzelék s pénzbeli jelenté­keny segélylyel. A szomszéd községek is a károsult rokonokra szorított fuvar, vetőmag s több efféle segélyen túl, köz-könyörado- mánynyal is járultak a szenvedők vigasztalására. Erdőtelek buz­gó pásztora gyüjtelékével együtt, 12% köböl rozst, 1% véka ár­pát s 5 o. é. forintot küldött. Heves 8% köböl rozst, 1% köböl bú­zát, 2 véka árpát s 10 forintot. Karácsond 5 forintot. Egerből V. ügyvéd ur 2 forintot. Gosztonyi Kálmán ur nemesszivü családja, rokonai s barátai körében 123 forintot gyűjtött; ebből 118 már kiosztatott, — 5 még aláírásban van. Mindezen becses adomá­nyért a segélyzett tüzkárosultak nevében, ezerszeresen visszafize­tő égi áldást esdve, nyilvános hálaköszönetet szavaz Bo c zon á- d o n, 1865. okt. 16-án, a lelkészhivatal. —(Halálozások.) Meghaltak október 19.—26. Mihályi János 71éves, Lakatos Imréd éves, Csutorás Ferencz 10hónapos, Holczer Árpád 8 éves, Antal Anna 3>/4 éves, Győr Mária 6 éves, Maráz Mih. 3 éves, Malinszki Mih. % éves, Vas István 1% éves, Tengely István 58 éves, Grégász Mária 4% éves, Magyari Fe­rencz 23/4 éves, Megy Pál l3/4éves, Németh Károly 40 éves, Fe­jes János 5 éves, Böbék Teréz 1 éves, Tóth Mihály 8 hetes, Tóth András 22 éves, Fürjes Borbála 66 éves, Grégász Ferencz 1 éves, Török Ferencz 7 éves, Urbanovics János 50 éves, Ábelt Mária IVa éves, Nagy Sándor 3 éves, Komáromi Márton l'/iéves, Goór Gyula iy2 éves. Összesen 20 fi, 6 nőnemű = 26. Született 14 fiú, 14 leány *= 28. Házasságra lépett 7 pár. Gazdaság és üzlet. Eger, okt. 23. Mai hetivásárunkra behozatott: búza 188, két­szeres 67, rozs 168, árpa 62, zab 36, kukoricza59 — összesen 580 köböl. Az árak igy álltak: búza 4—4 ft 80 kr, kétszeres 3 ft 30 kr, rozs 3 ft, árpa 2 ft 40 kr, zab 2 ft 20 kr, kukoricza 3 ft. Egy mázsa széna 1 ft 20 kr, szalma 80—8b kr.Egy zsák burgonya 1 ft 10 kr. — (A bécsi cs. k. lőtt er ián) f. hó 18 án kihúzattak: 52, 55, 65, 75, 77. A legközelebbi húzások okt. 28-án és nov. 4-én lesznek.-- (Bőr z e, okt. 23.) Arany 5 frt 19 kr. Ezüst 107 frt 25 kr. Nyílt tér.*) E rovat alatt az „Eger“ 34-ik számában, a bodi elöljárók aláírásával, nyilvános köszönet szavaztatik a „Hungária“ biztosí­tó intézet képviselőinek a tűzkár megállapítása — s előlegek ki­osztásáért. Az ott közlőiteket nem vonom kétségbe, ellenkezőleg még igazolom. Egyedül nevezett intézet iránti jó szándékkal azon személyes vonzalom — s becsülésnél fogva, melylyel J. L. főfel­ügyelő ur iránt régóta viseltetem, egyenesen hozzá fordulva em- litem: mikép a dicséretes előzményhez nem hasonlított a későbbi eljárás. A szintén károsult bodi bíró öt Ízben fáradt hiába Egerbe a becsösszegért. Különféle ürügy alatt el,- sőt ügyvéd fogadásá­ra utasittatott, azon nyilatkozattal, miszerint „megmutatják, hogy semmit sem fog kapni.“ Midőn pedig •— beúnva a hasztalan fára­dozást — szándékát: ügyét a nyilvánosság terére vinni, jelenté, — — no ezt hagyjuk abba. Elvégre csak egy magas hivatal köz bevetése juttatható öt a becsösszeghez. Egyedül az intézet iránti jó szándékkal kivántam ezt nyílt téren elmondani, azon meggyő­ződésben, miszerint az ily eljárás nem biztos eszköz — a „Nyil­vános köszönet“ zárszavával élve — „a biztosítási üdvös és meg- becsülhetlen eszme terjesztésére.