Eger - hetilap, 1865

1865-07-13 / 28. szám

237 A gyomor-, máj-, lép- aranyeres stb. bajokon kívül a kreutzbrunni víz állítólag sikerrel használtatik a túlkövé- redés ellen is. Az élelmesség e körülményt is kizsákmá­nyolja. Közel a kúthoz egy boltocska van, hol az ily kö­vér egyéneket pár krajczárért meg szokták mérni. Elmés a czim-tábla, t. i. egy kövér férfi van lefestve tele er­szénynyel kezében, aláirva: „a megérkezéskor“; átel- lenben a távozásra czélozva, ugyan-e férfi mint megsová- nyodott állittatik elő üres pénztárczával kezében. Az tagadhatlan, hogy itt az erszény megapad. Midőn e boltocska előtt elmentem, egy kölni fiatal ember, ki köz­ben legyen mondva, nagyon szeret a magyar ügyekről politizálni, elbeszélé, hogy ő a múlt évben távozásakor 25 fonttal nyomott kevesebbet, de most megérkezve, ismét 45 fonttal nehezebb. No kegyed, mondám neki, ha sokáig jár Marienbadba, kétségtelenül megkövéredik. A fürdői vendégek által itt elfogyasztott kreutzbrunni vizen kivííl, a kreutzbrunni viz nagy menynyiségben, éven- kint több mint 500 ezer korsóval szállittatik el, úgy szól­ván a világ minden részébe; különösen igen sok kivántatik Amerikába, daczára annak, hogy mint értesültem, e vizeket is utánozzák és vegytanilag készitik. Állítólag nemcsak Bécsben, hanem Pesten is létezik ily marienbadi vizeket készítő gyár. A tulajdonos szerzet ez ellen óvást tett, és jelenleg az illetők ellen pert folytat. Kívánja, hogy a kö­zönség megcsalatására ne használhassák a marienbadi czéget, és bizton is reméli, hogy a hatóságok e kérést a közönség iránti figyelemből teljesíteni fogják. Marienbad 1912 láb magasan lévén a tengerszinétől, a levegő itt még a júniusi s júliusi forró napokban is több­nyire hüves,és reggelenkintközönségesen csak 5 — 10 fokme­leg van; azért felette tanácsos ide jó őszi, sőt téli ruhákat hozni. Egyébiránt napfeljötte után az idő fölmelegszik, s olykor 18 — 26 fokig is emelkedik a hévmérő.Az esernyőnek is nagy hasznát lehet venni, sőt minthogy e hegyes vidéken napjában többször is esik, csaknem nélkülözhetlen, és séta­bot helyett használtatik. Af. évi apr. és május hónapokban itt is szokatlan szárazság és meleg uralkodott. Ugyanerről panaszkodtak Pesttől mindenütt, Brünn és Prágáig.Azonban máj. hó utolsó napjaiban, és e hó elején szép esőzések voltak, miáltal a tikkadó vetések, és kapanövények mindenféle uj életet nyertek. E tavaszi szárazság csaknem egész északi Németországra kiterjedt; sőt a Meklenburgból érkező ven­dégek még most is a nálok uralkodó szárazságról panasz­kodnak, és azt mondják, hogy a meklenburgi herczegség- ben| aligha fognak ez évben arathatni. Mindamellett a gab- naneműeknek itt sincs kivánt kellendősége és kellő ára. Több cseh termesztő arról panaszkodott, hogy most már árpájokat sem képesek illő áron eladni, mert a serfőzők Magyarországból ezt is még jutányosabban kaphatják. De e jó urak, midőn e nyilatkozatukkal a vaspálya ellen lát­szanak kifogást tenni, feledik, hogy babár a vaspályák miatt ma talán néhány krajczárral olcsóbban adják is el nyers termesztményeiket, más részről épen a vasutaknak kell köszöniök, hogy a gyógyfürdőket Karlsbad, Marien­bad, Teplicz és Franzensbad-ot, minden részről oly töme­gesen megkereshetik, s ez által oly nagy mennyiségű pénz hozatik nálok forgalomba, milyennekfcalig örvendhetnek Csehországhoz hasonló terjedelmű országok. Heves-Szolnokmegye fölirata Majláth György ő ex­cellentiájához. Hevess K.