Eger - hetilap, 1865
1865-10-05 / 40. szám
334 A fennirt napon egy közel ezer lélekből álló tömeg, kik kö- 7Ött a hölgyek is szép számmal voltak képviselve, gyűlt össze a Tisza partjától pár száz lépésnyire emelkedő dombon, melyen a szilárd kövekből Ízletesen — Pesten Gerendaynál — készült és babérkoszorúkkal díszített, mintegy 5—6 ölnyi magasságú emlék- lobor (obeliszk) emelkedik. A lobor négyszögti, több lépcső felett áll, ízletes vasrácsozattal, melyet ültetvény környez, van védve, és tömörebb talapzatának északi, a Tisza felé fordított oldalán gránitba aranybetíikkel vésve e fölirat áll: Gróf Széchenyi Istvánnak A Tisza-szabályozás nagy müve Megindítójának, A hol ő maga a munkát megkezdte, Hálás emlékül Az alsó-zabolchi Tisza-szabályozó társulat MDCCCLXV. Míg déli oldalán szintén gránitba vésve Szász Károlvunk következő remek verse olvasható: Két hatalom versenge soká e róna bírásán: Emberi szorgalom, és a vizek ős eleme. Széchenyi lett biró; a Tiszát, medrébe szórttá Szózata : s a nagy tér ím szabad, és a mienk ! Mind az emlék-lobor, mind a mellette készített nagy sátor számos nemzeti lobogóval volt díszítve; ünnepies színben ragyogott le maga a nap is; éltető sugaraival kellemesen árasztván el az egész rónát. Nemcsak Szabolcsmegye színe, hanem az egész Tisza-vidéknek, a Kárpáthok bérczeitől le a magyar Kánaánig, a bő búzatermő Bácskáig, képviselőit láttuk itt testvé- rileg egy nagy és magasztos eszme diadalának megünneplésére egybegyülve. Az Andrássy, Szapáry, Kállay, Jármy és más ős nevek birtokosaitól kezdve az egyszerű földművesig minden rend és rang vala itt képviselve. Fájdalom, az ünnepély főrendezőjét, mélt. gróf Dessewtfy Emil urat egy hirtelen támadt gyengélkedés távol tartá a részvételtől; úgyszintén sajnosán nélkülöztük az ünnepelt nagy honfi két derék fiát, kiket;részint adottszó, részint családi szomorúság tartóztatott vissza. Végre elérkezett az óhajtott perez, és a beállott ünnepi csendben a mélt. püspök úr ismert érczteljes, kellemes és sokszor a megindulástól rezgő hangjával érzésteljesen és meghatólag mondá el remek fölavató beszédét. Nagy lapjaink azt bizonyára egész terjedelmében közölni fogván, megkísértem csak néhány pontját előadni. Előrebocsátván a inéit, szónok a mai ünnepély fontos voltát, és fejtegetvén annak jelentőségét , felejthetlen Széchenyink hosszas és áldásdús működését élénk színekkel raj- zolá. Áttért azután tüzetesen a megboldogultnak ama nagy eszméjére: a „Tisza- völgyének az árvizek pusztításától való megmentésére,“ és miután szivrehatón, és élethi- ven leirá a Tisza-áradások kebelrázó nyomorait, megmutató szükségét a segítésnek, a töltéseknek, a védgátaknak. Az e tekintet- beni kormányi és egyéb intézkedések és a bold, gróf lankadatlan fáradozásainak szakértő ecsetelése után elöadá szónokunk, hogy épen e napon 20 éve, hogy gróf Széehenyi István (1845-ik évi szept. 27-én) Budáról, mint országfejedelmi biztos, a nagy munka megkezdésére elindult, hogy október 9-én már Tisza Dobon volt, hol a szabolcsi birtokosságot egybegyűjtve, lángszavaival, megdönthetien érveivel annyira meggyőzé a vállalat fontosságáról, hogy már nehány nap múlva megkezdettek az előmunkálatok, és e helyen, hol a nagy férfiúnak e szerény emléke diszlik, tette ő maga az első kapavágást. Elöadá továbbá a mélt. fölavató, hogy azóta 63 m é rfö ldnyi területen közel másfél millió hold föld van megmentve, mi mintegy 10 millió ftnyi költségbe került, melyhez a magas kormány négy millióval járult, egyébként is előmozdítván e nagy horderejű és áldásos ügyet. Végezetül egy magasztos apotheosissal a dicsöült szelleméhez, kiről — mint mondá — nem hiheti, hogy az tőlünk