Eger - hetilap, 1865
1865-08-24 / 34. szám
287 nyugszik, és — a te hűséged. Tedd ujjaidat e tőrre, s esküdjél meg, hogy szeretsz, s örökké szeretni fogsz. Alfons visszalépett, s az ajkain derengő mosolyt a határozatlanság egy neme váltá föl. Keblében egy eddig ismeretlen húr feszülését érzé, s azon túltelt indulat miatt, mely lélekvilágában egyszerre föllángolt, azt hitte, hogy e feszült húr szétpattanásától kell félnie. Marietta görcsösen szoritá magához karját, s a szenvedély majdnem elfojtott hangján szóla : „Te nem akarsz e tőrre esküdni, Alfons ? Rettegj egy olasz nő boszújától! szerelme nem hevesebb, mint ez. Kivánok- e tőled egyebet szerelemnél ? akard, s rabként kisérend- lek az északi jégsark hideg honába, miudent elkövetek, elszenvedek, csak szeress.“ Marietta, midőn igy szólott, kezét, melyben a tört tartá, összébb szoritá, szeme rejtélyes tüztől villogott, s arczát sötét láng égeté. Szép volt e nő ; egyike azon arczoknak, melyek az embert első tekintetre meglepik, megragadják. E villogó szempár édes tekintete szívbe hatni kénytelen ; e rövid római orr; nedves ajkai csattanó bíborán hóditóan leng az örökös mosoly, s az üde vér- pirosság, mely annak színét tévé, szinte váratá a nézővel, hogy a gondolatvékony hártya átreped; a gyümölcsfrissü pír, mint a hajnalban feselt virág kelyhének harmata, játszva rezg e barnás színezetű arczbörön, s épen e barnás színezet az, mi nélkül ez arcz talán vesztene kelleméböl. Derekán patyolat-öltöny ömlött el, sztizkeblét oly szeméremmel fedve, mintha száz szem nézne rája. — Alfons szive dobogásán érzé, hogy öt szebbnek sohasem látta, s karjait kinyújtván, utána rebegé: „Marietta!“ A leány lebocsátá kezét a tőrrel, ajkain könnyű mosoly vo- nódék keresztül, s újólag kérdé: „akarsz esküdni, Alfons?“ „Örök szerelmet esküszöm neked!“ mondá hévvel Allons, s jobbjának két ujjával gyengén megérinté a tőrt. Marietta örömtől reszketve, eldobá tőrét, s röpülve szállt kedvese mellére: Most enyém vagy Alfons, enyém örökre! Semmi sem szakaszt el tőled, a földnek semmi hatalma sem választ el többé szivedtől! Légy egyike azon keveseknek, kik mint a rózsa, végső levelükben is megtartják szinöket s illatukat.“ Tudnunk kell, hogy Mariettában vallásos bnzgalom szente- sité e szenvedélyt, s Alfons iránti hti szerelme a tisztelet ama szilárd talapzatán égett, kol e lángok csak az élettel alusznak el. Gyöngy volt az, melyet az ég harmatja érlelt, angyalok mosolya színezett, s gyémánt, mely olvadó arany közt sértetlen ragyog! mint a költő énekelte: „Tiszta e kebelnek mélye; Égi kéz lövelt beléje Lángokat. És a lángok szüzén égnek Szent oltárán az erénynek, El nem romlott szív alatt.“ Van egy mennyei bélyege a jobb női kebelnek, melyet a külvilág el nem törölhet. Állítsd magasan vagy aljasan, öröm vagy bánat közé: kinek ezt adá végzete, változni nem fog; a szív megmarad régi helyén. Egyenlőn boldog a koldus rongyai között, ha szerelmet találhata, egyenlőn keservteli a herczegnő bíbora alatt, midőn magát elhagyatva látja. Nincs semmi, mi annyira szeretetre gerjesztene, mint ha magunk szeretünk. Az emberi kebel közönségesen echóként azon hangokat ismétli, melyekkel feléje fordulunk. Kevés ember van, ki nem érezte volna, hogy a szívnek is van- nakszükségei, melyeknek kielégítése nélkül boldogság nem képzelhető; mégis ha másokról hozunk ítéletet, megfeledkezünk róla. Adj szerelmet a szívnek, s mi mélyében szunnyadóit, a szép s nagynak csirája, fejlődni fog meleg érintése alatt, legyen gondolat, dal vagy tett, mit az ég a kebelbe teremtett, — a szerelem felhozza mélyéből a kincset. — A ki szeret, nem lehet nemtelen érzésű soha! A nőt szive által akarta az ég boldogítani, a férfit feje által ; annak hivatása e földön a szeretet, ezé a küzdés, a tett. A m az ember saját tettei által, csak annyira méltó, és nem többre. „Kincsed s javad akármily nagy, S szép bár tested termete : Az, a mit bírsz, az nem te vagy, Csak a mit tészsz, az vagy te!