Eger - hetilap, 1865

1865-09-14 / 37. szám

308

szép perbeszédnek, mely azonban a politikai exigentiák- , nak meg nem felel, — s egy nagy hírben álló birodalmi tanácstag, ki különben rokonszenvét irántunk több alka- j lommal nyilvánitá, még 1863-ban azt mondá egy beszé- dében Deák feliratára vonatkozólag : „jogdeductiókkal pereket nyerünk, de nem üzünk politikát.“ íme megjelent nagy hazánkfiának ismeretes húsvéti czikke, mely saját- lag csak exposéja volt az 1861-iki felirat egyik alapesz- eszméjének, s melyben ki lön mondva habozás nélkül, hogy mi magyarok a birodalom valódi érdekeit minden egyéb országos érdekek felett állónak tekintjük, s hogy az azok által elénk szabott közös ügyek közös tárgyalásának szükségességét igen is elismerjük. Hogy ez már többé nem puszta jogdeductio, nemcsak perbeszéd volt, hanem egy nagyhorderejű, s mélységű politikai eszme, azt el kelle ismerni a bécsi centralista uraknak is, s el azt is, hogy ez oly lépés volt a kibékülésre, melyet el nem fogadni, csak eszeveszett önhittség és politikai vakság tanácsolhatott. S ime midőn a bölcs fejedelem átérté a nemzet magas gondolkozását, mérlegbe vetvén az eddig történteket, látá, hogy ez nem az, mi uralkodói szándéka volt, látá, hogy a kiknek kezeibe az ügyek vezetését tette, őt meg nem érték, s igy azokat másokra bízni, a birodalom jóléte követeié — mit tesznek azok, kiknek a békülékeny jobbot őszintén odanyujtottuk? a február 26-iki chartát egyszerűen reánk nézve is kötelezőnek mondják, s az ő jogfolytonosságukba bennünket is belefoglalnak, mi által eme jogfolytonosság valódi jogeljátszá- si és contumacirozási folytonossággá torzúl; — úgyszintén erdélyi vívmányaikat ezen ország és a birodalom alapjoga egyik szentesitett lapjának elismerni követelik! Ha ezen urak egyebet nem, annyit mégis megtanulhattak volna az alkotmányos országok történetéből, hogy a mint már Aristoteles hirdető, minden életbeléptetendő alkotmánynak először be kell bizonyítani kivihetőségét, életrevalóságát; megtaníthatták volna, hogy igenis egy országot alkotmányától megfosztani lehet, de alkotmányt jogi fictio által éíetbeléptetni akarni, oly közjogi szörnyeszme, melynek forrása csak a legnevetségesebb ignorantia, vagy a leglelkiismeretlenebb jogtapodás lehet.

íme tehát ezen párt a bureaukratiával egyesülve az, mely mindent elkövet, hogy a magyar kormány helyzetét megnehezítse, hogy azt, mondjuk ki az igazi szót, hiszen az „Ost-Deutse Post“ világosan kijelenti, hogy nem hiszi, mikép a Majláth-kormány a nehézségekkel megküzdeni képes legyen, — hogy azt megbuktassa. Mert reájok nézve a Majláth-kormány bukása korántsem csak egyszerű személy változás jelentőségével birna. Jól tudják ők, hogy ez esetben pártjok ismét azonnal elfoglalná a tért, s bár a birodalom beláthatlan bonyodalmaknak nézne elé, de a helyzet uraivá tevén magukat, azt saját eszményképük és önös érdekeik valósítására kizsákmányolni el nem mulasztanák.

