Eger - hetilap, 1865
1865-10-26 / 43. szám
361 — Következő gyászjelentést vettük: Götz Boldizsár cs. kir. nyugalmazott kapitáuy, Tóth János fehértói plébános, Tóth Jusztina és Tóth Antónia szomorodott szívvel jelentik mostoha nevelt fia illetőleg unokaöcscse és fivérök Tóth Endre jogpálya- végzett s tiszt, esküdtnek f. h. 22-én esti 8 órakor a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után élte legszebb tavaszán. 22 éves korában, sorvadás következtében történt gyászos kirnultát. A hideg tetemek f. hó 24 én d. u. 4 órakor fognak a Fájdalmas ' Szűzről cziinzett temetőben örök nyugalomra a sir ölébe tétetui. Az engesztelő sz. mise-áldozat 25-én a főegyházban reggeli 8 órakor fog léikéért a Mindenhatónak bemutattatok Eger október 23- án 1885. Az örök fény világoskodjék neki! f (A S z e n t -1 s t v á n -1 á r s u 1 a t) évi közgyűlését, a társulat elnökei gróf K á r o 1 y i István és gróf Cziráky János ő nagyméltóságaik elnöklete alatt a nagyszámmal megjelent társu lati tagok részvéte mellett f. hó 19-éu tartotta meg. — Az elnöki előadásból örömmel értesültek a tagok, melyek száma a 6000-ct most is haladja, hogy a társulat kedvező anyagi helyzetben van, és üdvös czéljainak eszközlésére kellő erővel rendelkezik. Az encyclopaedia folytatása már a közel jövőben megkezdetik, e részben üdvös intézkedések történtek. Az igazgató választmány tagjai e közgyűlésen is újra megválasztattak, és a hiány két uj tag, Lipovniczky István és Szabó Imre urak megválasztásával lön pótolva. f (Uj könyv.) Egerben legközelebb következő ezimü munka jelent meg: „Jézus Krisztus é 1 e t -1 ö r t é n e t e, tekintettel a régibb és újabb tévelyekre.“ Irta V e u i 1 1 e t Lajos, francziából fordította Ethei Sebök László, egri főmegyei áldo- zár, papnöveldéi felügyelő, h.-tanár és főegyházi hitszónok. A fordítás jóságáról kezeskedik a fordítónak az irodalom terén ismert neve. A 26 Ívnyi, díszesen kiállitott munka ára 1 ft 50 kr. Megrendelhető a fordítónál, az egyházmegyei hivatalnál vagy a nyomdában. f (Uj lap Egerben.) Jövő év január 1-től kezdve egy uj lap fog Egerben minden hó 1-én és 15-én megjelenni ily czim alatt: „Gutenberg,“ a nyomdászat s a vele rokon szakmák közlönye. Szerkeszti s kiadja Tóth István érs. lyc. nyomdász. A mutatványszám már megjelent. — Előfizetési ára egész évre 2 ft 40 kr, félévre 1 ft 20 kr, negyedévre 60 kr, egy hóra 20 kr. Ha a lap anyagi ereje engedi, az előfizetők évenkint legalább egy történeti képet is kapnak. A lap tiszta jövedelmének fele a pesti nyomdász-önképzö-egylet, fele az egri nyomdász-betegsegélyző- egylet pénztárának ajánltatik föl. Az előfizetések az egri érseki lyc. nyomdába küldendők. — (Az „Erdészeti Lapo k“) ez évi 10-ik füzete megjelent, az előbbiekhez hasonló közhasznú s érdekes tartalommal. f (Vörösmarty életrajza) Gyulai Páltól megjelent. Az életrajz 14 sűrűn nyomatott ivet tesz, s igy Ráth Mór, a kiadó, 7 ívvel ad többet, mint a mennyit Ígért. Gyulai e jeles müve nemcsak Vörösmarty életadatait állítja össze, Vörösmartyt nemcsak mint embert és írót jellemzi, hanem 1823-tól 1848-ig a magyar irodalom és költészet fejlődését is rajzolja, kapcsolatban a társadalmi és politikai viszonyokkal. Nemsokára külön kiadásban is meg fog jelenni, s igy az előfizetőkön kivül mások is megszerezhetik. f (A magyar borok a dublini kiállításon.) A „Gazd. Lapok“ a dublini jury jelentésének a magyar borokat érdeklő következő kivonatát közük: „Az ausztriai (megjegyzendő, hogy a hazai termelésen kiviil csak Schlumberger Róbert ur álli- * tott ki Vöslauból pezsgőt és vörös bort) és a magyar borok különösen említésre méltók. Felette csinos gyűjteménye volt ez a vörös és fehér boroknak, melyeknek fajtái alig vagy csak kevéssé voltak még ismeretesek ez országban. E boroknak úgy minősége és iskoláztatási felsőbbsége, mint termelési olcsósága is azt ígérik, miszerint a könnyebb franczia boroknak hatalmas versenyzői lesznek. — A borok felette kellemetesek, zamatosak, tiszták, mely tulajdonokhoz még az újdonságnak és az olcsó árnak további ajánlata is járul. Érmeket nyertek: Ranolder püspök, magyar borokért. Flandorfer J. Sopronyból, magyar fehér borért; a szeg- szárdi borkereskedési társulat magyar vörös borért; gróf Zichy Ferraris Emanuel - Nagy-Szőllős, — tiszta és olcsó borokért; gróf Zichy Henrik, tokaji borért. — (Figyelmeztetés.) Több oldalról érkezett azon panaszok folytán : bogy a jelenlegi követválasztási mozgalmak