Eger - hetilap, 1865

1865-08-10 / 32. szám

— 271 Levelezések. Erdőtelek, jul. 30. Nincsen szebb s nemesebb áldozat, mit akár kormányok, akár egyes hazafiak a haza oltárára tehetnek, mint mely a nevelésügy előmozdítására, s a külöubféle tanin­tézetek felállítására tétetik. — Egyes országok boldogságát, di­csőségét, érdemét nem egyedül az anyagi jólétből mérhetjük, hanem főleg a szellemi magasabb műveltségből, mely azokat elárasztja, azoknak fényt kölcsönöz, s a világ színvonalán meg- állani s más országokkal versenyezni segíti. A haladás e korszakában, mely naponkint óriási előmene­telt mutat fel, valamint sok más országban, úgy nálunk is a ma­gas kormány kiváló figyelemmel ragadja meg a népnevelési leg­fontosabb ügyet, hogy a társadalomban szabadabb állást nyert köznép régi tudatlanságából kiemeltessék, s alkalmat nyerjen, már a legalsóbb néposztálynál is szükségessé vált oktatásban s ezzel járt művelődésben részesülhetni. Örömmel látunk s jegyzünk is föl minden e téren fölmerült mozzanatot, — s igy örömmel üdvözöljük a u. m. helytartótanács­nak azon üdvös intézkedését, miszerint politikai hatóságok utján minden népesebb pusztákon, a nélkülözött nyilvános iskolák fel- állithatásának tervét a múlt hónapban fölterjesztetni rendelte; — ilyen a többi között a Hevesmegyébe keblezett, s az erdőtel­ki anyaegyházhoz kapcsolt Puszta-Teuk is, — ámde itt a n. in. helytartótanács üdvös szándékát megelőzte egri érsek ő nagymél­tósága főpásztori kegyessége, ki látván a kiáltó szükséget, misze­rint e népes puszta lakosai gyermekeik oktatását vagy egészen nélkülözni, vagy csak nagy áldozattal az anyaegyházban eszkö­zöltetni kényszerültek, Puszta Tenken egy nyilvános népiskola felállítását, s rendes tanító behozatalát még május hóban nemes- lelktileg elhatározni méltóztatott, — e végre egy négy holdra ter­jedő szép belső telket 1300 forintért épen e napokban vásárolt meg, s a rajta levő házat csaknem 1300 forintra fölmenő áldozat­tal kijavíttatni s tauitói-lak és iskolává átalakíttatni rendelte; — a kijavítási előleges munkák már meg is kezdettek, s bizton hisz- sziik, hogy kegyelmes érsek-atyánk kijelentett magas akarata szerint, ezen pusztai néptanoda még e folyó év végén a népneve­lésnek s nyilvános tanításnak átadatik. Kegyelmes föpásztorunk ezen nemes adakozásával, — mi­hez járuiand még, mint szerencsénk volt értesülni, a tanító fize­tésének általa történendő megalapítása, — ismét egy szép virá­got illesztett azon ragyogó koszomba, mely áldásos életének örökítésére, jótékony adakozásaiból egybefiizetett s aranymiséje emlékére kiadatott a az egri főmegyei papság emlékkönyvében. E puszta-tenki iskola és iskola-tanitók fizetési alapítványa való­ban örök s halhatatlan emléke leend föpásztorunk félszázados aranyáldozata ünnepének, mert e nemes eszme és terv épen ak­kor nyert életet, midőn kegyes föpásztorunk székhelyét elhagyan­dó vala, bogy messze tőlünk, elvonulva s szerény csendben mu­tassa be a Mindenhatónak aránymiséjét. Puszta-Teuk lakosai a hála és öröm érzékeny köuyeivel fogadták ö nagyméltóságának ezen atyai gondoskodását, s a nép- nevelés érdekében tett nagylelkű áldozatát, s nem is szűnnek meg napi imájokban kérni az egek Urát, hogy kegyes érsek-atyánk­nak áldásos életét még hosszú időkre terjeszsze, az általa alapí­tandó taniutézetet pedig tegye hasznossá és gyümölcsözővé. V. Török-Szcnt-Miklós, aug. 1. „Elhervadt a levél, a fák koszo­rúi lehuiitak“ — volna már, úgy gondolom, itt nálunk az aiföldön a folyton egyaránt perzselő hőségben, hahogy léteznének, már t. i. itt nálunk ilyetén élöfák, melyek másutt lombkoszoruikkal enyhadó jótékony árnyat szoktak nyújtani a fáradt váudoruak, szállást adnak a madárnak, barátságosabb arczot a vidéknek — mi azonban elmondhatjuk Tompával: „Sik a mező, se halma, se erdeje!