Eger - hetilap, 1865
1865-08-10 / 32. szám
— 271 Levelezések. Erdőtelek, jul. 30. Nincsen szebb s nemesebb áldozat, mit akár kormányok, akár egyes hazafiak a haza oltárára tehetnek, mint mely a nevelésügy előmozdítására, s a külöubféle tanintézetek felállítására tétetik. — Egyes országok boldogságát, dicsőségét, érdemét nem egyedül az anyagi jólétből mérhetjük, hanem főleg a szellemi magasabb műveltségből, mely azokat elárasztja, azoknak fényt kölcsönöz, s a világ színvonalán meg- állani s más országokkal versenyezni segíti. A haladás e korszakában, mely naponkint óriási előmenetelt mutat fel, valamint sok más országban, úgy nálunk is a magas kormány kiváló figyelemmel ragadja meg a népnevelési legfontosabb ügyet, hogy a társadalomban szabadabb állást nyert köznép régi tudatlanságából kiemeltessék, s alkalmat nyerjen, már a legalsóbb néposztálynál is szükségessé vált oktatásban s ezzel járt művelődésben részesülhetni. Örömmel látunk s jegyzünk is föl minden e téren fölmerült mozzanatot, — s igy örömmel üdvözöljük a u. m. helytartótanácsnak azon üdvös intézkedését, miszerint politikai hatóságok utján minden népesebb pusztákon, a nélkülözött nyilvános iskolák fel- állithatásának tervét a múlt hónapban fölterjesztetni rendelte; — ilyen a többi között a Hevesmegyébe keblezett, s az erdőtelki anyaegyházhoz kapcsolt Puszta-Teuk is, — ámde itt a n. in. helytartótanács üdvös szándékát megelőzte egri érsek ő nagyméltósága főpásztori kegyessége, ki látván a kiáltó szükséget, miszerint e népes puszta lakosai gyermekeik oktatását vagy egészen nélkülözni, vagy csak nagy áldozattal az anyaegyházban eszközöltetni kényszerültek, Puszta Tenken egy nyilvános népiskola felállítását, s rendes tanító behozatalát még május hóban nemes- lelktileg elhatározni méltóztatott, — e végre egy négy holdra terjedő szép belső telket 1300 forintért épen e napokban vásárolt meg, s a rajta levő házat csaknem 1300 forintra fölmenő áldozattal kijavíttatni s tauitói-lak és iskolává átalakíttatni rendelte; — a kijavítási előleges munkák már meg is kezdettek, s bizton hisz- sziik, hogy kegyelmes érsek-atyánk kijelentett magas akarata szerint, ezen pusztai néptanoda még e folyó év végén a népnevelésnek s nyilvános tanításnak átadatik. Kegyelmes föpásztorunk ezen nemes adakozásával, — mihez járuiand még, mint szerencsénk volt értesülni, a tanító fizetésének általa történendő megalapítása, — ismét egy szép virágot illesztett azon ragyogó koszomba, mely áldásos életének örökítésére, jótékony adakozásaiból egybefiizetett s aranymiséje emlékére kiadatott a az egri főmegyei papság emlékkönyvében. E puszta-tenki iskola és iskola-tanitók fizetési alapítványa valóban örök s halhatatlan emléke leend föpásztorunk félszázados aranyáldozata ünnepének, mert e nemes eszme és terv épen akkor nyert életet, midőn kegyes föpásztorunk székhelyét elhagyandó vala, bogy messze tőlünk, elvonulva s szerény csendben mutassa be a Mindenhatónak aránymiséjét. Puszta-Teuk lakosai a hála és öröm érzékeny köuyeivel fogadták ö nagyméltóságának ezen atyai gondoskodását, s a nép- nevelés érdekében tett nagylelkű áldozatát, s nem is szűnnek meg napi imájokban kérni az egek Urát, hogy kegyes érsek-atyánknak áldásos életét még hosszú időkre terjeszsze, az általa alapítandó taniutézetet pedig tegye hasznossá és gyümölcsözővé. V. Török-Szcnt-Miklós, aug. 1. „Elhervadt a levél, a fák koszorúi lehuiitak“ — volna már, úgy gondolom, itt nálunk az aiföldön a folyton egyaránt perzselő hőségben, hahogy léteznének, már t. i. itt nálunk ilyetén élöfák, melyek másutt lombkoszoruikkal enyhadó jótékony árnyat szoktak nyújtani a fáradt váudoruak, szállást adnak a madárnak, barátságosabb arczot a vidéknek — mi azonban elmondhatjuk Tompával: „Sik a mező, se halma, se erdeje!