mindenkorra megvált légyen, fordult, és miután érdemeit újra fölemlítvén az emlék csekély voltára utalt, elmésen beszövé, hogy mig az ó kor királyainak, nagyjainak óriási gúlákat emelt, miket azonban az alattvalók véres verejték, és fájdalmas könyhullatások között építettek, ennek emlékkövét a szeretet, hála és kegyelet hordá ösz- sze. Fölhivá végül a jelenlevőket, hogy a megboldogultnak honfiait egyetértésre, összetartásra, a körülmények ildomos fölhasználására intő, serkentő szavait megszívlelvén, a jelen válságos i ugyan, de egy szebb jövő hajnalát ígérő korunkban jól figyeljenek ama határvonalra, melyen innen maradni, de a melyen túl menni is egyaránt hazafiúi bűn volna. Ohajtá, hogy e szerény, de hálás kebellel emelt emlék századokig pillantson le a Tisza völgyének boldog és megelégedett lakóira, hogy igy beteljesedjék ünnepelt jósunk szava: „Magyarország nem volt, de lesz! Éljen a haza!“ — Ezek valának körülbelül a méltóságos szónok szavai, melyek végeztével a leirhatlan lelkesedésbe kitörő sokaság harsogó éljeneket hangoztatott mind a hazára, mind az ünnepi szónokra, azután pedig száz és száz torokból meghatóan hangzott a levett fö- vegekkel elénekelt Szózat: „Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar!“ Hogy ezek végeztével ős magyar szokás szerint — „fece- runt magnum áldomás“ — barátságos lakoma következett — melyen notabene a halászlé főszerepet játszott, de a Tisza adta ke- csegén, et consortes kivtil az erdei és mezei vadak sem hiányoztak, magától értetik, s hogy itt szebbnél szebb és hazafias felkö- j szöntések hosszú sora következett, szintén elgondolható; azért i befejezem soraimat azon forró óhajtással, hogy adjon Isten nemzetünknek mostani válságos helyzetében is egy Széchenyinkhez hasonló bölcs és körültekintő vezért, kinek a Gondviselés segélye mellett sikerüljön kivinni azt, hogy nemzet és fejedelem egymást kölcsönösen megértve, jogaikat tisztelve, alkotmányunkat előbbi szilárd alapjára ismét fölépíthessék, hogy századok múlva is zenghessük: És annyi balszerencse közt — Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem — Él nemzet e hazán! Alföldy. Levelezés. Sirok, szept. 20. T. szerkesztő ur! Mióta lemúlt a parádi fürdőidény, melyet nmélt. gr. Károlyi György úr gondoskodása új sétányokkal s ladikázható tóval érdekesebbé, — a szebbnél szebb nővendégkoszorú pedig kitünüvé tön, a mátrai élet újra visszazökkent prózai kerékvágásába. De még elevenen él emlékünkben az Annabál képe, melyen a tündéri csoportozatok s az öltözékben kiváló ízlés minden méltányos igényeket kielégíthetett j elannyira, hogy évek óta ily kedélyesen lefolyt szép tánezviga- I lomra nem emlékeznek. Azóta már a társaság egyik első rendű | tagja, a jótékonyságáról ismert gr. Waldeckné föld alatt pihen, s kedves leányának arcza, melynek mosolyát a feselö bimbó híven | jelképező, bánatba borult. A siroki egyházban Mária neve ünnepén szenteltetett föl azon szép főoltárkép, mely egyidöre Egerben letelepült, legszebb reményekre jogosító S a j ó s y Alajos,akad. festészünk Ízlését és szorgalmát egyaránt dicséri. A kifejezés hűsége, a szép szinvegyület, i de főleg az egészet átlengő vallásos szellem méltóvá teszik őt arra, hogy az egyházi festészet körében minél több megrendeléssel tiszteljék meg. Ha az egyház dajkája volt a szépmüvészetek- nek, e pénzszük világban azoknak egyik menhelye s fentartója lesz, s az áldozattal és lelkesedéssel működő művész kétszeresen | is kiérdemli a méltányló pártolást.— A keretet Schmidt Gyula pesti . aranyozó állította ki szép csínnal s lehető jutányos árért. A képszen- telési tisztet főt. Zsideg Endre közszeretetü kér. esperes úr végző, V
