Eger - hetilap, 1865
1865-10-26 / 43. szám
359 kikerülése végett, felpakolt kocsikkal kény tel euittettek kitérni; s nincs elöljáró, a ki az ilyeneket meggátolja. Városi életünk csendes, — színészeink pár hét óta itt nyo morognak, a múltkor, hallom, a szegény primadonna színpadra léptekor a pipafüstben majd megfult; pedig szegények elég szorgalmasak, de a közönség előadásaik látogatásában nagyon hanyag. — Vigasztaljátok, kedves barátim, magatokat azzal, hogy a gyöngyös-patai leégettek részére szeptember hóban tartott műkedvelői előadásból alig lehetett 17 frt tiszta jövedelmet elömu- tatni, s tudjátok meg, hogy a városban lakó izraeliták közül e jótékonyezélu előadásnál egy sem volt jelen, tehát „hódié mihi, eras tibi.“ — A szárazság folytonos, csupán egy kevés harmatféle esőnk volt. Argus. Szomolja, október 19 én. A jelen zajos időszakban a szabadság és törvényességnek mily példáit adják épen azok, kik fönhangon pengetik mindig a szent szabadságot és jogot, arra nézve egy híven leirt vázlattal szolgálok. A mező-kövesdi kerülethez tartozó Szoinoiya községben általában tudva volt, hogy a követségre Mocsáry, andornaki birtokos ur és Ipolyi Arnold, egri kanonok ur léptek föl, s békésen beszéltek egymás közt a lakosok mindkettőről, folyó hó 15-én közös tanácskozmány által kívánván eldönteni, melyik részre álljanak. Azonban 15-én mise alatt négy lovas kocsin behajtat a helységbe valami Hebron nevű ember, ki magát M o- csáry úr tiszttartójának czimezteti, s vele 4 vagy 5 idevaló lakos, kiket megnyerni sikerült az állított tiszttartónak. Ez először is nagy pathossal beszédet tartott az összecsődült néphez, Mocsáry ur érdemeit magasztalván, s prófétai ihlettséggel rajzolván eléjök, mily boldogok lesznek, ha Mocsáryt választják követüknek, biztositá őket, hogy a terhektől, melyeket eddig igazságtalanul viseltek, megszabadulnak, hogy a papnak nem kell többé fizetni, ellenben ha papot választanának követnek, csak terheik súlyosbodnának. A helybeli plébánost, ki az eddig történtekről mit sem tudott, szintén meghívták a tanácskozmányra, ki I p o- 1 y i Arnold kanonokot ajánlá nekik, minden esetben pedig a békét s testvéri szeretetet köté szivökre. Azonban alig ment el a plébános, a kortesvezérek a korcsmán) stól 37 fton egy hordó bort megvevén, a faluházához vivék, s a dobos dobszó mellett hirdeté ki a faluban, hogy a ki Mocsáry részén van, a faluházánál ingyen ihatik Mózes, azaz most már a Mocsáry borából. Volt ivás, azután részegen bekalandozták a falut, M o e s á- ry t éltetve, s halállal fenyegetve, ki Ipolyira szavaz. A ha- rangozót nem látván részökön, házára törtek botokkal, s őt nem találván otthon, nejét s gyermekeit bántalmazták, kocsisát súlyosan megverték, a harangozót hivatalától megfosztottnak nyil- vániták. Mocsáry ure hó 18-án személyesen is megjelent községünkben Vadnay Barna főszolgabíró ur kíséretében. Ott ült a hajdú a bakon, a megjelenés egész hivatalos alakban történt. V. ügyvéd már előre megérkezett. A szolgabiró ur egész ünnepéllyel ajánlotta a faluházához gyűjtött lakosságnak Mocsáryt képviselőül, mintha csak utasitása volna, a választásokba avatkozni. A keserű gyümölcs nem is maradt el, a nép a szolgabiró- ban bizva, szabadosságot gyakorol, a harangozó haza jőni nem mer, ablakait azóta is betörték, s minden békés lakos rettegésben van. Ez hű vázlata, alkotmányos életünk hajnalának. □ Politikai hírek s események. Ausztria. Bécs, okt. 20. A mai hivatalos lap közli, hogy f. hó 16-dikáról kelt legf. elhatározással báró Philippovich F e r e n c z vezérőrnagy altábornagynak, dalmátiai helytartónak és hadparancsoló orsz. tábornoknak neveztetett ki. i Thiel Ferencz udv. tanácsos és kabineti igazgató nyugalomba helyeztetett, s