Eger - hetilap, 1865
1865-05-25 / 21. szám
Leghatalmasabb tanúságát adta az emberi szellem Amerika ö'sérdeiben, rajzvonásai ott a falvak és virágzó városok. A földművelés még az emberiség művelődésére és nemesedésére is nagy befolyással volt, és van, melyre nézve Humboldt Vilmos igy ir: „Kitűnő a történelemben azon jellem, melyet valamely népbe a megháboritlan földművelés olt. Azon fáradság, melyet szántóföldének szentel, és az aratás, melylyel az a fáradságot jutalmazza: szántóföldé és tűzhelyéhez bilincselik azt. Az áldás kisérte fáradságbani részvét, s a nyert vagyon közös élvezete szeretetteljes kötelékkel fűznek össze minden családot, melyből még a közös munkatárs az igavonó barom sincs egészen kizárva. Az évről évre vetendő, learatandó gabona, mely ritkán csalja meg a szántó- vető reményét, türelmessé, bizalmassá és takarékossá teszi azt. Azon tudat, hogy közvetlen a természet kezéből veszi terményeit; azon önkéntelen felfakadó érzemény, hogy bár emberi kéz veti, szórja itt a magot, de a tenyészés és virágzás nem attól származik, a kedvező és kedvezőtlen idöjárástóli örök függés egy felsőbb lényröli fogalmat kelt a kebelben, melytől fél és remél, s mely iránt hálával telik el szive. A legegyszerűbb magasztosság, a megháboritlan rend, szelíd jóság eleven képe egyszerűvé, nagygyá, szelíddé, erkölcsössé, vallásossá s engedelmessé képezi a lelket. A földművelés feladata lévén mindig csak teremteni, és soha nem rombolni: minden földműves békés természetű; de ha igaztalanul megtámadják tulajdonát, s megzavarják békéjét, akkor rettenthetni bátorsággal támad fel, és védi sajátját. “ Korunkban szembeszökő változásokon ment át a mezőgazdászat. A nyomasztó robot és tized eltöröltettek; a szétszórt apró birtokok nagyobbrészt tagosittattak; a bordézmák megváltatnak, s a legkisebb parasztbirtok is oly szabad lesz, mint a legnagyobb uradalom. Ideje, hogy a békók is lehulljanak, hogy az erők, tehetségek szabadon fejlődhessenek, s a legalsóbb néposztály művelődése se gátoltathassék többé. A földműves kezében nyugszik az állam vagyona, ereje, a nemzeti erő. Laurenchik János. Nyilatkozat. A „Pesti Napló“ f. é. május 7 iki 105. számában Egerből egy E. J. aláírással ellátott magánközlemény jelent meg, melynek egyik pontja, kitételeinek határozatlanságánál fogva, nem ugyan a hevesmegyei takarékpénztár ügyeibe avatottakat, s azzal érintkezésben lévőket, hanem az ennek ügykezelésével ismeretleneket igen könnyen tévútra s téveszmékre vezethetné. — I Az mondatik ugyanis a kérdéses közlemény ezen pontjában, hogy ezen takarékpénztár a közleményben előszámlált tenger sebet j gyógyírral ellátni képtelen, még ha ezen állapotnak megfelelő j pénztömeggel rendelkezhetnék is, sat., mert zálog- és váltóhi- j telezése tizenegy, tizenkét, sőt ha a gyakran előforduló forgató,- s kibocsátó-dijakat is számba veszszük, húsz száztóliba is kerül. Bár ezen kitételt a közlő, lapon kívül nyilvános helyen akként értelmezé, hogy a kamat és beiktatási dijakon felüli költség a takarékpénztár kezeléséből nem származik, mégis ha bárki más azt ezen takarékpénztár működésére értelmezni kívánná, ez esetre ezen takarékpénztár választmánya az igazság érdekében kötelességének tartja, ugyanazon nyilványosság terén ezennel kijelenteni, hogy mind saját tudomása, mind