Azért is eme centralista-bureaukrata párt részint nyíltan, részint alattomban már eddig is a legelkeseredettebb módon folytatja a harczot a magyar kormány ellen, miután látja, hogy az a bevégzett tényekre, csak azért, mert azok véghezvitettek, sanctióját adni soha sem fogja. Eme párt azt hitte, és még mai napig is azt hiszi, mint ezt az „Ost-Deutsche Post“ elég nyíltan elárulja, hogy a Majláth- kormány megbuktatásának eszközeit maga a magyar nemzet fogja kezeikbe szolgáltatni. Ok ismerik a nemzet tör- hetlen ragaszkodását alkotmányos törvényeihez, s abban biztak, hogy ha a megyék azonnali restituálása bekövetkezik, majd lesz ott m a g á b a n a m e r e v törvényességi álláspontban gy hanyag eleged nő, mely lángra lobbanva, magát a Majláth kormányt is megemészti.— Most, midőn e várakozásukat meghiúsulva látják, legalább azon reménynyel táplálkoznak, hogy a nemzet a kormánytól azon eljárás miatt, melyet az a megyék rendezésénél követett, azon bizalmat, s rokonszenvet, melyre annak a jelen körülmények közt támaszkodnia kell, meg fogja tagadni. — Valóban szomorú volna, ha e reményűk teljesedésbe menne, szomorú a birodalomra, s kétszeresen szomorú a nemzetre! De ezt hinni egvelőre semmi okunk sincs. Hazafiak, kiknek szilárd alkotmányos, minden önérdeken magasan felülemelkedő érzelmeikről meggyőződve van a nemzet, kezdik elfoglalni a tért, melyre a kormánytól meghivattak, hogy nagy czéljaiban a nehéz körülmények közt minden erejűkkel támogassák, s hogy ha szükséges, közvetitői legyenek azon bizalomnak, mely a kormány és nemzet egységes törekvéseinek súlyt kölcsönözni képes. Es mi hálás kebellel kell, hogy üdvözöljük a honfiakat, kik mély belátással érték meg a kor szavát, s politikai tapintattal fogják föl a helyzet jellemét, s kik bölcsen felfogták, hogy a hol a törvényes állapotot azonnal egész teljességében helyreállítani nem lehet, de annak létesítése fenn és alant szilárd elhatározássá érlelődött, már az előkészítés munkája is a legjobb erőket követeli, s hogy ilyenkor megtagadni a közreműködést, annyit tenne, mint a kiegyenlités elé akadályokat gördíteni.

De vannak kitűnő hazafiak, kik azt hiszik, hogy miután a megyék szervezésének kérdése tisztán belkérdés, s ahhoz a Lajtán túli szomszédoknak semmi beleszólásuk sincs, e téren a kormánynak bátran opponálhatnak, a nélkül, hogy annak állását ezáltal nehezítenék, sőt hasznára vaunak,miután azáltal figyelmeztetik, hogy az út, melyen jár, czélhoz nem vezet. így mondja pl. gr. Andrássy Gyula egy a „Pesti Naplóban“ közlött s igen szépen kidolgozott czikkében, hogy „a minden ároni támogatás csak kívülről jövő támadás ellen szükséges ; az alkotmányos mérleg elveszti természetes helyzetét, midőn az ellenzék súlya a kormány serpenyőjébe tétetik.“ Föltéve, hogy mi ezen sententiát elismerjük, kérdjük, úgy áll-e nálunk az alkotmányos mérleg, hogy az alkotmányon kivül fekvő veszélyek által fenyegetve nincs?

Tizenöt év óta van felfüggesztve alkotmányos életünk ; s most, midőn annak visszahelyezése vétetik czélba, mennyi ellenséges befolyással kell megküzdenie, melyek a kivitelt megakadályozni törekszenek. Az egymással szövetkezett befolyásoknak súlyát és természetét csak is azok képesek kellőleg fölismerni és méltányolni, kik a dolgok élén állván, beavatvák azon szövevényes viszonyokba, melyeket a jelen körülmények közt diplomatiai tapintattal mérlegelni kell. Ilyenkor az oppositio könnyen azon veszélynek van kitéve, hogy tévúton jár, — s noha itt az oppositio fontosságára nézve az alkotmányos életben egyetértünk a nagy angol államférfiuval, Foxszal, hogy ha oppositio nem volna, azt megvásárolni kellene, de a jelen körülmények közt, midőn a Majláth-kormánynak a nemzet egységes támogatására a legnagyobb szüksége van, az oppositio, miután semmi kilátása sem lehet ahhoz, hogy magának gyakorlati érvényt szerezzen, a kormányt csak gyengítheti. Nem szabad felednünk, hogy a kormány legközelebbi feladata a nemzetnek is legforróbb óhajtása, t. i. az alkotmányos élet újra életbeléptetése, s hogy minden támogatás, melylyel a kormány erősbül, csak ezen közös törekvést segíti elő; mig