Eger - hetilap, 1865
1865-03-23 / 12. szám
102 Országszerte ismeretes ama háromnapi karnevál, melyet az elemek: a levegő s a viz, és pedig álarczban mint szél és hó, tartottak. Nem volt az hely-, megye , vidékhez kötve, mindazonáltal, hogy mennyire zártkörű vala, bizonyságot tehetnek, — hogy többet ne említsek, — azon sólóra vállalkozni merészkedett gö- zös-maszkák, miket az északi szárnyas lovagtól letett lenge tán- czosnök mozdulni sem engedtek helyökböl, körükben. Zárrendszert léptetett életbe. Ki, el-, bezárt mindent. És e túlhajtott igények mellett is, — kik azokat méltányolni kénytelenittettek, — adták meg a mulatság árát. Mert hisz nemcsak étel, ital, de még a világosság is pénzbe, drága pénzbe került. Volt ember, ki hét, áttetsző vékonyságú szalámi,- szeletért s egy kis karaj barna kenyérért 1 frt 15 krt o. é., egy korsó vizért 3 ftot o. é. fizetett. Sok helyt, sok háznál pedig, nappal is gyertyavilágra szorultak, a mennyiben még a nap vándorsugara sem hatolhatott át a torlaszokon. Hanem hiszen, hála Istennek, elmúlt, — túlvagyunk rajta, írjuk föl örök emlékezetre az 1816. mellé. Alkalmat veszek egyszersmind e lapok hasábjain följegyezni, megróni azon közönyös, — nem akarom mondani, lelki- ismeretlen magatartást, melyet egy ember, egy hivataltviselő személy, ez időben egyik vasúti állomás közelében fönnakadt vonaton éhséggel, szomjúsággal, hideggel küzdő utasok irányában tanúsított. Kit ugyanis, midőn az igazgatóság nevében, az illető állomásfönök, az utasoknak a társulat költségén födél alá leendő beszállittathatásuk végett, bizonyos számú elöfogat kirendelésére megkeresne, fölszólítana: a nemcsak vallása, hanem állásánál fogva is kötelességében állott fekbaráti szeretetnek csak anyagi áldozatot is vonakodott, elmulasztott bozni, hogy a kellő rendeletek tételével, kényelmében megzavartatni engedte volna magát. Legyen elég, — pro ingrata memoria. Mi azon viharokat illeti, melyeknek szinterök a társadalmi kör volt, s melyek azt, minden rétegében foglalkoztaták, leginkább a városokra szorítkoznak. Debreczenben, 37 kolonban tanulták, a magát jóikinött farsangot, Terpsychore szolgálatában tölthetni. S ezek közt minden rangú s rendűek föltalálhaták a magukét, még a deas minorum gentium sem véve ki. A szenvedély, mely az előkészületekben is ily mérvben nyilvánult, még általánosabban volt észlelhető az egymástérő, majdnem mindennapra eső, nyilvános tánczvigalmakban. Hanem épen ez engedi gondolnunk, mily sok sóhaj kisérte a hurokról tovaszállott bucsuhangokkal a távozót; mily sok ruha gyászolja a megkopott nyirettyűvel s szétpattant hurokkal az elköltözöttet; mily sok erszény maradt üresen a hegedűvel, a pazar és telhetetlen ledérnek vitt adó lerovásával. Szegénységről panaszolkodnak az emberek, s a tények ellenkezőről tesznek tanúságot. Ha pénzök van, miért az örökös beszéd? ha nincs, miért az élvezet- és fényüzési dtih ? Volt Nagy- Váradon tánczvigalom, mely alkalommal, csak a tánczeligérkezési jelvények 63 ftba o. é. kerültek. „Fenn az ernyő, nincsen kas!“ De ne beszéljünk ily hangon, mert még ez is vihart zúdítana ellenünk. Veritas odium parit! Van még egy vihar, melyről szólani akarok. Vihar, mely a kebelben dúlt; mely a gondolatokat s érzelmeket kelté harezra egymás ellen ; vihar, melynek borúját derű nem követi, hanem nyugalom áll be, mi az enyészetet környezi, s mit a sir némasága ölel! Értem azon rendes lelki állapotot föltételezni nem engedő, szabad akarattali visszaélést, mely az öngyilkosságban nyilvánul. Itégen nem merült föl ily eset a vidéken. Most csakhamar egymásután három lett áldozata a becsületérzés roszul fölfogott, ferdén magyarázott fogalmának. A bajomi jegyző már jóval előbb megelőzte a 19-ik század e divatos