hü és kitűnő szolgálatai elismeréséül a Sz. ; István-rend kis keresztjével diszittetett föl. Az államadósság-ellenőrző bizottmány elnökéhez intézett császári kézirat tartalmát némely lapok hallomás után már idézik. E szerint fölhatalmaztatik a bizottmány munkálatai folytatására, s ha uj kölcsön felvétele szükségessé válnék, a bizottság császári meghatalmazás folytán ellenjegyezni fogja a szerződést. A kézirat birodalmi képviseletet is euilit, de a reichsrath szó elő nem fordul benne. — Bécsből írják, hogy a portugál királyi pár odaérkezése még nem bizonyos ugyan, mind a mellett nagyon valószínű, mikép ő felségeik Bécsen keresztül fognak Olaszországba menni. A ! mi utazásuk jellegét illeti, azt hiszik, miszerint az nem csupán kéjut, hanem a Rómát illető törekvéseken kiviil a portugál kereskedelmi politikában életbeléptetendö változásokkal, és uj kereskedelmi szerződések kötésével van összefüggésben, — mely czél- ból a portugál miniszter, de Pavia vicomte ugyanazon körutat teendi, melyet a királyi pár. Auglia. Palmerston lord, Európa egyik legjelentékenyebb államférfia meghalt. 1784-ben született, és csaknem 60 évig vön kitűnő részt hazája kormányzatában. Mint 22 éves ifjú lépett a parlamentbe, melyben a koppenhágai angol expeditio védelmére tartotta szűz beszédét 1807. Két év múlva mint hadügyi titkár lépett az akkori tory-cabinetbe és az I. N a p o 1 e o n-nak Ilona szigetére leendő szállítása iránt kiadott parancsot is aláírta. Később 20 évnél tovább vezette a külügyminisztériumot, mely állásban minden cabinet örökölte őt; igyment át lassankint a toryktól a whigekhez, kiknek utóbbi években hivatalos feje j volt, habár a radikálok főleg őt tartották a szabadelvű reformbill | akadályozójának. Midőn a második császárságot nagyon elha- ! márkodva s önkényesen ismerte el, elveszté a R u s s el-cabicet- ben külügyi tárczáját, de nemsokára megbuktatta az egész minisztériumot, az Ab e r d e e n-sabinetbe mint belügyminiszter lépett, és ennek romjaiból a krimi háború alatt uj cabinetet alakított, a mely 1858-ban Derby lord vezetése mellett leszoritta- tott, de Palmerston alatt 1859-ben megint kormányra lépett, s azóta folyvást működött. Jovialitásának, melyet azonban némelyek nem épen lelkiismeretes könnyelműségnek tartottak, köszönte nagy részben páratlan népszerűségét, melylyel birt, és a mely hatalmának s nélkülözhetlenségének főtényezöje volt. Halála Anglia politikai életének fordulatot adand, úgyszintén a jelen európai situatióra, valamint az angol-amerikai viszályra is nagy befolyást fog gyakorolhatni. A királynő R us s e 1 grófot kínálta meg a miniszterelnökséggel, ki jelenleg a kabinet alakításával foglalkozik. Londonból okt 23 án kelt távirat szerint, Clarendon a külügyi tárczát veszi át; a többi főtárczák az eddigi miniszterek kezeiben maradnak. Francziaország. A franczia lapok megerősitik,hogy Mer ódé visszalépése folytán kilátás nyílt a Róma és Olaszország közti kiegyezkedésre. Hírlik, hogy Róma a szeptemberi conventio alapján az annectált tartományok adóssági részletének folyóvá tételét követeli. Más hir ismét egy Madagascarba teendő újabb hadjáratról szól. Mondják, mikép a császár a kamarai ülésszak megnyitásának, a francia seregeknek Mexicoból leendő szakonkénti visszahivatását fogja jelenteni. Olaszország. Florenczbői Írják okt. 14-dikéröl: Az uj parlament megszületésének fájdalmai valóban nem csekélyek, — a mit nem lehet csodálni, ha meggondoljuk, hogy az egész országban nem kevesebb miut 17,529 képviselő-jelölt lépett fel, a kik közül mindenik maga mellett és mások ellen agitál. A „Di- ritto“ azt jósolja, mikép ezen összecsödülésböl oly parlament fog születni, a mely belül szerencsétlenné lesz, külirányban pedig ne-