“ S ime mégis iunét, hol fa nem virul; de a saharai hőségben már nem is virulhatna, —levelezés mutatkozik! fényes bizonysága e kopárság annnk,hogy ezen levelező nem fa,s igy egész öntudattal óvást tehet előre is minden néven nevezendök ellen, kik netalán fa Jankónak szeretnék őt titulálhat ni per similitudinem, mert levelezget. Ki vagyok hát én? mi a nevem? — oh ne kérdezd, nyájas olvasója az „Eger“nek ! — Azt azonban még is ki kell mondanom, hogy nem vagyok százszemü ember. Micsoda?! — igen, igen, százszemü ember, ki jelenleg Gyöngyös városában existál, és forgatja körül mindenesetre imposant tekintetét. Ha nem hiszed, nézd, ott áll neve az újságban, s miért Írná magát százszemü embernek, ha nem volna az ? — hiszen ez ekkor épen úgy jöne ki, mint ha én magamat viceispánnak mondanám; pedig az egész világ tudná, hogy nem vagyok egyéb, mint kifent bajúszú porkoláb. Tehát még egyszer mondom, hogy én nem vagyok százszemü ember. Sajnálom, de nem tehetek róla. Sajnálom pedig azért; mert százszemü embernek jó, mikor pedig levelezői functiot végez, nagyon jó; — képezvén ugyanis az ö szemtábora együttvéve egy lehetőleg tökéletes kaleidoscopot, melyben Gyöngyös és vidékének minden mozzanata megmutatja magát; és a mi szintén nagyon jó, mindezeket, a miket látott, észrevett, — bátran papírra teheti, nem ijedvén meg, ha egy-két szemét valaki kiemelné, mi különben a mai furfangos világban könnyen megeshetik az igazságért; s igy viselheti magát, bátran, addig, mig 98 szemét ki nem tolják, ekkor azután majd lesz ö is olyan em- 1 bér, mint én, kinek bár nincsen száz szeme, de azért mégis szemes ember. Sőt ki kell mondanom, hogy kettőnél nekem is i több szemem van! — csakhogy én ezeket reservában szoktam tartani az asztalfiában, most pedig pláne elzárom, jól tudván, hogy azon vitézlő férfiúnak, ki levelezői functiora vállalkozik, nem szabad semmiféle szemüvegeken nézegéini. De ha a pesti tárezairóknak a hét eseményeit hőséggel szabad kezdeni, hőséggel szabad végezni: miért ne volna nekem is szabad, legalább kezdeni a hőséggel provincziális tudósításomat? — Hiszen ez igen természetes; mert hiszen kivéve a pénzhiányt — mi különben szintén meleget szokott okozni, és pedig néha I annyira, hogy szinte fő belé az ember feje — a hőségnek hatását érzi most leginkább az ember, még a szobában üldögélő ember is, hol különben állandóan 22 Reaurn. fokú jó meleg van, csak sziin- I telén azt mondogatja: júj de meleg van ! — Hát a szegény földműves ! kinek kaszája napkelettől napnyugtáig a verőfényben : csillog, arczán pedig a forró veritek barázdál végig, az érzi még j esak igazán, hogy: „arezod verítékével fogod kenyeredet keres ni!“ — De azért nem zavarja őt ez, vidám és megelégedett ; j mert vetvén — arathat. Örvend, feledve egészen az izzadság kellemetlenségeit, hogy összegyűjtheti bő kamattal azt a földről, i mit a földbe vetett, hogy nem kell összefont karokkal és lecsüg- í gesztett fővel sóhajtozni, miként a 63-iki évben, a szomorú ko- ! párság fölött! Lesz kenyere a földnépének hála Isten! bőven, s hogy an- ! nál inkább legyen — ugyancsak készülnek a gőzmalommal, melyet egy helybeli építész emeltet. Már azután hogy ezen gőzmalomnak lesz-e tápláléka, hogy élhessen, az már más kérdés . táp- ! láléka lévén ugyanis a viz, a mi nálunk mentői kevesebb. 0 lás - I sa, ha felkopik az álla, minek telepedett olyan helyre, hol meg j nem élhet. Pedig neki itt élni, vagy halni kell már, mert le van I nyűgözve a földhöz, és nem röpülhet könnyedén, szabadon, mint ! a vándormadár oda, hol mindig tavasz, mindig jó idő van ; vagy mint azon néhány vándorszínész, kik, miként egykor a 30 nemes Budára, úgy ők Sz.-Miklósra tartottak ; de nem, miként a 30 nemes, hogy meghaljanak; hanem ép ellenkezőleg, hogy élhessenek. — Séd frustra! nem volt itt kilátás, semmi, s igy mit volt mit tenni? — odébb kelle menni. Színész megyen, a merre lát;—