“ mondjuk a költővel. A valódi nagy ember jellege elméjét morális s politikai erényekkel összekapcsolni, tetteiben nemes indító okoktól vezérelve egyedül a közjóra s emberiség boldogitására figyelmezni; ilyenek voltak Traján, Márk-Aurél, Hunyadi János, s mások. Az ilyen lelkeknek minden nyilatkozata nagyszerű ; a nagyság bélyegét rányómja minden rendelése, s legkisebb intézkedéseiben is tisztán fölismerhető a kitűnő szellemi erő. Az érdem nélkül magasztalt hasonló a pincze nedvei között felnőtt fűszálhoz : ez, mihelyt napfényre hozatik, — lekonyul ; a esillogó áltettek pedig mint szappanbuborék, mely pillanatig szép színekkel kecsegtet, de nem sokára felpattan s elenyész. Ne a köztaps és dicséret, hanem valami magasb czélérés legyen fáradozásunk köre! (Folyt, követk.) Vegyes hírek. — (Országos ünnepeinket), értjük 0 Felsége születés napját és Szent István első apostoli királyunk ünnepét nem ugyan az ország fővárosában, Pesten nyilvánult és kifejtett fény nyel, hanem hasonló öröm érzelemmel siettünk mi is megünnepelni. A vár ormain kora reggel megdördült mozsár üdvlövések hirdették városunk lakosságának ez ünnepnek jelentőséget. Mind a két ünnepen érsek 0 nagyméltósága végezte az ünnepélyes isteni tiszteletet fényes egyházi segédlet mellett mutatván be a szentmise áldozatot 0 Felsége és a haza boldogságáért. Az isteni tiszteleten a megyei és városi tisztviselői kar és a cs. kir. katonaság testületileg, — az érdemes czéhek és a legényegylet pedig zászlóikkal jelentek meg. Szent István király napján érsek ö nagyméltósánál, 0 Felsége tiszteletére egy órakor disze- béd volt, melyre 70—80 vendég volt hivatalos, kik a házi ur, által 0 Felségére mondott pohár-felköszöntést viharos eljenekkel fogadták és viszonozták. Ébéd felett kellemes meglepetést okozott a helybeli legényegylet énekkarának véletlen megjelenése, mely kedves magyar népdalainkból néhányat szabatosan és ösz- hangzóan énekelt el. — (Érsek s örökös föispány ur) ő nagyméltósága ma Bécsbe utazott el. Az Isten kisérje utazásában! + (D édesből írják nekünk:) hogy a szomszéd M-ból Dédesbe vezető utón az úgynevezett Barócz völgyben aug. 15-én este egy meggyilkolt ember hullájára akadtak, kinek egy karja levágva, s egész teste rútul eléktelenitve volt. A rögtön megtett nyomozásból kitűnt, hogy a hulla egy itt járó idegen izraelitáé, kinél állítólag 80 o. é. forint volt. A tettesek, kiket S. K. az erélyes járási csendbiztos már szerencsésen kézrekeritett, málin- kai legények, számra 4-en. S immár a zsidó egy egy darab ruháját, mint corpus delictit vive vállukon, már be is kisértettek a megye székhelyére Miskolczra. A határ a legszomorúbb kin ézésti. Legelő nincs, a kukoricza teljesen elsült, a szöllöben semmi remény. — (C z é 11 ö v é s z e t.) Az egri polg. lövődében f. hó 13-án lőttek: Makay Bódog 1 négyes, 6 hármas, — Für Bertalan 3 négyes, 8 hármas, — Limprecht János 1 szög, 2 négyes, 4 hármas, Schill Ahthanáz 1 négyes, 6 hármas, — Szokolay Lajos 3 — hármas, Böth József 3 négyes, 4 hármas, — Steinhäuser Antal 1 négyes, 1 hármas, — összesen 1 szög 11 négyes és 32 hármas kört. Aranyat nyert Limprecht János szöglövésért, 2 ftos tallért Róth József,