“ S ime mégis iunét, hol fa nem virul; de a saharai hőségben már nem is virulhatna, —levelezés mutatkozik! fényes bizonysá­ga e kopárság annnk,hogy ezen levelező nem fa,s igy egész öntudat­tal óvást tehet előre is minden néven nevezendök ellen, kik ne­talán fa Jankónak szeretnék őt titulálhat ni per similitudinem, mert levelezget. Ki vagyok hát én? mi a nevem? — oh ne kérdezd, nyájas olvasója az „Eger“nek ! — Azt azonban még is ki kell mondanom, hogy nem vagyok százszemü ember. Micsoda?! — igen, igen, százszemü ember, ki jelenleg Gyöngyös városában existál, és forgatja körül mindenesetre imposant tekintetét. Ha nem hiszed, nézd, ott áll neve az újságban, s miért Írná magát százszemü embernek, ha nem volna az ? — hiszen ez ekkor épen úgy jöne ki, mint ha én magamat viceispánnak mondanám; pedig az egész világ tudná, hogy nem vagyok egyéb, mint kifent bajúszú por­koláb. Tehát még egyszer mondom, hogy én nem vagyok százsze­mü ember. Sajnálom, de nem tehetek róla. Sajnálom pedig azért; mert százszemü embernek jó, mikor pedig levelezői functiot vé­gez, nagyon jó; — képezvén ugyanis az ö szemtábora együttvé­ve egy lehetőleg tökéletes kaleidoscopot, melyben Gyöngyös és vidékének minden mozzanata megmutatja magát; és a mi szin­tén nagyon jó, mindezeket, a miket látott, észrevett, — bátran papírra teheti, nem ijedvén meg, ha egy-két szemét valaki kie­melné, mi különben a mai furfangos világban könnyen megeshetik az igazságért; s igy viselheti magát, bátran, addig, mig 98 szemét ki nem tolják, ekkor azután majd lesz ö is olyan em- 1 bér, mint én, kinek bár nincsen száz szeme, de azért mégis szemes ember. Sőt ki kell mondanom, hogy kettőnél nekem is i több szemem van! — csakhogy én ezeket reservában szoktam tartani az asztalfiában, most pedig pláne elzárom, jól tudván, hogy azon vitézlő férfiúnak, ki levelezői functiora vállalkozik, nem szabad semmiféle szemüvegeken nézegéini. De ha a pesti tárezairóknak a hét eseményeit hőséggel sza­bad kezdeni, hőséggel szabad végezni: miért ne volna nekem is szabad, legalább kezdeni a hőséggel provincziális tudósításomat? — Hiszen ez igen természetes; mert hiszen kivéve a pénzhiányt — mi különben szintén meleget szokott okozni, és pedig néha I annyira, hogy szinte fő belé az ember feje — a hőségnek hatását érzi most leginkább az ember, még a szobában üldögélő ember is, hol különben állandóan 22 Reaurn. fokú jó meleg van, csak sziin- I telén azt mondogatja: júj de meleg van ! — Hát a szegény föld­műves ! kinek kaszája napkelettől napnyugtáig a verőfényben : csillog, arczán pedig a forró veritek barázdál végig, az érzi még j esak igazán, hogy: „arezod verítékével fogod kenyeredet keres ni!“ — De azért nem zavarja őt ez, vidám és megelégedett ; j mert vetvén — arathat. Örvend, feledve egészen az izzadság kellemetlenségeit, hogy összegyűjtheti bő kamattal azt a földről, i mit a földbe vetett, hogy nem kell összefont karokkal és lecsüg- í gesztett fővel sóhajtozni, miként a 63-iki évben, a szomorú ko- ! párság fölött! Lesz kenyere a földnépének hála Isten! bőven, s hogy an- ! nál inkább legyen — ugyancsak készülnek a gőzmalommal, me­lyet egy helybeli építész emeltet. Már azután hogy ezen gőzmalom­nak lesz-e tápláléka, hogy élhessen, az már más kérdés . táp- ! láléka lévén ugyanis a viz, a mi nálunk mentői kevesebb. 0 lás - I sa, ha felkopik az álla, minek telepedett olyan helyre, hol meg j nem élhet. Pedig neki itt élni, vagy halni kell már, mert le van I nyűgözve a földhöz, és nem röpülhet könnyedén, szabadon, mint ! a vándormadár oda, hol mindig tavasz, mindig jó idő van ; vagy mint azon néhány vándorszínész, kik, miként egykor a 30 nemes Budára, úgy ők Sz.-Miklósra tartottak ; de nem, miként a 30 ne­mes, hogy meghaljanak; hanem ép ellenkezőleg, hogy élhesse­nek. — Séd frustra! nem volt itt kilátás, semmi, s igy mit volt mit tenni? — odébb kelle menni. Színész megyen, a merre lát;—

Next

/
Oldalképek
Tartalom