-Szojnok t. e. vármegyének f. hó 12-én Egerben tartott tiszti gyűlése a kővetkező föliratot intézte Majláth György m. k. udv. kanczellár ő nagyméltóságához: Nagyméltóságú magyar királyi udvari kanczellár ur! Kegyelmes urunk! Midőn 0 császári s apostoli királyi Felségének azon leg kegyelmesebb elhatározása, melynél fogva Nagyméltóságodat, a magyar királyi udvari kanczellári fényes méltóságra kinevezni méltóztatott,köztudomásra jutottba legnagyobb öröm s megelégedés boldogító érzete fogamzott minden hü hazafi kebelében és méltán, mert Nagyméltóságodban oly férfiút tisztelnünk, ki ritka tapintató eljárása és a hazaszeretettől edzett tettereje s fáradhatlan tevékeny­sége által, az egész haza szeretetét és bizodalmát megnyerni tudá; kinek históriai fényt! múltja a legbiztosabb zálog arra nézve, hogy mint 0 Felségének a magyar Ugyekbeni legelső s legközelebbi taná­csosa,hazánk érdekeitmindenkor hathatós s sikeres támogatásában részesíteni fogja;— s habár Nagyméltóságodnak jelen fényes állása, nem csekély nehézségekkel és küzdelmekkel van egybe­kötve, mégis, — az annyiszor tanúsított határtalan hazaszerete­tében, s a haza javára irányzott szakadatlan törekvéseiben, melyekben Nagyméltóságodnak az egész nemzet őszinte és változatlan bizalma hatalmas támaszúl szolgáland, — bizton helyhezteti reményét a haza ! A nemzet ezen közörömét osztván, sietünk mi is Nagymél­tóságodat kanczellári méltóságában a legöszintébb tisztelettel üdvözölni, s a magas trón s szeretett hazánk javára irányzott honfiúi nemes törekvéseinek támogatására kötelességszertileg tő­lünk telhető közreműködésünket és legbuzgóbb szolgálatunkat felajánlani; — kérvén egyszersmind az egek urát, miszerint en­gedje, hogy Nagyméltóságod megkezdett müve a legjobb siker által koronáztassák, és hogy Nagyméltóságod a magas trón s a haza javára s dicsőségére még sokáig és szerencsésen éljen! Midőn a jelen feliratunkat mély hódolatunk s legélénkebb örömünk nyilvánítása mellett bcrekesztenök, kérjük Nagyméltó­ságodat, miszerint ezt kegyelmesen venni, s bennünket magas ke­gyeibe befogadni s megtartani méltóztassék. Kik is mindenkor mély tisztelettel maradunk sat. Eger, julius 11. T. szerkesztő ur! A köztisztelet és szeretet egri Érsek ur ö nagyméltósága iránt oly általános, hogy az még most is min­den oldalról siet nyilvánulni. E lap utolsó számában volt alkal­munk olvasni, s különben is személyesen tapasztaltuk azon ki­törő lelkesedést, melylyel kegyelmes Főpásztorunk fogadtatott. E közleményhez azonban kiegészitöleg hozzáadjuk, hogy a pap­ságon kivlil nemcsak a megyei és városi tisztviselők, hanem az egri kerületi cs.kir. pénzügyi igazgatóság, és magánosok is számo­sán csatlakoztak azok sorához, kik ő kegyelmességét ünnepélye­sen fogadni s üdvözölni akarván, az érseki palota lépcsözeténél összesereglettek ; a julius 4-iki esti kivilágítást illetőleg is meg­jegyezzük, hogy nsgos és főtiszt, szakálosfalvi Lengyel Miklós egri prépost-kanonok ur laka is igen díszesen volt kivilágítva; az egész épület egy lángtenger volt, és az Ízléssel elrendezett több ezernyi lámpa megragadó látványt nyújtott a nézőknek, kik még 11—12 óra tájban is igen számosán jártak fel s alá az ut- czákon. Másnap, azaz folyó hó 5-én ö nagyméltósága aranymisé­jének emlékére az egri föelemi tanoda 4-ik osztályának tanulói, tanitójok vezetése s felügyelete alatt dal-zene- és szavalati es­télyt tartottak, mely ily rendben ment végbe: I. S z a k a s z. 1. Hymnus. Éneklé 72 gyermekből álló énekkar. 3. Hódolat, Mind- szenty Gedeontól. Szavalta Derszib Dezső. 3. Fantaisie „La Stra-

Next

/
Oldalképek
Tartalom