alkalmával igen sokan az utczákon, korcsmákban és magánházaknál nappal és éjjel, a békésen lévő s jövő-menő lakosok, szóval, 8 nem ritkán tettlegesen is báutalmaztatnak, — s a csend, és nyugalom, lármás káromlásokkal haborgattatik, és igy a vagyon- s különösen a személy-bátorság nem kis mértékben veszélyeztetik; — ennek folytán, távol legyen azonban, hogy bárki is törvény adta jogától megfosztatni kivántatnék ; mind a mellett a rend, s csend fentartása azt kívánja, miként a csendháborítók ra- konczátlankodásaiktól féken tartva, mindenki törvényes jogát mások sértegetése nélkül szabadon gyakorolhassa; — ez alapon felhivaiik mindenki: — hogy úgy nappal, mint éjjel, s mindenhol, magát csendesen, s békésen viselje, annyival inkább, — mert ellenesetben a már tényleg igénybe vett katonai őrjárat által befogatni, s törvényes büntetés végett, az illető hatóságnak átadatni fog. Eger, október 24. 1865. Eger város polgármestere : Török Sándor. — (Válasz egy névtelen levélre.) Azon névtelenül írott levélre, mely P . . . y név alatt f. hó 19-én adatott fel az egri postára, válaszoltatik: hogy az illető helyeken csak a nyílt eljárás lehetvén irányadó, a titok leple alatti ajánlatok figyelembe nem vétethetnek ; különben ha a levélíró adatai alaposak, és valók, hazafiúi érzete meg fogja neki mondani, hogy mennyire kötelesség vagy nem, azokat jutalom nélkül is közzétenni. f (L apj ain k st atis tikája.) A Pest-Budán jelenleg megjelenő időszaki lapok száma 66-ra rúg. A sajtó alól naponkint kikerülő példányok összes száma 85,835 ; a m. évnegyedben 68 lapnál összesen 84,814 példány nyomattatott, s igy ezek száma a folyó 4-ik évnegyedben 3021 példánynyal szaporodott. A folyó évnegyedben következő 8 uj lap jelent meg: „Esztergomi U j s á g“, „H u n g a r i a“, Magyar jogtudományi h e t i 1 ap“, „K r aj á n“, „Magyar gyermekbarát“, Magyarország és a nagyvilá g“, „S t i x“ és .,U n g a r i- sche medicinische Presse.“ Következő 10 lap pedig megszűnt ;u. m. „Aurora roman a‘‘, „B o j t o r j á n“, „F a t a Morgana“, „Der Hausfreund“, „Land und Forstwirt h“, „0 r s z á g t U k r e“, „Pester Both e“, „U n g. Nachrichten“, „Der Volks gärtner“ és „Z m aj“. —A megjelenő 66 lap közül 45 magyar, 14 német, 3 román, 2 szláv, 2 pedig szerb nyelven van szerkesztve. — Van közöttük 7 napi és 59 heti vagy havi lap. Tartalomra nézve 14 politikai, 11 szépirodalmi, 16 szak-, 3 nép-, 2 nemzetgazdászati, 4 az egyházi, 5 az ifjúsági, 4 a divat-, 6 az élez- és 1 a hirdetési lapok sorába tartozik. f (H á z ö s s z e o m 1 á s.) Berlinben, okt. 20-án d. e. egy 4 emeletes oldalépületa vizikapu-utezában beomlott, melyben 4 műhely volt, 60 munkással, s több családdal. Okt. 21-ig a tüzoltó-tes- tület által 12 sérületlen, 33 megsebesült, s 17 holt egyén ásatott ki. Ugyanekkor a király kapu előtt is beomlott egy ház, mely alkalommal 3 személy öletett, s 3 sebesült meg. f(Pest város főbirájává) Tanhoffer Pál neveztetett ki. f (A pest-losonczi vaspálya) jelen concursualis helyzetében a felügyelő s gondviselő személyzet legsürgösb igényeinek fedezésére a magas kormány 20,000 forintot utalványozott. Örvendetesen halljuk továbbá, hogy a nagy fontosságú vasútnak megmentéséhez a kincstár másfél millió frtnyi segélylyel hajlandó a még szükséges sínek kiállításán kiviil járulni. f(Ö Felsége egy magyarországosiparbank felállítását) megengedni, s a bemutatott alapszabályokat, némi módosítások mellett, helybenhagyni méltóztatott. f (A fotográfiát illetőleg) a Velenczében megjelenő „Kath. Missionär“ ezimü lap következő tudósítást közöl: Brothicrs angol állítása szerint az Athos hegyen levő Dénes-koloetor könyvtárában van egy kézirat Panzalenus szerzetestől, ki 441 és 521. között élt, melynek czíme : „Oktatás a vegytanban, Panzalenus konstantinápolyi szerzetestől.“ E kézirat a sötétkamra leírását s annak kezelési módját tartalmazza. E szerzetes brorn (büzeny) és jód (iblany) helyett, melyek esak 1816 ban találtattak fel, más két, most ismeretlen nevű elemet használt. Simonides Constantin egy 1816. megjelent müvében állítja, hogy Dagherre, Athos hegyi utazásában, ismereteit e kéziratból merítette.“ f (N a gy-K an i z s a) város felgymnasiumot szándékozik alapítani s a magyar udv. caneelláriától engedélyt nyert, hogy az erre szükséges 150,000 frt tőkét nyilvános gyűjtések utján beszerezze. f (A bécsi állatkert-társulat) oly szomorú állapotban van, hogy csődöt mondani volt kénytelen. T