számadásainak tanúsága szerint, ezen takarékpénztár bárminemű kölcsönöktől nem szedett, s nem szed egyebet, mint 6%-tóli kamatot és kiadásainak fedezésére az alapszabályok értelmében szolgáló úgynevezett beiktatási dijakat, melyek bekeblezett kölcsönöknél évenkinti 2%- tólit, zálogoknál és váltóknál pedig évenkint 4%-tólit tesznek. — Ennélfogva bárminémű állítás, mely ezen egyedül való tényállással ellenkeznék, vagy ezzel ellenkezőleg értelmeztetnék, puszta valótlanság. Kelt Egerben, a hevesmegyei takarékpénztár 1865. május 13-án tartott választmányi üléséből. A takarékpénztár választmánya. 4 TÁR Az öreg száműzött. (Vége.) II. Az öreg néhány gályát vett elő a szögletből, s hogy ki ne aludjék, a tűzre tette; a mugika pedig bezárta bibliáját, s közelebb vonta a tűzhöz a lóczát. — Nem mondom el — mormogá az öreg száműzött — miképen lett a szegény pórfiú Menzikoffból a bombázó seregnél hadnagy, később kapitány, majd tábornagy, vojvoda, herczeg és első miniszter; nem mondom el, mily páratlan szerencse érte öt, midőn szolgálója lett az, ki később czárné lett; nem említem, minő dicsőséget aratott a kalikszi, noeburgi és pultavai csatákban; nem az ö buzgalma és hűsége folytán a czár fejéről elhárított összeesküvéseket; nem a vétkeket, miket nagyravágyása követtetett el vele ............. A z öreg kezeivel elfödte szemeit. — __Te mindezt ép oly jól tudhatod — folytatá — mint én. Te oly hatalmasnak láttad öt, mint ember lehet. Miután Péter 1725-ben meghalt, Menzikoff szép öszhangban kezdett uralkodni egykori szolgálójával. Azonban sokkal csodaszerübb volt emelkedése, semhogy a bojárok ezt neki megbocsáthatták volna. Ellenséges indulataikat egyesiték tehát, és szerencseépületének alapját támadták meg. Különösen egy úr oly engesztelhetlen gyűlölettel viseltetett Menzikoff iránt, mely csak az áldozat sirC Z A. §> ján szűnik meg. Dicsősége és hatalmának ez ellensége a nagy- herczeg felügyelője, Dolgoruki Gregorevits Alexis volt. Itt a mugika alig észrevehetőig megrázkodott, s még jobban szemébe húzta medvebőrsapkáját. — Hogy is mondjam el ? — kérdé ismét az öreg mintegy emlékeivel harczolva. Katalin nem késett sírjába követni nagy férjét. Ki utána a trónon következett, II. Péter, még csak 12 éves volt; Dolgorukinak pedig sem elegendő bátorsága, sem a birodalomban oly hatalmas pártja nem volt, hogy kezéhez ránthatta volna a hatalmat, melylyel növendéke különben is csak névleg élt; tehát Menzikoff volt a birodalom egyedüli ura. De szerencséje által elvakittatva, és nagysága által elszéditve, megrovandó követeléseket tett. Azt hivén, hogy ö mindent büntetlenül tehet: öregebb leányát a kasani székesegyházban az ifjú czárnak eljegyezte. Ez nagy hiba volt tőle! A Menzikoffot régen fenyegető fellegek most összetornyosultak feje fölött, s oly zivatarban törtek ki, melynek le- hetlen volt ellenállni. II. Péter parancsára befogatott; ellenei minden gyalázattal elhalmazták. Szemére hányták alacsony származását, pazarlásról, vesztegetésről vádolták, mit pedig sohasem tett; vétkekről, melyektől mindig tiszta volt.... — Például Alexis haláláról — mormogá gunyoros hangon a mugika, a nélkül, hogy az öregre tekintett volna. — Oh nem! kiálta fölindulva a száműzött — e vád igaz volt, mert Menzikoff, ha nem is szerzője, de mindenesetre főbűn