önigazolás módjában e szerencsétleneket, kik közül egyik nádudvari biró, másik udvari adószedő, harmadik fehértói birtokos. A biró ugyan, véletlen következtében, megszabadult az iskariotesi haláltól, a mennyiben idejekorán észrevétetett, de biz a másik kettő elúszott az Acbero- non ! Az indokokat, — mert inkább csak föltevésen, mint bizonyosságon alapulnak, — elhallgatom. Fölemlíthetem még itt a harag és boszu ama borzasztó kitörését, minek következtében Sáápon egy ember nemcsak sze- mevilágát, hanem életét is elvesztő. A tettes, miután ellenfelét már agyba-föbeverte, s széthasított koponyával látta lábai előtt heverni, nem szűnt meg kínozni, s mi több, azzal tetézte gonoszságát, bogy végül szemeit kitolá. De hagyjuk e sötét képeket, melyek oly szomorú érzetet keltenek a meg nem fásult szívben. Sebek ezek a társadalom testén, melyek mentői sajgóbbak, annál nagyobb fájdalmat okoznak; mentői gyakoriabbak, annál félelmesebbeknek tűnnek föl az észlelőnek. Az idő kedvező. A hó szépen olvad. A vizet a föld eliszsza. Vetéseink gyönyörűen kelnek. Az állattenyészetben nagy a sza- poraság. Isten velünk ! (?) Levelezések. Verpdét, márcz. 16. Az „Eger“ múlt számában a „Vegyes hírek“ rovatában „Agyonüt és“ czime alatt egy tény közöltetvén, miután az eset valóságától eltérten tüntetett elő, az igazság érdekében kötelességünknek tartjuk a kérdéses eseményt a valóhoz képest a nyilvánosság terére hozni. Tarnajárás egyik területére nézve a katonaavatás f. évi márczius 9 éré Egerben hatóságilag kitii- zetvén, a verpeléti katouakötelesek bevezetésével V. J., erélyes- ségéröl ismeretes segédbiró bízatott meg elöljáróságilag, ki, — minthogy a beszállítás a folytonos esőzések okozta felette rósz utak miatt kocsikon nem eszközöltethetett, az összes ujonczokkal — kivéve olyanokat, kik felett a felügyeletet a szülők magukra vállalták — még márczius 8-án reggeli 9 órakor gyalog indult Egerbe. Az eger-szalóki korcsmához érve, a sorskötelezettek bort követelvén kemény szavakkal, a kísérő s. biró őket lecsillapítandó, részökre fejenkint egy meszely bort parancsolt, melyet a legények elkeltvén, minthogy többet adni nem engedett, a te- hetösb szülék fiai saját költségükre vegyesen italt rendeltek, és darab ideig még ott időztek. A vezető elöljáró dorgálására Eger felé az úgynevezett gyaloguton elindulván, az utánuk kocsin jövő többi elöljárósági tagok őrszemét kikerülték (mert ezek a köporosi utón mentek). S. J. sorskötelezett, részegségtől meggyőzéivé, a s. biró által vezetett csoporttól észrevétlenül elmaradt, s többször fejével fatökék és sziklás helyekre bukkanván, Cs. M. és N. A. katonajelöltektől vezettetve, az Egernek ereszkedő mély útig csak nagy bajjal mehetett ; itt a part szélére dőlvén, kísérői kalapját, szűrét, tarisznyáját és 60 kr készpénzét tőle elszedték, s azt egy korcsmába vitték, merő játéknak vélvén az egészet, hogy majdan, ha kijózanodva a városba jő, az előre megitt áldomás fejében, miért vele vesződtek, kiváltja. Segédbiró az általa vezényelt legénységgel a városba érvén, gondolta, hogy az elmaradt egyének bizonyosan rokonaik vagy ismerőseiknél vettek szállást, mint máskor is történt; semmi véletlent nem sejtett. Másnap a sorshúzás megtörténte előtt a legények rendbeszedetvén, S. J. katonaköteles hiányzott, miről a város jegyzője értesülvén, keresésére azonnal Y. J. segédbirót kiküldötte, ki midőn a két legény által kijelelt helyen azt nem találta, azon hitben, hogy hazaszökött, azt, egész Verpelétig menve gyalog, mindenü.t kereste. Látván a jegyző, hogy az általa kiküldött segédbiró déli 12 órakor sem jött vissza, az esetet azonnal följelentette; mire az avatóbizóttmány elnöke pótlólag egy megyei hajdút lóháton azonnal kirendelt, ki szintén