“ Tisztelettel maradok okt. 14-én 1865. a boczonád-bodi lelkész. ") Az e rovatban közlőitekért csupán a sajtóhatóság irányában vállal felelősséget a S z e rk . Felelős szerkesztő: Y i d a J ő z s c f. HIRDETMÉNYEK. Hirdetmény. 1 Princz Márton adós alperesnek a tőle biróilag lefoglalt, megbecsült, s a deméndi 110. sz. tjkönyvben 1—3 r. számig be­vezetett zsellértelki állománya folyó évi november hó 4. napján és 2-od ízben deczember hó 4 én, mindkét ízben reggeli 9 órakor, birói árverés utján, Deménd községében alólirott végrehajtó biró által, a helyszínén közlendő feltételek mellett el fog adatni, miről a venni szándékozók értesittetnek és ezennel meghivatnak. Kelt Egerben október 3-án 1865. Tarnajárás szolgabirája: (10) 3 — 3 NAGY ALBIN. Árverési hirdetmény. Zele Márton felperesnek Cziglcdi Imre ellenisommás szóbe­li perében 240 f. és járúlékai iránt alperesiül biróilag lefoglalt és F.-Abony községe tjk. 167 lapján bejegyzett % kül- és beltel- ke 850 f. a é. a tettes telekkönyvi hatóság august. 30-ról kelt 2609. sz. a. végzése folytán f- év novemb. 9-én F.-Abony községe házánál nyilvános árverés utján eladatni fog; ha ezen alkalommal a kérdéses birtok becsáron felül el nem kelne, ezen esetre 2-ik ár­verési határnapúi f. év decz. 12-én d. e. 9 órája azon megjegy­zéssel tűzetik ki, miképen ez alkalommal a nevezett birtok becs­áron alól is eladatni fog. Az árverési feltételek alúlirtnál megtekinthetők. Eger octob. 5-én 1865. Hevemegye közp. szbirája: (16) 2—3. Gáspárdy Geyza. Árverési hirdetmény. Zele Márton Cziglédi Pál elleni summás szóbeli perében 106 ft. töke s járulékai iránt alperestől biróilag lefoglalt és F.-Abony községe tjk: 165. lapján bejegyzett 850 f. a. é. becsült % kül- és beltelek a tettes telekkönyvi hatóság august. 30 ról kelt 2610. sz. a végzése folytán f. év november 9-én F.-Abony községe házá­nál nyilvános árverés útján el fog adatni, ezen l-sö árverés nem sikerülése esetében 2-ik árverési határidőül f. év december 12- nek d. e. 9. órája azon megjegyzéssel tűzetett ki, miként ez alka­lommal a fenti birtok becsáron alúl is eladatni fog. Az árverési feltételek alúlirtnál megtekinthetők. Eger octob. 5 én 1865. Hevesmegye közp. szbirája. (25) 2—3 Gáspárdy Geyza. Négyszáz darab hízott ürü eladó a nagyméltóságu kassai püspöki uradalmakhoz tartozó Tisza-Kürth helységben. Bővebb tudósitás ott a hely­színén, valamint Harsányban és Püspökiben nyer­hető. (17)1—3.' Egv gyakorlott gazdatiszt kerestetik. Ajánlkozó kellő bizonyitványokkal ellátva jelentse magát Detken. (18) 1—3. Kiadó-tulajdonos Pázmán A. — Nyom. az egri érseki lyceum könyvnyomdáiálmn. 18f?5. Mai számunkhoz „Gutenberg“ czimü nyomdász-szaklap előfizetési felhívása és mutatványszáma van csatolva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom